Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-07 / 159. szám
1983. JÚLIUS 7. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Az utolsó áthidaló elemeket helyezik el a vágányok felett Látványos szakaszához érkezett a törökszentmiklósi közúti felüljáró építése: kedden és tegnap emelték végleges helyükre a vasúti pálya felett átívelő felüljáró hídgerendáit az építők. A Közlekedési és Metróépítő Vállalat kivitelezésében a munkák szinte percnyi pontossággal zajlottak, hiszen a Budapest—Záhony közötti nagyforgalmú vasútvonalon csupán vonatmentes időszakokban dolgozhattak a szakemberek. A felüljáró szerkezeti részeinek beemelését a MÁV Debreceni Igazgatóságának 125 tonnás speciális vasúti daruja végezte. A 6 pillért összekötő fejgerendákra a Beton- és Vasbeton- ipari Művek budafoki gyárában készült 18 — egyenként 30 méter hosszú 18 tonna súlyú hídgerendát helyeztek el. A gerendák beemelése után azok rögzítése következett, majd a munkarendben meghatározott idő szerint — délután 4 órakor — ismét feszültség alá helyezték a vasúti vonalszakaszt. A hét méter magas híd szerkezetének építésekor az újabb feladatot a vasbeton pályalemez elhelyezése jelenti, ezt követően a hídszegélyek kiépítésére, szigetelésére és az aszfaltszőnyeg terítésére kerül sor. E munkákkal egy időben a 46-os számú út felüljáróhoz vezető szakaszát két forgalmi sávval bővítik, a 4-es főútbeli csatlakozásnál pedig — új forgalmi renddel — útkereszteződést alakítanak ki. A 95 mil- milós beruházást várhatóan az év végén adják át rendeltetésének, s ezzel megszűnik a városban a vasúti átjárónál a gépjárművek torlódása és a hosszú várakozási idő. A 46-os főközlekedési útnak a városba érkező szakaszát, közel egy kilométer hosszan négy sávosra szélesítik, mely az új nyomvonalon két- és az út szélein kerékpároknak fenntartott keskenyebb sávokra oszlik Fotó D. G. Bérfejlesztés a Volánnál Egyenlőség, de nem egyenlősdi Az ideihez hasonló alacsony bérfejlesztésre nemigen volt példa az utóbbi években a 7-es számú Volán Vállalatnál A szinte megszokott évenkénti 5,8 és 6,4 százalék között mozgó bér- növekedés helyett 1983-ban — alapos gazdasági számítások után — csupán 3,5 százalékos emelésre vállalkozhatott a vállalat vezetősége. A döntéssel egyetértettek az üzemi szakszervezeti fórumokon. vitatkozni az érvek megismerése után fölösleges is lett volna: pontos szabályok rögzítik, hogy a jövedelmezőség tervezett változása és a létszám várható csökkenése mellett mennyire lehet — az ésszerűség határai között — „bőkezű” a vállalat. Sokkal többet gondolkodtak a „volánosok” a rendelkezésre álló pénz felosztásának elveiről. Hogy nem mindenki kaphatja meg bérének 3,5 százalékát pluszként, azt természetesnek vették mindenhol. hiszen évek alatt volt ideje a differenciálás gondolatához hozzá edződni a közlekedési vállalat dolgozóinak. Az azonban már cshk erre az esztendőre érvényes szabályok kidolgozásakor derült ki, hogy éppen az elosztható összeg kicsinysége kényszerít leginkább különbségtételre. „A többet tévők kapjanak többet” — elv helyességéről komolyan gondolkodók közül kevesen vitatkoznak, az idén azonban másról is meg kellett győzni a dolgozókat. A megélhetési költségek emelkedése mindenkit egyformán sújt, a munkaadónak igyekeznie kell a terhek mérséklésére. Addig, nincs baj. amíg viszonylag sok pénz osztható el, és a bér- fejlesztés átlagos százaléka alapján jutó forintok az alacsonyabb keresetű rétegeknél is viszonylag jól képesek ellensúlyozni az árak növekedését. Ha viszont kevés a pénz. az alacsonyabb keresetűeknek a százalékban számított átlagnál többet kell kapniuk. Érdekes helyzetet teremt ez a szabály. Százalékok szerint differenciál a különböző munkákat végzők között, a forintok számát tekintve azonban egyenlőséget teremt. Mert előfordulhat, hogy aki az idén bérének másfél százalékával keres többet, annak ugyanannyival kerül több a hóvégi borítékba, mint annak, akinek 5,5 százalékkal jutott több. Mégsem a szó rossz értelmében vett egyenlősdinek adtak engedményt a Volánnál. Az új elvek „csupán” azt fejezik ki, hogy az alacsonyabb keresetűek csoportjai nélkül a vállalat megbénul, ugyanúgy nélkülözhetetlenek, miint az értékesebb munkát végző jobban megfizetettek. A munka szerinti elosztás elvét persze csak akkor nem sérti a megélhetési költségek ellensúlyozására törekvés, ha ezt a célt olyan üzemben tűzik ki. ahol a bérek arányai követik az elvégzett feladatok értékének rendjét. A Volánnál e követelményeknek több év munkájának eredményeként nagyjából sikerült eleget tenni. Az összhang azonban nem volt teljes, ezért a kevés pénzből is jutnia kellett finomításra. A vállalati bérek középmezőnyében sem a legelőkelőbb helyet elfoglaló, kulcsfontosságú feladatokat megoldó és szakmailag jól képzett karbantartóknak például nemcsak azért nőtt 5,5 százalékkal a bére, hogy a kevesebb alap ellenére is kijöjjön egy tisztességes, a borítékot vastagító összeg. Az átlagnál nagyobb „gondoskodással” a vállalati és szak- szervezeti vezetők a műhelybeliek nélkülözhetetlenségét ismerték el. Persze korántsem csak a példaként említett finomításokkor jutott a Volán és a szakszervezet döntésre illetékeseinek eszébe a bérek és a teljesítmények kapcsolata. A vállalatnál minden meglévő szakma képviselőire szükség van, de egy-egy csoporton belül nem minden ember szolgálja egyformán a közösség hasznát. „Központilag” ezért is csak a rétegek átlagos bérnövekedését írták elő százalékókban. Hogy egyes személy esetleg egy fillért sem kap? — e kérdést eldönteni a szűkebb közösség dolga volt. A kollektívák éltek is szabadságukkal, mint a forintok elosztása után kiderült, egy kimondatlan szabályt is alkottak: .,Az átlagot az kapja meg, aki a ma átlagosnál többet képes tenni.” V. Sz. J. Valóban drága az öntözés? Jóllehet az öntözés • sokaknak alig több az „esik-nem esik” gondjánál: esik, ne öntözzünk nem esik. öntözzünk. Ennél azonban jóval többről van szó. Gazdaságainknak az a törekvése, hogy a termesztéstechnológiák korszerűsítése párosuljon a termesztés biztonságával. Ez a cél visrírnt tervezett vízgazdálkodást követel. A mezőgazdasági termelést, azon belül is a növénytermesztést, rendkívüli mértékben befolyásolják a természeti viszonyok, az éghajlati és talajadottságok. Mindkettőben jelentős szerepet játszik az időben és térben változóan rendelkezésre álló víz — amely a növényi élet alapeleme, így a növénytermesztés fontos tényezője. Magyarország területe aZ ' úgynevezett kontinentális zónába tartozik, amely azt is jelenti, hogy csapadékellátottsága, úgymond rapszodi- kus. Szolnok megyében a szélsőséges éghajlati és csapadékviszonyok miatt az öntözésnek kiemelkedő jelentősége van. A megfigyelések azt is bizonyítják, hogy itt minden tíz esztendőből négy kevésbé csapadékos — mondhatni száraz — és három kifejezetten aszályos. Ha csupán a megfigyeléseket nézzük, tíz évből hétben mindenképp szükség van mesterséges csapadékra. A hatvanas években nagy perspektívája volt az öntözésnek, jelentős létesítmények születtek: a Tisza II, a jászsági és a nagykunsági főcsatorna. Az üzemeken belül pedig földbe épített nyomócsőrendszerek, úgynevezett AC-telepek, berendezések, nyomásközpontok létesültek, valamint öntözéses ágazatok szerveződtek. Az V. ötéves terv időszakának első évében (1976-ban) megyénk mezőgazdasági nagyüzemei — a KSH adataiból kitűnik — 82 ezer hektár öntözésre alkalmas kapacitással rendelkeztek, és ebből mintegy 74 ezer hektár kapott mesterséges csapadékot. 1983- ban — a megyei tanácshoz beérkezett üzemi adatok szerint — a lehetséges 64 ezer hektárból ezidáig mintegy 30 ezer hektárnyi területet öntöztek meg. Miért csökkent az öntözött területek nagysága? Az elmúlt öt észtén dobén a telepítés és az öntözőgépek költségei másfélkétszeresére növekedtek, (egy jobb öntözőberendezés ma már 8—900 ezer forintba kerül). Csaknem tízszeresére emelkedett az állandó vízdí.i — szántóföldi öntözésről beszélve — negyvenről négyszáz forintra, hektáronként. A változó vízdíj tizenegy fillérbe kerül köbméterenként. összességében az öntözés üzemeltetése két- két és félszeresére nőtt. Mindemellett az üzemi öntözőberendezések megvásárlásánál az itthoni támogatás „beszűkült”. Az árváltozások miatt a meglévő öntözőberendezések után képződött amortizációs alap ma már arra sem elegendő, hogy a szükséges rekonstrukciók költségét fedezze. Az utóbbi években — főleg a tartósabb aszály bekövetkezésekor — kerültek csak elő az öntözőberendezések a gazdaságok raktáraiból. A termésbiztonságot adó és a megnövekedett ráfordításokat kiegyenlítő öntözéses gazdálkodás csupán néhány nagyüzemben tapasztalható. Példaként a mezőhé- ki Táncsics, a tiszaföldvári Lenin és a cibakházi Vörös Csillag említhető. Jászfény- szarun például a téesz szakemberei szívesen fordulnának a termésbiztonságot adó öntözéshez, de a területük dombos, sülevényes homoktalajain nem tud végigmenni az önjáró berendezés, kézi áttelepítésűhöz viszont nincs munkaerő. Az öntözés megítélése ellentmondásos lett az utóbbi években. A szakemberek egyik része szerint a vízpótlás olyan anyagi terheket ró az üzemekre, amelyek nem térülnek meg. Mások a jövedelmezőség számításaiba a termésbiztonságot, és a kettőstermesztést tartják fontosnak. Mivel a VI. ötéves tervben csökkenteni kell a szántóföldi takarmánytermő területet, így előtérbe kerül a rét-legelő intenzív hasznosítása, amely megint csak az öntözés szükségszerűségét igazolja. A csökkentett ta- ikarmánytermő területen a fővetésű, valamint a másod, illetve tarlóvetések adnak erre jó lehetőséget. Példa erre az előbb említett gazdaságokon kívül a Héki Állami Gazdaság, a jászladányi Egyetértés Tsz öntözéses gazdálkodása. A tapasztalatok bizonyítják, hogy a szántóföldi növények esetében 10—14 százalékos, a takarmányok esetében 50—200 százalékos terméstöbblet is elérhető rendszeres öntözéssel. Gazdaságos-e ma a szántóföldi növénytermesztésben az öntözés? Sokszor elhangzó kérdés, ellentmondásokkal teli válasszal. Ami vitathatatlan: az öntözés fontossága. A meglévő kapacitások maradéktalan kihasználása nemcsak termésbiztonságot, hanem terméstöbbletet is ad. A mezőgazdasági nagyüzemek, — ahol van öntözőgép és berendezett terület — mindinkább belátják, hasznosságát. Az éves amortizációs hányadból — amely az öntözés összes költségeinek mintegy 50 százaléka — a nagyobb arányú állandó költség egyformán terheli az ágazatot, ha öntöznek, ha nem. A változó költség már kisebb arányú, megtakarítása pedig nem áll arányban a veszteségekkel, amelyek bekövetkezhetnek. Érdemes tehát az öntözőberendezések karbantartására, esetlegesen rekonstrukciójára gondolni. az öntözés az intenzív rét-le- gelőhasz- nosítás- ban is. Ez persze több munkát kíván, elvégzésének feladatai azonban az üzemeken belüli jobb szervezéssel megteremthetők. Az öntözési idény megnyújtása, a vízigényes növények kielégítésén túl a talajművelést könnyebbé, . olcsóbbá teszi. Az öntözéses gazdálkodás nyilvánvalóan közös érdek: a népgazdaságnak évről évre több terményre van szüksége. A termelőszövetkezeteknek és állami gazdaságoknak viszont több nyereségre. Ez utóbbi miatt takarékoskodnak az egyik legfontosabb termés- növelő eljárással mondván, hogy drága. Az utóbbi hónapok aszálya azonban aligha teszi kérdésessé bárki előtt az öntözés hasznát. Forgács Tibor B VÍZ = élet. lél jöhet Új munkahely hetven nőnek Varroda Tiszafüreden A Tiszafüred és Vidéke Áfész a volt tejüzem átalakításával varrodát létesített a járási székhelyen. A szolnoki Bőr- és Textilipari Szövetkezettel kötöttek kooperációs szerződést: anyagot és munkát ad, valamint piacot biztosít a szolnoki vállalat. Szombatné Czakó Erzsébet, a varroda vezetője elmondta, hogy két műszakban 70 nőnek biztosítanak, munkát. Elsősorban olyan lányok, asszonyok tevékenykednek itt, akik eddig bedolgozók vagy háztartásbeliek voltak. Nemcsak Tiszafüredről, Ti- szaszőlősről, Tiszaörsről is sokan találtak munkát a tágas, jól felszerelt varrodában, ahol szabászat is működik. A bejáró dolgozók részére az áfész utazási kedvezményt biztosít. Az új varroda ebben az évben női kabátokat készít szalagrendszerben; 11 ezer darabra érkezett megrendelés a Szovjetunióból. S hogy tudja-e ezt majd teljesíteni az új kollektíva? A gyorskezű lányok, asszonyok lelkes munkája a biztosíték erre. Képünk az új varroda első napján készült. Dolgoznak a frissen felszerelt szalagon.
