Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. AUGUSZTUS 27. Végjáték Madridban M egnyugtató, hogy a csaknem három esztendeje tartó madridi konferencia befejezéséhez közeleg,. Azt azonban ma még nem lehet tudni, vajon az okmányokat, a bő hat hete elkészült záródokumentumot 34 vagy 35 külügyminiszter látja-e el kézjegyével. Kérdéses, hogy Málta az utolsó pillanatban meghátrál-e, vagy továbbra is kitart álláspontja mellett, s ragaszkodik a Földközi-tenger biztonságával foglalkozó szakértői konferencia összehívásához. Ha visszatekintünk az elmúlt három évre, a madridi konferencia heves vitáira, az éles szovjetellenes kirohanásokra, a megalapozatlan vádaskodásokra, bizony azaz érzésünk: a világ — elsősorban Európa — közvéleménye megkönnyebbülten vesz tudomást mo6t a közelgő befejezésről. A kontinens helyzetéről. biztonságáról, országai és népei együttműködéséről végül is olyan záródokumentum-tervezetet munkáltak ki, amely — a máltai kivétellel — valamennyi résztvevő számára elfogadható. Ez már önmagában is siker, hiszen nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy olyan nemzetközi légkörben készültek , az okmányok, amelyből éppen a kölcsönös bizalom éltető elemei hiányoztak. Ennek ellenére aláírásra készen állnak a dokumentumok. Ezért az érdem kétségkívül a szocialista országok rugalmasságát, a semleges és el nem kötelezett államok kompromisz- szumkereső aktivitását illeti. Sajnálatos, hogy Málta álláspontja miatt a madridi végjáték elhúzódott. Valletta követelését azonban semmiképpen nem teljesíthették a résztvevők. Ha ugyanis az európai biztonság ügyéhez szorosan kapcsolják a Földközi-tenger térségének kérdéscsoportját, akkor olyasmire vállalkoznak, ami a siker parányi esélyével sem kecsegtet. Észak-Aírika. Közel-Kelet — már talán a címszavak puszta említése is sejteti, milyen érdekellentétek vonnák magukra a figyelmet az önmagában is roppant fontos európai témák rovására. 0 hátralevő napokban végképp eldől: hány aláírás kerül majd a madridi konferencia okmányaira. A lényegen azonban mit sem változtat, bármiként is döntsön Málta. Hála a házigazda tisztségét példásan betöltő spanyoloknak, a meghívók már készülnek, s szeptember 7-én a külügyminiszterek megérkezhetnek az ibériai fővárosba. Gyapay Dénes Újabb fontos szovjet javaslat (Folytatás az 1. oldalról) lásokon egyelőre nem mutatkozik semmiféle előrehaladás, és ha az Egyesült Államok kitart álláspontja mellett, nincs is remény rá. Az amerikai álláspont., hajlékonysága” a következőket jelenti. Az Egyesült Államok azt javasolta, hogy a Szovjetunió nulla-szintre csökkentse, azaz semmisítse meg összes közepes hatótávolságú rakétáját, ráadásul nem csupán az ország európai részén, hanem Keleten is. (Ez utóbbinak semmi köze sincs a genfi tárgyalások tárgyához). Ugyanakkor az Egyesült Államok javaslata szerint a NATO oldalán egyetlen rakétát, egyetlen repülőgépet sem semmisítettek volna meg. Ez az úgynevezett „nulla-variáns” lényege: a Szovjetunió számára nulla rakéta, a NATO számára nulla megsemmisítés — mondotta Jurij And- ropov. Az igazi nulla megoldást a Szovjetunió javasolta Európának: semmisítsenek meg minden közepes hatótávolságú és taktikai nukleáris eszközt. Az Egyesült Államok azonban erről nem kívánt fárgyalnil \Mive!) a Nyugat nem áll készen ilyen radikális megoldásra a Szovjetunió azt javasolja, hogy mindkét lél mondjon le az új közepes hatótávolságú eszközök európai telepítéséről, a meglévőket pedig csökkentsék harmadára, s mind a Szovjetunió, mind a NATO oldalán az ilyen eszközökből egyelőre 300—300 egységet hagyjanak meg. A Szovjetunió rugalmasságának megvannak a maga határai, s ezeket a szovjet állam és szövetségesei biztonsági érdekei határozzák meg. Amennyiben az Egyesült Államok álláspontja a ' genfi tárgyalásokon továbbra sem lesz konstruktív, egyoldalú marad, és Európában sor kerül az amerikai Per- shingek és manőverező robotrepülőgépek tényleges telepítésére, nekünk természetesen meg kell tennünk az erőegyensúly regionális — európai — és globális fenntartásához szükséges ellenintézkedéseket. Ez mindenki számára világos kell, hogy legyen. Kínával kapcsolatban Jurij Andropov elmondotta, hogy a Kínai Népköztársaság saját nukleáris potenciállal rendelkezik, s ez folyamatosan bővül. A nukleáris fegyverzetek korlátozásáról és csökkentéséről folyó tárgyaKreisky nyílt levele az amerikai elnökhöz Bruno Kreisky volt osztrák kancellár nyílt levélben hívta fel Ronald Reagan amerikai elnököt: az új európai NATO-fegyverek telepítése helyett tárgyaljon tovább a Szovjetunióval. — Nincs értelme annak, hogy Washington tekintélyi okokból ragaszkodjék a maga szabta határidőhöz (1983. végéhez) és telepítse az új, közép-hatótávolságú nukleáris fegyvereket — írta Kreisky. Amennyiben az ön által megszabott 'határidőig nem sikerül eredményt elérni, nyilvánítsa ki további tárgyalási készségét. Értelmetlen volna tekintélyi meggondolásokból kudarcra kárhoztatni a tárgyalásokat — írta a „Wiener” című folyóiratban közölt levelében a tekintélyes osztrák politikus. Kreisky elismerte, hogy Reagan elkötelezett a béke mellett, hozzátéve: „Meg kell önöknek mondanom, hogy Andropov úr sem kíván háborút”. A volt osztrák kancellár a továbbiakban azzal érvelt, hogy (a NATO tervezte) továbbfegyverkezés nem kívánatos hatásokkal volna a nyugat-európai ifjúságra, a békemozgalom hordozójára. Ha burkoltan is, de megint az amerikai elnök értésére adta: a NATO (és a semleges) országok ifjúságának többsége ellenzi a fegyverkezési terveket és súlyos belpolitikai gondokat okozhat az érintett kormányoknak, ha a tárgyalások megszakadnak és telepítik az új fegyvereket. A csádi fővárosba érkezett a francia hadügyminiszter, ive- pünkön: Charles Hcrnu (balra) válaszol a fogadására összegyűlt újságíróknak. Mellette Tahar Guinasson csádi belügyminiszter. (Tclefotó — KS) lásokon Kína egyelőre sem- m ily an formában sem vesz részt. A Szovjetunió úgy látja, hogy a kínai vezetők most mintha érdeklődést mutatnának néhány, a nukleáris és más fegyverzetekkel kapcsolatos olyan kérdések iránt, amelyekről az ENSZ keretében és a genfi leszerelési bizottságban van szó. Amennyiben ez a tendencia tovább fejlődik, Kína kétségtelenül jelentős mértékben hozzájárulhatna a nukleáris háború megelőzésével és a nukleáris fegyverkezési hajsza csökkentésével kapcsolatos problémák megoldásához — állapította meg az SZKP KB főtitkára. Végezetül Jurij Andropov szólt a s/.ovjet—kínai kapcsolatokról. Elmondotta: a Szovjetunió rendellenesnek tekintette és tekinti a két ország kapcsolatainak azt az állapotát, amely két évtizedig állt fenn. Az elmúlt időszakban e kapcsolatokon bizonyos kedvező tendenciák voltak érzékelhetők. A két ország között jelenleg politikai konzultációk folynak különleges megbízottak szintjén. A konzultációk következő fordulója október 6-án kezdődik Pe- kingben. A Szovjetunió kész arra, hogy politikai párbeszédet folytasson Kínával a világhelyzet alakulásának alapvető kérdéseiről, mindenekelőtt a béke és a nemzetközi biztonság megszilárdításának problémáiról. A Szovjetunió és Kína közötti kapcsolatok egészségesebbe válásának különös jelentősége és időszerűsége van a nemzetközi helyzet jelenlegi éleződésének körülményei között. Meggyőződésünk, hogy a szovjet és a kínai nép érdekei egybeesnek a háborús veszély elhárításának és a béke megszilárdításának kérdéseiben. Szeptember 8. Tiltakozó nap Chilében Hz ellenzék tárgyalásokra kényszerítette a kormányt Tiltakozásul Pinochet tábornok-elnök elnyomó rendszere ellen, újabb országos tiltakozó napot hirdetett meg a chilei ellenzéki Demokratikus Szövetség. Az öt betiltott politikai pártot tömörítő szervezet szeptember 8-ra tűzte ki a megmozdulást. A chilei diktátor rendszere ellen fellépő jobboldali konzervatív és más polgári erőket tömörítő ellenzéki szervezet közleményben követelte a chilei demokrácia visszaállítását. A Tervezet a Nemzeti Fejlődésért (Proden) elnevezésű másik ellenzéki csoport szeptember 11-re, a katonai hatalomátvétel tizedik évfordulójára hirdetett meg országos megmozdulást. A múlt hónapban megtartott negyedik országos tiltakozási napon — amely a legnagyobb Pinochet-ellenes megmozdulás volt — a kivezényelt katonaság brutális fellépése következtében 26- an vesztették életüket. Az újabb tiltakozó megmozdulás bejelentésével csaknem egyidejűleg a santiagói püspök rezidenciáján találkozó jött létre a Pino- chet-rendszer megmentésén munkálkodó Sergio Jarpa chilei belügyminiszter és a demokratikus szövetség négy vezetője között. Az ellenzék Pinochet tíz évvel ezelőtti hatalomra jutása óta először kényszerítette tárgyalásokra a kormányt. A chilei katolikus egyház közvetítésével megszervezett találkozón a szövetség képviselői benyújtották a követeléseiket tartalmazó jegyzéket. Ebben első helyen Pinochet lemondását, egy polgári ideiglenes kormány megalakítását és általános választásokat követeltek. Jarpa a találkozó után mindössze annyit mondott, hogy „Pinochet államfő lemondása lehetetlen”. Namíbia napján Hollai Imre üzenete Namíbia napja alkalmából Hollai Imre, az ENSZ-köz- gyűlés ülésszakának az elnöke, üzenetet intézett a Namíbia Tanács ünnepi üléséhez. Hollai Imre rámutatott, hogy a namíbiai kérdés megoldását változatlanul a dél-afrikai kormány magatartása akadályozza. Emlékeztetett arra, hogy ez év áprilisában a namíbiai nép függetlenségi harcát támogató nemzetközi konferencia megerősítette az afrikai nép jogát az önrendelkezésre. Az ENSZ-közgyűlés ülésszakának magyar elnöke kifejezte reményét: a Namíbia Tanács további erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a namíbiai nép egyetlen törvényes képviselőjének. a SWAPO-nak a vezetésével mielőbb kivívja szabadságát és függetlenségét. Jaruzelski Katowicében Wojciech JaruzeLski, a LEMP KB első titkára, a lengyel Minisztertanácselnöke tegnap Katowicébe látogatott a kohász szakszervezeti szövetség meghívására. Jaruzelski meglátogatta a százhatvan esztendős „Baildon” kohóművet, az egyik legrégibb lengyel öntödét. Ezt követően Jaruzelski találkozott a „Bálidon” kohó- műben a Kohóipari Dolgozók Országos Szakszervezeti Szövetsége Végrehajtó Bizottságának tagjaival. Ljahov és fliekszandrov Módosították az űrkomplexum pályáját Az előzetes program szerint tegnap bekapcsolta a Progressz—17 teherűrhajó hajtóműveit Vlagyimir Ljahov és Alekszandr Alek- szandrov, s módosította á Szaljut-7—Szojuz T-9—Prog- ressz-17 ürkomplexum pályáját. A héten a két űrhajós a teherűrhajó kirakásával foglalkozott, s eközben folytatta az orbitális komplexum csillagászati helymeghatározásához szükséges módszerek tanulmányozását, a Föld felszínének fényképezését és vizuális megfigyelését. Hiszek Chilében 4. Allende, amikor szeptember 11-én reggel elbúcsúzott feleségétől, azt mondta neki: „Csak életem árán hagyom el a Monedát. Halálomig harcolni fogok, nem leszek öngyilkos”. S még mielőtt a junta sajtószóvivője közzétette volna a zűrzavaros hazugságot, Hortensia Allendét felhívták a mexikói követségen, ahol menedéket talált. Azt mondták neki, hogy férje megsebesült, s jelenleg katonai kórházban van. Azonnal odasietett, de jóllehet igazolta magát1, a katonák nem engedték be. Végül is kihívták a parancsnokot, aki a következő szavakkal lépett az asszonyhoz: „Nagyságos asszonyom, én Salvador Al- lende barátja voltam. Engedje meg, hogy kifejezzem legmélyebb részvétem”. Hortensia Allende ebből tudta meg, hogy férje már nem él. A tábornok közölte, hogy a holttest már a repülőtéren van, Valparaisóba szállítják. Először egy dzsipet és egy tisztet ígért, egy másik tábornok viszont meglehetősen nyers hangon közölte, hogy menjen a saját kocsijával. A repülőtéren az özvegyet egy katonai géphez vezették, amelynek fedélzetén már ott volt a koporsó. „Beszálltam a repülőgépbe — mesélte később a mexikói Excelsior tudósítójának. — A koporsó középen állt egy katonai pokróccal letakarva. A repülőgép Quintero légitámaszponton szállt le. Salvadort ki- vi'tték. Kértem őket, hogy láthassam, megérinthessem, ezt azonban nem engedték meg, azt mondták, hogy a koporsó le van forrasztva. Két géplsocsival, amely a hullaszállítót követte, a Santa Inés temetőbe hajtottunk. Az emberek kíváncsian néztek utánunk: ők nem tudták, hogy mi történt és ki feküdt a halottaskocsiban’'. öten kísérték Salvador Allendét a családi sírbolthoz, a temetőben mégis any- nyi katona és rendőr hemzsegett, mintha hatalmas tömeg jövetelétől tartottak volna. Hortensia nem sírt. Bátran felemelte a fejét és hangosan, hogy minél többen hallják az őrizetként kirendelt fegyveresek közül, azt mondta: „És most elbúcsúzom tőled, Salvador Allende, aki annak a köztársaságnak az elnöke voltál, amely még családodnak sem engedi •meg, hogy elkísérjen utolsó utadra, Hadd tudja meg az egész világ, mi történt. Al- lende elnököt elárulták, hatalmát fasiszta puccs döntötte meg, és temetését a legteljesebb titokban kellett megtartanunk”. A katonai repülőgép az özvegyet visszavitte Santia- góba, ahonnan a mexikói elnök magánrepülőgépén rövidesen Mexikóba távozott. Az asszony, aki addig nem foglalkozott politikával, bátor és következetes harcosa lelt annak az ügynek, amelyért férje életét adta. 1974. február 26-án az,ENSZ emberi jogok bizottsága előtt leleplezte, hogy a junta legalább 80 ezer embert ölt meg. Pinocheték azt hazudták, hogy „az események mindössze 1400 áldozatot követeltek”. A holtak helyébe azonban szüntelenül új harcosok állnak. A chilei nép harcol — erre épp a mostani sorozatos tiltakozó napok szolgálnak legfrissebb bizonyítékul. ,,A katonai junta — mondta a Chilei Kommunista Párt kiáltványa a Népi Egység kormányának megdöntése után — az információ minden lehetséges eszközét segítségül híva. aljas hadjáratot kezdett, hogy befeketítse Salvador Allendét. De tévednek, ha azt hiszik, hogy sikerül kitépni a nép szívéből emlékét, azét az emberét, aki a világon legjobban hazáját szerette, akj évtizedeken át harcolt a kizsákmányoltak és elnyomottak felszabadításáért, s aki hősi halált halt e harcokban. Elmúlnak a sötét napok, és Allende neve beíródik hazánk, s egész Latin-Amerika történelmébe. Azok pedig, akik rágalmazták, nyom nélkül fognak eltűnni... Fidel Castro pedig Havannában, az Allende emlékének szentelt gyászgyűlésen így beszélt: „Az elnök nemcsak bátran és méltóságteljesen viselkedett, megtartva aoSt szavát, hogy a nép ügyéért halni is kész, hanem az utolsó megpróbáltatás idején egyenesen hősiességet tanúsított. Az amerikai kontinensen soha egyetlen elnök sem hajtott végre ilyen drámai hőstettet. Olyan gondolkodó: szegült itt szembe a durva erőszakkal, akinek eddig csak a szó és a toll volt a fegyvere. AI- lende halála — az emberi nagyság e példája — örökre megbélyegezte Pinochetet és társait”. Allende ma is jelen van a chilei nép harcaiban. Tíz esztendő telt el, de a Mo- neda támadóinak nem sikerült az egykori gyermekorvos-elnök népét igába haj- taniok. Hogy is mondta Al- lende utolsó rádióbeszédében: „Hazám dolgozói, én hiszek Chilében, s hiszek hazánk jobb sorsában!” Pintér István (Vége) TUNISZ Tuniszban összeült az El Fatah palesztin szervezet Központi Bizottsága. A testület megvitatja az arab világban történt legújabb fejleményeket és megvizsgálja, milyen a palesztinok helyzete Libanonban. Az ülésen Faruk Kaddumi, a szervezet főtitkára elnököl és jelen van Jasszer Arafat, a szervezet vezetője is. MONTEVIDEO Az uruguayi főváros lakossága egy emberként tett eleget a politikai pártok országos titltakozási akcióra szólító felhívásának. Csütörtök este hat és nyolc óra között Montevideo lakossága a katonai diktatúra elleni tiltakozásuk jeléül eloltották lakásukban a villanyt, majd konyhai edények összeütöge- tésével zajt csapva kivonullak az utcákra. BONN A „Békéért harcoló nők” elnevezésű amerikai szervezet Petra Kellyt, a nyugatnémet „Zöld Párt” egyik vezetőjét tüntette ki az amerikai szervezet alapította „Az év asszonya" címmel. Mint az indoklásban közölték, a nyugatnémet környezetvédőket képviselő politikus „a nők felszabadításáért és a leszerelésért” vívott harcával érdemelte ki a címet. ATHÉN Szpirosz Kiprianu ciprusi elnök csütörtökön Athénben megbeszéléseket tartott And- reasz Papandreu görög miniszterelnökkel Pérez de Cu- ellar ENSZ-főtitkár legutóbbi ciprusi kezdeményezéséről. Pérez de Cuellar javasolta, hogy újítsák fel a cip-' rusi görög és török közösség képviselői közötti tárgyalásokat.