Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-03 / 79. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

1983. ÁPRILIS 3.

ezüst hajú Sizi nevetésben tör ki, mert testvére íura játékkal kacagtatja, majd váratlanul hangot vált s az ezüstt'inom asszony mint egy gyermek pityergőn közli: nevetés közben „becsinált”. A pillanat töredékében vált' hangot, stílust, mindent, amit kell, s erre bizony csak az a művész képes, akinek a művészet több, mint egyszerű játék: élet. Koós Olga maga is megfogalmazta már, épp itt Szolnokon érett meg benne, s adta közre a Jászkunság hasábjain, hogy mióta csak színészként „járja” az országot, mert Kecskeméttől Miskolcig ki tudja hány vidéki színházban fordult már meg, tipikusán vidéken szolgáló művész, mindenütt a prófétaságot hajszolta, ke- i reste — a művészet alázatos i szolgájának érezvén ma- i gát. Hitvallása: „Hiszem,

ajnit mondok, hiszem, ahogy mondom, hiszem, hogy bennem hisznek, és hiszem, hogy nekem hisznek”. Házi használatra készült ars poetica, c|e benne a művészi munka lényegét kifejező prófétai igények. Ez a vágy, hit dolgozik benne, amikor Füst Milán Boldogtalanokjában játszik, vagy más szerepeiben lép a színre, vagy amikor most legújabban a Medeia színre- vitelén munkálkodik. Nyilván annyi mondanivalója van a világról, s magáról a világnak, hogy egy szerep már kevés neki, az egész előadás .kell hozzá, hogy közölje.

Koós Olgát ha kivételesen színházon kívül látjuk, megtörtnek, kissé fáradtnak tűnik — az életben; de a színpadon mindig friss és eleven, erővel van teli. Csöndes, finom, nemes egyéniségétől nem áll távol a humor sem, sőt, van benne valami férfiasán köpés huncutság, a tekintetében, valami ősi ka- jánság az egyéniségében, ahogy az életet nézi, szerepeit felfogja, átvilágítja és megformálja. Játékából — kiolvasható; játékából, mely szigorú de mindig emberi művészet s amely felett, úgy érzem, apró huncut dzsin- nek röpködnek.

1979-ben kapott Jászai-díja mellé most odaillesztheti a Magyar Népköztársaság Érdemes Művésze címet is.

V. M.

Éltető türelmetlenséggel

— A Dunántúl iránti nosztalgiám szinte teljesen elkopott, idehonosított embernek érzem magam — vallja Pápa Aladár, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat vezérigazgatója.

A festői zalai dombok, a „Kanizsai Rózsadomb” után az akkor még „földszintes” városnak számító Szolnokra kerülve talán ő sem gondolta, hogy ez így alakul egyszer.

Harmincegy éve dolgozik az olajiparban.

— 1948-ban érettségiztem Csurgón. Akkoriban a közelben dolgoztak az olajbányászok. Kibicikliztünk a fúráshok. Ez adta a lökést ahhoz, hogy a soproni bányamérnöki karra jelentkezzem.

Tizennyolc évvel ezelőtt került az Alföldre. A vele együtt érkező és az akkor igazgatónak kinevezett Varga Béla szabódott; „Nem engedem magam április elsején beiktatni”.

— Azóta itt szolgálom a termelést — mondja Pápa Aladár. — Ha úgy tetszik, jubileumi elégtétel számomra az április elején átvett Állami díj.

A hazai energiaforrások feltárása és kiaknázása, továbbá az energiagazdálkodás ésszerűsítése terén kifejtett kimagasló munkájukért Pápa Aladár mellett négyen kaptak most Állami-díjat.

Érdemeik méltatása között szerepel, hogy a kombinatív energiastratégia eredményeként 1978 óta sikerült az ország energiakérdéseit úgy kombinálni, hogy olcsóbb energia- hordozók (földgáz) váltsák fel a drágábbakat.

Ma az ország elfogyasztott energiájának 24 százalékát, a hazai energia- termelésnek pedig az 51 százalékát a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáz termelő Vállalat biztosítja. Feladata ebből adódóan igen széles körű. A földgáztermelést például — a távlatokat is figyelembe véve — az igényeknek megfelelően kell alakítania. Ennek érdekében a Kőolajkutató Vállalattól átvett kutakat minél hamarabb termelésbe ""leéli állítani, és a fogyasztói egyenetlenség kiküszöbölése érdekében kiépíteni a földalatti gáztárolást. A vállalat kollektívája becsülettel teljesítette ezeket a feladatokat.

— Kitüntetésem a kollektív csapatmunka, munkatársaim erőfeszítésének elismerése is — bizonygatja a vezérigazgató.

Ha jól belegondol az ember, az olajbányászok évszázados állapotokat változtattak meg az alföldi energia- gazdálkodásban. Korábban ide áramlott, az utóbbi évtizedek óta viszont innen áramlik az energia a klasszikus iparvidékekre.

— Amikor a vállalathoz kerültem, tizennyolc mérnök volt itt — mondja Pápa Aladár, —, most pedig kétszázhúsz felett van a felsőfokú képesítéssel rendelkezők száma. A holnap termelése érdekében évenként több mint egy milliárd forintot

Koós Olga évek óta él itt közöttünk, Szolnokon, de most döbbenek rá — hogy arcképét kell írnom —, alig ismerem. A nyilvánosság elől ugyanis szinte elrejtve él. Csak szerepeiről tudok. Neki egyetlen nyilvánossága a munka, a színpad, a szerepei. Aligha van művész, aki alázatosabb szolgálója lenne a művészetnek, mint ő: életét is teljesen alárendeli.

De ha színre lép, zajos sikerek akkor sem kísérik, lobogó dicséretekkel bírálói nem halmozzák el. Tudomásul veszik, Koós Ol ga minden szerepében egyenletesen jó, ő mindig megbízható. Így természetes. Valóban mindegy, hogy ez a szerep néhány mondatnyi csupán, mint például Hecate a Macbethben vagy főszerep a Macskajátékban, neki csaknem egyre megy, hogy szabadszájú takarítónőt mintáz, vagy ezüstfinom úriasz- szonyt alakít. Például Gizit első igazi szolnoki feladatában. Számomra Koós Olga igazán az 1970-es Macskajáték óta létezik. Pedig emlékezhetnék rá mint Alfonsin- ra a Kőszívű ember fiaiból, hisz már akkor, 55-ben járt a Szigligetiben vendégkén^ de az még nem ő volt, csak egyik szerepe, amit a sok között eljátszott. Az igazi feladat csaknem 20 év után köszöntött rá, az örkény- dráma. Színházunkban akkor is vendég még ugyan, de a Giziben eljegyzi magát friss és modern szellemű színházunkkal „Szolnokisága” valójában innen számítandó. Örkényt játszani számára a legnagyobb dolog: a művészi megújulás páratlan lehetősége. Meghódítja és felszabadja Örkény sajátosan fanyar szelleme, mert ő is kicsit száraz, érdes, fanyar egyéniség, rokonlelkek. A groteszk szíve szerint való, mondhatni legsajátabb, legotthonosabb műfaja. A Macskajáték Gizijében alkatához legközelebb álló szerepre talál. Máig él bennem az emlék, ahogy az előadás végén a finom és halkszavú,

kellett beruháznunk. Az algyői mező mellett most már a vállalati központban is megvalósult a számítógépes technológia.

Elsősorban ennek a vállalatnak köszönhető, hogy 2,2 millió család otthonában PB-gáz. nyolcszázezer lakásban pedig vezetékes gáz van.

Ilyen eredmények alapján — egy évtized munkáját mérlegelve — kapta meg az NKFV 1981-ben a Munka Vörös Zászló Érdemrendet. Nem véletlen tehát, hogy Pápa Aladár ígv vallhat eddigi munkájáról:

— Az" alkotás örömét kezdettől fogva érzem.

És nemcsak a termelésiberuházási eredményekért,

Köti a föld

i „Tíz évvel ezelőtt még de sokszor hallottuk értekezleteken, magánbeszélgetések alkalmával: meddig kell még az államnak a mezőgazdaságot támogatni, mikor áll meg a maga lábán? Most jólesik hallani, ha az emberek mondják; a magyar mező- gazdaság a nehéz külgazdasági helyzet ellenére is talpon maradt, segítette a néphanem az olyan tényékért például, hogy Sz-egeden ezer olajbányásznak építettek lakást. és hogy a vállalat — jórészt az eke szarvától toborzott — fizikai állományú nak 65 százaléka szakmunkás lett, több mint háromszázan több szakmával rendelkeznek.

A vállalat irányítása mellett a vezérigazgató a megyei tanács energiagazdálkodási albizottságának és az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesületnek megyei vezetője. Amikor azt kérdem tőle. hogy lehet ennyi munkát bírni, azt válaszolja;

— Éltető türelmetlenséggel. .,

S. B.

szeretete

tagsága is neki szavazott bizalmat. Ennek 8 éve, azóta elnöke a gazdaságnak.

Számolgatunk, hogy is volt akkor 8 évvel ezelőtt? „ösz- szesen 168 millió forint értéket termeltünk, a nyereség 23 millió forint volt. Tavaly ez a téesz 350 millió forint értéket állított elő. a nyereségünk 77 millió forint lett. Ne mondja, hogy ez az én

Kitüntetettjeink

gazdaság egyensúlyi helyzetének javítását, sőt, előre is lépett valamelyest” — mondta a minap találkozásunkkor Kasza János, a törökszentmiklósi Béke Tsz elnöke. És látszott, örül ennek. Számára a becsülettel végzett munka jól megérdemelt jutalma ez a vélemény.

Kasza János ízig- vérig szövetkezeti vezető és törökszentmiklósi. Szülei mint törökszentmiklósi kisparasztok 3 hektárnyi földön gazdálkodtak. Szerették a földet, és ezt a szerete- tet örökölte ő a kisebbik fiú is. Amikor kitűnővel tette le az érettségit a mezőgazdasági technikumban, a tanárai ösztönözték; tanulj tovább fiú! A szülők pedig azt mondták: „kell itthon a segítség. Eddig csak tanultál, most már ne csak vidd, hozd is a pénzt.” így lett brigádvezető a tangazdaságban. Aztán elvégezte az Agrártudományi Egyetemet Debrecenben. Volt gyakornok, állat- tenyésztő a tiszaszentimrei gazdaságban, főagronómus Kuncsorbán, a téeszben. És 1968-ban hazahívták Török- szentmiklósra a Rákóczi Tsz- be elnöknek. Aztán néhány év múlva a téeszegyesülések idején a 4 szövetkezet összefogásával létrejött Béke Tsz

érdemem, mert nem igaz. Ez a közös munka gyümölcse. Nekem szerencsém van, mert jó szakemberek a munkatársaim, akiknek szívük, lelkűk, tudásuk a szövetkezeté” — hangoztatta többször találkozásunkkor.

És még két szám; a téesz vagyona az egyesüléskor 218 millió forint volt, az állóeszközérték alig haladta meg a 80 milliót. Ma? A vagyon jócskán meghaladja a félmilliárdot, s ennek 65 százaléka az állóeszköz értéke. „Minden lehetőséget kihasználtunk az intenzív fejlesztésre” — mondta, és sorolta, hogy az idén hogyan igyekeznek alkalmazkodni a nehéz gazdasági helyzethez, mit tesznek, hogy az idén is meglegyen a csaknem 80 milliós nyereségük.

Kérdezem tőle: a gyerekeik közül választotta-e valaki élethivatásul a mezőgazdaságot? A nagyobbik kislány nem, a kisebbik még gimnazista... nem lehet tudni. „De a szövetkezeti munka rabság is. Én munkatársaimmal együtt a téesz gondjaival fekszem, kelek. Ezt nem szabad ráerőltetni a gyerekekre. Döntsék el ők, mit választanak, mert csak akkor fogják hivatásnak tekinteni munkájukat’’ — mondta, és hozzátette: „egy biztos, nekem ez az életet jelenti”.

(Kasza Jánost a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették ki).

V. V.

Huszonhét éve a „vegyiben”

— Roppant egyszerű azok, amiért 1956-ban, a veszprémi egyetem után Szolnokot, a Tiszamenti Vegyiműveket választottam — mondja Sza- lay László igazgató. — Szolnokról két vegyészmérnököt kerestek, s mivel a feleségemmel együtt tanultunk, házasságról isi határoztunk, úgy döntöttünk, itt kezdjük a munkáséletet.

A „vegyi” akkor már negyedik éve dolgozott. Egy kénsavgyára volt, s a fiatal mérnök féleszitendei gyakorlóidő után művezető lett. Később technológus, majd 1963-ban termelési főosztályvezető, tíz évvel később műszaki igazgató-helyettes, s 1979 óta igazgató. Persze így, ennyiben, elmondani goromba egyszerűsítésnek tűnhet.

— Nincs benne semmi különös, s nem is bántam meg, h.ogy végigjárva a posztokat, alaposan megismertem a gyárat, az embereket. Természetesen a várost is, hiszen én veszprémi tanulóéveim előtt

Vas megyében éltem, Rátó- ton (azon az igazin, amiről nóta is szól) születtem, s Lukácsházán nevelkedtem, vasutas családban. Ügy volt tehát az Alföld, Szolnok és a feladatok is újak voltak, amikkel az évtizedeken át megbíztak. A gyárban let- tem a párt tagja még az érkezésem évében. Hamar kaptam társadalmi munkát is, 1958-tól egészen 1980-ig, •— amikor a városi pártbizottság és párt-végrehajtóbizottság tagjává választottak —, a városi tanács, s a vébé tagja is voltam sok éven át.

Igazgatok 27 év hely- és emberismeretével, annak minden előnyével együtt. Azt szoktam mondani, ismerem munkatársaimat. s ők is engem. Ez

jó is, de hátrányt is jelenthet.

. Valamit mindig tanult. — ü fogalmaz így. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen elvégezte a mér- nök-közgazdászkép/őt, szakosítón tanulta az esti egyetemen a politikai gazdaságtant. Aztán az idegen nyelvek következtek. Előbb a német nyelvvizsga, most éppen az angollal birkózik.

A beszélgetés vége felé ismét a munka, a vállalat a téma.

— A vállalat, a Tiszamenti Vegyiművek, amiről sokszor elmondom, ne becsüljük túl eredményeit, de adjunk róla reális képet magunknak, másoknak is. Amit itt elértünk, az a mi munkánk, rengeteg törődésünk, küzdelmünk — sikerünk és kudarcunk van benne.

(Szalay Lászlót a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntették _ki.)

S. J.

II cukrász otthon is süt

Kicsi,

vékony fi- atalasz.- szony. Szép, barna szemében kis riadalom: róla, ö munkájáról, cikket az újságba? Még fényképet is? Ugyan minek? Nem csinált ő világéletében semmi különöset. Csak dolgozott. Épp az idén lesz huszonhét éve, hogy elszegődött cukrásztanulónak, s már ebben az — akikor gyönyörű-korszerű, most de kicsi — első számú vendéglátós. cukrászüzemben szabadult fel, lett segéd. És ugye, azóta is itt van, s két éve, mint üzemvezető-helyettes a felelősségben is osztozik. Nem is kicsii az, még ha édes-ízes is a cukrászoké. Négyven ember dolgozik az üzemben, szolgálja a megye- székhelyt édességgel.

Sólyom Mátyásné, a Jász- Nagykun Vendéglátó Vállalat törzsgárdájának tagja. Mondja, megbecsülték mindig a munkáját. Munkásla- kásit is biztosítottak neki, a Csokonai út:on. Kétszer kapta meg a Vállalat Kiváló Dolgozója kitüntetést, ezelőtt négy évvel meg a minisztériumit, a Kiváló Dolgozó jelvényt.

Mikor megtudtam, hogy reggel hattól este hatig dolgozik, szándékkal a délutáni órát választottam a beszélgetésre. Három múlt, ajr- cán látszott a korán kelés, a törődés minden nyoma, — pedig fiatal még, alig túl a negyvenen. Ezen nevet egy kicsit, s azt mondja, nem érzi magát, fiatalnak. Különösen akkor nem, amikor tankönyvet fog a kezébe, iskolába megy. Kétéves üzletvezetői tanfolyamra jár.

Süt-e otthon is a cukrász? Megint nevet. Persze, hogy süt. A kislány nagyon szereti anyu zserbóját, s a gyümölcstortát, ami nem nehéz vajkrémmel, hanem könnyű krémestöltelékkel készül. Különben a kevés szabad idejében tévét néz, regényeket olvas.

— Már inkább a romantikusokat, — mondja, — mert hozzám az áll közelebb.

Sólyomék már sokszor voltak — az idén nem készülődnek üdülésre. Jövőre érettségizik a lány az egészségügyi szakközépiskolában. Kell a családi eseményre egy kis pénzt gyűjteni, ne maradjon le á gyerek a többiek mögött

Közben, míg ezt mondja, végigvezet birodalmán. Gyönyörű csoki- és gyümölcs- torták, habos-krémes finomságok születnek a cukrászüzemben. Ünnep előtt vagyunk, sok a megrendelés ...

Sólyom Mátyásné ezen az ünnepen talán minden eddiginél boldogabb. A Munka Érdemrend bronz fokozatával tüntették ki ..

S. J.

99

Konok vagyok és kitartó”

Kétkedve fogadják az emberek, — én is — ha azt hallják valakitől, hogy elégedett, hogy úgy alakult az élete, ahogy elképzelte. Dr. Fábián Lajos, a karcagi kórház igazgató- helyettese meggyőzött arról, hogy nemcsak mondja, valóban úgy is érzi, hogy szerencsés ember. „Bármire gondolok, a munkámra, a családomra, a barátaimra, a közéletre, mindarra, ami fontos az életemben, nem találok olyan pontot, amitől keserű lenne a szám íze. Most gondolhatja azt, is hogy igénytelen vagyok. Biztos, hogy nem. De azt sem merem állítani, hogy azért alakult jól az életem, azért valósultak meg a terveim, mert mindig mindent nagyon jól csináltam. Igaz, konok vagyok és kitartó. .Nem >Ldom fel egykönnyen. Akkor nem tudtam, de most már biztos vagyok abban, hogy a szolnoki Verseghy Gimnázium tanárainak nagyon sok köze volt ahhoz, hogy ilyen lettem. A tanároknak és egyáltalán, az iskola légkörének. A maximumot kihozták belőlem. Szinte hihetetlen, hogy mi mindenre jutott időm. Tanultam, szakkörökre jártam, táncoltam a Jászkun KlSZ-együt- tesben, kajakoztam, lelkes KISZ-es Voltam és természetesen már udvarolgattam is. Most valahogy mások a gyerekek. Látom a 16 éves Éva lányomon. Közömböseb- bek talán? Nem tudom. Isten őrizz, hogy a bezzeg az én időmet emlegessem.

Romantikusan hangzott, amikor elmondta, hogy gyerekkora óta sebésznek készült. El sem tudta képzelni, hogy ne sikerüljön. Szolnokon élt, imádta a Tiszát, ezért a Szegedi Orvostudományi Egyetemre jelentkezett. Felvették. És ettől fogva még jobban be voltak táblázva a napjai, mint középiskolás korában. Tanult, pártmegbízatást vállalt, kajakozott és természetesen táncolt. „A népi tánc nemcsak azért volt fontos nekem, mert szerettem csinálni, hanem mert a tánccsoportban megismertem egy lányt, még Szolnokon, 1953- ban, és tizenegy évvel később összeházasodtunk. Szegedről miért Karcagra? Akkor lett kész az új kórház, amikor végeztem. Keresték, hívták az orvosokat, lakást adtak nekik. A kislányunk négynapos, a diplomám pedig kilenc napos volt, amikor Karcagra jöttem, húsz másik orvossal együtt, akik közül ma már csak hárman vagyunk itt.”

Nem titkolta, neki is megfordult a fejében, hogy elmegy, mi több a szakvizsga után minden áron Szolnokra akart kerülni. Már nem akar. „Büszke vagyok rá, hogy akiket meggyógyítottam, nem felejtenek el, hogy karácsonykor, újévkor tucatszám kapom az üdvözlő lapokat. És mindannyian akik itt dolgozunk, büszkék lehetünk a kórházra is. Ma már mindenütt tudják az országban, hogy Karcagon kórház van, olyan kórház, amit a pályakezdők sem tartanak kényszerű átmenetnek, ahol minden feltétel megvan ahhoz., hogy lépést tarthassunk a tudomány fejlődésével. Volt, aki már hebizonyította, hogy Karcagon is el lehet érni a kandidátusi címet.” (Dr, Fábián Lajost a Munka Érdemrend ezüst fokozatával tüntették ki.) ,

K K.

Érdemes művész