Szolnok Megyei Néplap, 1983. február (34. évfolyam, 26-45. szám)

1983-02-05 / 30. szám

1983. FEBRUÁR 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Magyarországon először Händel- és Bononcini-művek MEGTÁRGYALTA A MINISZTERTANÁCS Amatőrmozgalmat — színvonalasan A Szolnoki szimfonikus zenekar és a deb­receni Kodály kórus hangversenye Beszélgetés Gulyás György Liszt-díjas karnaggyal Az elmúlt év őszén a deb­receni Kodály .kórus és. a Szolnoki szimfonikus zene-, kar bemutatta Kodály Zol­tán Psalmus Hungaricus cí­mű művét. A vállalkozás si­kere további közös munkára ösztönözte a két együttest. Következő hangversenyük műsorán két magyarországi bemutatót hallhat a közön­ség. Händel Te Deuma, A. Bononcini Stabat Mater cí­mű alkotása csendül fel ma este Debrecenben, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főis­kola koncerttermében, hét­főn pedig Szolnokon, a Me­gyei Művelődési és Ifjúsági Központ színháztermében. Az együttest Gulyás György Liszt-díjas karnagy, a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Művésze dirigálja. A karmester a héten Szol­nokon járt, próbált a zene­karral. A munka szünetében beszélgettünk a kórus és a hangszeresek kialakulóban lévő kapcsolatáról, az újabb közös koncertről, további terveikről. ^ — A debreceni MÁV szim­fonikusok eléggé elfoglalt ze­nekar, ezért az együttműkö­dés ötletével megkerestük a szolnokiakat — mondta Gu­lyás György. — Ügy gondo­lom, a zenei csemegének szá­mító darabok bemutatásával — ami a célunk —, sikerül örömet szereznünk a közön­ségnek. A közös munkát hosszabb távon gondoljuk. Az első jelek azt mutatják, kapcsolatunk gyümölcsöző lesz. — További elképzeléseik? — A Händel- és a Bonon­cini-darab ünnepélyes, illetve elmélyült hangulat- és érze­lemvilága remekül kiegészíti egymást, igazi koncertprog­ram. Van esélye annak, hogy a későbbiekben több város­ban is bemutassuk. Tovább­ra is kutatjuk azokat a kom­pozíciókat, melyek a két együttes profiljának megfe­lelnek. és lehetőleg kamara­csoportokkal is megszólal­tathatók. Ügy gondoljuk, hogy a zenekar karnagyával, Báli Józseffel felváltva diri­Gulyás György gálunk, s az sincs kizárva, hogv egy-egy előadásra majd vendégkarnagyot hívjunk. Mégegyszer hangsúlyozom* mindkét részről nagyon ko­molyan gondoljuk az együtt­működést. A szolnoki koncert hétfőn 19 órakor kezdődik a műve­lődési központban. A műsor­ban fellép Andor Éva (szop­rán), Jeremiás Margit (alt), Keönch Boldizsár (tenor), Ütő Endre (basszus). Az or­gonaszólamot Kovács Endre játssza. F. S. A szolnoki szimfonikusok vonóskarával próbál a karnagy Politikai könyvek A munkásmozgalom Budapesten Szép, méltó könyv a Buda­pest munkásmozgalma — 1919—1945., ahhoz az idő­szakhoz, amelyben nehéz kö­rülmények között, de a moz­galom élt. fejlődött és ébren tartotta az emberekben a Tanácsköztársaság emlékét. Nemcsak formára szép. ha­nem tartalomra is. A szöve­get eredeti dokumentumok, képek teszik teljessé. Jó munkát végzett a nyomda is, nemcsak azért, mert tetsze­tős a borító a kötés és a ti­pográfia, hanem azért is, mert nagyon finom papíron jelentette meg a kötetet, s így a képek jól érvényesül­nek, felismerhetők a szerep­lők. Gerelyes Ede mint törté­nész jó munkát végzett, sok dokumentum alapján írta meg ennek a korszaknak munkásmozgalmát. Tudomá­nyos kutatása kiterjedt a mai Budapest területére, amelynek egy része Pest me­gyéhez tartozott egykor, és a főváros munkásmozgalma összefonódott a környékkel. Pest megye falvaival. Szép a tanulmány stílusa is. Az író­hoz nagyon közeli a téma, hiszen — mint írja — a kö­tetet a Hazai Fésűsfonó egy­kori munkásnői, köztük édesanyja emlékének szánta. Ismert, hogy a magyar munkásmozgalom történetét már eddig is sokoldalúan kö­zelítették meg, de Budapest és környéke eseményeit ed­dig önállóan nem dolgozták fel. Tehát Gerelyes Ede mun­kája első kísérlet, hogy be­mutassa az utókornak, mi­lyen is volt hazánk főváro­sának a két háború közötti munkásmozgalma. Még vala­mit; a szerző nem a központ­ból, felülről indul ki vizsgá­latainál, hanem a sajátosan helyi vonások felderítéséből kiindulva elemzi, ismerteti a kort, rögzíti a fővárosi ese­ményeket. S az eddig kevés­bé tárgyalt, gyakran semati­kusan ábrázolt szociálde­mokrata pártszervezetek éle­tének, működésének bemuta­tására fordított fokozott fi­gyelmet. Mint megjegyzi; célja az volt, hogy a főváros életében játszott szerepük valósághűen, tényleges törté­neti jelentőségüknek megfe­lelően kerüljön bemutatásra. Az első részben azokat az éveket ismerteti, amelyekben az ellenforradalom felülkere­kedett. Időlegesen elnémult a munkásmozgalom, de nem szűnt meg. A Tanácsköztár­saságban viselt szerepük mi­att sokakat üldöztek, elhur­coltak vagy elbocsátottak a munkahelyéről, így az utób­biak közül sokan a Pest kör­nyéki városokban, falvakban húzódtak meg, vállaltak munkát, de a szervezkedés­ről nem mondtak le. 1919 novemberében már megje­lent az első röpcédula, amely a Kommunisták Magyaror­szági Pártja aláírást viselte, amelynek a címe Proletárok volt, s kezdő szavai így hang­zottak; Itt vagyunk, újra. Jöttünk ezer veszedelem kö­zött, hogy ismét eggyé le­gyünk veletek. Ezután ismerteti a párt- szervezetek újjáalakítását, az 1922. évi nemzetgyűlési választásokat, azokat a ke­reszténydemokrata kísérlete­ket. amelyeknek az volt a céljuk, hogy megnyerjék a fővárosi munkásságot. Ha ér­tek is el némi eredményt, céljuk nem sikerült, mert a munkásság zöme már ebben az időben sztrájkokkal fi­gyelmeztette az illetékeseket, hogy nem lehet őket megfé­lemlíteni. Majd a viszonyla­gos stabilizáció éveit mutat­ja be, a Magyarországi Szo­cialista Munkáspárt megala­kulását, működését, a szocia­lista munkásmozgalom kul­turális és sportszervezetei­nek kialakulását, a további­akban pedig a világválság éveinek helyzetét veszi sor­ra. Kiemelve, hogy 1930-ra újra a tömegeké lett a fővá­rosi utca. Utal az 1930. szep­tember 1-i tömegtüntetésre, amelyen a főváros munkássá­ga újra megmutatta, komoly erő, számolni kell vele. A kommunisták és a szociálde­mokraták együtt mentek az utcára, kéz a kézben mene­teltek, együtt követelték; Munkát! Kenyeret! összességében teljes képet kapunk erről az időszakról. Látjuk azt, hogy miként fo­nódott össze 1919 után a fő­város munkásmozgalma a környező ipari települések­kel, községekkel, városokkal. E sokrétű, sokféle élet- és településformát felölelő kör­nyezet kialakította a sajátos és helyi adottságokból kö­vetkező mozgalmi módszere­ket, szervezeti formákat. Ér­dekes ezeket csaknem egy fél évszázaddal a történtek után megismerni, de érde­mes tanulni is belőle. Igaz, hogy napjainkban mások a körülmények, a viszonyok, de — bizonyára sok mindent lehetne hasznosítani a mai politikai munkában is. Gáli Sándor Magyarországon több, mint 23 ezer amatőrcsoportban majd félmillióan hódolnak az éneklés, a versmondás, színjátszás, hangszeres játék örömeinek, a tánc szépségei­nek, a fotózás, filmezés mű­vészetének. Nemcsak önma­gukat, gyakran közönségü­ket is gazdagítják művésze­ti öntevékenységükkel az amatőrök, ezért nem mellé­kes, milyen társadalmi meg­becsülésben, segítségben ré­szesülnek. Amikor a héten a Minisztertanács megtárgyal­ta az amatőr művészeti moz­galom helyzetét és fejlesz­tésének feladatait, úgyszin­tén abból indult ki, hogy nálunk az amatőr művésze­ti tevékenység nem pusztán egyéni kedvtelés, hanem, kö­zösségnevelő, emberformáló tényező, amit intézményesen támogatni kell. Ne titkoljuk, annak elle­nére. hogy az amatőr mű­vészeti mozgalomnak fontos szerepe volt a magyar mun­kásmozgalomban, s jelenleg nemesítő, kulturális hatását semmi sem pótolhatná, a megbecsülés nem zavartalan. Igaz, az ötvenes évek ele­jén az amatőrizmussal pro­fesszionális művészetet akar­tak helyettesíteni olykor, e mozgalomban eluralkodott a dilettantizmus, s e kedvezőt­len emlékek ma is hatnak, megkérdőjelezik egyesekben a mozgalom létjogosultságát. Ám nagy kár az ilyen emlé­kek rabságába kerülni; a je­len amatőrmozgalma elfo­gadható művészi színvona­lon, erőteljesebb közéleti töltéssel, s a magyar nép­kultúra. művészet nemes ha­gyományait felhasználva gazdagítja, színesíti életün­ket, segíti elő a közművelő­dési célok elérését. Akkor is, ha egyes ágakban ta­pasztaltak alapján homlo­kunkat ráncoljuk, vagy egy­némely rockegyüttes műso­rát hallván megrökönyödé­sünket alig palástolhatjuk Ám bizonyos, amott a szép eredményeket a művészeti, társadalmi szervezetek, szak­emberek odaadó figyelme, támogatása, emitt a kudar­cokat ennek hiánya okozza. A Minisztertanács őszin­tén számbavette az amatőr- mozgalomra kedvezőtlen ha­tásokat. megoldásokat, eze­ket kritikusan elemezte. Szó esett a popzenekarok meg­oldatlan helyzetéről éppúgy, mint a hangszertanulás ne­hézségeiről. A hiba közös: az intézmények, kultúrhá- zak, üzemek többet törőd­nek a művészeti csoportok szolgáltatásainak igénybevé­telével, magyarán fellépleté- sével, mint munkájuk se­gítésével. Ott teszik jól, hangoztatta a kormány, ahol emberileg, szakmailag, tech­nikailag erőteljesen támo­gatják az öntevékenységet, ebbe a munkába a legjobb szakembereket vonják be; ahol a hírközlő szervek na­gyobb fórumot és nagyobb helyet adnak a mozgalom népszerűsítésére, ahol az amatőrtevékenység önkép­zés is egyben, s ehhez min­den támogatást megadnak. A kormány kiemelte azon városok fáradozását, ame­lyek fesztiválok rendezésé­vel ösztönzik az amatőr­mozgalmat, s ennek legjobb­jait fórumhoz juttatják. Debrecen a nemzetközi Bar­tók Béla kórusversennyel, Komló a Kodály Zoltán gyermekkórus-fesztivállal, Szombathely a Savária tánc- versennyel tölt be elisme­résre méltó szerepet 1 az amatőrmozgalom támoga­tásában. de említhető Sze­ged, amely a szakszervezeti néptáncegyüttesek bemuta­tásának ad otthont, Vas megye a velemi fafaragó al­kotóház megteremtésével, Kazincbarcika a színjátszók egybegyűjtésével segít. Per­sze, a felsorolás nem teljes, de így is akad még tevé­kenység, amatőr művészeti ág, amelyet nem patronál város, megye. Példa Békés­csaba, amely keresett és ta­lált patronálni valót: bábo­saink találkozását segíti elő a külföldi partnerekkel. A kormány csütörtöki ál­lásfoglalása azzal fordult az amatőr művészeti mozga­lomban érintett állami és társadalmi szervekhez, ele­mezzék a működési terüle­tükön folyó amatőr művé­szeti mozgalom helyzetét, s dolgozzanak ki a segítésre intézkedési tervet. Nem két­séges. ez a mozgalom társa­dalmi jelentőségénél fogva megérdemli ezt a nagyobb figyelmet. Komornik Ferenc Egy „hang” — Szolnokról Onedin kapitány: Kristóf Tibor Kristóf Tibor rend­kívül jó mesélő. Nem tudom, hogy ennek a tulajdonságának meny­nyire veszi hasznát szakmájában, de atény- tény: ha valamiről be­szél, kitér az olyan lát­szólag jelentéktelennek tűnő részletekre, mel­lékkörülményekre is, melyekről az elbeszélés során kiderül, hogy na­gyon is fontosak. Az élőszót sajnos csak töre­dékeiben tudja közvetí­teni az írás; valami olyan különbség van a két közlésmód között, mint amilyen távolság — igazi tartalmát te­kintve — egy valódi összeráncolt homlok és egy felzőkkel leírt hom­lok között van. Adott esetben — maradnunk kell a leírt szavaknál. Lássuk tehát a pályafutás állomásait. Középiskolát Egerben végzett, a gimná­ziumi években statisztált az akkor még létező egri tár­sulat előadásain. Eleve szí­ni pályára készült. Aztán az ELTE jogi karára járt, de „doktor” nem lett. Egye­temistaként az akkoriban nagy hírnévre szert tett. „Universitas” együttesben játszott. Magától értetődő egyszerűséggel szól akkori életéről: — Nappal az egyetemre jártam, éjjel pedig próbál­tunk. Az első „profi” szerződést a Magyar Néphadsereg mű­vészegyüttesének írta alá, s noha az együttesnél töltött idő fontos volt a későbbie­ket illetőleg, — „ugornunk” kell. Négy évet töltött — 1971 és 1975 között — a 25. Színháznál. (A mai szolno­ki társulatban többen van­nak a „huszonötödik” ak­kori csapatából.) A négy év alatt a szabálytalan színház összes szabálytalan produk­ciójában játszott. — Az Universitas után a következő „nagy csapat” a „huszonötödik” volt az éle­temben — mondja, majd az egyetemi amatőr társulat és a 25. Színház közötti alap­vető különbségeket iejte­Ebben az idényben még nem lépett színre Szolnokon geti. Mindenesetre: a két társulattal bejárta a vilá­got. A Mikroszkóp Színpad következett: Komlós János hívására. Ismét egy sza­bálytalan társulat. A Mik­roszkóp tagjaként lett a párt tagja. Szolnokon har­madik évadát tölti. Ide is a „csapat” és az új, izgal­mas színházi feladatok von­zották. Olyan szerepek, amilyeneket korábban nem játszott. Lássuk a sorren­det: bemutatkozás Schisgal „Szerelem, ó!” című darab­jában (Árkosi Árpád rende­zése), a Bíborsziget emléke­zetes Szavva Lukicsa (Ba- barczy László rendezése), s még az első évadban Hor­váth Jenő utolsó szolnoki rendezésében, a Troilus és Cressidában játszott. (Hor­váth Jenőről, az álmodé­ról. a rendezőről, a pedagó­gusról, az óriási tapasztala­té színházi emberről — az elhivatott mesélő hangján szól Kristóf Tibor.) A kö­vetkező évadban a Sándor Pál rendezte Koldusoperá­ban játszotta Peacookot, s a Nagy Romulus címszere­pét (Árkosi Árpád rendezé­sében.) Majd a múzeumud- var nyári színházában a Zsámbéki Gábor rendezte Mandragorában formálta emlékezetessé Ligurio alak­ját. Egy szó, mint száz: a föntiekben leírtak lehetősé­get teremtettek arra, hogy a szolnokiak, a Szigligeti Színház előadásait rendsze­resen nézők — keressék, várják a szereposztásiban Kristóf Tibort. Tudniillik ebben az évadban még nem lépett színre a szolnoki kö­zönség előtt. A hiány ma­gyarázata : ősszel beteg volt, majd az első, ígéretes szín­relépés — „kútbaesett”. A tévénézők gyakrabban találkoznak vele: Onedin kapitány magyar hangja ugyanis — Kristóf Tibor. — A szinkronban is a fel­adat a lényeges. Karakter­nek kell találkoznia karak­terrel. Mint szinkronszí­nész szerencsés vagyok: számos vi'lágnagyságot szó­laltathattam meg magya­rul: Viszockijt, Suksint, Vjatyeszlav Tyihonovot, Richard Burtont. Gass- mannt, Charles Bronsont és hát Peter Gilmore-t, One­din kapitányt. Mindamellett várják a szolnoki színház kedvelői Kristóf Tibor idei . első színpadi szereplését is... Vágner János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom