Szolnok Megyei Néplap, 1983. október (34. évfolyam, 232-257. szám)

1983-10-13 / 242. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI xxxiv. évf. 242. sz., 1983. okt. 13., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1983. október 12-én Kádár Jánosnak, a Központi Bizottság első titkárának elnökleté­vel ülést tartott. A Központi Bizottság megvitátta és elfogadta a nemzetközi kérdések­ről szóló beszámolót, a szakszerveze­ti munka fejlesztésével és a párt fel­adataival foglalkozó állásfoglalást, a járások megszüntetésére, a helyi párt- és állami irányítás fejlesztésére vo­natkozó javaslatot, valamint az idő­szerű gazdasági kérdéseket tárgyaló tájékoztatót. Az ülésről közlemény jelenik meg. Finis előtt az ipari üzemekben n Jászságból Budafokra Nagyüzem a jászberényi pincészetben 3. oldal Nemcsak az áfészeken múlik Kerek asztal-beszélgetés a MÉSZÖV-nél 5. oldal Az Április 4. Gépipari Művek örményesi gyára új szerelő- csarnokot épített. A közel 400 négyzetméter alapterületű, mintegy 2 millió forintba kerülő üzemcsarnokra azért volt szükség, mert megkezdték az atomerőművi berendezések gyártását. Képünkön egy síkesztergagépet állítanak üzembe Export, terven felül— Takarékosság anyaggal, energiával— Több munkáskéz kellene Nők a békéért Öt világrész küldöttei a székesfehérvári nagygyűlésen Felhívás a világ asszonyaihoz, lányaihoz Békenagygyűlés színhelye volt tegnap a székesfehérvári színház: a városi lakosok, az üzemek, intézmények dolgozói öt világrész nőszervezeteinek, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség Tanácsa balatonaligai ülésén részt vevő képvi­selőivel együtt fejezték ki szolidaritásukat a nemzeti függet­lenségért, az elnyomás, az agresszió ellen harcoló népekkel, és tettek hitet a béke ügyé mellett. Balázs Miklós, a városi ‘r.nőcs rloeVr rr'tóttá me? ^ 1;_-':edr’mon.strációt. Az év végétől alig több mint két és fél hónap vá­laszt el, gyakorlatilag meg­kezdődött a finis az éves tervek teljesítésért az ipari üziemekben. Megyénk négy gyárában érdeklődtünk, ho­gyan sikerült az év első há­romnegyedére kitűzött fel­adatokat teljesíteni, és lesz-e szükség év végi hajrára, a terv teljesítése érdekében. Az eredmények és a gondok váltogatták egymást az év folyamán, ez derül ki a ka­pott tájékoztatókból. A Ganz Villamossági Mű­vek szolnoki gyárának 1983. évi termelési feladata mint­egy 60 százalékkal maga­sabb az előző évinél, norma­órában megközelíti az egy­milliót. Fennállása óta ilyen gyors termelésfelfutást még nem produkált a gyár. Első háromnegyedévi termelési feladatait értékben teljesí­tette. sőt az árbevétel vár­hatóan 8—10 százalékkal ma­gasabb lesz a tervezettnél, eléri a 165 millió forintot. A feladatok megoldásához hatékony segítséget nyújtot­tak a vállalati gazdasági munkaközösségek, illetve hasznos volt a kooperáló partnerek számának a bővü­lése. Jordánia, Ausztria, Jugo­szlávia részére komplett vas­magokat gyártottak. Tuniszi megrendelésre ugyancsak vasmagot, továbbá vasszer­kezeteket készítettek. A szol­noki gyárban készül az új típusú tuniszi forgógépcsa- lád állórésze és tartozéka, ju­goszláv motorvonat és for­góváza, a Ganz-Mávag ré­szére 5000 lóerős villamos mozdony alváza. Az üzem munkáskollektívája teljes erőfeszítéssel dolgozik, hogy a Ganz Villamossági Művek éves exporttervét teljesít­hesse, a kiszállításhoz szük­séges utolsó alkatrészek, részegységek legkésőbb no­vember 7-ig a törzsgyárba kerüljenek. Derűlátásra ad okot. hogy az éves terme­lési terv teljesítése, valamint az exportfeladatok végrehaj­tása is biztosítottnak lát­szik. Pedig az üzem munká­ja sem gondtalan, esetenként zavart okozott az új termé­kek részarányának emelke­dése, a begyakorlottság hiá­nya, valamint a kooperációs partnerek határidőcsúszása. Az első háromnegyed év után biztató • helyzetkép a Beton- és Vasbetonipari Mű­vek kunszentmártoni gyárá­ban is. A társgyárak és a külső megrendelők részére gyártmányaikat. termékei­ket határidőben és jó minő­ségben szállították ki. A ter­melő munkában a tizenegy vállalati gazdasági munka- közösség is tevékenyen részt vett. A gazdálkodás egészét a fokozott takarékosság, a változó termelési feladatok­hoz igazodó tevékenység jel­lemezte. Takarékoskodtak költséggel,' anyaggal és ener­giával, igyekeztek minél több importalkatrészt hazai anyagokkal felváltani. A kunszentmártoni üzem egyedi termékeket gyárt, így a feladatai is változók. 1983. első kilenc hónapjában egye­bek között fejlesztett univáz sablonokat, a metróépítéshez gerendaelem-gyártósort, a lakossági építkezésekhez, csa­ládi házakhoz H-gerenda gyártósort, hőszigetelt áthi­daló sablonokat gyártottak. Folyamatban van 4 francia iicenc alapján készülő ge­rendagyártósor beruházási munkája. Bár a gyár erre az évre exportot nem terve­zett, időközben kötött szer­ződés alapján 800 ezer forint értékű nem rubel elszámolá­sú export várható. A Vízgépészeti Vállalat kunhegyesi gyáregységében is sikerült a 9 hónap terme­lési célkitűzéseit teljesíteni, noha a feltételek, különösen az utolsó két hónapban, nem voltak kedvezőek. Döcögött az anyagellátás, egyes im­portanyagok nem érkeztek be időben. Mindezek ellené­re az év végéig esedékes ár­bevételi előirányzatát 6,5 százalékkal túlteljesítette, 101 millió forint realizálá­sával. Háromnegyed év alatt 21 tonna kohászati anyagot takarítottak meg. és 1 mil­lió forinttal kisebb összeget használtak fel energiahordo­zókra. Az anyag és energia ésszerű felhasználására pré­miummal is ösztönzik a da­rabolóüzem dolgozóit. Ami az exportot illeti, nem volt zök­kenőmentes az esztendő, né­mi lemaradás van a 14 mil­lió forint exportelőirányzat­ból. A Magyar Hajó- és Daru­gyár tiszafüredi gyárának háromnegyedévi gyorsmérle­ge arról ad képet, hogy árbe­vételi tervét 94,2 százalékra teljesítette. Elmaradt két 6/5 tonnás portáldaru, to­vábbá 3,5 millió forint ér­tékű tartalék alkatrész ex­portja. A gondokat az első félévi igen feszített terme­lési terv meiiett a vagonm- ány is okozta. Egy portálda­rut, továbbá tartalék alkat­részeket ezért nem tudták külföldre szállítani. Rányom­ta bélyegét az anyagellátás­ra a Dunai Vasműben tör­tént baleset, és annak kö­vetkezménye. Lemezrendelé­seiket később is csak a kí­vántnál kisebb mértékben teljesítették. Kerítésen belü­li gond a munkaerőhiány, jelenleg is 20—25 jól kép­zett hegesztő és lakatos hi­ányzik. Feladataikat így nagy erőfeszítéssel tudják megoldani, mivel átcsoporto­sításra sincs lehetőség. A 6/5 tonnás portáldaruk mel­lett októberben ismét meg­kezdték a 16 tonnás szekci­ós úszódaruk gyártását. Ez a lépés háromhónapos szü­net után ismét feszítetté te­szi az utolsó negyedév ter­melési tervét. Ettől függetle­nül bíznak abban, hogy az éves tervüket teljesítik. Ezután Freda Brown, a Nemzetközi Demokratikus Nőszövetség elnöke a világ asszonyainak üdvözletét tol­mácsolta. Elmondta: mind­annyian síkraszállnak a bé­ke védelméért és harcolnak a megkülönböztetés, a fajgyű­lölet és az elnyomás minden formája ellen. A világ min­den tájáról érkezett asszo­nyok és a magyar emberek találkozója a barátság és a szolidaritás kifejezése — hangoztatta. Ma, amikor megtörténtek az előkészületek az amerikai rakéták telepítésére, s nö­vekszik a nukleáris háború veszélye, sürgetően szükséges a tiltakozás; az a követelés: álljanak el a Pershingek és számyasrakéták telepítésé­től! Az NDN tanácsülése to­vábbi akciókra ösztönzi a vi­lág asszonyait, akik szolidá­risak a palesztin asszonyok­kal, az apartheid ellen küz­dő dél-afrikai nőkkel, az or­száguk szabadságáért harcoló namíbiai asszonyokkal — mondotta. Támogatják a ni- caraguai asszonyokat, akik azért harcolnak, hogy or­szágukat megvédjék az USA agressziója ellen, és szolidá­risak Chile és Salvador né­pével, amely azért küzd, hogy szabad országban élhessen. Valentyina Tyereskova űr­hajós, a Szovjet Nőbizottság elnöke, az NDN alelnöke fel­szólalásában hangoztatta: nem engedhetjük meg, hogy bz emberi géniusz vívmá­nyait a földi élet elpusztítá­sára használják fel, minden­nek a megsemmisítésére, amit az emberi gondolkodás, tehetség és munka létreho­zott. A szovjet nép változat­lanul következetes harcot folytat a békéért, s ez meg­nyilvánul a Szovjetunió konkrét békekezdeményezé­seiben is. Ezek a kezdemé­nyezések lehetővé tennék a megegyezéseket a genfi tár­gyalásokon. Gertrude Schope, az Afri­kai Nemzetközi Kongresszus nőszekciójának elnöke az apartheid rendszer ellen ne­héz körülmények között foly­tatott küzdelmükről számolt be. Isaam Abdul Hadi, a Pa­lesztin Általános Nőszövet­ség elnöke nagyra értékelte azt a támogatást, amelyet a szocialista és más haladó or­szágok nyújtanak igazságos harcukhoz. A libanoni kormány teg­napi ülését követően beje­lentették, hogy ma Bejrút­ban megkezdi munkáját a nemzeti megbékélési konfe­rencia előkészítő bizottsága. A polgárháborús ellenfelek magas szintű találkozójának időpontját egy héttel ké­Vinie Burrows, a nők fa­ji és gazdasági egyenlősé­géért küzdő amerikai nő­szervezet alelnöke a felszóla­lásában leszögezte: a harma­dik világháború az utolsó ai lenne, mert megszüntetné az \\ emberi civilizációt. Ezt fel­ismerve az asszonyok milliói mondanak nemet a háború­ra, az eurorakétákra és mon­danak igent a világ békesze­rető erőinek szolidaritására, az életre. Yvonne Siu, a nicaraguai nőszervezet képviselője fel­hívta a figyelmet: a fegyver­kezési politika következmé­nyeként egyre fokozódik az imperialista agresszió a Föld különböző térségeiben, és en­nek áldozatai a harmadik vi­lág népei. El kell ítélnünk ezt a politikát — mondotta —, s közösen fellépni elle­ne. Renu Csakravarti, az In­diai Nőszövetség elnöke ki­jelentette: nem kétséges, hogy azok az erők, amelyek le akarják igázni a népeket, és meg akarják fosztani de­mokratikus jogaiktól, veresé­get szenvednek. A kérdésre: lesz-e joga a világ népeinek a békés, méltó élethez, vá­laszunk ez: élni fogunk, az emberiségnek fenn kell ma­radnia. A nagygyűlés utolsó felszó­lalója Bognár Zsuzsa, a szé­kesfehérvári Videoton Elekt­ronikai Vállalat dolgozója volt. Javaslatára a résztve­vők békefelhívással fordultak a világ asszonyaihoz, lányai­hoz. Ebben szorgalmazták, hogy közös erővel szálljanak szembe mindenkivel, aki a gyermekeink, a világ jövőjét veszélyezteti, mondjanak ne­met a nukleáris háborúnak, az eurorakétáknak, a neut­ronbombának és a katonai fölény megszerzésére irányu­ló törekvéseknek. söbbre tűzték ki, egyelőre a helyszín megjelölése nélkül. Szpirosz Kiprianu ciprusi ál­lamfő tegnap felajánlotta: Cipruson találkozzanak a szemben álló libanoni vallá­(Folytatás a 2. oldalon.) Gyűrűs hengerezés vetés után. A tiszaro ffi Aranykalász erőgépén Jekli Ferenc végzi ezt a munkát az úgynevezett Veres tanyánál Libanon Elhalasztották a polgárháborús ellenfelek találkozóját

Next

/
Oldalképek
Tartalom