Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-07 / 159. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 7. IA tudomány világa I Egy nagy gyár névjegye : A Diadalív tizenharmadik oszlopa A korszerű forgácsológépek számára készült érdes, még meg nem munkált darabon fel-felcsillan az ezüstös csillogású fémes por. A szemem előtt készítették a Sztankolit gyár moszkvai vasöntödéjének munkásai. Ugyanaz a gyár ez, amelynek kollektíváját másfél évtizeddel ezelőtt a maga nemében egyedülálló munkával bízták meg: régi tervrajzok szerint ki kellett önteniük a moszkvai Diadalív hat pár, egyenként tizenkét méteres oszlopát. A híres orosz építész. Oszip Bove tervei alapján még 1827-ben, az orosz csapatok Napoleon fölötti győzelme tiszteletére emelt Diadalívet a város rekonstrukciójának időszakában lebontották. A hatvanas években, amikor elhatározták a rekonstruálást, fel sem merült az a kérdés, hogy ki állíthatná helyre az oszlopokat. Csak Sztankolit jöhetett szóba, mert nagv tapasztalatokra tett szert a parkok, terek és építészeti létesítmények ódon kerítéseinek felújításában. Vlagyimir Katkov brigádja ezt a munkát is pontosan a megadott határidőre teljesítette sikeresen. 1968. november 6-án ismét ünnepélyesen adták át Moszkvának a Diadalívet. A munkások, mintegy az eseményre emlékeztetve, megformázták a tizenharmadik oszlopot is. A jelenkor öntőmunkásának kimagasló szaktudását hirdető héttonnás oszlop az üzem területén, kellemes kis térségen áll, mintegy a vállalat sajátos névjegyeként. E névjegy mögött meghúzódó munka jól ismert és becsült, sok vasöntési szakember előtt, a szocialista és tőkés országokból, a tengerentúlról egyaránt. Számos országból érkeztek ide és ismerkedtek meg ebben az elismert vállalatban az öntészeti termelés szervezési ügyeivel és technológiájával. A Sztankolit körülbelül hétezer darab terméket állít elő évente, 500 grammostól hét tonnáig. Gyártmányainak kifogástalan minősége már régóta elismert a Szovjetunióban és a határokon túl. Képünkön a moszkvai Diadalív. Szomjazó egerek Ha ráz az autó Apró kis „villámok” Amerikai kutatók megállapították, hogy a háziegér hónapokig képes száraz magvakon élni egyetlen csepp ivóvíz nélkül. Hogyan élhet ilyen hosszú ideig folyadékfel véftel nélkül? A tegtöíbb állat négy úton veszít vizet: a bőr párolgása, a légzés, a vizelet és az ürülék útján. Hosszú kísérletsorozat eredményeként kiderült, hogy az egér mind a négy úton sokkal kevesebb vizet veszít, mint a legtöbb más állat. Vesepapillái —, amelyekben a vizelet besűrűsödik — más száraz vidékeken élő állatokhoz hasonlóan rendkívül hosszúak. Ha az egér sós eledelt fogyaszt, az ürülékkel kiválasztott vízmennyiség kevesebb, mint az eredeti érték 40 százaléka. Ezenkívül az egérvesék sós vizet is képesek feldolgozni. Ha az egér szomjas, olyan vizet is elfogad, amely háromszor olyan sós, mint a tengervíz, és amely az összes többi emlős számára halálos volna. Tengervíz fogyasztása esetén olyan vizeletet választ ki, amelyben a só két és félszer sűrűbb, mint magában a tengervízben. Ha még só- sabb oldatot adnak neki, akkor a sűrűség aránya a tenger vizéhez a négyszeresére is növekedhet. Szomjtűrő képességét a mai háziegér nyilvánvalóan elődeitől örökölte, valószínűleg egy vad alíajtától, a Mus musculus wagneritől, amely még ma i~s igen elterjedt Közép-Ázsia száraz sztyeppéin. Az egér Ázsiából a gabonatermesztéssel együtt terjedt el a világon. Egyik-másik gépkocsira földet söprő fémbetétes gumiszalagot szerelnek tulajdonosaik. Ezeknek a „villámhárítóknak” a feladata az lenne, hogy az autóról elvezessék az áramot, hogy kiszálláskor az ajtó, vagy a kilincs ne rázza meg az utast. Ezeknek a védőeszközöknek azonban nincs megfelelő hatásuk. Menetközben a szalagok le- íelcsapódnak, többet vannak a levegőben, mint az úttesten, így csak részben földelnek. A kilincs érintésekor kapott kisebb-nagyobb áramütést az elektrosztatikus feltöltődés- ből adódó kisülés okozza. A feszültség meglehetősen magas, de az áramerőssége csekély, s az egészséges gyermekben, felnőttben kárt nem okozhat. Az ilyen áramütést azonban nem mindenki viseli egyformán. Azok, akik vezetés közben sokat izegnek-mo- zognak — a műanyag üléssel való súrlódás következtében — gyorsabban töltődnek fel elektromossággal. Kánikulában, ha megizzadunk, csökken a feltöltődés, miután a nedvesség levezeti az áramot. Természetesen nemcsak a műszálas ülések segítik elő a gyorsabb feltöltődési, fokozódhat, ha ruhánk is műszálas alapanyagból készült. Mitől keletkezik ez az áram? Ha két rossz vezetőt — ide tartoznak a műanyagok és az abból készült textíliák is — egymással szoros érintkezésbe hozunk és ösz- szedörzsölünk, akkor a feltöltődés megszakad, az elektronok az egyik anyagról a másikra áramlanak. Miután ezek az anyagok nem vezetik az elektromosságot, így nem folyhatnak az elektronok vissza. Ha e két anyagot egymástól eltávolítjuk — vagyis amikor a kocsiból kiszállunk —, akkor az egyik anyag pozitív, a másik negatív töltésű maradj és a kettő között elektromos mező képződik. A gyakorlatban ez a kővetkezőképpen megy végbe. Ameddig ülve maradunk, addig a töltések az érintkezési felületekhez kötődnek. Amikor az ülésről felemelkedünk, vagy ha a cipőnket a kocsipadlóról felemeljük, az ülés és a ruházatunk egymással ellentétes töltésű lesz. Ha viszont a kocsiból kiszállunk, akkor a ruhánk elektromos töltése az ember testén s a talajjal érintkező cipőtalpon keresztül kisülhet. Az elektromos töltés kisülhet a jármű fémszerelvényeinek érint- tésekor is. Kiszálláskor, tehát, mielőtt még az útra tennénk a lábunkat, az egyik kezünkkel fogjuk meg az ajtó keretét. Ekkor ugyanis a felhalmozódott elektromos töltés a nagy kiterjedésű kéz felületén át távozik anélkül, hogy észlelhető áramütés következne be. Több más, saját magunk által kikisérletezett fogással is elkerülhetjük) a kellemetlen ütést keltő apró kis „villámokat”. B. 1. A veszélyes szifon Barlangok titkai nyomában A barlangkutatás, barlangfeltárás különleges elméleti, gyakorlati ismereteket és felszerelést követel. A barlangjáró legfontosabb felszerelési tárgya a megfelelő világítási eszköz, hiszen e nélkül egy lépést sem lehet tenni. Nagy jelentősége van a célszerűen megválasztott ruhának, lábbelinek és fejfedőnek is. A barlangkutatás és barlangjárás egyik alapvető feltétele a jó tájékozódás. A barlangásznak természetesen mind elméletileg, mird gyakorlatilag felkészültnek kell lennie. Tisztában kell lennie a barlangokkal foglalkozó tudomány — a speleológia — alapjaival, ugyanakkor a megfelelő fizikai adottságok mellett alapos jártassággal kell rendelkeznie a szikla- mászás technikájában, a kötélkezelés valamennyi fogásában is. A barlangász előtt egyik legnehezebb akadály a szifon (amikor a barlang meny- nyezete a víz színe alá hajlik). Ilyenkor a víz lefolyásának útjában lévő akadályok eltávolításával a vízszintet annyira le kell süllyeszteni, hogy a víz szintje és a barlang mennyezete között légrés keletkezzék. Ha erre nincs lehetőség, csak alámerüléssel lehet átjutni a szifonon. (Mindig kötélbiztosítással !) A rövidebb szifonok visszatartott levegővel is átúszhatok, a hosszabbak, vagy a még ismeretlenek felderítéséhez azonban oxi- génes vagy sűrített levegős légzőkészülékkel kell nekiindulni. Képünkön könnyűbúvár felszereléssel egy szifonon átjutott barlangkutatókat láthatunk, búvártelefonnal, nagy erejű fényforrással is felszerelve. (KS) Vizsgálatok nagyfeszültséggel A villamos áram távvezetése annál gazdaságosabb, minél nagyobb feszültségen történik. A távvezeték oszlopokra szerelt csupasz sodronyKábelek esetében a kábelszálaknak egymástól és a földtől való távolsága szabja meg az átütési biztonságot. Földkábeleknél viszont a szigetelés minőségétől függ a megbízhatóság. A nagy- feszültségű kábelek legyártása után ki kell próbálni azokat, s e célra ma már speciális készülékek, olykor egész laboratóriumok állnak rendelkezésre. E laboratóriumokban azonban nemcsak kábelszigeteléseket minősítenek, hanem modellvizsgála- tokat is végeznek. Elkészítik a nagyfeszültségű vizsgálatnak alávetendő objektumok — tornyok, kémények, oszlopok, stb. — arányosan kicsinyített mását, s ezeket teszik ki a természetes jelenségeket utánzó laboratóriumi hatásoknak, illetve jelentős mértékű túlfeszültségnek. Képünkön egy NDK-gyártmá- nyú nagyfeszültségű vizsgáló- állomást láthatunk, amely különböző készülékek, szigetelések és építőelemek vizsgálatára alkalmas. Az állomás alapegysége a kaszkád kapcsolású, 2,25 millió volt feszültségű próbatranszformátor. A hidraulikus működtetésű tolótranszformátorral a kép előterében lévő kapcsolóasztalról a váltakozó feszültség közel fokozatmentesen állítható be. A vizsgált darab átütésekor keletkező dinamikus túlfeszültségeket a bemeneti oldalon lévő csillapítóellenállások korlátozzák. Ezáltal a nagyfeszültségű potenciálon korábban szokásos csillapítóellenállások szükségtelenné válnak, s így elmaradhatnak a költséges tartószerkezetek. Kopogtató pisztoly Mindenki volt már orvosnál, s tudja, hogy az orvos számára sok hasznos felvilágosítást szolgáltat az, hogy végig kopogtatja a beteg testét. Más ugyanis a hangja az egészséges és más a beteg szervezetnek. Az orvos ujja azonban „szeszélyes” műszer. Hol erősebben, hol gyengébben ütögeti a vizsgálandó testrészt. Ezt az esetlegességet küszöböli ki a Szovjetunió össz-szövetségi orvosi műszerkutató intézetében kifejlesztett pisztoly. A pisztolyban egy gumivéggel ellátott rugó van. gombnyomásra a rugó mindig egyforma erővel koppint a betegre. Ha a műszerhez mikrofont is erősítenek, akkor a hang magnetofonszalagra vehető. Az ily módon felvett hangot az orvos képernyő segítségével vizsgálhatja. Fogtömés háromezer éve Észak-Amerikia indiánjai már i. e. 1200-ban — ezer évvel korábban, mint a világ bármely más népessége — ismerték a fogorvoslás tudományát. Ezt a felfedezést a washingtoni Smithsonian Intézet birtokában lévő koponyatár 20 000 példányának megvizsgálása után tették a kutatók. A Saint Louis (Missouri) melletti — 1938-ban felfedezett — indián temetőből származó koponyákon találták nyomát a fogkezelésnek. Egy férfikoponyának a zápfoga, s egy ikb. 40 év körüli nőnek két foga volt cementféleséggel betömve. Még más érdekes felfedezést is tettek. Megállapították, hogy az ősi egyiptomiak közül — akik a VI. és a XII. dinasztia idején éltek — csupán 2—3 százaléknak volt lyukas foga, de már a XVII dinasztia idején ez a százalék 90-re emelkedett.
