Szolnok Megyei Néplap, 1983. július (34. évfolyam, 154-180. szám)
1983-07-16 / 167. szám
1983. JÚLIUS 16, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bizonyítványosztás a Volánnál Kilenc esztendeje, hogy szakmává nyilvánították a gépjárművezetést. Azóta a Volán 7. sz. Vállalat régi gépkocsivezetői közül évről évre sokan vállalkoznak arra, hogy megszerezzék a szakmunkásbizonyítványt. Az idén három csoportban, a szolnoki 605-ös, a jászberényi 606-os szakmunkásképző intézetben és a túrkevei közlekedésgépészeti szakiközépiskolában — negyvenhármán készültek fel, és tettek sikeres vizsgát. Velük a vállalatnál 450-re emelkedett a gépjárművezető és karbantartó szakmunkások száma. Tegnap délelőtt a közlekedési vállalat Landler Jenő úti telepén Humli Dezső, a 605-ös tanintézet igazgatója adta át ünnepélyesen a bizonyítványokat. A legjobb eredménnyel vizsgázott nyolc szakmunkás külön jutalmat, valamennyien alap-órabér emelést kaptak. Fotó: T. K. L. Nyári mozik Vetítések szabadban, aulában, presszókban A menü azonos, a minőség gyengébb Hová ül be szívesebben nyáron, meleg estéken a mozilátogató, egy fülledt, gyenge szellőztetővel felszerelt filmszínházba — és sajnos ez az általános a gyakori —, ahol a verejtékcsöppek Dercénként gördülnek végig a hátán, vagy pedig egy kertmoziba, ahol csillagtető alatt hűsítő szellő legyezi? A válasz nem kíván különösebb töprengést. Szolnokon ezen a nyáron nincs, nem üzemel kertmozi, alkalmi filmvetítéseket az Árkád presszóban rendeznek diákoknak, illetve a Helyőrségi Művelődési Otthonban működik zártkörű Mo-presz- szó. A Vörös Csillag filmszínház melletti kertre ideiglenesen lakatot tettek. A kör— Hol működnek a megyében kertmozik, illetve milyen rendhagyó vetítéseket tartanak? — kérdeztük Majorosáé Drávái Máriát, a Szolnok Im/egyei Mozi'üzemii Vállalat igazgatóhelyettesét, — Cserkeszeién, illetve Jászberényben rendszeresek a nyári előadások, igen népszerűek látogatottak is. Ezen kívül kempingekben, táborokban több étteremben, presszóban igénylik szolgáltatásunkat. öt gépkocsink járja a megyét, 16 milliméteres kópiákat vetítenek, s azt tapasztaljuk van közönsége a vándormozi knak. Jászberényben a Hűtőgépgyár ifjúsági házának udvarán kialakított kerthelyiségben rendszeresen vetítenek, ha az időjárás közbe nem szól. Amikor esik az eső — mint ottjártunkkor is történt — és valaki filmet szeretne nézni, akkor a Lehel filmszínházban megteheti, sőt, még választhat is. hogy a nagyterem műsorára, vagy a Mo-presszóba vált jegyet. Az utóbbit néztük meg. Nyolc-tíz vendég ücsörgött kóla, illetve sör mellett a presszó helyiségben, miközben a tévéfocival bíbelődök mérkőzését kísérték figyelemmel. A vetítőterem üresen árválkodott, nem volt szükség a celluloid befűzésére — a műsoron egy régebbi nyékbeliek ugyanis többször panaszkodtak a vetítéssel járó zaj miatt, és a szomszédos raktárak Ihivatlan négylábú lakóit is időnként „bevitte” a kíváncsiság a nézőtérre. A szabadtéri színpadot tavaly rengeteg társadalmi munkával vetítésre alkalmassá tették, de a folytatódó építkezés miatt az idén ez szünetel. Sikeresnek bizonyult a Széchenyi lakótelepi szabadtéri vetítés, amelynek szintén a lakossági panaszok ■ vetettek véget, illetve közrejátszott az is, hogy képtelenség volt ellenőrizni ki váltott belépőjegyet, ki nem. A Múzeumudvarban a nyári színház előadásai és más programok miatt nem rendezkedhettek be vetítésre. — Tudnak-e úgynevezett ínyenceknek való filmekkel is kedveskedni ? — Sajnos a megye nem rendelkezik előjátszási joggal. így gyakorlatilag ugyanazokat az alkotásokat játsz- szuk, mint a kőmozikban, csak legtöbbször gyengébb technikai minőségben. Sok helyütt gondot okoz a hangosítás. A nyári időszámítás miatt legkorábban csak fél kilenc, kilenc óra körül lehet elkezdeni a vetítést. Könnyen ki lehet számolni, hogy mikor van vége az előadásnak. Ezért általában a szabadtéri vetítéseket hétvégeken tartják. magyar film szerepelt —sen^ kinek sem „fűlött a foga” a mozizáshoz. — Ritkán fordul elő. hogy elmarad a vetítés — magyarázta némi zavarral küszködve Lakatos József. — Két és fél éve dolgozom itt másodállásban a hét minden napján héttől kilencig üzemel a Mo- presszó. Zömmel fekete-fehér kópiákat vetítek, általában huszonöt-harmincan ülnek be az előadásra. — Az italt is magukkal viszik a nézők? — Természetesen, viszont dohányozni tilos. Persze ez sem gond, amíg tekercset cserélek, addig jut idő egy cigarettára. Ez a fajta kötetlenség vonzza az embereket. A törzsközönség vegyes korosztályból alakult ki. Esténként szinte baráti a hangulat, hetente egyébként két filmet mutatunk be. Jó lenne gyakrabban csemegékhez jutni, mert most egy-két hét eltéréssel ugyanazt játsszuk, mint a nagy mozi. • Tavaly ősz óta a Széchenyi lakótelep „piros” iskolájának aulája heti egy alkalommal szükségmozinak ad otthont. Műsorán zömmel premierfilmek szerepelnek, így a városrész lakói helyben láthat-* ják a legújabb produkciókat. — Nyáron szerdán és pénteken is játsszunk — világosított fel Nagy Ferenc fiatal pedagógus, aki az „aulamozi” pénztárosa. — Jobbára fiatalok — részben tanítványaim — jönnek, negyvenötven érdeklődőnél ritkán van kevesebb. A sikerfilmekből két előadás is elmegy telt házzal. Az viszont, kellemetlen, amikor előre szervezzük a közönséget egy produkcióra, a dobozban pedig más film érkezik. Ebben a hónapban a plakáton szereplő nyolc címből csak kettő stimmel. Igaz erre még nem volt példa. Szupersztár 18 forintért — Nem a legkényelmesebb körülmények fogadják itt a nézőket, mennyibe kerül a jegy? — Általában hat forint, a Jézus Krisztus Szupersztárt, mivel emelt kategóriás tizennyolcért nézhetik meg nálunk. Az igaz, hogy nem a legjobb feltételek mellett dolgozunk, de úgy gondolom, örülnünk kell annak, hogy egyáltalán ennyit is nyújthatunk. Nagyon lényeges, még egyszer sem maradt el előadás. Vetítés közben a gyerekek a tizenévesek többször ki-be járkáltak a teremből. Az iskola előtti pádon beszélgettek. — Nem érdekel benneteket a film? — Láttam már jobbat is — vetette oda egy nyolcadikos forma fruska — meg aztán nem lehet kibírni a meleget, ami odabenn van. Olyan jó volt és hangulatosabb is a szabadtéri vetítés. Most miért nincs? Tényleg, most miért nincs? Fekete Sándor Vándormozik megyeszerte Hiányoznak a filmcsemegék Kiállítások új rendje Nagyobb szerep a tanácsoknak—Kevesebb bemutató, magasabb színvonal A képző- és iparművészeti kiállítások lebonyolításának új rendjéről kérdeztük Horváth Györgyöt, a Művelődési Minisztérium Képző- művészeti főosztályának vezetőjét. — A közelmúltban két rendelet látott napvilágot e témakörben. A kiállítások megrendezésére, természetesen. továbbra is engedélyt kell kérni. Az országos kiállításokra a Művelődési Minisztérium ad engedélyt, míg a Művészeti Alap vállalatainak kiállításaira maga a Művészeti Alap. Egyéb kiállításokat viszont ezentúl a tanácsok művelődési osztályai engedélyezhetnek. Az országos jellegű intézményeknek — így a Műcsarnoknak, a Művészeti Alapnak és a múzeumoknak — gyakorlatilag nem kell esetenként engedélyt kérni. Ám a kiállítási terveket ugyanúgy, mint korábban, egy esztendőre előre el kell készíteniük, s azokat koordinálás céljából el kell küldeniük a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz, ahonnan tovább küldik a Művelődési Minisztériumba— Mi a változás az eddigi gyakorlathoz viszonyítva? — A kiállítóhelyeket ezentúl sokkal differenciáltabban kezelik, mint eddig. Amikor 1974-ben megtörtént nálunk a decentralizálás, rendkívül elszaporodtak a saját rendezésű kiállítások. Évente addig legfeljebb hatszáz kiállításira került sor, a hetvenes években már háromezret szerveztek. Ezek közül soknak nem volt kellő fedezetük, s gyakran arra alkalmatlan helyeken is kiállítottak- Nem utolsósorban ezt a folyamatot hivatott kellő mederbe terelni az új rendelet. Az országos múzeumok a kiállításaikat beépítik a programjaikba. A nem országosak is maguk tervezik meg kiállításaikat, s ha az megfelelő, meg is kaphatják rá az engedélyt. — Kiállíthatnak-e ,o jövőben is a művelődési házak? — Igen... Ez a joguk és lehetőségük a jövőben is megadatik, de első szűrésre az illetékes tanácsokhoz kell fordulniuk ezentúl. — Milyen szerepet kap a kiállítók koordinálásában a Képző- és Iparművészeti Lektorátus? — Feladatuk lesz kiszűrni a gyenge alkotásokat, vagy figyelniük kell arra, hogy nem terveznek-e egyidősen, egymáshoz közel eső helyeken azonos rendeltetésű tárlatokat. Előfordult már ugyanis, hogy Pesten egy művész három helyen rendezett egyidejűleg kiállítást. Ezért is szükséges egy évre előre tervezni, s azt szeptember 30-ig beküldeni a Képző- és Iparművészeti Lektorátushoz, amely engedélyezésre tovább küldi a terveket a minisztériumnak. — Mennyire önállóak a nagyobb múzeumok? — Az önállóan tervező intézmények, múzeumok önálló minősítésre is jogosultak. ök maguk bírálják el a kiállításokra szánt anyagokat. Ahol nincs „hitelesített” szakember a művek kellő értékesítéséhez, elbírálásához. ott a megyei tanács szakértőkből összehívott zsűrije hitelesít- Ezentúl a szakértők közreműködésével elbírálják a szerzői díj mértékét is. — A zsűrik eddig nem árazhattak? — Nem. Az eddigi gyakorlat szerint, a Lektorátus kizárólagos feladata és joga volt az árazás. Csakhogy nem az egyes művek megítélése alapján tették ezt, hanem a jegyzőkönyvek vagy éppen a művész életpályája ismeretében. A szakértőbizottságnak ezentúl jogában áll árjavaslatot tenni. Ez azonban nem szentírás, csupán irányár. — Milyen joga van a szerzőnek a mű értékesítésére? — A szerző a saját művészi alkotásait szabadon értékesítheti. Az állami költség- vetéssel gazdálkodó szervezetek. egyesületek azonban csak a már művészi szempontból kellő módon elbírált műveket szerezhetnek be vagy hozhatnak forgalomba. — Az új rendelkezések nyomán várhatóan csökkennek majd a kiállítások? — Valószínűleg így lesz. Az első reagálások azt bizonyítják. hogy egyes kiállító helyeket érdemes lesz megszüntetni! A komoly felelősség nyilvánvalóan kellő meggondolásra késztet majd mindenkit a kiállítások tervezésében. Ezért is hívjuk össze évente egyszer a megyei tanácsok közművelődési osztályait, a Magyar Képzőművészek Szövetsége képviselőit, a Lektorátus és a Művelődési Minisztérium munkatársait. hogy kellő módon értékelhessük az elmúlt év tevékenységét. A kormány szorgalmazza, hogy valamennyi megyei tanács mellett működjék egy-egy művészeti tanács is. — Az új rendelet véleményem szerint elsősorban a tanácsoknak ad nagyobb szuverenitást. S megváltoztatja a Képző- és Iparművészeti Lektorátus feladatát is. amely ezentúl a minisztérium munkáját lesz hivatott segíteni. Az úi rendelkezések több lehetőséget, ugvanakkor szabályozottabb keretet biztosítanak ezentúl minden képzőművészeti tevékenység folytatásához. Sz. B. Egyenruhások a táborban A határsértök moccanni sem bírtak Amikor Betyár, a dunakeszi Kutyakiképző Iskola eminens németjuhász kutyája egy, majd két határsértőt fektetett a földre, már ütemesen összeverődtek a tenyerek. Azért pedig, merít mozdulatlanságra kényszerí- tett néhány tagú, éjszakai tilosban járó bandát, majd a sízelídebb énjét mutatva a lángoló ablakkeretek közül kihozott egy pólyásbabát a fogaival, felcsatitant a vastaps. A hosszú szőrű idomí tott eb volt a pénteki nap sztárja Szolnokion, a hatodik alkalommal megrendezett határőr, rendőr, katonai pályára irányító tábornak. A tíz megyéből érkezett, 138 középiskolást július 11— 16 között különböző okok hozták a Tisza-parti megye- székhelyre. Kurgyis Tibor pár hete vehette át a kőműves szakmunkáshizonyít • ványát, és így indokolta a választását: — Túrkevón lakom, és kisgyerek korom óta rendőr szeretnék lenni. Nekem a magas fokú technika, gépesítettség tetszett a legjobban,, amelyek komoly hozzáértést, jártasságot igényelnek a rendőröktől, a határőröktől, meg a honvédektől. Balázs József a Heves megyei Kápolna szülötte, 17 éves tanuló. — Bevallom, engem a kíváncsiság hozott ide, hiszen még nem döntöttem, a gépész szakmámnál maradok-e vagy valamilyen egyenruhát húzok magamra. A szüleim évekig dinnyések voltak, sokszor felülhettem a ló hátára, amikor a sorok közét ekekapálták. Nem csoda, hogy engem a határőrök lovasai érdekeltek legjobban. A vélemények megoszlanak: a farmosa Tóth Tibi a honvédelmi bemutatóra esküszik, a ceglédi Osgyán Lacinak pedig az őrző-védő németjuhász kutyák nyerték meg a tetszését. Persze, a hatnapos program sokrétű eseménynaptárát ismerve nem könnyű kiválasztani a legeket. Hiszen sor került itt a hadseregben és a rendőrségnél alkalmazott kézi fegyverek szemléjére, feltételezett határsértök kutyás elfogására, a dunakeszi Kutyakiképző Iskola továbbá a Forradalmi Rendőreared bemutatójára, tapsolhattak a táborozok a kiskunhalasi ha- tárőrkerület úttörő és felnőtt lovasainak, tájékozódhattak a tűzoltóság, az MHSZ, a határőrség, a polgári védelem, a munkásőrség életéről, ellátogathattak egy laktanyába, és a Killián György Repülő Műsizaki Főiskolára is. Hogy mi volt ennek a mozgalmas hétnek a célja, arról Szokola József rendőrfő- hadnagy, a tábor vezetője így tájékoztat: — Gyakorlatiasan, röviden igyekeztünk ízelítőt adni a katonai, a rendőr, a határőr hivatásiokról. Mi vár a jelentkezőkre, milyen emberi, akarati, fizikai követelmények szükségesek ezekhez a pályákhoz. Szerettük volna felkelteni az érdeklődésüket mert az eddigi tapasztalatok szerint, akik már részt vettek az öt, korábbi tábor valamelyikében, jóval többen választották élethivatásnak a fegyveres szolgálatot. Bízunk abban, hogy ez így lesz a szolnoki tábor után is. D. Szabó Miklós A rendőrség Mercedes gépkocsija sok kíváncsiskodót vonzott F.lkei a figyelem, a biztatás, ha nebéz a feladat