Szolnok Megyei Néplap, 1983. szeptember (34. évfolyam, 206-231. szám)

1983-09-24 / 226. szám

16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. SZEPTEMBER 24. 1983. SZEPTEMBER 24. SZOMBAT GELLÉRT NAPJA A Nap kél 6.33, nyug­szik 18.39 órakor. A Hold kél 19.54, nyugszik 8.29 órakor. Derült égbolt VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területére ma estig: eleinte változóan felhős időre, majd nappal jobbára derült égre számíthatunk, eső nem lesz. Az erős északi szél mér­séklődik, és ma már csak kevés helyen lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17, 22 fok között alakul. NEB-vizsgálat szövetkezeteknél A jászberényi járási-városi Népi Ellenőrzési Bizottság az elmúlt hónapban az ifjúsági parlamentről szóló határozat érvényesülését vizsgálta. A $ái«ásban kilenc szövetkeze­teit kerestek fel a népi ellen­őrök. Azít tanulmányozták, hogy az ifjúsági fórum mi­lyen szerepet játszik a fiata­lok közéleti nevelésében, a vezetők hogyan hasznosítják javaslataikat. Általános ta­pasztalat, hogy az ifjúsági parlamenteket gondosan elő­készítették, a fiatalok a be­számoló anyagát idejében megismerhették, azt KISZ­gyűléseken, ifjúsági fórumo­kon megvitatták Az ifjúsági célokra biztosított pénzek felhasználása előzetesen jó­váhagyott terv alapján tör­tént, de a fiatalok nem min­denhol éltek lehetőségeikkel. A parlamenten elhangzott javaslatokra a szövetkezetek intézkedési tervet készítettek, teljesítésűik vizsgálatára meghatározott időközönként vipsszatértek. Legtöbbet a cipőipari szövetkezetnél si­került megoldani, bár min­denhol törekedtek azok meg­valósítására. A beilleszkedé társadalmi Úgy Jászberényben a MNF nő­bizottsága, a Vöröskereszt és a Városi Közegészségügyi és Járványügyi Szolgálat a hét közepén cigánynők részére szervezett tanácskozást. Az ötven résztvevő az egészsé­ges táplálkozásról és a higié­niai követelményekről kapott tájékoztatási Ezután Czu­czu Tibor tanfeöJügyelő, a Vöröskereszt megyei és or­szágos vezetőségének tagja, beszélt a cigányság beillesz­kedéséről, felemelkedésének módjairól. Hangsúlyozta, hogy az elmaradottságot a cigányság együttműködése nélkül nem lehet meg­szüntetni. Életfogytiglani szabadságvesztésre Ítélték a fegyveres gyilkost A miskolci megyei bíróság tegnap ítéletet hirdetett Far­kas István és Laczkó Péter bűnügyében. A bíróság bű­nösnek mondta ki Farkas István, miskolci születésű 30 éves, budapesti lakost, előre kitervelt, aljas, indokból el­követett emberölés bűntetté­ben, robbanóanyaggal, lő­fegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntettében, vala­mint kisebb értékben elkö­vetett lopás vétségében, s ezért életfogytiglani szabad­ságvesztésre ítélte a köz­ügyek gyakorlásától pedig 10 évre eltiltotta. Laczkó Péter, 29 éves bu­dapesti lakost, a másodrendű vádlottat, bűnsegédként, elő­re kitervelt és aljas célból elkövetett emberölés bűntet­tében találta vétkesnek a bí­róság, s ezért 3 évi szabad­ságvesztésre ítélte, a köz­ügyek gyakorlásától pedig 3 évre eltiltotta. Farkas István és Varga Pé­ter nagy összegű pénzhez akart jutni, s ezt, miként ab­ban megállapodtak, nagysza­bású bűntettel akarták meg­szerezni. Varga Dezső, aki matrózként teljesített szol­gálatot magyar tengerjáró haljón, 1982-ben egyik útja alkalmával spanyol gyártmá­nyú gyorstüzelő pisztolyt ho­zott magával. Ezt akarták felhasználni, Farkas ebből a célból 1982 decemberében Budapestről leutazott Mis­kolcra. Varga Dezső a testvé­rétől kölcsönkért gépkocsival várta társát. Ámde Farkas István nem bízott Vargában, s ezért elhatározta, ha kell, erőszakkal is megszerzi tőle a fegyvert. A kocsikázás közben Far­kas végrehajtotta tervét: el­ragadta Vargától a fegyvert, majd két lövéssel megölte őt. A gépkocsival azonban nyomban Budapestre hajtott, és a hullát a Citadellánál tet­te ki. Ezután felkereste ba­rátját, Laczkó Pétert, hogy a holttest eltüntetésében se­gédkezzék. Együtt vásároltak Sósavat, hogy ezzeí fölie.- merbetetlenné tegyék Varga holttestét. Erre azonban már nem került sor, mert a rend­őrség a bűncselekményt fel­fedezte, s a tetteseket elfog­ták. Az ügyész a bíróság ítélete ellen Farkas esetében súlyos­bításért fellebbezett, Laczkó Péter ítéletét tudomásul vet­te Mindkét vádlott és védő­je enyhítésért fellebbezett. Egy kis terefere az őszi napfényben Jászkiséren Tájértekezlet Szolnokon A Vetőmagtermeltető Vál­lalat területi központjában, Szolnokon rendezték meg tegnap a gabona-tájértekez- letet. A szakmai eseményen a Duna-Tisza köze és a Ti­szántúl összes vetőmagválla­lata és szaporító gazdasága képviseltette magát. A gabo­na termeltetéséhez és a ve­tőmag szaporításához a Mar- tonvásári Kutató Intézet szakemberei adtak tanácso­kat a kilencven résztvevőnek. A lottónveröszámok A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az öriszentpéteren megtartott 38. heti lottósorsoláson a kö­vetkező számokat húzták ki: 8, 38, 65, 67, 77 Vasárnap óraigazítással eredeti időszámítás Véget ért a nyári időszá­mítás. Ennek megfelelően, az érvényes rendelet értel­mében, hivatalosan szeptem­ber 25-én, vasárnap éjjel 1 órakor vissza kell állítani a mutatókat 0 órára, vagyis az eredeti közép-európai idő­számításra. A háztartásokban nyilván szombaton este tolják vissza a mutatókat, a posta azon­ban még előbb, már pénte­ken délután megkezdi ezt a munkát, hiszen a fővárosban mintegy 5500 villanyórát kell visszaigazítaniok. Ehhez elő­ször az üzemekben, a hiva­talokban és az intézmények­ben!, majd szombattól az ut­cákon és egyéb közterülete­ken levő órákat állítják be, s hétfőn délután már vala­mennyi nyilvános villanyóra a „rendes” időt mutatja. A tömegközlekedésben kü­lönösebb változást nem okoz az óraigazítás, a repülő-, az i autóbusz- és a hajó járatok az érvényes menetrend sze­rint közlekednek. A MÁV vasárnaptól ugyan bevezeti a téli menetrendet, de a hoz­zá kiadott pótlás is inkább csak az eddigi — a mosta^ ni menetrend májusi meg­jelenése óta történt — vál­tozásokat tartalmazza és a későbbi módosításokat — például a karácsonyi ünne­pek idején nem közlekedő személyvonatokat ismertetni. Ezen kívül feltünteti a He­gyeshalom—Rajka között ismét megindult vasúti köz­lekedés rendjét. A téli me­netrend változásait tartalma­zó díjmentes pótlás már kapható a pályaudvarokon és az utazási irodákban. A menetrendi pótlásban sem szerepel viszont, hogy a fípjwjet unióban csak szep­tember 30-án igazítják visz- sza az órákat, s emiatt va­sárnaptól néhány napig a két ország közötti forgalom­ban a határállomásokon idő- eltolódások lesznek és a Szovjetunióból a vonatok a menetrendhez képest egy órát késnek. Az Egyesült Jászsági Afész jászalsószentgyörgyi cukrászüze­mében jelenleg két ipari tanulót foglalkoztatnak. Képünkön Tóth János üzemvezető-helyettes Jakab Izabellát tanítja a cukrászmesterség elsajátítására Olvasószolgálat Ma ügyeletes újság­író Fekete Sándor, szer­kesztőségi hírügyeletes Bendó János. Hírek, információk munkatársainkkal közöl­hetők a 12*069 és a 12-093 telefonszámokon. Hirdetési ügyintézés 8-tól 12 óráig. Jászladányban Járda társadalmi munkában Az idén eddig 670 méter járda épült Jászladányban, társadalmi munkában. Az építkezéshez a nagyközségi tanács adta az anyagot, és a szállító eszközöket. Folyta­tódott a településen az utak szilárd .burkolatának építése. Még az idén befejezik a Szép utca tavaly megkezdett bur­kolását, és szilárd borítást kap a szeméttelephez vezető út is. Király Albert Száz évvel ezelőtt, 1883. szep­tember 24-én született, és 1939- ben, a Szovjetunióban halt meg Király Albert nyomdász, a Ter­mészetbarátok Turista Egyesü­letének egyik alapítója, majd elnöke. 1919-től a KMP tagja. A nyomdász mesterséget ta­nulta ki, s már fiatalon bekap­csolódott a munkásmozgalomba. Szerette a természetet járni; kezdeményezője, egyik alapító tagja, majd a Tanácsköztársa­ság vérbefojtásáig elnöke volt a még 1910-ben alakult Termé­szetbarátok Turista Egyesületé­nek. A Tanácsköztársaság ide­jén a II. kerületi munkás- és katonatanács, valamint a sport- direktórium tagjaként tevékeny­kedett. Az 1920-as években tag­ja lett a Szakszervezeti Tanács­nak. Felhasználva korábbi szak- szervezeti és szociáldemokrata kapcsolatait, megkezdte a KMP és a kommunista ifjúmunkás- mozgalom szervezését, az ille­gális kapcsolatok kiépítését. Amikor 1919 n«zén eljárás in­dult ellene, emigrációba vonult, s Becsben telepedett le. Előbb a Parasztintemacionálé- ban (1924—32), majd Moszkvá­ban, az Idegennvelvű Kiadónál, 1933—34-ben pedig a Nemzetkö zi Agrár Intézet osztályvezető­jeként dolgozr éveken át mun­katársa volt a szovjet tervhi­vatalnak. Szolnokon a TIT idegen­nyelvi tanfolyamainak több­sége október első hetében kezdődik. Nagy érdeklődés mutatkozott az angol, a né­met éc a francia nyelv iránt, ezért az előbbi kettőből a Széchenyi lakótelepen is nutóserszámok Trabant Limousin Hycomat Budapest 1105. Trabant Hycomat Combi Bu­dapest 11. . _ . Trabant Limousin Budapest 18 669. Debrecen 13 621, Győr 18 128. Trabant Combi Budapest 7458, Győr 3612. Wartburg Limousin Budapest 9975. Győr 5867. Wartburg de Lux Budapest 14 084, Győr 7698. Wartburg de Lux tolótetős Bu­dapest 3085. Wartburg Tourist Budapest 5520. Győr 1751. Skoda 105 S Budapest 7044, Debrecen 5352. Győr. 5832. Skoda 120 L Budapest 13 796, Debrecen 8588. Győr 9891. Skoda 120 GLS Budapest 304. Lada 1200 Budapest 24 506, Deb­recen 15 671. Győr 8464. Lada 1300 S Budapest 10 267. Debrecen 6822, Győr 2662. Lada 1500 Budapest 9413. Deb­recen 6172. Győr 2815. Laca Combi Budapest 4788, Debrecen 2735. Moszkvics Budapest 12 226 Polski Fiat 126 p Budapest 16 587. Győr 5100. Polski Fiat 1500 Budapest 3559. Dacia Budapest 15 590. Debre­cen 7167. Zasztava Budapest 3119. szerveznek egy-egy kezdő szintű tanfolyamot, heti 2x2 órában. Ebbe a két csoport­ba, valamint a felnőttek né­met II. és angol III. évfolya­mára, a gyerekek német és francia csoportjába még fo­gadnak jelentkezőket a TIT irodáiban. Elhunyt a grazi buszbaleset két sérültje Tegnapra virradóra a grazi kórházban elhunyt az auszt­riai magyar autóbusz-baleset két sérültje: Nagy Imrénéés és Tóth Jánosné- Ezzel a szerencsétlenség halálos ál­dozatainak száma 15-re emelkedett. A sérültek közül Köne Imre változatlanul sú­lyos állapotban van. A Srazban ápolt sérültek közül egyébként eddig már tizenegyen tértek haza. — Amint állapotuk a gépkocsin vagy repülőn történő szállí­tást megengedi, folyamatosan hazatérnek társaik is. Idő­közben az osztrák hatóságok, együttműködve az illetékes magyar szervekkel, folytat­ják a tragikus baleset okai­nak felderítését. Tanévnyitó a Nemzetközi Előkészítő Intézetben Harmjinckettedik tanévét nyitotta meg tegnap hazánk egyik legsajátosabb felsőok­tatási intézménye, a Nemzet­közi Előkészítő Intézet, amely a tanévben 65 ország diák­jait oktatja. A hallgatók az előkészítő évben — magyar nyelv és a szakirányú ismeretek elsajá­títása mellett — megismer­kednek hazánk gazdasági eredményeivel, kulturális ér­tékeivel is. Nyelvtanfolyamok a Széchenyit! I Hírek I Száz húsipari tanuló Segítik a Nemzeti Színház építését A Szolnok megyei Allatfor- gaImi és Húsipari Vállalat száz szakmunkástanulója az elsők között csatlakozott a felhíváshoz, amelyet az új Nemzeti Színház építésére hirdettek meg. A fiatal hús­ipari szakmunkásjelöltek hat­órás kommunista műszakjuk munkabérét ajánlották fel — A TÜRKEVEI Városi Ta­nács elnökétől, Kőrizs Ist­vántól kaptuk az értesítést, hogy a május 21-én elrendelt vízkorlátozást tegnaptól visz- sza vonták. — A TIT városi szervezete és a művelődési központ Mező­túron orosz, olasz, angol, né­met és francia nyelvtanfolya­mokat indít, amelyekre szep­tember 30-ig még elfogadnak jelentkezéseket. — HOLNAP két Szolnok me­gyei településen rendeznek vásárt: Kunhegyesen or­szágos állatvásár, Kisújszál­láson pedig autóvásár lesz. A szomszéd megyék telepü­lései közül Nagykőrösön tar­tanak országos állat- és kira­kodóvásárt. — A LAKÁSIGÉNYLÉSI ké­relmek megújítása óta Jász­berényben háromszáznegy­ven hárman fizették be a kö­telező igénylési letétet. — AZ ÜJ TÜZÉP-TELEP építési területének közműve­sítésére 1,5 millió forintot fordít Jászapátin a nagyköz­ségi tanács. — A KISVÁLLALATOK mű­ködésének eddigi tapasztala­tai címmel tart előadást Si­mon Ákos, a Heti Világgaz­daság munkatársa és Csillag István, a Pénzügyi Kutató Intézet munkatársa szeptem­ber 26-án 18 órától a MÁV szolnoki csomóponti művelő­dési házában. — A MIKROSZKÓP Színpad vendégszerepei szeptember 27-én Tiszafüreden. A művé­szek két előadásban mutat­ják be Hogyan? Tovább! cí­mű műsorukat. — A JÁSZDÓZSÁIAK 220 napi társadalmi munkájának eredményeként a hónap ele­jén megnyílt a községben az öregek napközi otthona, ahol két gondozónő és egy kisegítő gondoskodik a magányos idős emberekről. — NEMZEDÉKEK találkozó­ja volt tegnap délután a jászfényszarui művelődési házban. 'Az összejövetelen nyugdíjas párttagok is részt vettek, akiket a Fortuna színjátszó csoport és a Páva­kor műsora szórakoztatott. — A TISZA VÍZÁLLASA tegnap Tiszafürednél 513 cen­timéter (duzzasztott), Szol­noknál —112 centiméter (apadó) volt. A víz hőmér­séklete 18,9 C-fok. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnak megyei Bizattsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes; Vaikó Mihály Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok Kossuth téri Irodaház. Pestafiók 100 Telefon: 12-093, 12-069 Telex: 23—357 Terjeszti a Magyar posta Előfizethető a hírlaokézbesítö oostahivataloknál és a kéz. besítöknél. Az előfizetés düa egv hónapra 34. negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Index: 25—069 Felelős vezető: Gombkötő Béla HU ISSN: 0133 0756 Szolnoki Nyomda Vállalat

Next

/
Oldalképek
Tartalom