Szolnok Megyei Néplap, 1983. május (34. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-14 / 113. szám

Nemzetközi körkép 1983. MÁJUS 14. Genfi rakétatárgyalások Új javaslat, új lehetőség ármi legyen majd a végső eredmény — az már bizo­nyos, hogy a leg­újabb Andropov-javaslat mindenképpen mozgásba hoz­za a május 17-én Senf ben folytatódó szovjet—amerikai rakétatárgyalásokat. Ezek a megbeszélések ismeretes mó­don az európai közép-ható­távolságú nukleáris fegyve­rekről folynak. A tárgyalási folyamat kemény és nehéz, s már régóta tart. A két tárgyaló fél állás­pontja továbbra is gyöke­resen különbözik. A Szov­jetunió szerint Európában gyakorlatilag katonai egyen­súly és ezen belül rakéta­egyensúly van. Az Egyesült Államok — amely a Rea­gan-kormány időszakában mértéktelenül felgyorsította fegyverkezését — azt állít­ja, hogy a térségben szovjet rakétafölény van. Erre ala­pult 1979 decemberében a NATO emlékezetes határo­zata, amely szerint új ame­rikai közép-hatósugarú ra­kétákat kell telepíteni Nyu- gat-Európába. Az utóbbi néhány hónap­ban az Egyesült Államok egyre nehezebb tárgyalási pozícióba kerül. Ennek a magyarázata az, hogy szovjet részről olyan logikus és tár­gyalási készséget mutató indítványok hangzottak el. amelyeket mind nehezebb visszautasítani. Az első igazán új elem ebben a vonatkozásban az volt, amit Andropov, az SZKP főtitkára 1982 decem­berében vetett fel: a Szov­jetunió hajlandó a maga kö­zép-hatósugarú rakétáit (SS—120) oly mértékben csökkenteni, hogy azok szá­ma azonos legyen a jelenleg már rendszerbe állított fran­cia és angol rakéták meny- nyiségével. így a két kato­nai tömb, a NATO és a Varsói Szerződés azonos ra­kétamennyiséggel rendelkez­nék az európai térségben. Ezt a javaslatot nemcsak az Egyesült Államok, hanem Anglia és Franciaország is visszautasította. A vissza­utasítás egyik oka éppen az volt, hogy katonai technoló­gia szempontjából nem ítél­ték azonosnak az angol és francia rakétákat a megfe­lelő szovjet fegyverekkel. Andropov legújabb javasla­ta ezt a kifogást kiiktatja a vitából. Az indítvány lé­nyege az, hogy immár ne a rakéták, tehát a hordozó- eszközök száma legyen azo­nos, hanem számolják meg egyrészt a szovjet, másrészt a megfelelő angol és francia rakétákon a robbanófejek mennyiségét és ezt tegyék egyenlővé. Ily módon — te­kintet nélkül arra, hogy mi­lyen típusú hordozóeszközön hány robbanófej helyezhető el — azonos lesz a NATO és a Varsói Szerződés ilyen irányú felszereltsége az európai térségben. Ennél teljesebb egyensúly aligha képzelhető el. Külö­nös tekintettel arra, ha fi­gyelembe vesszük a Szovjet­unió és az Egyesült Álla­mok földrajzi és ennél fogva stratégiai helyzetének gyöke­res különbözőségét. (Azt, hogy az USA állami terüle­te mind nyugati, mind ke­leti irányba több ezer kilo­méteres óceáni térséggel ha­táros, viszont a szovjet ha­tárok közvetlen közelében van a NATO, a Varsói Szer­ződés pedig határos a NA- TO-térséggel. Másrészt a Távol-Keleten is vannak po­tenciálisan fenyegető té­nyezők.) Ez a magyarázata annak, hogy a rakétatárgyalások történetében először a NA­TO csúcsain komdly zavar és határozatlanság mutatko­zik. Olyannyira, hogy Rea­gan elnök és a kemény ka­tonai vonalat képviselő had­ügyminiszter és Weinberger sem utasíthatta el egyértel­műen a szovjet javaslatot, mint az a korábbi moszkvai kezdeményezésekkel történt. A legtöbb, amit tehettek, az volt, hogy passzolták a vá­laszt a genfi tárgyalások ha­táskörébe. Akikor derül majd ki — mondotta Reagan —, hogy „őszinte-e” a szovjet kezdeményezés. Nyugat- Európában érthető módon még nyitottabban fogadták a szovjet javaslatot. Bonnban a kormányszóvivő üdvözölte az ajánlatot és szükségesnek tartotta annak alapos meg­vizsgálását. Ennek azért van különleges fontossága, mert a rakétatelepítés ge­rincét alkotó 108 Pershing— 2 rakétát éppen az NSZK te­rületére helyeznék el. Jel­lemző az is, hogy a nyugat­német szociáldemokraták külpolitikai szóvivője lénye­gében a javaslat elfogadása felé hajlott, amikor úgy vél­te, hogy az erőegyensúly megállapításakor a francia és a brit rakétákat is be kell dobni a mérleg serpenyőjé­be. (Ez azért figyelemre méltó, mert eredetileg Schmidt szociáldemokrata kancellár kezdeményezte — éppjen a szovjet erőfölény­re hivatkozva — a rakétate­lepítést.) Nem kevésbé fontos az is, hogy a választás felé közele­dő Angliában Healey, a brit munkáspárti ellenzék alve- zére és külügyi szóvivője (aki pedig a páll jobbszár­nyához tartozik) egyértel­műen a szovjet javaslat el­fogadását sürgette: „A Szov­jetuniónak minden joga megvan, hogy az egyensúlyi számításokba a brit és a francia erők bevonását igé­nyelje. Mi pontosan ugyan­azt javasoljuk, mint Andro­pov.” Már most megállapítható, hogy az összes eddigi szov­jet kezdeményezés közül ez a mostani javaslat mozgat­ta meg legjobban a NATO vezető politikai köreit. Illú­ziókat azonban ennek elle­nére is helytelen lenne táp­lálni. Az Egyesült Államok részéről meglehetősen ma­kacs és erős az a törekvés, hogy szinte „mindenáron” el­helyezzék új rakétáikat Nyugat-Európában. Más­részt az angol és a francia kormány elutasítja, hogy ra­kétafegyvereiket számításba vegyék. Minden jel arra mu­tat, hogy Genfben éppen ez á probléma kerül majd a középpontba. Alighanem az dönti majd el a tárgyalások sorsát, hogy a Washington és Nyugat- Európa között kibontakozó belső vitában mennyire ér­vényesül az ésszerűség. Mennyire lesz képes a hiva­talos Washington, . London és Párizs tudomásul venni azt, hogy az európai erő­egyensúlyt az Európában lé­vő két katonai szövetség, a NATO és a Varscü Szerződés erőegyensúlya jelenti. Nem lehet tehát elképzelni olyan erőegyensúlyt, amely a fran­cia és angol rakétafegyver­zetet egyszerűen nemlétező­nek tekinti. enfben a szovjet és amerikai tár­gyaló fél, Genf „mögött” pedig Wa­shington és szö­vetségesei között várhatóan hosszú és bonyolult vita zajlik majd. Az új szovjet javaslat mindenesetre hosz- szú „helybenjárás” után új távlatokat nyitott egy ész­szerű kompromisszum szá­mára. <—»—e) B Balti-tenger lánya Ma azt mondom: Kalevala, Sibelius, Alvar Aaltó, száz közül kilencvenkilenc ember rávágja: Finnország. Távolságokat legyőző ko­runkban egyre szorosabbá válik az az ősi kapcsolat, amely a két tjestvérnépet összeköti kereskedelemben, kultúrában, idegenforgalom­ban egyaránt. Évente négy­ezer-ötszáz magyar turista látogat el az ezer tó országá­ba, s mintegy 19 ezer finn vendég érkezik hozzánk. A barátság kölcsönös. A ki­mondottan jó, s .immár ha­gyományos finn—magyar ál­lamközi kapcsolatok mellett tizenhat testvérvárosi egyez­mény is létrejött az elmúlt három évtizedben. Lahti — Pécs, Kérni — Székesfehér­vár, Tampere — Miskolc, Jyväskylä — Debrecen, Tur­ku — Szeged, Riihimäki — Szolnok, Pori — Eger, Espoo — Esztergom, Rovaniemi — Veszprém, Vantaa — Salgó­tarján, Varkaus — Zalaeger­szeg, Kuopio — Győr, Oulu — Siófok, Kuhmo — Orosz­lány, Kajaani — Nyíregyhá­za, Mikkeli — Békéscsaba városok együttműködése fo­lyamatos a tudományban, a kultúrában, a sportban és még sok más területen. Minket, magyarokat első­sorban a finn természet va­rázsa vonz, a sok erdő, tó, sziget, a titokzatos Lappföld, nem kevésbé a modern vá­rosépítészet. Mindenek előtt szeretnénk látni Helsinkit, a lenyűgöző szépségű, tökéle­tes harmóniájú, napsugaras fővárost, a messze földön híres empire stílusú város- központot, amely Carl Lud­wig Engel építész alkotása. Aki csak rövid időt is töltött a Balti-tenger partján fek­vő, dús erdőktől ölelt fővá­rosban, nem felejti el sze­cessziós és neoklasszicista épületeit, a Szenátus teret, a helsinki nagytemplomot, a színes, nyüzsgő piacteret, a világhírű építész: Alvar Aal­tó lélegzetelállító alkotásait, köztük a Finnlandia-palotát. A magyar turisták kö­zül egyre többen választják a finnországi utazás szerve­zett változatát. Az IBUSZ, a Budapest Tourist, a Volán Tourist tavasztól őszig kom­binált utakat is szervez: Le- ningrádig repülővel, onnan vonattal Helsinkibe, majd autóbusszal járják az orszá­got. Az Expressz a júliusi pori jazzfesztiválra viszi a fiatalokat, Helsinki, a Balti-tenger lánya szívesen fogadja a ma­gyar turistákat, akiktől min­dig így köszön el: Näkemiin! — Viszontlátásra! H. A. Ziaul Hak tábornok-elnök — hat éve hatalmon □ Ha hihetünk a nyu­gati hírforrásból származó történet­nek, tavaly novem­berben Karacsiban halálra köveztek egy elha­gyott gyereket, mert úgy tudták, törvénytelen szárma­zású. Hogy a- hír igaz-e, vagy sem, szinte másodrendű kér­dés ahhoz képest: megtör­ténhetett-e elvileg a próféta tanainak ilyen durva, leegy­szerűsített valóra váltása? Nos, erre a válasz; igen. Kü- löhböző politikai alapállású tudósítók egybecsengő hír­adása szerint a Pakisztánt is elért iszlám hullám ókonzer­vatív szellemi áramlatokat hoz felszínre. Lassú, de kér­lelhetetlenül előrehaladó tendencia bontakozik ki, amelynek lényege: másfél évezrede született rendező elveket emelnek a kormány- politika rangjára a dél­ázsiai országban. Ugyanakkor tény: Pakisz­tán belső viszonyai nem ha­sonlíthatók ahhoz az iszlám fanatizmushoz, amely pél­dául Szaúd-Arábiát jellemzi. De a figyelmeztető jelek saj­nálatosan szaporodnak. Nem­Pakisztán Az „iszlám kártya” rég például valóságos vihart kavart a Ziaul Hak elnök árnyékában működő tanács­kozó gyűlés, a parlamentet helyettesíjtő Medzálisz-E-So- ra egyik döntése. Eszerint a bírósági tárgyalásokon csak két női tanú vallomása ér fel egy férfiéval. Nem tudni, aláírja-e az államfő az újabb nőellenes javaslatot. Ám már a lehetőség is jelzi, hogy az isZlámizálás palackból ki­szabadult szelleme milyen légkört honosíthat meg a világ ha'rmadik legnépesebb mohamedán államában. Az iszlám hullám magas­ra csapásának valódi oka prózai napi politikai mozza­natokban keresendő. A kato­nai rezsim az iszlámizálás révén véli összetarthatónak a gyakran osztáiyjellegű el­lentétekkel birkózó, nemze­tiségi érdekkülönbségek ve­szélyeztette államot. Az „isz­lám kártya” kijátszása a nemzeti egység érdekében azonban a katonai rezsim számára is meglehetősen kockázatos. Elegendő emlé­keztetni az április elején Ka­racsiban kirobbant véres vallási zavargásokra a két fő irányzat, a szunniták és a síiták között. (Noha a síiták Pakisztán lakosságának leg­feljebb egyötödét teszik ki, gazdaságilag, kulturálisan jóval erősebbek számará­nyuknál.) Az iszlám út körül felpa­rázsló vita sem tereli el azonban a figyelmet arról, hogy a hat éve katonai kor­mányzás alatt lévő ország­ban változatlanul semmi jel a polgári irányítás helyreál­lítására. Igaz, a kormányzati rendszer finomításának igé­nyét tükrözte a tanácskozó gyűlés megteremtése, e tes­tület minden korlátja elle­nére is. De választásokról, vagy a pártok működésének újraengedélyezéséről tovább­ra sincs szó. A betiltott Nép­párt hívei ezért mind han­gosabban halhatják, hangju­kat. És a sors iróniája: e párt vezetői nők, igaz, nem akárkik — az 1979-ben ki­végzett előző elnök, Ali Bhutto özvegye és lánya. Összeállította: Majn&r József Algéria Olaj az ezredfordulóig Bendzsedid Sadli, az ország elnöke (bal­ra) a Palesztinái nemzeti tanács feb­ruári ülésén Jasszer Arafattal, a PlFSZ vezetőjével Egy ősi arab közmondásban így fohászkodnak a világ terem tőjé­hez!: „Ö, Allah! Minek is terem­tetted a túlvilágon á poklot, amikjpr evilágon itt a Szahara?!” A ho­moksivatag a ha­zánknál több mint huszonötször na­gyobb Algéria te­rületéinek kilenc­tized részét borít­ja be. ^Érthető hát, hogy a lakosság nagy része, az ipar és a mezőgazdaság zöme a Földközi-tenger part­vidékére, egy viszonylag keskeny, enyhe éghajlatú sávra összpontosult. A siva­tagot legfeljebb a Szahara „lovagjai”, a tuagerek lak­ják. Lassan azonban ők is felhagynak a nomád állatte­nyésztéssel, hogy leteleped­jenek és szakmát tanuljanak, állandó munkahelyet, biztos megélhetést szerezzenek. A nyomor szintiéről A független Algéria 1962- ben a 130 éves gyarmati ki­zsákmányolás következtében a nyomor ( szintjéről indult el. A kezdeti évek ha­talmas lendületű iparterem­tő munkája — a máig érzé­kelhető aránytalanságok, ne­gatív hatások ellenére — lehetővé tette, hogy az or­szág megálljon a saját lá­bán, szilárd társadalmi, gaz­dasági rendszert alakítson ki. A másfél millió hektár' államosított földön gazdál­kodó hatezernél több — kü­lönféle típusú — mezőgazda- sági szövetkezet, a kétmillió hektáron működő önirányító (állami) gazdaságok megve­tették a nagyüzemi földmű­velés és állattenyésztés alap­jait. A mostoha éghajlatú, állandó vízhiánnyal küszkö­dő ország mégsem képes fe­dezni az utóbbi húsz évben megkétszereződött népesség szükségleteit. Algéria az élel­miszer csaknem kétharmadát kénytelen importálni, ami roppant terheket ró a nemzetgazdaságra és jelen­tős külföldi adósság felhal­mozódásához vezet. Az egyensúlyt egyedül a kőolaj és a földgáz exportja biztosítja. Ám az olajterme­lés jelenlegi üteme — mint­egy 50 millió tonna évente — mellett a készletek az ez­redforduló táján kimerül­nek. Marad a földgáz, amely­ből a már felderített készle­tek alapján Algéria a Szov­jetunió, Irán és az Egyesült Államok után a negyedik helyen áll a világon. A szén- hidrogének eladásából szár­mazó bevételek jelenleg az összes jövedelem 90 százalé­kát jelentik. Csökkenő vi­lágpiaci áruk nyilvánvalóan nehezíti a távlati szociális célok elérését. A kiút — mint ezt Algériában is vilá­gosan látják — a feldolgozó iparágak gyorsított fejleszté­se. Az állami szektor üzemei ma éppúgy gyártanak teher­autót és traktort, mint mo­torkerékpárt, színes televí­ziót, szórakoztató elektroni­kai termékeket és más fo­gyasztási cikkeket. A jól kép­zett munkaerő száma egyre nő: az egykor szinte teljesen írástudatlan országban ma 85 ezer egyetemista, 4,5 mil­lió iskolás tanul. Algéria gazdasági súlyát jóval meghaladó világpoliti­kai tekintélye józan, szélső­ségektől mentes, gyakorla­tiasságtól vezérelt külpoliti­kájának köszönhető. Diplo­máciájának alapelvei: szoli­daritás a nemzeti felszabadí­tó mozgalmakkal, aktív el nem kötelezettség és harc a békéért, kettős kötődés az' arab világhoz és Afrikához, Algéria a Szilárdság Front­jának tagjaként következete­sen kiáll a palesztin nép ál­lamalapítási joga mellett. Közvetíteni próbál Irak és Irán között. Hosszú évek óta támogatja a Nyugat-Szahara függetlenségéért küzdő Poli- sario Frontot. A szocialista országok — köztük hazánk — jelentős mértékben hozzájárultak Algéria gazdasági fejlődésé­hez. Ennek ellenére — rész­ben objektív okok miatt — jelenleg mindössze öt száza­lékkal részesülnek az ország -külkereskedelméből, mely­nek négyötöde a fejlett tő­kés államokkal bonyolódik. A külgazdasági kapcsolatok kiszélesítése ma az egyik legsürgősebb megoldásra vá­ró feladata a fiatal köztársa­ságnak. Biztató kapcsolatok Algéria jelenleg hazánk harmadik legnagyobb ex­portpiaca a fejlődő országok között. A kétoldalú árucsere­forgalom értéke tavaly első ízben haladta meg a 100 mil­lió dollárt. Legjelentősebb kiviteli cikkeinket a napra­forgóolaj, a keltetőtojás, a szakemberek által nyújtotta szolgáltatások, orvosi beren­dezések és gépipari termé­kek jelentették. Míg impor­tunk zömét foszfát- és na­rancsvásárlásaink tették ki. Az Algírban lévő 16 magyar külkereskedelmi iroda előre­jelzése szerint az idei szám­adatok meghaladják majd az eddigi rekordokat — főleg ha a magyar vásárlások is nő­nek. Többek között a gazda­sági együttműködés fejlesz­tésének lehetőségeiről is tár­gyalt a közelmúltban algériai látogatása során Havasi Fe­renc, az MSZMP PB tagja, a Központi Bizottság titkára. Hazánk egyebek mellett 2700 lakás, négy takarmánykeverő üzem, két baromfivágóhíd, tíz jércenevelő és egy vízügyi szakiskola építését .kezdi (meg 1983-ban Algériában. Mindez meggyőzően bizo­nyítja, hogy hazánk politikai és gazdasági kapcsolatai az észak-afrikai országgal biz­tató irányban fejlődnek. Horváth Gábor

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom