Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-25 / 227. szám

XXXIV. évi. 227. sz. 1983. szept. 25., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA összecsapások Bejrút stratégiai pontjain A drúzok vezetője a harcok folytatásáról Rövid idő alatt szertefosz­lott a tegnap délre kilátásba helyezett lilbamani tűzszünet reménye. Tegnap délelőtt is folytatódtak a péntek este ki­újult, rendkívül heves tüzér­ségi összecsapások Szűk él- Sarb térségében és Bejrut déli peremkerületeiben. A kormányellenes erők egyebek között a libanoni palota és. a hadügyminisztérium könnyé^ két, valamint a hadsereg hal- dei állásait lőtték. A főváros déli határán olyan kerület ellenőrzéséért folyik a harc, melynek birtoklása az emlí­tett erőknek lehetővé tenné a hegyvidéken küzdő drúz harcosok és bejrúti szövetsé­geseik egyesülését. Nyugati diplomáciai forrá­sok azzal vádolják Szíriát, hogy elutasította a libanoni kormánynak a nemzeti meg­békélési tárgyalásokon való képviselet kérdésére vonat­kozó javaslattervezetét. A li­banoni rádió ezzel szemben A mezőgazdasági nagyüze­mek, a kiskerttulajdonosok és a háztáji földet művelők őszi vetőmagigénye zavarta­lanul kielégíthető. Az őszi káposztarepce ve­tőmagjából az idén mintegy száz tonnát értékesített Szol­nok megyében a Vetőmag- termeltető és Értékesítő Vál­lalat, zömében a magas eru- kasav tartalmú Górczanski fajtát vásárolták, amelynek olaját majdan ipari célokra használják föl. A Primőr és a francia Jet neuf fajtával bővült az idei választék. Lu­cerna vetőmagból 11 tonná­nyit vásároltak meg a gaz­daságok, az aszályos időjá­rás azonban a pillangós te­lepítését erősen gátolta. Ezt mutatják a számok is,, hi­szen az idei értékesítés a ta­valyinak csupán 37 százalé­ka. Hasonló a helyzet a fű­magokkal is, ahol a nyárvégi — konmányfoirásokra hivat­kozva mindössze annyit kö­zölt, — hogy Dzsemajel még nem kapott választ szíriai részről a tervezetre vonatko­zóan. Raíik Hariri, szaúdi közvetítő Valid Dzsumblattal és Abdul HaJim Haddam Szí­riái külügyminiszterrel foly­tatott megbeszélései után közölte: „új elemek” merül­tek fel a tervezettel kapcso­latban. Valid Dzsumiblatt, a Libano­ni Haladó Szocialista Párt vezetője ugyanakkor egy in­terjúban úgy foglalt állást, hogy egy esetleges tűzszünet csak időleges lehet, s koránt­sem jelenti a központi kor­mány és a jobboldali falan- gista erők ellen folytatott harc végét. Amin Dzsemajel libanoni elnök szombaton váratlanul hazarendelte a Párizsban tartózkodó Elie Szalem kül­ügyminisztert, aki ottani tár­gyalásait követően tovább értékesítés az elmúlt évi­nek 60 százaléka. Szolnok megye 54 termelő- szövetkezetének és 8 állami gazdaságának tervei szerint őszi árpával mintegy 15 ezer, őszi búzából 139 ezer hektá­ros területet vetnek be. őszi árpából a vetőmagvállalat ebben az évben hét fajtát termeltetett. Megyénkben azonban a Kompolti korai iránt érdeklődtek jobban a gazdaságok. A Ráhel és Re­beka új osztrák fajtákkal is bővült a választék. Őszi bú­zából 10 ezer tonnát értéke­sítettek. az elmúlt évi meny- nyiségnek csak 86 százalé­kát. Búzából 19 fajta közül válogathattak a vásárlók. ■ Az őszi árpa teljes meny- nyiségét, az őszi búza 60 százalékát a szaporító gaz­daságok már ki is szállítot­ták a felhasználókhoz. utazott volna New Yorkba, Washingtonba. A Bejrúti Rádió azzal hozza összefüg­gésbe az intézkedést, hogy Dzsemajel hozzájárult egy libanoni—szíriai—szaúd-ará- biai csúcstalálkozó megtartá­sához. A dzseddai minicsúcs összehívását Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára kezde­ményezte a kiélezett libanoni válság tárgyalásos rendezése végett. Szíria még egyelőre nem adott választ a meghí­vásra. Ciprus értésére adta az olasz kormánynak, hogy nem járul hozzá olasz kato­nai repülőgépeknek a szige­ten való állomásoztatásához. Olaszország hat F—104-es vadászbombázót szándékozott a Közel-Keletre irányítani azzal a feladattal, hogy a bejrúti „rendfenntartó” erő olasz egységét légi támoga­tásiban részesítse. A gépek ciprusi angol támaszpontot használtak volna. választéka A kdiskerttulajdonosok és a háztáji földet művelők Szolnak megyében 163 üzlet­ben vásárolhatják meg a kí­vánt vetőmagokat. Minden közigazgatási egységben leg­alább egy, de a nagyközsé­gekben 5—6 hasonló bolt áll rendelkezésükre. A forga­lom az elmúlt évekhez ké­pest megnövekedett. Míg 1982-ben kétmillió tasakot adtak el — 13 millió forint értékben — az idén szep­temberben már két és fél millió tasaiknál tartanak. Az említett üzletekben a ma­gyar fajták hazai csomago­lásán túl holland és dán sza­porítóanyagokkal bővült az idei választék. A vetőmag­vállalat illetékesei szerint a tavaszi vetésekhez szükséges magvak kiszállítását már megkezdték, legkésőbb az év végéig a teljes mennyiség az üzletekbe kerül. Családi magazin 4. oldalon Hazánkba látogat a grenadai kormányfő Lázár Györgynek, a Mi­nisztertanács elnökének meghívására a közeli napok­ban hazánkba érkezik Mau­rice Bishop, a Grenadai Né­pi Forradalmi Kormány el­nöke, az Űj Mozgalom Párt elnöke. Hónapokig tart KNEB-vizsgálat az energia­gazdálkodásról A népi ellenőrök utoljára 1980-ban ellenőrizték átfo­góan az energiagazdálkodás helyzetét és főbb tendenciáit. Az akkori tapasztalatokat, következtetéseket a Minisz­tertanács hasznosította az energiagazdálkodási kor­mányprogram kidolgozásá­nál. A KNEB legutóbbi ülésén döntött arról, hogy ismét szé­les körű vizsgálatot indít. _ A most kezdődő felmérés során átfogóan értékelik majd, hogy a VI. ötéves terv eddig eltelt éveiben mennyi­ben felelt meg a követelmé­nyeknek az energiagazdálko­dási program végrehajtása, kiterjedt-e a termelés és a fogyasztás valamennyi terü­letére. Az ellenőrzést irányító szakemberek holnaptól há­romnapos munkaértekezleten egyeztetik az egész országra kiterjedő vizsgálódás részle­teit, majd a népi ellenőrök megkezdik a több hónapig tartó munkát. Qórozanskl, Primőr, Kompolti Bőséges a vetőmagok Bábolnai napok Bemutatkozik a NEFOG, a Mezőgép és a OBIÉ is Olaj helyett faapríték elégetésével üzemelnek a NEFAG fű­tőberendezései, amelyek nagy érdeklődésre tarthatnak szá­mot a bábolnai kiállításon Kedden, hetedik alkalom­mal kezdődik a bábolnai na­pok rendezvénysorozata. Az elsősorban szakembereknek rendezett programok iránt évről évre nagyobb az érdek­lődés. Ezt bizonyítja az is, hogy az első rendezvénynek ötezer, a tavalyi bábolnai na­poknak már több mint 65 ezer látogatója volt, és az 1977. évi 25 kiállítóval szem­ben most 164 hazai és külföl­di cég mutatja be újdonsá­gait. A korábbinál várha­tóan még nagyobb érdeklő­désre számítva, a hagyomá­nyos három helyett ezúttal négy napon át, azaz szeptem­ber 27-től—30-ig alakul át vásárvárossá Bábolna. A rendezők fő célja ezúttal is az, hogy vitafórumot teremt­senek a tudomány és a gya­korlat találkozására, szak­mai bemutatókkal, kiállítá­sokkal, tudományos tanács­kozásokkal segítsék elő a népgazdaság gabona- és hús­programjának teljesítését, a hazai mezőgazdaság és élel­miszeripar exportképességé­nek fokozását. A hazai kiállítók között taláhatják a Bábolnára láto­gatók a szolnoki Mezőgép Vállalatot is, amely legújabb és legkorszerűbb gépeit, .be­rendezéseit mutatja be. Ki­állít a vállalat többek között szársértő rendaratót, henge­res bálázót, szárzúzót, bála­szállítót, rendfelszedő pótko­csit és egy Bioterm brikett­égető berendezést. Oktatás- technikai berendezésekkel, valamint üzemelési és javí­tási technológiákkal ismerte­tik meg a szakembereket a DATE mezőtúri mezőgazda- sági gépészeti főiskolai kara. A szolnoki központú Nagy­kunsági Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság pedig az energiata­karékos, erdészeti és faipari hulladékok, melléktermékek hasznosítására szolgáló, tüze­lő- és fűtőberendezéseit mu­tatja be. A tiszaligeti napok rendezvénysorozata tegnap reggel folytatódott. Sportoló fiata­lok százai vették birtokba a létesítménye­ket, izgalmas mérkőzéseken mérték össze tudásukat a különböző sportágakban. Dél­után került sor a kisdobosok és az úttörők menetdalversenyére. Ezt követően a sta­dionban úttörő- es ifjúgárdistákat avattak, majd látványos sport- és kulturális prog­ram szórakoztatta a közönséget. . A tiszaligeti napokról tudósítást közlünk a harmadik oldalon. Tiszaligeti napok 83 Az ifjúgárdisták fogadalomtétele FotóuHargita^ W0m,, Nagy tapsot kapott a Ver­seghy Gimnázium lányai­nak zászlógyakorlata •• i A Tallinn körzeti Általános Iskola csapata

Next

/
Oldalképek
Tartalom