Szolnok Megyei Néplap, 1983. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-01 / 77. szám

Befejeződtek a magyar—jugoszláv tárgyalások / JÚ Uj csarnok, jobb szociális körülmények alkatrészeket exportál a kisújszállási szövetkezet A kisújszállási Vas Fa- és Építőipari Szövetkezetben a múlt év több szempont­ból is előrelépést hozott. Elkészült a faipari üzem új épülete, ezzel korszerűbb feltételekkel, jobb szociális munkakörülmények között kezdhették meg az új évet az asztalosok. A beruházás mellett jelentős összeget fordítottak a hegesztő, a festő műhelyek korszerűsí­tésére. és annak az üzem­résznek a fejlesztésére, amelyben az NDK-beli Wurtfwanne cégnek készül­nek alkatrészek. A vasipari üzemben a kooperációs munkán kívül — amely a legjelentősebb árbevételi forrás volt a múlt évben is — betonke­verőket, szerszámszekrénye­ket és több mint tízezer darab MAN szerszámládát készítettek. A faipari üzem­nél nem okozott termelés- kiesést a költözködés. El­készült 500 alkatrésztároló szekrény, a TRIAL-nak gyártott termékek sora Az építő- szakipari ága­zat 27 mililiió forintnál na­gyobb termelési értéke je­lentős volt a szövetkezet év­végi számadásánál. Eredményes esztendőt zártak — hangzott el a na­pokban megtartott küldött­gyűlésen a tájékoztató. A bizonyításként felsorolt ada­tok szerint 112 millió 572 ezer forint volt egész évi munkájuk értéke, ezenbelül jelentősen emelkedett a vasipari készterméknél el­ért. és az építőipari árbe­vétel. A szövetkezet nyere­sége meghaladta a 29 millió forintot. Háromszázezer tonna pluszban Szénbányászok sikere Kiemelkedő teljesítmény­nyel zárták az első negyed­évet a hazai szénbányászat dolgozói; a három hónap alatt 6,8 millió tonna szenet termeltek, 300 000 tonnával többet a tervezettnél. A több tüzelőanyag felszínre küldése nem kis erőfeszítésükbe ke­rült, mert az igényekhez iga­zodva ismét kénytelenek vol­tak a hétvégi napokon is dolgozni. Míg a múlt év első negyedévében átlagosan 4,9, az idén 5,9 szabadnapon ter­meltek a bányászok. Így si­került a szerződésben vállalt­nál több szenet szállítani a Magyar Villamosipari Tröszt­nek. s ugyancsak lényegesen több minőségi szenet adtak át • a bányavállalatok a ke­reskedelemnek is. A túltel­jesítésben kiemelkedő sze­repük volt a veszprémi és a borsodi bányászoknak. A tiszaörsi Petőfi Termelőszövetkezet primőr telepén 7 ezer négyzetméteres területen termelnek az idén paprikát, para­dicsomot és uborkát Minisztertanácsi ütésen a mezőgazdaság tavaszi felkészüléséről tárgyalt a kormány A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisz­tertanács tegnapi ülésén tá­jékoztatást kapott a lakás- gazdálkodással kapcsolatos jogszabályok végrehajtását, valamint a lakbérrendezés előkészítését szolgáló mun­kálatok menetéről és a to­vábbi tennivalókról. Ennek keretében elfogadta azokat az irányelveket, melyek alapul szolgálnak a lakás­építés- és fenntartás helyi támogatási rendszerének véglegesítéséhez. A kormány elfogadta a mezőgazdasági és élelme­zésügyi miniszter jelentését, amelyben számot adott az 1983. évi feladatokra való felkészülésről. Megállapítot­ta, hogy az időben és jó minőségben elvégzett őszi és tavaszi munkák, vala­mint a rendelkezésre álló anyagi-műszaki eszközök — átlagos időjárással számol­va — megfelelő induló fel­tételeket biztosítanak a ter­melési előirányzatok telje­sítéséhez. A kormány fel­hívta az irányító szerveket, hogy a mezőgazdaság előtt álló további feladatok vég­rehajtásához adják meg a szükséges támogatást. A Minisztertanács meg­tárgyalta az országos Anyag- és Árhivatal elnökének je­lentéséj, a termelői és a fo­gyasztói árak ellenőrzésé­nek 1982. évi tapasztalatai­ról. Megállapította, hogy az előző évekhez viszonyítva a helyzet javult, de tovább kell erősíteni az árak ellen­őrzését és nagyobb szigor­ral kell fellépni a szabályok megsértőivel szemben. A tapasztalatokat az árrend­szer továbbfejlesztésében is hasznosítani kell. A kormány megerősítette az Állami Tervbizottság ál­lásfoglalását, amely felada­tul tűzi ki, hogy a számí­tástechnikai központi fej­lesztési program végrehaj­tásának menetében az ed­diginél nagyobb hangsúlyt kell helyezni a számítás- technika alkalmazását, külö­nösen a mikroszámítógépek tömeges elterjedését segítő társadalmi, műszaki és gaz­dasági feltételek összehan­golt fejlesztésére. Kádár János fogadta Petar Sztambolicsot R-35-ös, a megyében a legnagyobb Ünnepélyes búcsúztatás a Kossuth téren Elutazott a JSZSZK Elnökségének elnöke A szívélyes, baráti légkö­rű találkozón jelen volt Lo­sonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Púja Frigyes külügy­miniszter, Lázár Mojszov, a JSZSZK szövetségi külügy­minisztere, továbbá Simon Pál hazánk belgrádi és Milan Veres, Jugoszlávia budapesti nagykövete. Átadták az NKFV számítóközpontját Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára tegnap a KB székházá­ban fogadta Petar Sztambo- licsot, a Jugoszláv Szocialis­ta Szövetségi Köztársaság Elnökségének elnökét, aki hivatalos, baráti látogatáson tartózkodott hazánkban. Kádár János és Petar Sztambolics áttekintette a két szomszédos szocialista ország kapcsolatainak alaku­lását és véleménycserét foly­tatott a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. Megelé­gedéssel állapították meg, hogy országaink együttmű­ködése kiegyensúlyozottan, gyümölcsözően fejlődik és megerősítették készségüket a kölcsönösen előnyös kapcso­latok további elmélyítésére, ami megfelel népeink érde­keinek. reskedelmi forgalom, vala­mint a kooperációs kapcsola­tok helyzetét, s kölcsönösen tájékoztatták egymást a leg­utóbbi találkozójuk óta végzett munkáról. Petar Sztambolics és kísé­retének ünnepélyes búcsúz­tatására a magyar és jugosz­láv zászlókkal díszített Or­szágház előtt, a Kossuth La­jos téren került sor, ahol fel­sorakozott a Magyar Nép­hadsereg díszzászlóalja. A Kürtszó harsant, a dísz­zászlóalj parancsnoka jelen­tést tett Petar Sztambolics- nak, majd felcsendült a két ország himnusza. A magas rangú vendég Losonczi Pál társaságában elhaladt a ka­tonák sorfala előtt, majd üd­vözölte a búcsúztatásra a té­ren összegyűlt budapesti dol­gozókat, fiatalokat. A jugosz­láv államfő és kíséretének tagjai elköszöntek a magyar A jugoszláv államelnök togatásának utolsó napján is sor került tárgyalásokra; Kádár János és Petar Sztam­bolics megbeszélésén kívül a baráti ország elnökének kí­séretében érkezett politiku­sok is véleménycserét foly­tattak magyar partnereikkel. Púja Frigyes külügyminisz­ter jugoszláv kollégájával. Lázár Mojszovval megvitat­ta a kölcsönös érdeklődésre számottartó nemzetközi kér­déseket, valamint a kétolda­lú kapcsolatok alakulását. Hetényi István pénzügymi­niszter, a Magyar—Jugosz­láv Gazdasági Együttműkö­dési Bizottság magyar tago­zatának elnöke Nedeljko Mandicscsal, a Szövetségi Végrehajtó Tanács tagjával, az együttműködési bizottság jugoszláv tagozatának elnö­kével találkozott. A társel­nökök áttekintették a külke­Kádár János fogadta Petar Sztambolics jugoszláv államfőt vendégek búcsúztatására megjelent Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Sar­lós István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, Péter János, az országgyűlés alelnöke, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke, Katona Imre, az Elnö­ki Tanács titkára, Pu.ia Fri­gyes külügyminiszter, a kor­mány több más tagja, s az állami, a társadalmi élet szá­mos vezető képviselője. Ott volt Simon Pál, Magyaror­szág belgrádi és Milan Veres. Jugoszlávia budapesti nagy­követe, valamint a Budapes­ten akkreditált diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja. közéleti vezetőktől, s a bu­dapesti diplomáciai testület megjelent képviselőitől. Az ünnepélyes esemény a zászlóalj díszmenetével zá­rult. Ezután a vendégek Lo­sonczi Pál és felesegének társaságában gépkocsiba szálltak és díszmotorosok kí­séretében a Keleti pályaud­varra hajtattak. A pályaudvaron Losonczi Pál és felesége baráti búcsút vett Petar Sztambolicstól és feleségétől, s néhány perc múlva az elnöki különvonat kigördült a pályaudvarról. (A tárgyalásokról közös köz­leményt adtak ki, amelyet a 2. oldalon közlünk). központban, egy, másodper­cenként 160 műveletet elvé­gezni, központi egységében 1 millió jelet (betűt vagy szá­mot) memorizálni képes R— 35-ös komputert szereltek fel. így az NKFV szakemberei — a korábbinál gyorsabban — végezhetik el a vállalati vezetők munkáját segítő szá mítástechnikai műveleteket. Az eddig összesen 53,2 millió forintba kerülő beru­házásnak persze ennél több a haszna. A Számítástechnika Alkal­mazási Cállalat által üzembe helyezett (az olajbányászok innen rendelték meg a prog­ramokat is) szolnoki kompu­ter nemcsak a bérmunkát teszi fölöslegessé az NKFV- nél. Már megérkeztek annak a lengyel gyártmányú táv-- adatfeldolgozási rendszernek az első berendezései, ame­lyek segítségével a vállalat *— Egerben, Hajdúszobosz­lón, Kardoskúton és Szege­den dolgozó — üzemei és a központ főosztályai közvet­len kapcsolatot teremthetnek az R—35-össel. Egy-egy in­formáció beszerzésének ide­je így jelentősen megrövidül, a megalapozottabb döntést hozni akaróknak csupán a Szolnokon hiányzó adatokat, a szükséges műveleteket kell közölni a számítógéppel hely­ben kapcsolatot tartó egység­gel, az úgynevezett termi­nállal. Az új számítóközpont szakembereinek már most van mun­kájuk Tegnap délután ünnepé­lyesen adták át rendeltetésé­nek a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat szol­noki irodaházában kialakí­tott számítóközpontot. A me­gye legnagyobb — a KGST országok együttműködésével készült, R—35 jelű — kom­puterével felszerelt központ­ja a vállalat adminisztrációs és termelési feladatainak megoldáséi hivatott gyorsí­tani. Az NKFV legnagyobb, sze­gedi üzemében a technológi­ai folyamatokat ellenőrző műszerek jelzéseinek összeg­zésére, feldolgozására már 1980 óta használnak hazai gyártmányú kis számítógé­peket. A könyvelési, a bér­ügyi és a termelési döntése­ket megalapozó informáci­ókhoz azonban eddig az adatokat idegen cégekkel elemeztetve jutott a vállalat. A tegnap átadott szolnoki n díj csak az első állomás Ketten a Kevi Körből 4. oldal 0 rádió és televízió jövő heti műsora 5—6. oldal C3 Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! xxxiv. érf. 77. ez. 19*3. április í., péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA

Next

/
Oldalképek
Tartalom