Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-02 / 155. szám

1983. JÚLIUS 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Oyuiai hívogató Jubileumi évad a Várszínházban A Pécsi Balett vendégjátéka — Négy új magyar dráma bemutatója Huszadik évadját kezdte meg a Gyulai Várszínház. Az első előadást 1964 nya­rán tartották, Victor Hugo Hemanija került bemutatás­ra. A színiházalapító Misz- lay István rendező volt — a Népszínház mai igazgató­ja. — Ha azt mondom: Vik­tória, Cigánybáró, Leányvá­sár, Sybill — mi jut eszébe? — Szolnok, természetesen Szolnok. 1959-től négy sze­zonban voltam a Sziglige­tiben. Egészen kiváló társu­lattal dolgozhattam — de ezekről az évekről nem be­szélek. mert akkor — a nosztalgia biztos jel — tel­jesen nyilvánvaló lesz, hogy közben.... hogy is mond­jam ... no, szóval eltelt egy pár év. Ezt nem panaszként mondom, mert sokat láttam, tapasztaltam. A Várszínház is különböző csavargásaim eredménye tulajdonképpen. Vendégeskedhettem néhány fesztiválvárosban, Versa­illes-ben, Avdgnonban, Salz­burgban, Dubrovnikban — s így esett le a „tantusz”: csináljunk színházat a gyu­lai várban. Akkor már a békéscsabai színháznál ren­deztem. Sok-sok kilincselés, talpalás után végre meg­szólalhattak a fanfárok. Ti­zenegy évig voltam a vár­színház művészeti vezetője, mit mondjak, a szépnél is szebb volt... De talán nem is az én emlékeim a lénye­gesek,. hanem az, hogy Gyu­la a magyar kortársdráma rangos bemutató színházává vált. A Gyulai Várszínházban az elmúlt két évtizedben harminc eredeti és magyar- országi bemutatót tartottak. Itt került először színpadra Sárközi György Dózsája, lly- lyés Gyula Dániel, az övéi között című drámája, Pás- kándi Géza Távollevők-je. Házi szerzője a várszínház­nak az Erdélyben élő nagy magyar drámaíró, Székely János. A Caligula helytartója, a Hugenották, a Vak Béla király bemutatója a gyulai színjátszás pirosbetűs ünne­pe volt. Az idei szezonban a Dózsa című monodrámá­ját Csíkos Gábor adta elő, kirobbanó sikerrel. A jubileumi évadot a Pé­csi Balett vendégjátékával nyitották meg. a Rómeó és Júlia, valamint a Carmina burana került színre — saj­nos, a közönség által oly szívesen fogadott balett-est­hez az „égiek” nem voltak kegyesek, a keddi előadás pl. felhőszakadás miatt el­maradt. A holnap esti bemutató előadás próbáját a Békés megyei Jókai Színházban nézhettük meg. Németh László Sámson című drámá­ját Rencz Antal rendezi: — Németh László 1945- ben éppen itt a szomszéd­ban, Békésen írta ezt a drá­máját. Tévhitek, előítéletek miatt teljes terjedelmében még nem került színpadra. Én már a debreceni egye­temi éveim alatt megpróbál­koztam a színrehozásával. a főiskolán pedig vizsgáéi ő- adásként rendezhettem az első felvonást. A címszereplő Nagy Atti­la — a „kettéhasadt lélek’’, Sámson az övé. Nem akár­milyen feladat. A tűrés, a taktikázás és a mindent szétrobbantani akaró hajlam drámája a Sámson. S nem mellesleg a szabadító esz­me és a bosszúálló rögesz­me összecsapásáé is. — Arany Toldija után Né­meth László verses drámája ugye újabb erőpróba a mű­vészi erejében teljes színész számára is? — Németh Lászlót nagyon szerettem, tiszteltein, mint embert is, nemcsak az író, de a nagy tudós is búcsú­zott tölünk, amikor meghalt. Több drámájában játszot­tam, talán szerénytelenség nélkül mondhatom, ismerem a nyelvezetét. A Toldi meg egyenesen segít Sámson megszólaltatásában: latinos tömörségű verses mű. Vala­melyest nehezíti helyzetemet a tér, vagyis a „csillagszín­ház” hanghatása, de ebben is van némi tapasztalatom, a szegedi szabadtéri szín­padról — mondta Nagy At­tila. Kolozsvári Grandpierre Emil Párbaj az árnyékkal című vígjátékát a Népkert színpadán láthatja a közön­ség. A két világháború kö­zötti időszak jellegzetes fi­gurái jelennek meg a szín­padon, az egész mű az ab­szurdot közelíti, de helyhez és időhöz kötött. Az előadás egyik főszerep­lője Pataky László, az újvi­déki magyar színészképző főiskola professzora, régi is­merősünk, húsz évvel ezelőtt Szolnokon is játszott. Krle- zsa Agóniájában. De láttuk őt már Gyulán is főleg Szé­kely János drámáiban volt emlékezetes. — Mindig örömmel jövök Gyulára. nemcsak azért, mert Újvidéken kevesebb- szer jutok színpadra, mint annak idején, amikor a sza­badkai társulat tagja vol­tam. A tanítás nagyon leköt, így nyaranta nekem dupla boldogság a várszínház. Két­szeres öröm, mert új ma­gyar drámákban lépek fel, s ennek nagy hasznát veszem a tanításban is. A Gyulai Várszínház ké­sőbbi bemutatói: Hubay Miklós Különös nyáréjszaka című drámáját Sík Ferenc rendezi, július 15-én lesz a bemutató előadás; Musatescu Titanic keringője pedig elő­ször augusztus 7-én kerül színre, Spirache szerepében Fonyó István. — ti — Országos úttörő néptánc fesztivál Kecskeméten Szakmai bemutatók, táncház kitűnő hangulatban A héten a Kecskemétre ér­kezőket hatalmas transzpa­rensek fogadták a város szé­lén. A feliratok az országos úttörő népi játék-és néptánc­fesztivál résztvevőit, szerep­lőit köszöntötték, de a bemu­tatókra, a különböző progra­mokra mindenkit csalogat­tak, a hírős városon csupán átutazókat is. Ha valakinek a plakátok esetleg nem szúr­tak volna szemet, a tájjel­legű népviseletekbe, virágos­tarka szoknyákba bújt leány­kák. csizmájukkal az utcák kövén kopogó, időnként tánc­ra perdülő pöttömnyi, vagy már serkenő bajuszű legé­nyeik felhívták magukra a járókelők figyelmét. Csak­nem ezer általános iskolás diák — és még jónéhány kí­sérő, érdeklődő — érkezett a június 27-től július 1-ig tar­tó fesztiválra. összesen 23 együttes ka­pott meghívást a kétéven­ként tartott találkozóra, me­lyet az idén negyedik alka­lommal rendeztek Öács-Kis- kun megye székhelyén. Ott- jártunkkor az Erdei Ferenc Megyei Művelődési Központ­ban a szakmai bemutatók zajlottak. A fellépő csopor­tok a járási, városi, területi seregszemlén nyújtott ki­emelkedő teljesítményükkel „váltották meg a jegyet” a kecskeméti szerepléshez. Így az ország valamennyi tájegy­ségét képviselték a kis tán­cosok, Győrtől Kaposváron át Cigándig. Ebből követke­zik, hogy a műsor igen szí­nes, változatos és színvona­las volt. Akik nem fértek be a színházterembe, az intéz­mény előcsarnokában elhe­lyezett televízió képernyőjé­ről követhették az esemé­nyeket, nézhették meg a produkciókat. Itt találkoz­tunk Várhelyi Lajossal, a szolnoki Corvdnka táncegyüt­tes vezetőjével. — Nem először veszünk részt ezen a fesztiválon — mondta — hat éve Kiskő­rösön is ott voltunk. Csak szép emlékek maradtak az akkori találkozóról. A mos­tani is jó alkalom arra, hogy a gyerekek megismerkedhes­senek más csoportok mun­kájával, ugyanakkor ez a pár nap jutalom is az év közben végzett jó munkáért. — A Corvinka mivel lép fel? — Tímár Sándor Jászkun táncok című koreográfiáját adjuk elő. Ez a szám szak­mailag komoly követelmé­nyeket támaszt, ugyanakkor „tájjellegű” és úgy gondo­lom, látványos is. A megyénket képviselő tánccsoport tagjai éppen „ki­menőn” voltak, mivel aznap a nem szereplő együttesek­nek szabadidős programot szerveztek. Ismerkedtek a kisdiákok a város nevezetes­ségeivel. A Szórakaténusz játékműhelyben szívesen időztek a szolnoki gyerekek is. Vagy ha éppen valakinek kedve volt egy kis délelőtti tánchoz, annak csupán any nyit kellett tennie, hogy elsétált a Kossuth térre, ahol a jókora szabadtéri színpadon a Téka együttes húzta a táncházban a talp- alávalót. Sokan engedtek a csábításnak a bámészkodók közül, akiket az együttesek tagjai a körbe csalogattak. Igen hangulatos volt a nap­sütéses délelőttön a város főterét elárasztó népimu­zsika és a táncosok tarka sokasága. Közben a művelődési köz­pontban befejeződött az első szakmai bemutató. A zsűri elnöke Keszler Maria, a Nép­művelési Intézet munkatár­sa volt. — A fesztiválon nem rangsorolunk csupán jobbí­tó szándékkal mondunk majd véleményt a vezetőknek — magyarázta. — Az első ti­zenöt produkció alapján még nem lehet véleményt alkot­ni. Az biztos, hogy ragyogó lehetőség ez a találkozó ar­ra. hogy megismerjék egy­mást a csoportok. Mindegyi­kük nagyon szép feladatot vállal a folklór ápolásában mind a népi játékót, mind a a néptáncot bemutató együt­tesek. Azt talán mondani se kell, hogy a hangulat az első pillanattól kezdve nagysze­rű. Az utóbbi állítást különö­sen megerősítjük. Bár csu­pán pár óráig voltunk része­sei az úttörő néptáncfeszti­válnak, hangulata végig ma­gával ragadott bennünket. .— fekete — Fotó: Hargitai Lajos Száz éve született Vidovszky Béla Egyetlen vágya: költeményképeket festeni A Szolnoki Múvésztelep törzstagja volt Szolnoki öreg híd Önarckép — 1952 A Magyar Életrajzi Lexi­kon (III. kiég. kötet) lapja­in olvashatjuk, hogy Vi­dovszky „1911-ben, hazaér­kezése után a Szolnoki Mű­vésztelepen dolgozott. Itt és a környéken festett tájképei országszerte ismertté tették a nevét.” Természetes tehát, hogy a kutató megkülönböz­tetett figyelmet fordít a mű­vész szolnoki és Szolnok me­gyei tevékenységére. Érdekes, hogy Vidovszky véletlenül került Szolnokra. 1911- ben Nagybányára in­dult azzal a szándékkal, hogy az ottani művészekhez csatlakozik. Jó oka volt er­re, hiszen a nagy nevű mű­vésztelep alapítói között volt az a Ferenczy Károly iß, akit Vidovszky tanítómesterének mondhatott. A vonaton együtt utazott a „szolnoki­ak” egyikével, aki rábeszél­te: nézze meg útközben az akkor már ugyancsak jó hí­rű Szolnoki Művésztelepet is Vidovszky élt az alka­lommal, és a telepen olyan nagyszerű együttest talált, hogy Szlányi Lajos meghí­vásának egyszerűen nem tu­dott ellentállni. Csábította a felajánlott önálló műterem is, de főleg az a bemutató séta, amire a művészt elvit­ték, s amelyen alkalma volt e szép táj varázsával futó­lag megismerkedni. így le­tett nagybányai tervéről, és 1912- ben a Szolnoki Művész­telepnek lett a törzstagja. Ettől kezdve —■ a háborús éveket nem számítva —■ egé­szen 1947-ig (64 éves korá­ig) rendszeresen lejárt Szol­nokra. E harmincöt év alatt Tiszavárkonyon 11, Puszta- mizsén 24, Szajolban 10, Szol­nokon 230 képet festett. Kevés az előtalált kép. Bi­zonyos, hogy sok alkotása áldozatául esett a II. világ­háborúnak. Például a szol­noki Móricz ligeten festett Füzes x képe, egy művész­telepi részlet, Egy szolnoki szoba c. festménye (ezt rep­rodukcióról ismerjük, mert a kép megjelent dr. Lázár B. ..Szolnok a művészetben” c. könyv 81. oldalán), végül a Vártemplom romjai Szol­nokon c. képe köztulajdon­ból semmisült meg. De sok a bizonytalanság is. Példá­ul a szolnoki evangélikus templom gyönyörű oltárké­pe egyesek szerint elpusz­tult. mások szerint eltulaj­donították (Az utóbbi vol­na a jobbik eset, ez ma már következmény nélkül bejelenthető.) Nem került elő sok Szol­nokon eladott képe sem (pél­dául a Városi Tanács vagy Faragó I., illetve Pár Zol­tán által vásárolt képe — a művész feljegyzése szerint). De most már mondjunk el valamit a képiéiről is, Jaj- czay János — ismert kri­tikus — 1941-ben megfogal­mazott értékeléséből idézve: „E kitűnő művészünk nem filozofál ecsetjével; egyetlen vágya az. hogy jó képeket Wessen. A szemérmes mű­vész — képiéiről megítélve — a pikturát úgy fogja fel, hogy neki költeményképie­ket kell festenie. Ez sikerül is neki. Tárgya egyszerű, fel­tűnés nélküli. Élet, igazság, komolyság, mélység benső- ség, kellemes romantika su­gárzik vásznairól- Olyanok ezek a lélekkel festett fest­ményein, hogy közelükben jól érezzük magunkat.” Igen, az: ő képeit nem kell magyarázni; megállunk előt­tük, és máris a művész ál­tal előidézett hangulatban érezzük magunkat. És ez a csodálatos erő éppien tájké­piéiben és enteriőrjeiben jut leginkább kifejezésre. De vannak, akik korai életképe­it is a legjobbak közül va­lóknak tartják (például a Wahrman-díjas Vacsora után címűt). Na és kétségtelenül dekoratívak a csendéletei, akár hangulatos asztalait, te- rítékjeit nézzük. A művész feljegyzést ké­szített alkotásairól. Ez azon­ban eléggé hiányos, így nem mindig könnyű a műfaji meghatározás. Mégis megkí­séreltem vásznait, tábláit csoportosítani, s a követke­zőket találtam: festett ki­lenc önarcképet, 18 teljes alakot, 26 aktot, 66 életké­pet. 148 csendéletet. 203 arc­képet. 337 enteriőrt és 1098 táj-, város- és épület­képet Még ha tudjuk is azt. hogy idős koráig alkotott, akkor is ez a közel kétezer kép nemcsak kivételes te­hetségét, hanem nagy szor­galmát, a művészet szerete- tét, a művész. alkotókedvét is igazolja. Enteriőrjei euró­pai hírűvé tették, tájképei­vel főleg itthon aratott ba­bérokat. Nemhiába tekintet­ték az Alföld festőjének, hi­szen a Békés megyei Gyo­mén született, azon a tájon szerezte első benyomásait a természetről, majd — mint láttuk, fiatalon — elkötelez­te magát Szolnok mellett. A róna különös tér- és fény­hatásait kevesen tudták úgy megragadni és visszaadni, mint ő. De sokoldalúságá­nak bizonyságául — most csak a tájképiekről szólva — felhozhatjuk hazánk más tájairól készített vásznait, hiszen történelmi várainak, egykori kastélyokat, kúriá­kat kívülről és belülről egy­aránt avatott kézzel örökí­tette meg. Járt festőúton Er­délyben. a Felvidéken. Bur­genlandban, többször Olasz­országban és Svájcban is. Itáliai képeivel különösen nagy sikert aratott a Csók Galériában 1961-ben rende­zett nagyszerű kiállításán. (Erre az alkalomra Pátzay Pál szobrot, Reményi Jó­zsef pedig emlékplakettet készített róla!) 1966-ban megkapta a Mun­ka Érdemrend arany foko­zatát Ekkor már 83 éves volt, s még öt-hat éven át nem tette le az ecsetet. Mun­kanaplójának utolsó bejegy­zése 1970-ből való, de még egy utolsó virágcsendéleté­ről tudunk, amit 1971-ben festett. Aztán a betegség le­győzte akaraterejét, végül 1973-ban Budapiesten el­hunyt. Kiemelkedő művészete és nagyszerű embersége egy­aránt érdemessé teszi őt ar­ra. hogy Szolnok városa is utca elnevezésével tisztelje meg Vidovszky Béla emlékét. Láng Miklós Pátzay-portré Vidovszkyról Vidovszky Béla festő­művész születésének cen­tenáriuma alkalmából tegnap délelőtt a Szol­noki Művésztelep park­jában felavatták szobor­portréját, Pátzay Pál Kossuth-díjas, kiváló művész alkotását. A szo­borportrét Pátzay Pál özvegye ajándékozta a városnak, s leplezte le a tegnap délelőtti ünnepsé­gen. A művésztelep kol­lektív műtermében em­lékkiállítás nyílt Vidov­szky Béla festményeiből.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom