Szolnok Megyei Néplap, 1983. június (34. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-17 / 142. szám
Elutazott hazánkból a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség Látogatás a hernádi Március 1G. Tsz-ben Zárómegbeszélés a Parlamentben — A delegáció hazaindult a Ferihegyi repülőtérről A Jövő Asztalosipari Szövetkezet jászdózsai telepén az egyedi daraboktól a nagy szériáig készítenek bútorokat és bútorelemeket Jurij Andropovot választották a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé Gromiko beszéde a szovjet külpolitikáról Felhívás az atomfegyverek befagyasztására Jurij Andropovot, azSZKP KB főtitkárát választották meg a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnökévé a Legfelsőbb Tanács tegnap Moszkvában megkezdődött ülésszakán. A Legfelsőbb Tanács két házának együttes ülésén Konsztantyin Csernyenko. az SZKP KB Politikai Bízott ‘ ságának tagja, a Központi Bizottság titkára ismertette a Szovjetunió legmagasabb' állami tisztségének betöltésére vonatkozó javaslatot. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége, valamint a Szövetségi és Nemzetiségi Tanácsa tisztség- viselőinek tanácsai Jurij Andropovnak, az SZKP KB főtitkárának megválasztását indítványozzák a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára — mondotta Csernyenko. Megvizsgálta ezt a kérdést az SZKP Központi Bizottságának plénuma és egyhangúlag célszerűnek ítélte, hogy Jurij Andropov, a Központi Bizottság főtitkára egyben a Legfelsőbb Tanács Elnöksége elnökének tisztét is betöltse. Az SZKP KB Politikai Bizottsága és a Központi Bizottság plénuma abból indult ki. hogy a kommunista párt vezető és irányító .szerepének megnövekedését a szovjet társadalom életében, az ország bélés külpolitikájában a Szovjetunióban és külföldön is úgy tekintik, mint a párt és az állam egymástól elválaszthatatlan tekintélyének bizonyítékát, a párt és a nép akarata egységének kifejeződését. Jurij Andropovnak az SZKP KB főtitkáraként kifejtett céltudatos, energikus és kezdeményezőkész tevékenysége, emberi tulajdonságai, tapasztalatai és politikai bölcsessége a párt és a nép általános tiszteletét, bizalmát és szimpátiáját biztosította számára. A szovjet kommunisták minden szovjet dolgozó és külföldi barátaink kiemelkedő, lenini típusú vezetőt látnak benne. Jurij Andropov tevékenységétől elválaszthatatlan a párt és a nép egységének további erősítése, bel- és külpolitikánk folyamatossága és azok az egész nép támogatását élvező intézkedések, amelyek a fejlett szocialista társadalom további tökéletesítését, hazánk gazdasági és védelmi erejének növelését szolgálják. Jurij Andropov tevékenységétől elválaszthatatlan a kommunista párt és a szovjet állam szilárd és következetes irányvonala, amely a nemzetközi légkör megjavítására, az enyhüléshez való visszatérés elérésére, a termonukleáris katasztrófa elhárítására irányul. Jurij Andropov tekintéllyel képviseli nemzetközi téren ezt az irányvonalat. Jurij Andropovnak. az SZKP KB főtitkárának megválasztása a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének posztjára társadalmunk és államunk legfőbb érdekeit, a XXVI. kongresszus által megjelölt célok sikeres végrehajtását, a kommunista építés ügyét szolgálja — hangsúlyozta Konsztantyin Csernyenko. A Legfelsőbb Tanács küldöttei egyhangúlag jóvá(Folytatás a 2. oldalon) A szolnoki áfész tűzoltókészülék-javitó részlegében évente 1« ezer hagyományos poroltó készüléket és széndioxidos tűzoltókészüléket újítanak fel. A megyében található mintegy 15 ezer berendezés helyszínen történő ellenőrzését is az üzem végzi. Képünkön: nyomáspróba előtt kiürítik a széndioxid-gázos palackokat Hivatalos, baráti látogatásának utolsó napját vidéki programmal kezdte tegnap a magas szintű bolgár párt- és állami küldöttség. Todor Zsivkovot, a BKP KB főtitkárát, a Bolgár Népköztársaság Államtanácsának elnökét és a delegáció többi tagját Pest megyei látogatásra elkísérte Losonczi Pál. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke. A vendégeket a hernádi Március 15. Termelőszövetmintegy másfél kilós súly- lyal „adja vissza” a termelőszövetkezetnek. Todor Zsivkov megtekintette a 400 négyzetméter alapterületű fóliasátrat is, amelyben éréshez közeledik a paradicsom, hamarosan nagy munkát adva a Pelikán család tagjainak. A látogatás végén a vendégeket saját termésű borával kínálta a házigazda. A küldöttség a ktara délutáni órákban visszaérkezett Budapestre. Bizottság tagjai; Várkonyi Péter, a KB titkára, Apró Antal, az országgyűlés elnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, továbbá a kormány több tagja, az állami, a társadalmi élet számos más vezető képviselője. Ott volt Sebestyén Jenő, hazánk szófiai, és Bon- cso Mitev, Bulgária budapesti nagykövete is. Jelen volt az ünnepélyes búcsúztatáson a Budapesten akkrediTodor Zsivkov gratulál a hernádi Március 15. Tsz tagságának a látottakért kezet ben Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezés- ügyi miniszter, valamint Pest megye párt- és állami vezetői fogadták. Csillag Nándor, a tsz elnöke tájékoztatást adott az országos hírű baromfitenyésztő szövetkezetről, a megye egyik legdinamikusabban fejlődő közös gazdaságáról, amely tavaly már csaknem 3 milliárd forint árbevételt ért el. A vendégek a gazdálkodás, az értékesítés, a hasonló profilú (termelőszövetkezetekkel való együttműködés részleteiről érdeklődtek, majd Todor Zsivkov köszönte meg a tájékoztatást. Elismeréssel szólt arról, hogy a tsz — egy szakágazatot választva — valósággal iparszerű termelést hozott létre. A tájékoztatót követően a vendégek megtekintették a téesz baromfifeldolgozó üzemét, ahol a korszerű gépek óránként több mint 6000 csirkét képesek feldolgozni. Az élőcsirke mérésétől a szállításra kész combcsomagok minőségellenőrzéséig végig kísérték a technológia minden fázisát, közben a té- eszelnök elmondta: az üzem korábban már nem felelt meg az export támasztotta magas higiéniai követelményeknek, ezért a gazdaság nagyszabású rekonstrukcióba fogott, s a korszerűsítéssel egyidőben sikerült a munka termelékenységét is növeln'. A küldöttség ezután Pelikán István téesztagot kereste fel otthonában. A szövetkezet baromfiágazatának telepvezetője büszkén mutatta meg korszerű háztáji gazdaságát, amelyben 49 napig neveli a csirkéket, s Délután a Parlament épületében Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke és Grisa Filipov a BKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Miniszter- tanács elnöke dokumentumot írt alá, amely meghatározza a Magyar Népköztársaság és a Bolgár Népköztársaság közötti gazdasági és tudományos-műszaki együttműködés és szocialista gazdasági integráció távlati fejlesztésének fő irányait. Ezután a Bolgár Népköz- társaság párt- és állami küldöttsége és a magyar tárgyalócsoport plenáris zárómegbeszélést tartott a Parlament delegációstermében. A magyar tárgyalócsoportot Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, a bolgár küldöttséget Todor Zsivkov vezette. A megbeszélésen részt vetiek a két delegáció tagjai és szakértői. A plenáris ülésen Kádár János megköszönte Todor Zsivkovnak, hogy a komlói bányában történt szerencsétlenség miatt levélben fejezte ki együttérzését. A megbeszélés végeztével a Bolgár , Népköztársaság párt- és állami küldöttségét ünnepélyesen búcsúztatták a két ország nemzeti lobogóival díszített Országház előtt, a Kossuth Lajos téren, ahol felsorakozott a Magyar Néphadsereg díszzászlóalja. A vendégek búcsúztatására megjelent Kádár János, Losonczi Pál, Lázár György. Aczél György. az MSZMP KB titkára. Korom Mihály, a KB titkára. Méhes Lajos ipari miniszter. Óvári Miklós, a KB titkára, a Politikg; tált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. Kürtszó harsiant, a díszzászlóalj parancsnoka jelentést tett Todor Zsivkovnak, majd felcsendült a két ország himnusza. A magas rangú vendég Kádár János társaságában elhaladt a díszzászlóalj előtt, majd üdvözölte a delegáció búcsúztatására összegyűlt budapestieket. A BKP KB főtitkára, az Államtanács elnöke és a küldöttség tagjai ezután elköszöntek a magyar politikusoktól. közéleti vezetőktől s a diplomáciai testület megjelent képviselőitől. Az ünnepélyes búcsúztatás a katonai díszzászlóalj díszmenetével zárult, majd a vendégek Kádár János. Losonczi Pál és Lázár György társaságában gépkocsikba szálltak, és díszmotorosok kíséretében a Ferihegyi repülőtérre hajtattak. A légikikötő betonján Kádár János, Losonczi Pál és Lázár György baráti búcsút vett Todor Zsivkovtól. s a delegáció tagjaitól. A bolgár párt- és állami küldöttség különrepülőgépe néhány perccel ezután a magasba emelkedett. A tárgyalásokról közös közleményt adtak ki. * * * A bolgár párt- és állami küldöttséget párt- és állami vezetők fogadták a szófiai repülőtéren. Jelen volt Svraka István, hazánk szófiai ideiglenes ügyvivője. m n rádió és a televízió jövö heti műsora 5—6. oldal Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIV. évr. 142. sz., 1983. június 17., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA