Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-09 / 264. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. NOVEMBER 9. IA tévé I képernyője előtt Mi is történt? A kiállítás anyagából: Nógrádi táj Somogyi János kiállítása Jászberényben A visszapillantó jegyzetnek, amelyben az ember egy hét távlatából próbálja fel- idé7.ni a látottakat, más kritikákkal szemben van egy sajátos előnye. Ugyanis ha egy programról néhány nap múlva már semmi nem marad az emlékezetben, ott kétségtelenül valami nem stimmel. Persze kihagyhat olykor a memória is, elvégre az se végtelen, s az is tény, ha sokat nézi az ember a televíziót, a folyamatban egyik műsor elmoshatja a másikat olyannyira, hogy már csak annyi marad meg belőle, hogy volt. Mindez csupán azért jutott most — jobb híján — eszembe, mert ezúttal úgy érzem: sok minden volt az elmúlt hét müsornapon, de ami igazán emlékezetes lehetett volna, ami igazán nyomot hagyott volna a nézőben, olyan alig akadt. Megvolt benne minden, ahogy általában kívántatik, és ahogy lenni szokott, tengernyi program, de egyetlen sem emelkedett ki igazán belőle, bár szerepelt benne vonzó tartalmú fantasztikus történet tévéjáték alakjában, helyet kapott benne sok-sok film, s volt gála az ünnep tiszteletére, és filmkoktél szombat esti módra. Még slágerfesztivált is közvetített hétfőn a televízió a Vigadóból, a barátság jegyében, és sorolhatnám. Ebből a sokféleségből azonban vajmi kevés rögződött meg az emlékezetemben. (Lehet, hogy a hiba az én készülékemben van?) Néhány mondatban azért a látottakról, leltárszerűen, kiragadva néhányat abból, ami történt. Űj sorozat indult kedden, az Elátkozottak városa. Század eleji világ, a szigetország jellegzetes konfliktusaival. Ír televíziósok készítették, az angol sorozatok színeire, ízeire ismerhetünk benne. Majd elválik, mi lesz belőle, egyelőre ígéret. Aztán egy dokumentumfilm ugyancsak ezen az estén az Operaházról, Ránki Júlia szerkesztette és ő is riporter- kedett benne. Szó esett sok mindenről, gondokról, bajokról, de igazán hangsúlyossá egyetlen probléma sem vált. Csak peregtek a filmben a felvetett kérdések, akár a gépen a filmkockák. Szerdán este: A Fekete Császár —, amely majdnem olyan fantasztikus — mármint történet —, mint a valóság, közük elöljáróban a nézővel, sőt arról is felvilágosítanak, hogy ez a tévéjáték az eredetileg regénynek irt műnek nem egyszerű televíziós változata, hanem egészen új munka, azaz annak ikerpárja. Ha elolvassa a néző Gáspár Margit azonos című könyvét, maga is meggyőződhet róla — így a műsorközlő. Nyilván ezzel az érdeklődést felcsigázó bejelentéssel is növelni kívánta a televízió az elkövetkezendő produkció jelentőségét, s egyben alighanem az is vezérelte igyekezetét, hogy figyelmet ébresszen a könyv iránt; ami rokonszenves dolog, hogy tudniillik a testvérmúzsák így összefognak a siker érdekében. A tévéjáték témája érdekes és időszerű, a tudomány szerepe, illetve veszélye az emberiségre; veszélye akkor, ha vívmányai méltatlan kezekbe kerülnek, s az emberiség érdekeivel ellentétben használják fel őket, akkor az önpusztítás eszközeivé is válhatnak. Nyugtalanító probléma, ha felvetése nem is valami eredetien új, ami nem is lenne még baj, hisz ugyanazt a gondolatot ha fontos, számtalan módon és formában lehet újra meg újra kifejezni, csakhogy itt a kifejezés módja sem túlságosan eredeti. A vizuális tálalás erősen magán hordja a hasonló fantasztikus tárgyú játékok ismerős jegyeit, mondhatni kliséinek nyomait, s terjedelmében is aránytalanul elnyújtott. Vállalkozásnak talán nem mindennapi a Mihályfi Imre rendezte tévéjáték, élménynek azonban igen. Aztán csütörtökön újra a Jogi esetek, de mintha már dr. Erőss Pál szellemessége is megkopóban volna. Majd Panoráma, sok-sok fontos részlettel, de ezúttal kissé összefolyó tartalommal, nem oly világos szerkezetben, mint ahogy megszoktuk a külpolitikai szerkesztőségtől. Es gólok — minden mennyiségben, ahogy ez labdarúgó- kupanap után már illik. Pénteken ismét Vitray, aki ha nem is éri el ebben az emlékező műsorában régi meséinek varázsát, beszélgetései- .nek emberi tartalmával és hangvételével azért így is kellemes, a kevés, jó kivételek közé tartozik az elmúlt hét műsorából. (Ez a hang, a közvetlen emberi melegség de nagyon hiányzik általában is televíziónk műsorából!) Többet vártam a vasárnap esti gálától is. Azt meg nem is egeszen értettem, hogy az ünnepi műsor után sugárzott Liszt-zongoraverseny hogy Került a Képernyőre, mikor a műsorújság nem is jelezte. Ez is része volt az ünnepi programnak? A műsorközlő utólagos szavaiból mintha ezt lenetett volna kivenni, de akkor miért nem jelezték előre. Vagy talán az ünnepi gála sikeredett rövidebbre? Mindenesetre ez a mozzanat is jelzi, hogy az ünnepi műsorokat körültekintőbben is meg lehetett volna tervezni. Sajnos november 7. köszöntése sem mutatott túl a szokásos ünnepi összeállítások tematikáján és tartalmán. Azon túl, hogy a maga nemében korrekt műsornak mondható, új gondolat nem frissítette. A másnap este bemutatott Mihalkov-sorozat újabb darabja, az öt este főképp az elmélyült színészi játék révén, és főleg a férfit alakító Sztanyiszlav Ljubisin játéka révén vált élménnyé. Üjszerűen szólt ez a film a háború ellen. És a hét záró akkordjaként Slágerbarátság — szovjet könnyűzene, magyar ritmusban, azaz szovjet szerzők művei magyar muzsikusok hangszerelésében és előadásában. Afféle koprodukció, vagy talán még annál is több, vérátömlesztés. Szokatlan kísérlet, mely az ötlet gazdáit csak részben igazolta. Elhangzott néhány kellemes dal, de néhány egyszerű nóta is. Hiába, nehéz dolog a könnyűzene, pláne ha egy- egy dal előadására olyan is vállalkozik, akinek nincs hozzá meg az eszköze, a hangja, mert ilyen is akadt. Végül is azt mondhatom: a televízió immár 45. hetének műsora rendben és szépen megvolt. Jöhet a következő hét, a 46. A Hűtőgépgyár munkás- és ifjúsági házának nagytermében Somogyi János Munkácsy- és SZOT-díjas festőművész november 10-én 17 órakor nyitja meg kiállítását. A közművelődési napok jelentős eseménye a fővárosban élő művész első jász— Jó napot kívánok! Telefonálhatok? Úgy hallottam, a kunhegyesi szakközépiskolából tudok telefonálni. Dr. Ács Miklósné, az iskola igazgatója nem lepődik meg: _ — Igen, innen az irodából a tanműhelyekbe, s ha tele- xezni akar, azt is lehet. Egyik teremből a másikba. Mire pedig tanulóink elhelyezkednek a szakmájukban, remélhetőleg nem is sokára, a világ egyik végétől a másikig, bosszankodás nélkül! Nem varázslókat nevelünk, csak a telefonos szakma munkaerőgondján igyekszünk segíteni. Vezetékes távközléstechnikai műszerész, — ilyen szép, hosszú neve van a foglalkozásnak, amit négy év után a bizonyítványba írunk. Az 1978—79-es tanévben kezdtük, akkor indult útjára az első szakközépiskolai osztály. Nem nehéz kiszámolni, hogy azóta két ballagó társaság volt, s most összesen 64 szakmunkás van az ország több pontján ezzel az oklevéllel. Miközben az igazgatónő elmondja, hogy jelenleg 128 berényi bemutatkozása. A kiállítás szemléletesen mutatja be a művész festői törekvéseit és értékeit, a lírai hangvételtől a monumentális megoldásokig. Az utóbbi néhány év terméséből válogatott táblaképei és a már kivitelezett falszakközépiskolás tanul itt (a többi gimnazista), s hogy kétszeres a túljelentkezés, míg az első évben alig volt meg a létszám, a stencílezett tájékoztatóról megtudtam a szakma munkaterületeit: a vezetékes átviteltechnikai és távírótechnikai berendezések üzemeltetése, karbantartása, javítása, ellenőrző és vizsgáló berendezések üzembe helyezése, karbantartása, kezelése, «telefonközpontok javítása, karbantartása, ellenőrzése. Üzemeltetés, karbantartás, javítás . . . Hol lehet ezt csinálni? A választ a műhelyeket bemutató szakemberek adják meg: — Tanulóink nagyobbik része a BHG-hoz megy dolgozni, például Kunhegyesre. Nagy szükség van ott a jó szakmunkásra. Valamikor csak segédmunkát végeztek a gyárban, kábelt fektettek, sávot forrasztottak. Ma már hatalmas telefonközpontok készülnek — meséli a gyárral közeli kapcsolatban lévő szakoktató, Karap Sándor. — Van néhány továbbtanulónk is, aki majd 4—5 év múlva tér vissza esetleg ugyanide, magasabb szakkép- és mozaiktervei méltán kelthetnek érdeklődést a képzőművészetet szerető herényiek körében. Az árusítással egybekötött kiállítás november 21-ig tekinthető meg. mai tudással. Többen dolgoznak a postánál is, hiszen oda is kell a „telefonos”, a maradék pedig elmegy a MÁV- hoz. Alig egy-két érettségizett szakmunkásunk dolgozik más területen. Antal György, az iskola műszaki igazgató-helyettese magyarázza, mennyire szükség van az évi 30—34 szakmunkásra. — Békés, Hajdú és Szolnok megyében nagyon rossz az eHátás képzett munkaerőből. Ennek ellenére megye- vagy inkább körzetcentrikus a középiskola. Nem jönnek Szolnokról, Jászberényből se, pedig itt is, ott is nagy a hiány ... A műhelyek felszerelését figyelem. Sosem látott műszerek mindenfelé. A munkapadokon másodikos diákok „bütykölnek” valamit. Karap Sándor szinte simogatja szemével a gépeket: — Ezek a szekrények egy központot alkotnak. A gyerekek itt tanulnak meg mérni. Minden valódi, csak házon belül üzemeltetjük a berendezést. Ott van például az a telexgép. öt hozzá hasonló van még az épületben, például itt a másik sarokban. A rendszer működik, lehet a távírókat „hívni”, s üzeneteket lehet közvetíteni 4—5 méterre. Ezzel teremtjük meg a valódi helyzetet. — Ez egy modern, crossbar rendszerű telefonközpont — mondja a másik teremben az igazgatónő, — „rövidesen” (néhány, évtized múlva) csak automata lesz mindenhol. Ehhez oktatjuk mi a szakembereket. Egyébként a kunhegyesi posta megirigyelhetné a rendszert, amivel ezek a gyerekek dolgoznak, játszanak. Túrái Tibor másodikos. Kedvence az elektronika. — Otthon is ezzel foglalkozom. Szeretem a zenét, ezért folyton szerelem, javítom a magnóimat. Apu mozigépész Tiszaderzsen, így szoktam vetíteni is. S ha leérettségizek, egészen biztos, hogy hasznosítom a szakmám. Azt hiszem, nincs annál jobb, ha az ember munkaidejében is a játékának él. Mert ez játék is. Komoly játék. — SZÍ — |A rádió I |hulfrnhoss«án| Magántörténelem Reneszánszát éli napjainkban a memoárirodalom. Egyre többen — olyanok is, akiknek szakmájától távol áll az írás — ragadnak tollat, s teszik közkinccsé emlékeiket. A Magvető Könyvkiadó Tények és Tanúk sorozata igen nagy népszerűségnek örvend az olvasók körében. Az érdeklődés egyrészt a memoárkötetek témájának szól — az új- és legújabb kori történelem eseményeiről írnak a szemtanúk, természetesen sajátságos szemszögből — de azt is tükrözi, hogy szükség van a történelem ilyen, mindenki számára könnyen érthető^ feldolgozására. S éppen ez utóbbi adja az okot a történészek, s az olvasók jobbára képzeletbeli vitájára. Akik figyelemmel kísérték Nemeskürty István történelmi témáiú könyveinek sorsát. azokat nem lepte meg a rádió Magántörténelem című műsora, amely hétfőn este hangzott el a Petőfi adón. A memoárdivatról beszélgetett Ormos Mária. Juhász Gyula történésszel, s Szalay Károly irodalomtörténésszel, Erdei-Grünwald Mihály szerkesztőműsorvezető. Mint az várható volt, a történészek számos kifogást emeltek a sorozat kötetei ellen: többnyire pontatlanságokra, időbeli eltérésekre hívták fel a figyelmet. Az időpontoknak a történelemben valóban sok esetben sorsdöntő jelentőségük van. A műsorban idézett példákban azonban semmi jelentősége sem volt az időbeli eltérésnek. Tudomásul kell venni, a memoárkötetek nem történelemkönyvek, tanulmányok. A memoárkötetek színesítik, népszerűsítik a történelmi témájú kiadványok széles skáláját. Bizonyára akad közöttük kevésbé értékes könyv, de ez nem kérdőjelezheti meg a sorozat értékét, hiszen olyan köteteket adott az olvasók kezébe, mint Károlyi Mihályné, Balogh Edgár, Boldizsár Iván visszaemlékezései. S lehet-e, szabad-e ezeket a könyveket „magántörténelemmé” degradálni? Négy történet A Húszas Stúdió legutóbbi műsorában vasárnap este a Négy történet című interjú- füzérrel jelentkezett Hegyi Imre. Műfajilag tulajdonképpen riportnak nevezhetjük a Négy történetet — oly ritka az igazi rádiós műfaj — mert nem ragadt le a szokványos kérdés-felelet unalmában. hanem az emlékezések. utalások mögött igazi konfliktusok feszültek. A téma talán parttalannak tűnhet: magyarnak vallják-e magukat a hazánkban élő nemzetiségiek. Számunkra a lényeg az. hogy megszólaltatott különböző korú, nemű és foglalkozású emberek jól érzik magukat hazánkban, ápolhatják anyanyelvűket, kultúrájukat, hagyományaikat Hegyi Imre egyre inkább lényegre törő, szűkszavú riporter, nem adja beszélgetőpartnere szájába a szót. hagyja gondolkodni. Ezért érdekesek a műsorai — általában. — tg — DAB-rendezvény A téma az internacionalista nevelés A Debreceni Akadémiai Bizottság, a kijevi Állami Sevcsenko Egyetem és a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem november 10— 11-én a DAB székházában A hallgatók internacionalista nevelésének kérdései címmel nemzetközi konferenciát rendez. A kétnapos tudományos ülésen szovjet, NDK-beli lengyel és magyar tudósok, kutatók tartanak előadásokat és korreferátumokat. — VM — Tizenöt évvel ezelőtt nyitották meg Zalaegerszegen a népi építészet első szabadtéri múzeumát, a Göcseji Falumúzeumot. A tájegység népének építészetét, életkörülményeit bemutató gyűjtemény 22 községből került jelenlegi helyére, a Zala folyó holt ágához, ahol eredetileg csak a vízimalom állt. A másfél évtized alatt 750 ezer érdeklődő kereste fel a zalaegerszegi skanzent Komoly játék A jövőnek képezik a diákokat „Kapósak” a kunhegyesi szakközépiskola végzett tanulói
