Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-19 / 169. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1983. JÚLIUS 19. 1983. JÚLIUS 19. KEDD EMÍLIA NAPJA Folytatódik a kánikula VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: folytatódik a napos, meleg idő, a déli óráktól azonban nyugat felöl időnként már erősen megnövekszik a go- molyfelhözet, és főként nyugaton és északon várható zá­poreső, zivatar, helyenként jégeső. A megerősödő déli szél fokozatosan északnyugatira fordul, és a Dunántúlon időnként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 31 és 36 fok kö­zött alakul. TÁVOLABBI KILÁTÁSOK szerdától—szombatig: az időszak elején sokfelé, főleg az északi országrészben záporok, zivatarok alakulnak majd ki. Később a csapa­dékhajlam csökken, de szórványos záporok még kialakul­hatnak. A nagy meleg mérséklődik. A Nap kél 5.06, nyug­szik 20.34 órakor. A Hold kél 15.51, nyugszik 1.02 órakor. Hatvanhat Vendég: a Szövosz elnöke A szövetkezeti mozgalom lesz a témája a televízió Hatvanhat című adásának. A szavazógépes stúdió vendége Szlameniczky István, a Szövosz elnöke és az a hatvanhat levélíró, akik ak­tuális kérdéseikkel mintegy szerkesztik is a műsort. Ezért a műsor készítői várják a tévénézők leveleit, közérdekű kérdéseit, egyebek között az áíész-üzletek. -áruházak árukínálatáról. árairól, a mezőgazdasági termékek szö­vetkezeti felvásárlásáról. Moziműsor Szolnok Vörös Csillag: Bűnös életem (16.30 és 18.30 órakor), Kóma (16 év. f.. III. helyáron, 20.30 órakor), Tallinn: Jézus Krisztus Szupersztár (ül. hely­áron), Tisza A-terem: A préri (17 órakor). Pokoli torony I— II. (14 év. f.. III. duplái hely- áron, 19 órakor). B-terem: Ko­pasz kutya (II. helyáron. 19 óraikor). C-terem: Bizalom (17.30 órakor). Reptér: szünnap. Ve­gyiművek: szünnap, Szandasző- lős Terv: szünnap. Abádszalók Petőfi: szünnap, Jászberény Le­hel: Ki öli meg Európa nagy konyhafőnökeit? (14, II. hely­áron), Mo-presszó: Mindhalálig zene (16. III. helyáron). Jász­apáti Táncsics: szünnap, Kar­cag Déryné: A betyárkapitány, Kisújszállás Ady: zsaru (14. II. helyáron). Kunhegyes Szabad­ság: San Babila egy napja (18), Kunmadaras Petőfi: szünnap, Kunszentmárton Körös: szünnap, Mezőtúr Szabadság: Piedone Afrikában (III. helyáron). Dó­zsa: Honda lovag (II. helyáron), Rákóczifalva Rákóczi: szünnap, Tiszafüred Tisza: szünnap. Tó­szeg Petőfi: Hatásvadászok (14), Törökszentmiklós Dózsa: A ka- ratézó Cobra visszatér (16, III. helyáron). Hunyadi: szünnap, Túrkeve Vörös Csillag: Mezte­lenek és bolondok (14. III. helyáron). Kis hamisok Nudista strandot szeretnének? A rekkenő kánikulában a középkorú, középtermetű, „sesovány, sekövér” szolno­ki asszony elindul. Táskájá­ban pénztárcája, benne a vásárlásra szánt pénz. egy Ady is, hátha sokba kerül ... A rekkenö kánikulában a szolnoki asszony bosszanko­dik. A boltok, áruházak is túlfűtöttek, s neki sehogyse tetszik, hogy amit szeretne, sehol. Átlagnő. átlag pénz­zel bánatában áll a nagy­áruház tükre előtt, elől, há­tul gusztálja magát. Valóban ..sesovány. sekövér” — akkor hát miért nem árul nekiva- lót a bolt, az áruház? Ha már drága külföldi útra, borsos hazai üdülésre nem télik, erre rászánta a pénzt. Lehet, megmarad? A rekkenő kánikulában a középkorú, középtermetű szolnoki asszony vándorol. Boltba be, boltból ki. Még „szerencse”, hogy nincs sok bolt, áruház. Mert akkor még bosszúsabb lenne. Egy vacak fürdőruhát nem lel magára sehol. Van bikini nádszál gyereklányokra, óriás egyberészes óriásokra —, de középtermetre egy szál se. A rekkenő kánikulában a középkorú, középtermetű szolnoki asszony rémálmot lát. Lehet, a kereskedők el­kezdték harcukat, a maguk módján? A rekkenö kánikulában nudista strandot szeretné­nek? — SÓ r— Orvosi rendelő épül Jászjákóhalmán. A kivitelezési mun­kákat a tanács költségvetési üzeme végzi Ma éjjel ismét Szúnyogirtás Július 20-án, 21-én és 22-én az éjszakai órákban megismétli a szúnyogok elle­ni vegyszeres védekezést Szolnokon a VTVB Közte­rületfenntartó Intézménye. A védekezésnél alkalmazásra kerülő vegyszer az emberek­re és a melegvérű állatokra veszélytelen. Város lesz Szentgotthárd A Vas megyéhez tartozó Farkasfa, Jakabháza, Mária- újfailu, Rábafüzes és Rába- tótfalu községek augusztus 20-án egyesülnek Szentgott­hárd nagyközséggel, s ugyanettől az időponttól Szentgotthárd nagyközség várossá lesz. Az Elnöki Ta­nácsnak a szervezeti válto­zásról szóló — most nyilvá­nosságra hozott — határoza­ta értelmében az átszervezés miatt nincs szükség tanács­tagi választásra. A tanács­tagok a városi tanács tagjai­ként folytatják majd mun­kájúikat. Hanyagság okozta Szegedi környezet­szennyezés Az elmúlt hét csütörtökén a Szegedi Textilműveíkiben tapasztalt környezetszennye­zés ügyében hétfőn újabb helyszíni szemlét tartottak a környezetvédelmi hatóság il­letékes szakértői. Eddigi megállapításaik szerint a környezetszennyezést a Sze­gedi Universal Ipari Szövet­kezetnél hanyagság okozta. Emiatt a környezetre káros vegyi anyagok kerültek a le­vegőbe. Ezt észlelték a kö­zeli textilművekben, ahol egy dolgozó múló rosszullét- re panaszkodott. A levegő szennyezettségé az üzem gé­pein és a megmunkálásra váró anyagokon is nyomot hagyott. Az Universalnál a jelzést követő egy órán be­lül a környezetszennyezési okot megszüntették, s azóta a termelés zavartalan. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szólnék megyei Bizottsága és a Szolnak megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Lazányi Angéla Főszerkesztő-helyettes: Valkó Mihály Kiadja a Szolnak mecvei Lapkiadó Vállalat Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12-094 szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok. Kossuth téri Irodaház. Postafiók 100 Telefon: 12-093. 12-069 Telex: 23—337 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hirlapkézbesitő postahivataloknál és a kéz­besítőknél. Az előfizetés dija egy hónapra 34, negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla Index: 25—069 HU ISSN: 0133 0736 A budapesti Állat- kert nílusi kroko­diljai, valamint a Missisippiben ho­nos alligátorai a Pálmaházból sza­badtéri nyaralóhe­lyükre költöztek Emberibb kapcsolatokra vágynak Klub a Széchenyi Ezeket a pincehelyiségeket nem adták ki bérbe, nem szolgálnak raktározási cé­lokat és nem is konganak üresen. Ezek a pincehelyisé­gek — a lakóké. Oly érte­lemben, hogy közös össze­jöveteleik, kikapcsolódásuk színhelyévé varázsolták. A Széchenyi lakótelep Barta István utca 16 szám alatti lakók — Magyari Jó­zsef lakótársuk kezdeménye­zésére — összefogtak, s ta­valy ősztől kezdődően sza­bad idejüket arra áldozták, hogy ezeket a pincehelyisé­geket linóleummal leragasz- szák, a falakat kifessék — egyszóval otthonossá tegyék. Még arra is futotta erejük­ből, hogy szakipari mun­kákra pénzt adjanak össze. Az átalakítások most is folynak. De az egyik helyi­ség már tornateremként igénybe vehető: kondicioná­ló kerékpárok, kézi sport­szerék, labdajátékok várják az itt lakókat. A másik te­remben leülhetnek beszélget­ni vagy magnót és rádiót hallgathatnak. Rövidesen film- és diavetítésekre is sor kerül, gyermekklub nyílik, drágább folyóiratok (IPM, nyílt lakótelepen Lakáskultúra, stb.) kerülnek az asztalokra. Sőt, a Ver­seghy könyvtár közreműkö­dése révén könyveket is köl­csönözhetnek az. érdeklődők. A tíz—tizenötezer forintos évi költség vetésből bizonyá­ra másra is telik majd. Az anyagi kiadásokhoz je­lentékeny mértékben hozzá- járult a Hazafias Népfront és az. Országos Közművelő­dé«!' Tanács az 1982. január 1-én kiírt közös pályázat­tal. Erre a pályázatira Ma­gyari József készített egy négy-ötoldalas pályaművet, vázolván az ittlakók elkép­zeléseit. Negyvenötezer fo­rintot nyertek arra. hogy a lépcsőház klubját kialakít­sák, illetve kulturális és sportprogramokkal gazdagí­tott közösségi, társadalmi életük anyagi alapjait meg­teremtsék. A kezdeményezés örvende­tes volta aligha vitatható. Szemmel látható, hogy a Barta István utca 16 szám alatti lakók a szokványos köszönésen kívül mélyebb, melegebb lakótársi kapcso­latokra vágynak. (sztt) IKfatadtonl Hermann Bahr Százhúsz évvel ezelőtt. 1863. július 19-én születeti, és 71 éves korában, 1934-ben hunyt el Hermann Bahr osztrák drá­ma- és regényíró, kritikus. Neves egyetemeken végzett közgazdasági, illetve klasszika­filológia tanulmányokat. majd nagyobb utazásokat tett Fran­ciaországban. Spanyolországban* Marokkóban, Oroszországban- 1894-ben Bécsben telepedett le, ahol írásaiból és kritikáiból élt. Az 1906—1907-es évadban rende­zőként működött M. Reinhardt berlini Deutsches Theaterjében, s 1918—19-ben a bécsi Burg- theater első dramaturgja volt. 1921-ben Salzburgba költözött, majd 1922-től haláláig München­ben élt. Fénykorában elsősor­ban ragyogóan megírt esszéi­vel hatott; ezekben meglepő biztonsággal emelt szót kora egymást követő irodalmi áram­latai, így a naturalizmus, az impresszionizmus, majd pedig az expresszionizmus mellett. Számos színművet és vígjátékot is írt; ezek elsősorban ötletes dialógusaiknak köszönhették si­kerüket. Irodalmi munkássága ma már inkább csak irodalom-történeti jelentőségű. Totótájékoztató Több mint . félmilliót úr a 13+1-es A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közlése szerint a 29. heti totónyereményeik az illeték levonása utáni a következők: 13 találatos szelvény 10 darab, nyereményük egyen­ként 218 317 forint. Ezek köziül 13+1 talá­latos szelvény 2 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 582 179 forint. 12 találatos szelvény 751 darab, nyereményük egyen­ként 1938 forint. 11 találatos szelvény 12 443 darab, nyereményük egyen­ként 117 forint. A 10 italálatos szelvények száma 95 871 darab, nyere­ményük egyenként 28 forint. — Mit számít a kánikula?! A szépségért ennél nagyobb áldozatra is képesek a hölgyek... Kerti bútorok ' exportra Jelentősen növeli az idén konvertibilis elszámolású ex­portját a Vi'llamosgép- és Alkatrészgyártó Szövetkezet bútorgyártó részlege. A megelőző évi 75 millió forint értékűvel szemben az idén már mintegy 90 millió forini értékű kerti bútort készíte­nek, s ennek csaknem 95 százalékát Angliába. Fran­ciaországba, a Német Szövet­ségi Köztársaságba és Svéd­országba szállítják. Külö­nösen népszerűek alumíni­umból készített bútoraik. Cellsect Fát véd, vadat riaszt Új, hatásos fasebkezelő anyag gyártását kezdték meg a celldömölki Sághegyalja Termelőszövetkezetben. A Cellsect Cid néven forga­lomba kerülő vegyszer egy­szerre rovar- és gombaölő, a fa kérgének rétegeiben is elpusztítja a lárvákat. A növényvédöszer egyik válto­zata — a Cellsect vad — vadriosztót is tartalmaz. Fia­tal ültetvények, fák ágai­nak és törzsének kezelésére, vadrágás elleni védelmére szolgál. I Hírek I Mezőtúron Nutétárolék a Szabadság téren Garázsépítésre alkalmas telkek tartós használatba- adásárál döntött nemrégiben a mezőtúri Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága. — A Szabadság tér 3—5. számú épület udvarán 25 személy- gépkocsi részére építhető tá­roló. Az állam tulajdonát ké­pező. a VTVB városfejlesz­tési és gazdálkodási osztálya kezelésében lévő 25—46 négy­zetméteres telkeket az épület fennállásáig, de legalább 70 évi tartós használatra bocsát­ják az autótulajdonosok ren­delkezésére. A telkek használatba adá­sának lebonyolítására az OTP városi fiókja kap meg­bízást. — AZ ÖNTÖZŐVÍZ megfe­lelő minőségének biztosítása érdekében a Kötivizig szak­emberei a Hortobágy—Be­rettyóba és a Hármas-Körös­be jelentős mennyiségű öblí­tővizet juttattak a Nagykun­sági Főcsatornán. A Milleri főcsatornát, a Villogót és a karcagi I. csatornát is átöb­lítették. — EGY HÖNAP leforgása alatt 25 kisiparost ellenőrzött Törökszentmiklóson a VTVB városfejlesztési és gazdálko­dási osztálya, de árdrágítást egyetlen esetben sem tapasz­talt. A kisiparosok többsége <|z engedélyezett irányrezsi- óradíjat számolja fel. — CSEREBERE a Vasutasok Szakszervezetének művelődé­si központjában. Holnap dél­előtt a Munkásőr úti intéz­mény szünidei programja keretében 10 órától alkalmuk lesz a szolnoki gyerekeknek megunt játékaikat, könyvei­ket, hanglemezeiket valami egyébre elcserélni. — AUGUSZTUS 15-IG vár­ja a Szigligeti Színház szer­vező irodája az 1983/84. évad­ra szóló bérletigényeket a Szolnoki Műsorkalauzban megjelent igénylőlapokon, melyeket kitöltve az 5001 Szolnok, Postafiók 61. címre kell postán eljuttatni. — TELKIBÁNYÁRA készü­lődnek a mezőtúri 117. szá­mú, II. Rákóczi Ferenc úttö­rőcsapat tagjai. Július 25-től augusztus 4-ig sátortáborban élvezhetik a nyár örömeit a túri pajtások. — NEM SZENNYEZI már a környezetet kifúvott mosó­porral a TVM mosószerüze­me. A rekonstrukció során mosótornyot helyeztek üzem­be közbenső megoldásként. — VENDÉGLÁTÁSBAN a megye forgalma 6,6 százalé­kos növekedést mutatott jú­niusban, az előző év azonos időszakához mérten A Jász- Nagykun Vendéglátó Válla­latnál 10,5 százalékos, míg az áfészeknél 4>,7 százalékos a forgalomnövekedés mérté­ke. — A HÉT VÉGÉN tértek haza ötnapos kárpát-ukraj­nai kirándulásukról a ken- deresi November 7. Tsz tag­jai. A nagygazdaság saját autóbuszával harmincötén ismerkedtek Ungvár, Verho- vina és Munkács nevezetes­ségeivel. Programjukat az Express Utazási Iroda szol­noki kirendeltsége szervezte. — A KÉTMÜSZAKOS ser­tésvágás bevezetésével az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat a jelenlegi 130 ezer­ről 280 ezerre növeli évente a levágott sertések számát. — TEGNAP DÉLUTÁN Szol­nokon a helyőrségi művelő­dési otthonban megnyitották a második aktfotópályázat alkotásaiból válogatott kiál­lítást. Az érdeklődők a be­mutatót a hónap utolsó nap­jáig, kedd kivételével, na­ponta 18-től 18 óráig tekint­hetik meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom