Szolnok Megyei Néplap, 1983. március (34. évfolyam, 51-76. szám)
1983-03-22 / 68. szám
1983. MÁRCIUS 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Pécs—Budapest—Szolnok Megemlékezések országszerte a Tanácsköztársaság kikiáltásáról •ló falatok az érkezés után (Folytatás az 1. oldalról) A szobor talapzatánál elhelyezték a hála, a kegyelet és a megemlékezés virágcsokrait Budapest dolgozóinak, fiataljainak képviselői is. Az ünnepség az In- ternacionálé hangjaival ért véget. Ezen a napon fővárosszer- te koszorúzási ünnepségeket tartottak, ifjú KlSZ-esek tettek fogadalmat, a mozgalmi munkában élenjárók vehettek át kitüntetéseket, s számos kulturális és sportrendezvény is várta a budapesti fiatalokat. Tegnap koszorúzási ünnepségekkel rótták le tiszteletüket a Tanácsköztársaság emléke előtt a megyeszékhely lakói, párt-, társadalmi és tömegszervezetei. A Nemzeti Tallinn étterem falán elhelyezett emléktáblát Simon József, a megyei pártvégrehajtóbizottság tagja, a városi pártbizottság első titkára és Badari László, a városi pártbizottság titkára koszorúzta meg. Ugyancsak koszorút helyeztek el a városi tanács és a Hazafias Népfront városi bizottságának iképviselői. Tegnap koszorúzási ünnepségre került sor Szolnokon Hoksári János emléktáblájánál és mellszobránál, Tisza Antal mellszobránál. Szamuely Tibor mellszobránál, a Famunkás emlékműnél, F. Bede László emléktáblájánál, Solymosi Ignác mellszobránál és Pálfy János mellszobránál. A forradalmi ifjúsági napok megyei rendezvénysorozata a múlt hét végén, szombaton délután két órától a Helyőrségi Művelődési Otthonban folytatódott. Az intézmény ez alkalommal „sajtócentrummá” alakulva várta a fiatalokat, s érdeklődésben nem is volt hiány. A Magyar Ifjúság című hetilap vendége Szepesi György, az MLSZ elnöke volt, s miután a magyar foci úgyszólván mindenkinek szívügye, záporoztak a kérdések. A Beatles zenéjét — évtizedek múlása ide vagy. oda — a mai tizenévesek is szívesen hallgatják, érdekli őket a legendás hírű együttes megalakulásának pályafutásának története, sikereinek titka. Ezért vonzott sok érdeklődőt a „Világ Ifjúsága” vendégének, Wilpert Imrének diaporámaműso- ra, amely képpel, zenével, élőszóval ismertette meg a fiataltokat a ..Beaües-sztorival”. Délután 4 órától — talán nem a legszerencsésebb módon — egyidőben került sor két izgalmasnak ígérkező beszélgetésre. Az — Ifjúkommunista című lap vendégei, Nemes Péter, az MSZMP KB munkatársa és Soltész Anikó, a KISZ KB ifjúságkutató csoportjának munkatársa „Ifjúság és társadalom” címmel kerekasz- tal-beszélgetésre invitálta a fiatalokat. Szó esett többek között a demokratizmus kérdéseiről, arról, hogy napjainkban mennyire tudnak beleszólni társadalmi életünk alakításába a fiatalok, s ha adott is számukra ennek joga, megfelelően élnek — élhetnek-e vele? Nagy érdeklődés fogadta dr. Veres Pál előadását, hiszen a tizenévesek egészségügyi. szexuális felvilágosítása meglehetősen ..gyermekcipőben" toporog még ma is. A fiatalok pedig természetesen választ keresnek a szerelem, a párválasztás, a szexuális élet kérdéseire. Nyilván ezért is lehetett volna kitenni a szomszéd terem ajtajára a „telt ház” feliratot, ott ugyanis a „Magyar Ifjúság” népszerű „Orvos válaszol" rovatának vezetője volt a vendég. S az ifjúság gondjaitól vitatkozó fiatalokhoz is áthallatszó, gyakori harsány nevetés nem a téma komolytalanságának, hanem dr. Veres Pál humorának szólt. Komoly dolgokról beszélt, de nem komolykodva, hanem érdekesen, közérthetően, csipkelődve. nyugodtan mondhatjuk: a tizenévesek nyelvén. Közben filmvetítések, kiállítások megtekintésére, könyv és folyóirat vásárlására is lehetőségük nyílt a fiataloknak. Este a Rodeo együttes koncertjét hallgathatták meg, majd disco és kaszinó — ez utóbbi természetesen politikai kaszinó volt — várta őket. Vasárnap az immár hagyományos munkásmozgalmi emléktúrával folytatódott a forradalmi ifjúsági napok szolnoki rendezvénysorozata. A túra keretében a város öt pontjáról — Széchenyi lakótelep, Vosztok út, Damja- nich-szobor, Üttörőház, Járműjavító —• induló fiatalok az Abonyi úton levő Tanácsköztársasági emlékkőig mentek; útjuk során fölkeresték Szolnok történelmi, munkásmozgalmi emlékhelyeit, s tizenegy állomáson adtak számot helytörténeti felkészültségükről és ügyességükről. Csaknem negyven, munkásfiatalokból diákokból, általános iskolásokból álló csapat vágott neki a jókora távnak. Az emlékkő Tegnap délután az idei forradalmi ifjúsági napok alkalmából Szolnokon, a megyei tanács épületében munkahelyi és társadalmi feladataikat példamutatóan megoldó közoktatási és köz- művelődési, valamint mező- gazdasági és élelmezésügyi dolgozókat köszöntöttek. A művelődésügyi miniszter által adományozott Kiváló Munkáért kitüntetést Barta László, a Szolnok megyei Tanács elnöke adta át Gácsi Erzsébet törökszentmiklósi óvónőnek, Hajnal Istvánná tiszagyendai óvodavezetőnek, Molnár Sándorné berekfürdői tanárnőnek, Ráczné Kovács Éva karcagi tanárnőnek, Szekeres János szolnoki szakközépiskolai tanárnak, Tóthné Csík Klára törökszentmiklósi tanárnőnek és Vargáné Jankó Éva szolnoki szakiskolai tanárnőnek. A művelődési miniszter dicséretét az ünnepségen hét közművelődési és közoktatási szakembernek tolmácsolták. A mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter Kiváló Munkáért kitüntetését Ma- tuz János, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezés- ügyi osztályának vezetője adta át Szabó Mária jászal- sószentgyörgyi tűzőnőnek. Mihályi Ferenc jászapáti energetikusnak, Herkules István jászjákóhalmi nehéz- gépkezelőnek, Tóth István jászszentandrási erdészeti ágazat vezetőnek, Szikszai parkjában azután igazi meglepetés várta a túrázókat: egy szerény külsejű sátorban különböző vastagságú zsí- roskenyér-karéjok és különféle márkájú üdítő italok közül választhattak. Sőt, sportszerek is várták őket, délelőtt tíz órától már pattogott a labda az enyhén fölázott pázsiton. Tizenegy óra harmincra megérkeztek az utolsó túrázó csapatok is, fölcsendültek a Himnusz hangjai. megkezdődött a megemlékezés a Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából. Az ifjúsági nagygyűlésen részt vett Simon József, a megyei párt-végrehajtóbizottság tagja, a szolnoki városi pártbizottság első titkára. Fodor Gyula, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának osztályvezetője és Badari László, a városi pártbizottság titkára. Az emlékkő talapzatán ünnepélyes külsőségek mellett koszorút helyeztek el a KISZ Szolnok megyei városi Bizottságának. a Szakszervezetek megyei Tanácsa fenntartásában működő munkás- mozgalmi klub. az MN— 4427-es számú alakulat, valamint a 2815. számú Hámán Kató Úttörőcsapat képviselői. A koszorúzási ünnepség után az emlékkő körül levő parkban játékos vetélkedőkkel folytatódott az ifjúsági rendezvény. István jászladányi hegesztőnek, Boros Antal jászkiséri tehenésznek, Szundi Zoltán jászárokszállási gépszerelőnek, Szilágyi Antal öcsödi gépszerelőnek, Boné Mihály cserkeszőlői főágazatvezető- nek, Kara István mesterszál- lásí erőgépvezetőnek, Túri Lajos kunszentmártoni termelési elnökhelyettesnek, Kozák Antal kőtelki agronó- musnak. Varga János tisza- töldvári mezőgazdásznak, Dienes Mária zagyvarékasi betanított munkásnak. Budai Kálmán zagyvarékasi számi tóköz pont-vezetőnek, Kónya János kunhegyest kőművesnek, Olasz István kengyeli traktorvezetőnek, Bán János abádszalóki tehenésznek, Lódi Bálint tiszaszőlősi munkavédelmi előadónak, Ratkai József tiszaörsi ágazatvezetőnek, Pozsonyi La- josné jászberényi ügyviteli dolgozónak, Sőrés Imre jászberényi ágazatvezetőnek, S. Kovács István karcagi erő- gépkezelőnek, Igriczi József kisújszállási sertéstelep-vezetőnek. Oláh Endre kisújszállási szerelőnek, ifj. Ádám Lajos mezőtúri rakodónak. Szűcs Sándor mezőtúri autószerelőnek. Szerző László és Csató Sándor rákóczifalvi erőgépvezetőknek. Varga Sándor törökszentmiklósi gépszerelőnek, Tóth László túrkevei gépszerelőnek és Pozsonyi Lajosnak, a Szolnok megyei Sütőipari Vállalat gépjárművezetőjének. Ifjú szakembereket tüntettek ki I Keddi jegyzetünk \---------B űnügyi osztályfőnöki órák —rendőrök a katedrán Nyers Rezső kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Nyers Rezsőnek, a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézete tudományos tanácsadójának több évti7.edes munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként. 60. születésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság babérkoszorúval ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke tegnap adta át. Jelen volt Aczél György és Havasi Ferenc, az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Szakértői bizottságok alakulnak A Hazafias Népfront Szolnok megyei Bizottsága mellett működő Fogyasztók megyei Tanácsa szakértői bizottságokat hoz létre, hogy hozzáértő szakemberek vizsgálják, védjék a fogyasztók, a vásárlók érdekeit. A ke- resikedelmj szakértői bizottság e héten tartja alakuló ülését, s határoz legközelebbi. első feladatairól. A tervek szerint a kereskedelmi szakbizottság már részt vesz abban a vizsgálatban, amely a tartós fogyasztási cikkek m inőség védelmét v izsgál ja. A szolgáltatásokkal foglalkozó másik szakértőt bizottság ugyancsak e héten tartja alakuló ülését. Hogyan lehet egy kamaszból bűnöző? Kik vonhatók felelősségre a fiatalkorúak bűnözővé válásáért? Milyen bűncselekményeset követnek el leggyakrabban? Hány fiatalkorú bűnöző van? Milyen büntetést kaphatnak a fiatalok? A börtönben hogyan foglalkoztatják őket? Van-e továbbtanulási lehetőségük a börtönben? Mit tegyenek a gyerekek, ha észreveszik, hogy szüleik törvényt sértenek? (Pl. a vállalattól elhoznak valamit.) Hatása van-e a krimiknek a bűnözésre? (Ötletet adnak vagy csak megmozgatják a fantáziát?)” Tizenhat éves lányok, fiúk tették fel ezeket és az ezekhez hasonló kérdéseket a rendőrtiszteknek a gimnáziumokban, a szakközép i »kólákbán, szakmun- kásképzőkben. ott ahöl ezekben a hetekben rendőrök állnak a katedráin a tanárok helyett — 45 percig. Ennyi idő van minden tanévben arra, hogy a fiatalok szakembertől hallhassanak a fiatalkorú bűnözésről és mindarról, ami a bűnüldözéssel, az igazságszolgáltatással kapcsolatban érdekli őket. Gazdag fantáziáról árulkodnak a kérdések. Szinte mindenütt kíváncsiak voltak például arra, hogy kik hajtják végre a halálos ítéleteket. hogyan dolgozik az Interpol, miként lehet valakiből nyomozó, hogyan büntetik a kábítószer-élvezőket és azokat, akik kábítószerpótló anyagoktól kerülnek narkotik us állapotba. Vannak, s nem is kevesen. akik vitatják ezeknek a beszélgetéseknek a hasznosságát. Ügy vélik, többet ártanak, mint használnak, mert felcsigázzák a gyerekek érdeklődését, azokét is akiket nem foglalkoztat ideig-óráig sem a bűnözés, annak oka. következménye. Nem hiszem, hogy mostanság. a futószalagon gyártott és a világot. Magyarországot is elözönlő ..krimiinvázióban'' a rendőrtiszt az. aki 45 perc alatt felcsigázza a gyerekek érdeklődését. De azt sem hiszem. hogy évente 45 percet kell mindössze szánni ezekre a beszélgetésekre. Mire elég ez a szűkre szabott idő? Vázlatos, felszínes ismeretterjesztésre, ami a bűnügyi statisztikával kezdődik és a kérdésekre adott elnaggyázott, nem egyszer pontatlan válaszokkal végződik. Mire jó hát az iskolai órarendbe begyömöszölt egyszeri kriminalisztikai foglalkozás? Nem sokkal többre annál, hogy kipipálhassák a tervezatt jogpropaganda előadások egyik rubrikáját. K. K. A jászkiséri fák sorsa A BIZOTTSÁG DÖNTÖTT — Sírtak az asszonyok a falu „megcsúfolásáért”. Szűk. ség van a csatornázásra, járdaépítésre, de meggondoltan és ésszerűen kell csinálni — s főleg több embert, bevonni a tervek megbeszélésébe. Nem szabad minden előkészítés nélkül nekiesni a szép, üreg fáknak, és gyorsan ki- dönteni őket... Elkeseredett jászkiséri asz- szonyok mondták pénteken a múlt heti „eseményekről”, amik alaposan megbolygatták a nagyközség életét. Órák leforgása alatt húszharmincéves fákat „öltek meg” a főutca egyik oldalán. Csatornázás és járdaépítés címén gyönyörű fenyőket, gömbakácokat, koszorúfákat, rózsa- és mahagónibokrokat vágtak ki. — Tudtuk, hogy rendezik a főutcát, hiszen a januári tanácsülésen erről beszéltünk ; de a fák sorsáról akkor nem esett szó — panaszkodott Szüle Katalin tanácstag. (A másik oldalon már régen kivágták azokat, a fákat, amiket gyerekek ültettek társadalmi munkában...) — Még tavaly elkezdték az építkezést, a csatornázást az utca egyik oldalán, s akkor is mentegettük a fákat — Kaizcr Imréné, a Takarékszövet kezet" ügyvezető igazgatója is közbeszól. — Akkor megmaradt néhány fa. mert idevalósi emberek voltak a munkások .. . Most viszont, március 14-én, teljes pusztítást végeztek. Néhány fát elvittek átültetni, de a többit azonnal feldarabolták. Valaki meg is kérdezte: „Mi ez, nincs a községnek lűzrevalója? .. .' Hal gyönyörű fa volt a takarék- szövetkezet előtt, amit tíz éve ültettek, ezekkel nagy kalamajka volt... Szüle Katalin mintha feljegyezte volna: — Délelőtt méricskéltek az emberek az utcán, ebből még mit sem sejtettünk. Ebédről visszajö- vet láttuk meg a tar főutcát . . . Azonnal felhívtam Tánczos György tanácstitkárt, aki közölte, hogy egy tíztagú operatív bizottság döntött. Kértem. mutassák meg a rendezés tervét, nem tették. Kérdeztem, miért nem közölték ez* is tanácsülésen, miért állítják váratlanul kész helyzet elé a lakosságot?! ... Ezután odatámasztottuk kerékpárjainkat a takarékszövetkezet előtt még megmaradt két fenyőfához (de csak fél napra sikerült őket megmenteni). Nem sokkal ezután Halmi Zoltán, a nagyközségi tanács osztályvezetője keresett bennünket, hogy vegyük el a kerékpárokat. A munkavezető is bejött, hogy ha nem vesszük el a bicikliket, rendőr* hív, mert gátoljuk a munkát, és az álláspénzt meg kell fizetni . . . Felhívtam Homonnai Jánost is a tanácsnál, szerinte húsztagú volt a bizottság, mely a főutcáról és a fákról intézkedett. Szentesi László, a Mészöv elnöke. Jászkisér megyei tanácstagja volt az egye*len, aki megígérte, hogy próbál valamit tenni, de már nem lehetett. Beszéltem még dr. Juhász Lászlóval, u körzeti igazgató főorvossal, aki »/.érint tizenöt tagú bizottság volt az ügyben. S végül a megmaradt két fánkat is kidöntöttük. Halmai Zoltán asz*ál.vvezető: nem nyilatkozik. Nem volt benne a huszonkét (!) tagú bizottságban. Dr. Juhász Lászlót szóra bírtuk: — Benne voltam a bizottságban. de kivitelezési tervet mi .»cm láttunk. ' csak beszéltek róla, a vízügynél megtalálható. Két hét múlva a körzetben bevezetik a termálvizet, amely tizenegy intézményt fűt majd; s ennek újabb fa-áldozatai lesznek a parkból... Sajnálom én is a fákat, de értek hozzájuk. A parkosítást harminc éve kezdték, szakértelem nélkül. Most a főutca rekonstrukciója hárommillióba kerül majd, s egyúttal szeptemberben konténeres, földlabdás fákat hozatunk, egységes ezüsthársat a kivágottak helyébe. A Vízügyi Társulatnál Drávucz István építésvezető mondta el a terveket: — A csatornázási terv még a hetvenes években készült, s most kerül kivitelezésre. Hogy a fákat ki kell vágni, azt a tanács döntötte el, mi csak végrehajtó szerv ' vagyunk. Tánczos György, a végrehajtó bizottság titkára is tudott még újat mondani: — Nem a járdaépítést zavarták a fák, hanem a csatornázást. A fenyőket nem volt érdemes átültetni, mert már öregeknek bizonyultak. A jászkiséri fapusztítás ürügyén fontos dolgokról lehet beszélni: a csatornázás szükségességéről, de a lakosságnak a kö/.ügyekbe való bevonásáról és a tanácstagok tájékoztatásáról is. Tánczos György közölt egy ada'ot: két héttel a munkakezdés előtt mérték fel a terepet, és hozta meg a döntést a bizonytalan létszámú bizottság. Két hetük volt rá, hogy közöljék ezt a kisériekkel, véleményt cserél jenek velük ... Ehelyett március 25-én falugyűlés lesz, ahol a már megtörténtekről beszélnek majd. Körmendi Judit