Szolnok Megyei Néplap, 1983. augusztus (34. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-20 / 197. szám
1983. AUGUSZTUS 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tervezettnél négy hónappal korábban Korszerűsített szaktelepet avattak Karcagon Megduplázzák a sertéshús termelését a Magyar-Bolgár Barátság Tsz-ben A mintegy bárom és fél hektárnyi területet elfoglaló felújított és bővített szaktelep madártávlatból A VI. ötéves terv Időszakára megállapított termelés- fejlesztési célok között — élve a kedvező hitelfeltételek és az állami támogatás adta lehetőségekkel — első helyen szerepelt a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Termelőszövetkezetben egy korszerű sertéshízlaló szaktelep kialakítása felújítással, bő- vitéssel. Mielőbbi megvalósítását sürgette az is. hogy a közös gazdaság meglevő hagyományos telepei már nem voltak alkalmasak a jövedelmező jószágtartásra. A téesz saját építőbrigádjai 1981. augusztus első napjaiban fogtak hozzá a beruházáshoz, amelyhez férőhelyenként hétezer forint állami támogatást kaptak, és a 22 millió forint saját erő mellé 56 millió forint hitelt biztosított az MNB megyei igazgatósága. A következetes munka- szervezésen és a tervszerű, folyamatos építő- és technológiai anyagellátáson kívül a szövetkezet szocialista brigádjainak társadalmi munkája is nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az ötezernégyszáz férőhellyel bővített szaktelepet az eredetileg tervezett 1983. december 31-i határidő helyett, az alkotmány és az új kenyér ünnepének tiszteletére, tegnap átadhatták rendeltetésének. A rekonstrukció során összesen huszonöt új állattartó épületet — három 200 férőhelyes kocaszállást, egy 54 férőhelyes higiénikus fiaztatót. három 1200 férőhelyes battériás előhízlalót, és tizennyolc, egyenként 300 férőhelyes hizlaldát — építettek, valamint felújítással kialakítottak még egy 103 férőhelyes fiaztatót. Ezenkívül hatvan vagonnal növelték a takarmánytároló kapacitását, nagyobbak és korszerűbbek lettek a jószág- gondozók szociális helyiségei, új vízmű telepet, üzemi utakat, kerítést és állatfelhajtó- kat építettek. Az összesen valamivel több mint 78 millió forintos beruházás kivitelezése során mindvégig kint függhetett volna a telep bejáratánál a tábla: a rekonstrukció alatt a termelés zavartalan. Folyamatosan betelepítették ugyanis Magyar fehér húsú és Ka-Hyb fajtájú kocákkal a már átalakított vagy újonnan elkészült épületeket, amelyekben összesen ezeregyszáz tenyészállatot tarthatnak. Ennek köszönhetően a korszerűsített szaktelepről még az idén több mint hétezer hízósertést tudnak értékesíteni. Előreláthatóan idén! októbertől fog a telep teljes kapacitással üzemelni, ami azt jelenti, hogy a termelőszövetkezet üzemi szinten a korábbi mennyiség dupláját, azaz húszezer hízósertést szállít majd évente a feldolgozó iparnak és exportra. Ez egyúttal a sertéságazat termelésének 22 százalékos emelkedését jelenti, a nyereség mintegy kilenc-tíz százalékos növekedése mellett. Az utóbbi alapján, várhatóan hét esztendő alatt megtérül majd a népgazdaságnak és a Magyar-Bolgár Barátság Tsz- nek a szaktelep korszerűsítése. bővítése. T. F. Egyidősek az alkotmánnyal Átalakult ez az ünnep is, más! érzelmi szálakkal kötődünk hozzá, mint régen, de a lényeg változatlan maradt. A kenyér ünnepe ma is a munkáé, amihez harmincnégy éve született alkotmányunk értelmében mindenkinek joga van. Akik most megszólalnak, a mai mezőgazdaság dolgozói. már nem ismerték a munkanélküliség rémét — egyidőben születtek az alkotmánnyal. „Ebbe a világba születtem, kezdi bontani a beszélgetés fonalát Tajthy József a jászapáti Velemi Endre Termelőszövetkezet műszaki íőágazatvezetője —• e társadalmi rendbe nőttem fel. A nehéz időket csak szüleimtől. az idősebbektől, és a történelemkönyvek oldalairól ismerem. De aki a mezőgazdaságban dolgozik, az az új kenyér ünnepéről érzelmek nélkül ma sem tud beszélni. Kötődések A születésem évében ezen aj napon szegték meg szüléink az új kenyeret, egy hosszú, verejtéke« év munkájának eredményét. Nagy dolog al kötődé« a földhöz, a megtelt javakhoz a munkához — egyáltalán az élethez. Szerintem az ágazatban dolgozóknak többet mond augusztus 20. ünnepe, mint az átlagos állampolgárnak. Hiába lett könnyebb a munka. a mai aratás is ember- próbáló feladat maradt, tízmillió ember egy évi kenyere múlik eredményén. Tíz esztendeje dolgozom a téeszben, meg tudom ítélni, mennyit változtak a Tajthy József munkakörülmények. A legnehezebb munkákat ma már a gépek végzik nem kell a szálló pelyvában tikkadó torokkal a tűző napon, alkonyaiig görnyedni a zsákok súlya alatt, a cséplőgép fülsiketítő csattogását hallgatni. A kombájnok vezetőfülkéiből más a kilátás, nagyot léptünk előre.” A munkánk során örülni is tudunk, ha olajozottan megy minden, nem szóródik a szem. működik minden gép. Fontos fogalmak Búza, kenyér, család. A törökszentmiklósi Tiszatáj Tsz közgazdasági elnökhelyettese. Hajnal Gyula számára i« ezek a legfontosabb fogalmaik. Célt, feladatot, bizonyosságot jelentenek. „Miként nagyszüleim, apám, és anyám, én is a bőrömön érzem a szeszélyes időjárást, a sáros gumicsizmás napszámos munkát, a hajnali kelést. De azt is Hajnal Gyula mikor a falu apraja-nagyja boldogan jön ünnepelni az új kenyér ünnepét. Én még dolgoztam marokszedőként, még láttam kézikaszás aratást, poros cséplést. Iskolai szünidőben pénzt kerestem. . Éreztem, hogy ez a forint saját munkám eredménye, megtanultam megbecsülni. Ott maradtam Tiszapüspökiben, ahol születtem és felnőttem. A lehetőségeket kihasználva tovább tanultam, főiskolát végeztem. ,'72-ben talán én voltam az ország legfiatalabb főkönyvelője... A tsz pénzgazdálkodását irányítani nem kis felelősség. Ha ez a teher egyenes arányban volna az eredménnyel, nyugodt lennék, de itt van például az aszály!... Kilenc- százunk munkája sínyli. Most már azon kell munkálkodnunk, hogy milyen módon lehet enyhíteni a károkon. Mégis van mit ünnepelnünk Szent Istvánkor, becsülettel dolgoztunk.” Ahonnan indult Kalmár Pál. a jászladányi Egyetértés Tsz baromfiágazatának Vezetője tűnődve néz maga elé: „Mi volt azelőtt Jászladányban. ahol én is nevelkedtem? Mint másutt, sanyarú zsellérsors, földtelenség, pénztelenség ... Akinek nem volt földje, kubikosként tartotta el családját, ha tudta. Így kínlódott apám is. Pesten, a Teleki téren naphosszat ácsingózott munkára várva, hogy meglegyen a betevő falat. Később ő is részt vettl az aratási munkákban Péter- Páltól egészen Szent Istvánig dolgoztak. S aztán elérkezett 1949. augusztus 20! Biztos munkahelyet talált a helybéli téeszben. Igaz, megmaradt a lapátnyélnél, de akkor már egészen közelkerült a családhoz. Hasonlóképpen kezdtem én is: két éven át csépeltem a kenyérnek valót háromnegyedes bérben, kávét vágtam, töreket hordtam. Akkor még nem éreztem sok kedvet a tanuláshoz, lapátot, ásót fogtam, apám nyomdokaiba léptem. —t kubikos lettem. A termelőszövetkezetben biztattak, üljek be az iskolapadba .. . szakközépben végeztem. Most a kaposvári főiskolára járok, de igyekszem emlékezetemben tartani, hogy honnan indultam ...” Forgács Tibor Dantei képeket idéz Öntöde - hajnaltól hajnalig Fontos művelet a forma kormozása Hajnali négy óra, halvány derengés az égen, Törökszentmik- lós még az igazak álmát alussza, a szolnoki Mezőgép Vállalat helyi gyáregységét azonban már munkazaj tölti meg. Elsőként a kemencejavítók érkeznek a múlt században alapított, hírneves Lá- basi-féle ekegyár jogutódjának öntödéjébe. Erdős József irányításával tüzetes vizsgálat alá vetik az üzemrész két kú- polókemencéjét, „gyógyítják”, ahol szükséges. Fél hatkor a formázok hozzálátnak a mintahomok elkészítéséhez, ezt a nedves, sötétszürke képlékeny keveréket használják a formaüregek kialakításához. Öz József öntö-formázó, az öntöde legrégibb dolgozója a legmagasabb szakmai kitüntetés tulajdonosa: „Kiváló kohász.” Fejét behavazta már az idő, feketén fénylik a tenyere, 1949-ben lépte át a törökszentmiklósi öntöde küszöbét. „Persze akkor még másként lehetett munkát vállalni, szakmát választani: egyik sem volt egyszerű. Szóval idejöttem, szakmát szereztem, dolgoztam, megszerettem. (Egyébként a fiam is ideszegődött). Annak előtte rengeteg egyedi darabot csináltunk, élveztük, sokszor korábban bejöttünk, hogy láthassuk, mi lett a formából, most azonban sok a sablonos feladat.. .” Öz József homlokán gyöngyként csillognak a verí- tékcseppek. „Képzelje el, ha odakünn harminchét fok körül jár a higanyszál, mennyi lehet idebent.” A kemence felé mutat. „Ha elmegyünk szabadságra, még egy hét múlva is feketét köpünk.” Öz József legfontosabb szerszámai: a simítókanál és a lanzetta, a kifényesedett nyelű vaskaró egyik végével spiccel, a másikkal simít. Ez a lanzetta huszonöt éve „társa” Öz Józsefnek, szinte hozzánőtt a kezéhez. Jövő esztendő végéig még kitart, mondja, akkor elmegyek nyugdíjba”. Fél térdre ereszkedve, a formázószekrény fölé hajolva, a kívülállónak követhetetlen gyorsasággal-ügyesség- gel dolgoznak a formázok. A négyszögletes lemezkeretben az öntési mag és a mintahomok között kirajzolódik az öntvény formája. Az öntöde dantei képeket idéz: vastraverzek rengetege, sötétszürke homokba süppednek a léptek, koromszín borít mindent, pörkölő meleget árasztanak a kemencék, egyhangú-mély dübörgés hallatszik, hozzáigazodik a szívverés is. Remeg-vibrál a poros-gázos levegő, zaj, meleg, zubogó lángnyelvek csapnak az éjszínű csarnokplafon felé. Boda Lajos öntő huszonkettedmagával tizenegykor veszi föl a „lantot”, és este nyolcig nincs megállás. Naponta hat-nyolc húszliteres ballon, negyven-ötven kétliteres üvegre való szikvíz, hat liter sűrített citromlé fogy el, sokszor kevésnek is bizonyul, pedig még sós röpít is kapnak az öntödé- sek. Boda Lajos 1964-ben került ide, aztán elment a téeszbe, majd újra az öntöde következett. A több pénz meg a több szabadidő hozta vissza a kemence mellé. „Párosával dolgozunk a három tégelynél : egy öntési folyamathoz húsz tonna fémbetétet használunk fel, ami pogácsákra szaggatott nyersvasból és acélhulladékból áll. Kézzel pakoljuk be, húszkilós darabokat is meg kell emelni, a kokszot villázzuk. A kemencét tizenegy-tizenkét órára felfütjük, mikor megtelik égő koksszal, ventillátorral megfúvatjuk, öt perc múltán pirosas-sárgás vascseppek potyognak lefelé.” A kemence körüli korlátos pódiumra kapaszkodunk föl, a kémlelőnyíláson nézzük sötét szemüvegen át, a hőmérséklet hét-nyolcszóz fok. Eltelik félóra, ezerháromszáz—ezernégyszáz fok. kifehérül a fémbetét, „kiszúrják” a kemencét, megkezdődik a csapolás — alul. Közben felül tovább adagolnak, a folyamat addig tart, míg forma van, az öntési idő négy-öt óra. A folyékony fém az előgyűjtőben megpihen, majd a három, betonkeverőre emlékeztető öntőüstbe kerül. Az öntő belemerít, s egyetlen lendülettel megdönti a tégelyt, a vasat az öntőnyílásba zúdítja. Ügyesség kell ehhez, hiszen a lyuk átmérője alig tizenöt centiméter, elismerésünk ál- mélkodássá dagad, mikor egyikük villámgyorsan elcsapja az ujját a leömlő fémsugár előtt, anélkül, hogy megsértené. A mutatvány — nekik — nem veszélyes, tudják, hogyan bánjanak a vassal. Ezért is történik kevés baleset az öntödében. Tóth László üzemvezető, Dunaújvárosban végzett kohász, büszke is erre, joggal. Este hat óra, bejön az öttagú rámolóbrigád, hajnali fél háromig ürítik a formázószekrényeket, utána pedig az öntvénytisztítóké a szó: kalapáccsal, koptatódobokkal, köszörűgépekkel takarítják a kihűlt darabokat. A négy köszörűgépből álló sor végén váltunk szót Németh III. Lajos öntvénytisztítóval. Ebédidejét kurtítjuk a kérdésekkel. ő mégis készséggel mesél. Már az ötvenes években öntödében dolgozott Pesten. sógora hívására idejött Törökszentmiklósra. Targoncásként kezdte, esztendeje végezte el az üzem indította szakmai tanfolyamot. „Sőt újra váltani akarok, szeretnék a formázókhoz átmenni”. Túl az ötödik X-en? „Nincs ez korhoz kötve”, szögezi le, és Tóth Lászlóra tekint, bíztatást vár. Az üzemvezető bólintással erősíti meg, „úgy lesz”. Persze, ötvenéves fejjel mások is beültek az iskolapadba. Az utóbbi időben három öntőtanfolyamot szerveztek a helyi szakmunkás- képzővel karöltve, huszonötén végezték el. „A buborék is fölfelé igyekszik”, mondják. „Ha valaki nálunk kap egy feladatot, nem azt igyekszik bizonyítani, hogy miért nem lehet megcsinálni, hanem keresi a megoldást — vallja az üzemvezető. A szakmai rang hátterének másik „titka”: az országban itt gyártják a legtöbb gömbgrafitos öntvényt, melynek szilárdsága megközelíti az acélöntvényét. A szentmiklósi üzem jelenlegi éves kapacitása kétezerkétszáz tonna, tavaly hetven- millió forint értékben gyártottak a Mezőgép tröszt vállalatai részére öntvényeket, ami fő profiljuk, öreg üzem ez, gépei elavultak, sok a kézi munka, de már megkezdődött a technikai rekonstrukció, melynek révén megduplázódik a termelés. Hajnali három körül rövid időre csend ül a műhelyekre, a géoekre. négykor kezdődik minden elölről. Sz. Tamás Tibor Fotó: Dede Géza
