Szolnok Megyei Néplap, 1983. november (34. évfolyam, 258-282. szám)

1983-11-26 / 279. szám

1983. NOVEMBER 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 1 Katona József kunszent­mártoni fafaragó, a nép­művészet mestere alko­tásait már országszerte ismerik. Legutóbb októ­berben a kunszentmár­toniak gyönyörködhettek alkotásaiban ja helytör­téneti múzeumban. Ké­pünkön: Családom című munkája Mindig történik valami érdekes a kisújszállási Delta klubban Tíz évvel ezelőtt még jó­val több remekül működő, a fiatalokat erőteljesen vonzó ifjúsági klubot tartottak szá­mon a megyében, mint most. Azok a csoportok, amelyek talpon maradtak, bár a tagok kicserélődték, azóta is hal­latnak magukról. A jók, vagy talán azt is mondhat­juk, a legjobbak között em­legetik évek óta a kisújszál­lási Delta klubot, amely ’71- ben alakult, eddig nyolc al­kalommal nyerte el a kiváló címet, egyszer pedig az aranykoszorús minősítést. Az ifjúsági klubmozgalom hőskorában nem volt ritka jelenség, hogy egy-egy tele­pülésen a KlSZ-alapszerve- zetek és a klubok között — holott a tagság egy része mindkettőhöz tartozott — kimondva vagy anélkül va­lamiféle egészségtelen riva­lizálás kezdődött, amelynek káros hatásai voltak. — Milyen ez a kép ma? — kérdeztük Fodor Kálmántól, a kisújszállási városi KISZ- bizottság titkárától. — A városban hat ifjúsági klub működik, valamennyi­vel jó a kapcsolatunk, me­lyet a kölcsönös segíteni aka­rás jellemez. A Delta klub­bal pedig különösen remek az együttműködés. Öik egyéb­ként speciális helyzetben vannak, ugyanis a klubtag­ság zöme a Mezőgépnél dol­gozik, így a vállalat KISZ- alapszervezete akcióprog­ramjának kulturális részére épül a klub programja, de természetesen figyelembe ve­szik a klubba járó szakmun­kástanulók igényeit, ötleteit is. A Delta klub megalaku­lásakor már vezetőségi tag­gá választották Cs. Nagy Lászlót, aki nyolc éve irá­nyítja a közösséget. — Eleinte főleg a sport- és turisztikai programok szere-, peltek a munkatervünkben, mivel szinte kizárólag fiúk jártak az összejövetelekre. Aztán szép lassan a város­ban kezdett elterjedni a jól sikerült előadások, műsorok híre, és a kíváncsiság becsa­logatta a lányokat is. A tán­cos összejövetelek kezdettől nagyon népszerűek, összeko­vácsolják a közösséget. Re­mek társaság jött létre, együtt voltunk a munkában, a szórakozásban egyaránt. Később többen férjhez men­tek, megnősültek, így a törzsgárda kissé „megko­pott”. Ekkor jött az ötlet, hogy a szakmunkásképző in­tézetben tanuló fiatalokkal vegyük fel a kapcsolatot. A lánykollégiumból a jelenlegi másodévesek közül tizenket- ten azóta is rendszeresen lá­togatják programjainkat. — A klub vezetése feltehe­tően nagyon sok időt elra­bol. Hogy tudja ezt össze­egyeztetni munkájával, okoz-e gondot a tizenévesek­kel való közös nyelv megta­lálása a nálutk 10—15 évvel idősebb számára? — Kétségtelen, rengeteg szabad időt igényel a klub vezetése, de ha az ember lel­kiismeretesen akarja csinál­ni, ez természetes. Szeren­csére a feleségem nem zsör­tölődik sokat, egykor ő is klubtag volt, így megérti, amikor este veszem a kabá­tom, és indulok a művelődé­si házba. A fiatalok a veze­tőségben rengeteget segíte­nek, állandóan ostromolnak újabb ötleteikkel, elmondják őszintén, mi érdekli őket, mire kíváncsiak, és ezt kö­zösen próbáljuk megszervez­ni. A korkülönbség pedig idáig még nem jelentett problémát, gyakran kérnek a tapasztaltabb felnőttől tanácsot. Nagy öröm szá­munkra, hogy a Kisújszál­lásról elkerült egykori klub­tagok is mindig benéznek, ha itthon vannak. A legelső „csapat” tagjaival is gyak­ran találkozóink, ha nem is a klubban, otthon megláto­gatjuk egymást. A Delta ifjúsági klubot a Mezőgép kisújszállási gyár­egysége anyagilag támogat­ja, otthont pedig a művelő­dési ház ad neki. A válla­lattal és az intézménnyel is igen jó kapcsolat alakult ki, az előző figyelemmel kíséri munkáját, az utóbbiban pe­dig szívesen látott vendégek a klub tagjai.' Próbáltuk megfejteni, mi a titka annak, hogy szívesen töltik szabad idejüket a fog­lalkozásokon a fiatalok, elő­fordul, hogy egy héten akár három estét is áldoznak er­re. Rigó Kálmán, a Mezőgép fiatal esztergályosa erről így beszélt: — Öt évvel ezelőtt néz- 'tem be először a Delta klub­ba, a bátyám vitt magával — mondta. — Mindig volt va­lami érdekes1, ami miatt ér­demes volt ott tölteni az időt. Jó hangulatú vetélkedőket^ rendeztek, különböző, a fia­talokat érdeklő témákban hívtaiJt. meg előadókat. No és a tánc! Lányok is járnak a klubba, én meg nagyon szeretek táncolni, aközben pedig nagyon jól lehet is- merkedni. Ott ismerkedtem meg azzal a lánnyal, akivel \most járok. Egyébként na­gyon sok „klubházasságot” kötöttek már nálunk. A szakmunkásképző inté­zet tanulói közül Farkas Ág­nessel és Ugró Juliannával beszélgettünk, akik lelken­dezve meséltek á Delta klub­ban szerzett élményekről. — Azt hiszem, a fiatalok többsége azért szeret járni a klubba, mivel szabad idejét teljesen kötetlenül töltheti el, ha akar olvas, zenét hall­gat, vagy éppen pingpongo­zik — magyarázta Ági. — Jóízűeket szoktunk beszél­getni, vitatkozni, oldott a légkör, mindenki őszintén elmondja a problémáját. A klubvezetővel, Cs. Nagy La­cival még kényes kérdések­ről is bizalmasan lehet tár­gyalni. Ügy érezzük, az idő­sebbek igyekeznek felnőtt­ként kezelni bennünket, mi pedig, tizenévesek, igyek­szünk ennek megfelelően vi­selkedni. V. Fekete Sándor Önművelés, közművelés Kulturális hagyományaink szerepe és lehetőségei A távolság szépít. A sokat hallott „bezzeg az én időm­ben” megállapítások nem le­hetnek csalhatatlan érték­mérők. Az akkori sok nap­jainkban már bizonyára a kevésnél is kevesebb lenne, de a szép és a jó fogalomkö­re is változott. Mindez per­sze nem jelentheti a közmű­velődés megfakuló vagy fel­nagyított emlékeinek teljes elutasítását. Kétségtelen, hogy hamis illúziók is élnek, különösen a falvak hajdani kultúrájáról. A megszépítő visszaemlékezések, egyolda­lú leírások alapján azt hihet- nők, hogy például a két vi­lágháború közötti időszak­ban új reneszánszát élte ha­zánkban a népi kultúra. Tény, hogy a zártság — a rossz közlekedés, az anyagi ínség, az osztálykülönbségek — konzervált, s az is bizo­nyos, hogy az „éhe a szónak” érzetre könnyen épülhéttek a legkülönbféle gondolati tar­talmú, téli elfoglaltságot adó, ha úgy tetszik gondűző jelle­gű, társas együttlétek. Tö­megmozgalommá vált a szín­játszás — a legtöbbet fo­gyasztott „konzerv” a nép­színmű volt — a különböző egyesületek — iparoskor, gazdakör, kubikuskor — da­lárdái nemcsak az esztendős ünnepeken léptek közönség elé. A munka — kalákák — szerepkörét a téli hónapok­ra — s később már nemcsak erre az időre — átvették a különböző körök, a mai ér­telmezés szerinti klubok. Az alföldi falvakban, mezővá­rosokban, ha valaki azt mondta, hogy megy a körbe, akkor pontosan értették, hogy szórakozni akar: köny­vet kölcsönözni, próbálni az énekkarban, színjátszókör­ben — vagy egyszerűen csak beszélgetni kíván vele azo­nos érdeklődésű emberekkel. Az igazsághoz szorosan hozzátartozik, hogy egy-egy 3—400 helybéli látogatta fa­lusi kör könyvállománya 70 —200 kötet könyv között volt, évente — nyolc község átlaga — a 10 pengőt sem érte el az új vásárlások ösz- szege. Amikor azt halljuk, hogy „az én időmben még rongyosra olvastuk a köny­veket, ezzel a ténnyel is szá­moljunk. A bemutatott szín­darabok is a korabeli közíz­lést1 fejezték ki — A falu rossza, a Sári bíró, A vén bakancsos és fia, a huszár stb. —, de kétségtelen, hogy közösségmegtartó erejük volt. Erre épült a kulturális önellátás ténye, s nemcsak a választott könyvtáros — ter­mészetesen díjazás nélküli —, de még a függönyhúzó, a súgó is megbecsült valaki volt, mert tett valamit a kö­zösség érdekében. A felszabadulás után a tár­sadalmi változások logikus következményeként nagysza­bású átrétegződés történt a kultúra fogyasztói körében is. Más funkciójú egyesüle­tek ragadták magukhoz a köz művelődésének ügyét. Az eszmei töltés is megvál­tozott, de a kulturális önel­látás szándéka — bár a kül­ső segítő és gátló tényezők hatása megnőtt* — a felsza­badulást követő években is megmaradt. A MADISZ, a SZÍT, s általában a nevüket sűrűn változtató szövetségek a programadásban — bár tartalmi eltérésekkel — egy­ségesek voltak. Bizonyítják ezt a legkülönfélébb kultu­rális seregszemlék, mozgal­mak stb. Bár kétségtelen az is, hogy a megszaporodó ren­dezvények tartalmi értéke jónéhány esetben megkérdő­jelezhető —, de szerény ok­fejtésünk ezúttal inkább csak az önművelés szándékát érinti. Az 1960-as évek fokozato­san az elkényelmesedés kez­detét jelzik. A művelődési- otthon-hálózat nagyterem szemlélete fokozta a kultúra importjának mindenhatósá­gát. A különböző öntevé­keny művészeti ágak az úgy­nevezett .„nagy rendezvé­nyek” árnyékában éltek to­vább, vagy haltak el. A hi­vatalos megítélés is inkább a tömegeket mozgató, ám tar­talmilag sokszor megkérdő­jelezhető műsoros esteknek kedvezett. Napjainkra azon­ban tudomásul kell venni, hogy a körülmények meg­álljt parancsolnak a társa­dalmilag dotált művelődési intézmények túlzó költekezé­sének. Az MSZMP megyei bizottságának 1983. október 28-i dokumentuma egyértel­műen a realitásokra hívja fel a figyelmet. A támogatás mértékének arányban kell állni a támogatott tevékeny­ség színvonalával. Megítélé­sünk szerint ez kulcsfontos­ságú megállapítás, mert ép­pen a legtöbb pénzbe kerülő rendezvények • — alkalmi színházak, hakniestek stb. — a legköltségesebbek, s — tisztelet a kivételnek — ko­rántsem hagynak oly mara­dandó élményt, hogy „finan­szírozásuk” akár az egyén­nek, akár az állami vagy tár­sadalmi intézménynek meg­érné a ráfordítást. A művelődési házak igaz­gatói, a népművelők az utób­bi időben joggal kifogásol­ják, hogy a kínálat diktál, vagyis a fellépők szerződé­sekben rögzített anyagi és szervezési követelései túlzó­ak. Az anomáliák — pl. az együttes csak akkor vállal előadást, ha két közeli tele­pülésen 4 előadást tarthat — léteznek, ám a pénz a műve­lődési intézményeknél van, arra fordítják, amire érde­mes. Ha ésszerűen csökken­tik a költséges rendezvények számát, ez eleve azt jelenti, hogy — a „piac” törvényei szerint — csökken a kereslet is a magas felléptidíjas mű­sorok iránt. De az elsődleges cél természetesen nem az, hogy az alkalmi színtársulat ne kereshessen egy délután és este 30—60 ezer forintot, hanem az, hogy ezt a pénzt, s minden ésszerűen megta­karítottat az öntevékeny művészeti csoportok, szak­körök és egyéb önművelési formák fenntartására, ered­ményes munkájára lehessen fordítani. Mennyiségi és minőségi szempontból egyaránt értel­metlen volna az erőltetett párhuzamkeresés az öntevé­keny mozgalom múltja és je­lene között. A tény a fontos: a megye különböző települé­seinek — eltérő módon ter­mészetesen — jelentős kul­turális hagyományaik van­nak az öntevékeny művészeti mozgalomban, á klubéletben is. Erre lehet építeni, mert a játék szeretete, a szereplési vágy, a képességek megmé­retésének igénye ma is él az emberekben. Jó volt látni azt az őszinte és széles körű érdeklődést, amely a közel­múltban tartott jászíénysza- rui színjátszó-találkozót kí­sérte. Megemlíthetjük töb­bek között az elpusztíthatat­lan Kevi kört, a kunszent­mártoni hímző és fafaragó hagyományok továbbélését. A társadalmi háttér sem az öt ven évvel ezelőttihez, de a felszabadulást követő évek viszonyaihoz sem ha­sonlítható. A legkisebb fal-' vak is összehasonlítbatatla- nabbul nyitottabbá váltak, minden szempontból. A civi­lizációs és kulturális szint a hajdanival egy napon sem említhető. De a helyi erőfor­rásokra támaszkodó, társa­dalmilag hasznosítható já­téknak, szórakozásnak na­gyobb szerepet kell kapnia. Mert nem csupán az amatőr művészeti mozgalomban ak­tívan szerepet vállaló fiata­lok önművelődéséről van szó, hanem egy település, gyár vagy tsz dolgozóinak szórakozásáról is. Nem hisz- szük, hogy a hagyományok fokozottabb felélesztése ma­napság már a provinciálist táplálná, hiszen a legkisebb falvakban is ugyanazokat a könyveket olvashatjuk, mint a fővárosban — legfeljebb több jut belőlük egy olvasó­ra (!) — a rádió és a televí­zió szinte korlátlan közvetí­tő, s a megyeszékhely szín­háza, hangversenyélete szin­te karnyújtásnyira van a tá­volabbi településeken élők számára is. Zártságról tehát már szó sincs, de a kulturált • együttlét számos, még ki­használatlan, új tartalom­mal feléledő formája tovább színesítheti téli estéinket. Tiszai Lajos Tanulmányúton Francia népművelők között Lyon melletti egyetemi vá­ros, ' Villeurbanne művelő­dési és ifjúsági házában a zenei és művészeti nevelést támogatja hatékonyan a város baloldali, szocialista vezetése. Az ugyancsak Lyon környéki, harmincezer lakosú broni művelődési és ifjúsági ház 14 főállású és 50 tiszteletdíjas munkatárs­sal dolgozik, ötletesen beren­dezett gyermekkönyvtárat, sporttermeket, színházter­met és több olyan helyiséget láttunk, amelyik kiscsopor­tos foglalkozások színtere. Vendéglátóink elmondták, hogy e „nagy ház” bizony kicsi az itt szervezett sok­rétű tevékenység számára; 48 féle szervezett csoportjuk működik. 12 fajta hangsze­res oktatás folyik. A zenei tevékenység tanulmányozása mellett maradt idő arra is, hogy a ház igazgatója az intézmény egészét bemutas­sa. Módszereikről szóban mondta el, hogy a program kialakítását és magát a tevé­kenységet egy, a különféle szervezetek és helyi tanács képviselőiből álló társadal­mi tanács szavazza és hatá­rozza meg, s ő értette meg velünk, hogy a francia köz- művelődés általában csak kedvet és alapot csinál vala­minek a művelődéséhez, de igazából már nem törődik a tevékenységek mélységé­vel és minőségével, ami saj­nos hiányossága munkájuk­nak. A Rilieux-La Pape-ban tett látogatásunkkor az isko­lások körében kifejtett köz- művelődési tevékenységről tájékozódhattunk. Munká­juk legnagyobb részét a színház-népművelés képezi A színdarabok megírásában, a műsorok összeállításában színészeik, gyerekek és okta­tók közösen vesznek részt. A darabokat a pedagógusok már jó előre ismerik. így azután be tudják építeni a tantervbe, mivel az alsótago­zatos tanterv tematikailag viszonylag rugalmas. Mint elmondották, az André Rous­sele és színháza által elter­jedt színházi kísérletnek ked­vező a visszhangja náluk is. Mert olyan színházról van szó. amely kommunikációt teremt a felnőttek és a gye­rekek között, amely megta­nítja a gyerekeket a kifeje­zés lehetőségeire. Jelentősége abban i.s rejlik, hogy a gyere­keket éppúgy, mint a neve­lőket, saját alkotó képessé­gük tudatára ébreszti. A gyerekek által kitalált szö­vegek felhasználása mellett természetesen olyan műso­rok is készülnek, amelyben már a meglévő szöveget mó­dosíthatják kedvük szerint a gyerekék. A felső tagozato­sok részére pedig video- programokat állítanak össze, megtanítják őket a videó- felszerelések szakszerű keze­léséire, ami már a közeljö­vő. Meggyőződhettünk arról is, hogy bár a főhivatású népművelő a szervező és végrehajtó, - a társadalmi munkában dolgozók léte és véleménye legalább v olyan A magyar csoport egyik pihenőhelyén Linzben fontos, ha nem fontosabbak a munka végzésében, mintáz előbbieké. Lyon után Aix-en Provence, ahol az ifjúsági házak mellett a Vasarely- alapítványt néztük meg, másnap pedig a marseille-i új Nemzeti Színházat tekinthet­tük meg, amely egy hajdani halcsarnokból vált nemrég a színjátszás összkomfortos otthonává. Végül Nizza és Cannes, ahol a Cote d’Azur festői látványa párosult szak­mai programunk tapasztala­taihoz. Most rajtunk a sor: ele­mezni és összegyűjteni a mérhetetlen élményből mindazt, amit közművelődé­sünk hazai gyakorlatában hasznosítani lehet, s amit felhasználni tudunk. Vége Báli István I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom