Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-14 / 11. szám
2 SZotlMOK MEGYEI NÉPLAP , 1983. JANUÁR 14. Befejeződött a honvédelmi miniszterek ülése ( Kommen- tárunk Játszmák és áldozatok Űjabb áldozatot mutattak be Washingtonban a taktikai változtatások oltalmán: leváltották a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal igazgatóját, Eugene Ros- towt, aki leköszönő nyilatkozatában nem rejtette véka alá, hogy nem önszántából, hanem az elnök akaratából távozik. Rostow személyét' annak idején a Reagan megválasztásával tetőzött konzervatív hullám emelte magasra. Ügy tetszik azonban, hogy két év elteltével a szenátusi és a fehér házi „szuperhéják” számára már ő sem bizonyult elég konzervatívnak. Soros emberáldozata ő két nagyszabású játszmának. Az első az amerikai választók kegyeiért, az elnök népszerűségi mutatóinak újbóli feltornászásáért folyik. Egy nappal Rostow előtt mondott le Schweiker egészségügyi miniszter. A helyébe Margaret Heckler volt képviselőnő került, háromra növelve ezzel a gyengébb nem reprezentánsainak számát a kormányban. Nyilvánvaló azonban, hogy Reagan nem csupán az elvesztett női szavazatok visszaszerzésére törekszik, hanem arra is, hogy világossá tegye: nem engedett semmit eredeti konzervatív fölfogásából. Aki ezt akár közvetett formában kétségbe vonja, annak mennie kell ... A másik játszma tétje az, hogy változik-e valójában az amerikai tárgyalási pozíció a Géniben két hét múlva felújítandó hadászati fegyverzetkorlátozási, valamint az eurostratégiai megbeszéléseken. A decemberben előterjesztett Andropov-javaslatok jó alapot kínálnak a közeledésre, az ésszerű kompromisszumok kimunkálására. Ám a kérdések kérdése e pillanatban az, hogy akar-e Washington is megállapodást, vagy csupán a tárgyalások el- nyújtását az év végéig, amikor megkezdődhet a NATO rakétatelepítési határozatának a végrehajtása? Nos, az amerikai vezetés, ha közvetve is, de fogalmazza már a választ. Miután Reagan legutóbbi rádióbeszédében viszonylag józan kijelentéseket tett a szovjet—amerikai viszonyról, szóvivője, Speakes ismét azt mondta, hogy az USA kitart az eurorakéták ügyében az általa javasolt „nullamegoldás” mellett. A mostani személycsere tehát újabb adut jelenthet az időhúzási játékban .. . K. S. Amerikai támaszpontok Pakisztánban Pakisztánban megkezdték azoknak az elektronikus megfigyelőállomásoknak az építését, amelyek az Egyesült Államok gyors reagálású erőinek az Indiai-óceán és a Perzsa-öböl térségében végrehajtandó akcióihoz nyújtanak segítséget. Ha ezeken a területeken — washingtoni megfogalmazás szerint — „veszélyeztetik az amerikai érdekeket” a de- szantcsapatok partraszállása előtt nem lesz szükség légi felderítésre, mert ezt elvégzik ezekről a támaszpontokról. (Folytatás az 1. oldalról.) tagja, a KB titkára és más vezető személyiségek. A Czinege Lajos hadseregtábornok, honvédelmi miniszter vezette magyar katonai küldöttség tegnap hazaérkezett Prágából. Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, Csehszlovákia köztársasági elnöke tegnap a prágai várban fogadta azokat a személyiségeket, akik részt vettek a Varsói Szerződés tagállamai honvéIzrael és Libanon képviselői a felső-galileai Kiriat Smonában létrejött hatodik találkozójukon elfogadták a kétoldalú tárgyalások kompromisszumos napirendjét, amelynek tervezetét Morris Draper, az amerikai küldöttség vezetője terjesztette a két ország kormánya elé. David Kimche külügyminisztérium! főigazgató, az izraeli küldöttség vezetője a megállapodást bejelentve közölte, hogy az alábbi kérdéseket vették fel a tárgyalások napirendjére: 1. A hadiállapot megszüntetése 2. biztonsági intézkedések 3. a jövőbeni kapcsolatok keretei, ezen belül a hivatalos érintkezés formája, az ellenséges propaganda beszüntetése. A személyek, áruk és eszmék szabad áramlása 4. a teljes csapatkivonás programja, Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke tegnap moszkvai sajtóértekezletén rendkívül elégedetten nyilatkozott a szovjet vezetőkkel folytatott szerdai megbeszé- , léseiről, amelyek — mint mondotta — elvtársi, baráti légkörben, a kölcsönös megértés jegyében folytak le, igen gyümölcsözőek voltak és konkrét eredményeket hoztak. A közel-keleti rendezés lehetőségeit elemezve a Palesztinái vezető rámutatott: ideálisnak tekinti azt a rendezési javaslatot, amelyet az arab. országok fezi csúcstalálkozóján dolgoztak ki és amely gyakorlatilag egybeesik a Leonyid Brezsnyev által tavaly szeptemberben előterjesztett szovjet rendezési javaslattal. deLmi miniszterei bizottságának a csehszlovák fővárosban január 11—13-án tartott rendes ülésén. A miniszterek tájékoztatták vendéglátójukat a bizottsági ülésről, annak eredményeiről. Gustáv Husák megállapította, hogy a Varsói Szerződés tagállamainak szövetséges hadseregei a jelenlegi bonyolult nemzetközi helyzetben igen fontos hivatást teljesítenek népeik békéjének és biztonságának megbízható védelmével. azzal a feltétellel, hogy Izrael csupán az összes külföldi erő kivonása keretében vonja ki csapatait Libanonból 5. a megállapodások garanciái. A két küldöttség javaslatait összefoglaló amerikai napirendi tervezet elfogadását követően tegnap délután Kin tat Smonában megkezdődtek az érdemi izraeli— libanoni tárgyalások a napirend első pontjáról, a hadiállapot megszüntetéséről. Az izraeli és a libanoni küldöttség vezetője, David Kimche és Antoine Fattal egyaránt elismerését fejezte ki Morris Draper amerikai megbízottnak a napirend véglegesítésében játszott szerepéért. A legközelebbi találkozót hétfőn a Bejrút melletti Klhaldéban tartják. A palesztinai vezető hangsúlyozta: a Szovjetunió elvi állásfoglalása, a palesztinai népnek nyújtott támogatása, törvényes jogai melletti kiállása változatlan. Végezetül egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy előző moszkvai látogatása alkalmával, a múlt év végén találkozott Meir Vilner- rel, az Izraeli Kommunista Párt KB főtitkárával. A Palesztináink már huzamosabb ideje párbeszédet folytatnak az izraeli demokratikus és haladó erőkkel. A Palesztinai Felszabadí- tási Szervezet küldöttsége, amely Jasszer Arafat, a PFSZ V. B. elnöke vezetésével tett hivatalos munka- látogatást a Szovjetunióban, tegnap elutazott Moszkvából. Izrael—Libanon Megkezdődtek az érdemi tárgyalások Élénk visszhangot keltett az amerikai fegyverzetkorlátozási tárgyalások vezetőjének leváltása. A hírek szerint Edward Rowny (képünkön: szovjet és amerikai rakétatípusokat elemez) Reagan elnök felkérésére nyújtotta be lemondását. Schultz amerikai külügyminiszter tegnap rögtönzött sajtóértekezleten jelentette be, hogy Reagan elnök — a fegyverzetkorlátozási tárgyalások folyamatosságának biztosítása végett — James L. Gcorge-t nevezte ki a fegyverzetellenőrzési és leszerelési hivatal ügyvivő igazgatójává, amíg a kongresszus meg nem erősíti tisztségében Kenneth Adelmant. A külügyminisztérium részéről — jelentette be Shultz — Kennet W. Dam külügyminiszter-helyettest bízták meg az ACDA felügyeletével Arafat elutazott Moszkvából Elhunyt Nyikolaj Podgornij Cuellar javaslata Az ENSZ New York-i székhelyét javasolta egy esetleges szovjet—amerikai csúcstalálkozó színhelyéül Javier Pérez de Cuellar, az ENSZ főtitkára az AP amerikai hírügynökségnek adott nyilatkozatában. Az AP tegnap ismertette a Cuellarral készített interjút. A főtitkár emlékeztetett rá, hogy az ENSZ „a tanácskozások állandó fóruma” és a világszervezet New Yórk-i székhelye mindenképpen alkalmas a két nagyhatalom vezetőinek kapcsolatfelvételére. Véleménye szerint egy ilyen találkozó „elősegítené legalább azt, hogy jobb légkört alakítsanak ki számos nemzetközi probléma megoldásához”. Az ENSZ főtitkárát ma a Fehér Házba várják, ahol hivatalba lépése óta harmadik alkalommal fogadja őt Reagan elnök. Tervek szerint Washingtonban találkozik Bush alelnökkel, Shultz külügyminiszterrel és Donald Regan pénzügyminiszterrel is. Szovjet—francia nagybizottság Tízéves program Eredményes munkát végzett a szovjet—-francia nagybizottság most véget ért 17. ülésszaka — állapította meg Gurij I. Marcsuk, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettese, a gazdasági, technikai és tudományos együttműködés kérdéseivel foglalkozó vegyes bizottság párizsi ülésszaka után tegnap este tartott sajtóértekezletén. Az ülésszakon részt vett két küldöttség vezetői, Gurij I. Marcsuk és Michel Jobert francia külkereskedelmi államiminiszter, egyöntetűen elégedetten nyilatkoztak az ülésszak munkájáról. Az ülésszak végén aláírták a gazdasági, ipari és technikai együttműködés hosszú távú fejlesztésére vonatkozó tízéves programot. NDK elutasítás Kurt Nier, az NDK külügyminiszter-helyettese határozottan visszautasította dr. Hans Otto Bráutigamnák, az NSZK NDK-beli állandó képviselete vezetőjének tiltakozását, amelyet tegnap terjesztett be Dieter Búbnak, a Stern nyugatnémet folyóirat tudósítójának kiutasítása miatt — jelentette tegnap délután az ADN hírügynökség. A tudósítót szerdán utasították ki az NDK-ból, mert valótlan híreket tett közzé. Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének egykori elnöke január 11-én, életének 80. évében hosszantartó súlyos betegség után elhunyt. A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének erről szóló közleményét az Izvesztyija csütörtöki száma tette közzé. Az 1903-ban született Nyikolaj Podgornij 1930 óta volt tagja az SZKP-nak. 1957-ben az Ukrán KommuLatin-Amerika politikai viszonyairól tanácskoztak szerdán az el nem kötelezett mozgalom külügyminiszterei a Koordinációs Iroda 5. miniszterszintű rendkívüli ülésén. és hozzáfogtak a Nicaragua által beterjesztett zárónyilatkozat megvitatásához. Nicaragua képviseletében Dániel Ortega felszólította az el nem kötelezett mozgalom tagjait, hogy nyilatkoz- zatban fejezzék ki szolidaritásukat országával, s ítéljék el az Egyesült Államok felforgató és romboló tevékenységét, amelyet a managuai haladó kormány ellen folytat. A zárónyilatkozat-tervezet Nicaraguáról s az ellene itlányuló folyamatos ameríb kai támadásokról szóló pontjait az értekezlet elfogadta. A vitában Zaire és Szingapúr javasolta, hogy a középamerikai válságot elemző részből hagyják ki az EgyeHans-Jochen Vogel, az SPD kancellárjelöltje Mitterrand elnöknél tett látogatása után Lionel Jospint, a szocialista párt első titkárát kereste fel. A megbeszélés után Jospin kijelentette, hogy az európai biztonság és leszerelés kérdéséről volt szó, Vogel ismertette az SPD ezzel kapcsolatos álláspontját, Jospin pedig rámutatott arra, hogy a francia szocialisták véleménye szerint biztosítani kell az erők egyensúlyát. Jospin továbbá kijelentette, hogy a francia szocialisták az SPD győzelmét óhajtják a nyugat-németországi választásokon, s teljes mértékben a nyugatnémet szonista Párt Központi Bizottságának első titkára lett. Ezt a tisztséget 1963-ig töltötte be, amikor megválasztották az SZKP Központi Bizottságának titkárává. Nyikolaj Podgornij 1965-től 1977-ig volt a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke, a Szovjetunió államfője. 1960—1977 között tagja volt. az SZKP KB Politikai Bizottságának is. sült Államokra vonatkozó utalásokat. Algéria viszont rámutatott, hogy az ülésnek ki kell mutatnia azt a felelősséget, amelyet az imperializmus visel a Közép-Ame rikában és a karibi-térségbén mutatkozó feszültségért. A további felszólalók elítélték Izraelnek a latin-amerikai térségben játszott szerepét. és támogatásukról biztosították Panama, Mexikó. Venezuela és Kolumbia külügyminisztereinek a középamerikai válság tárgyalásos megoldása érdekében kiadott nyilatkozatát. Ugyancsak szerdán szólalt fel az argentin külügyminiszter. Kijelentette, hogy Nagy-Britannia a Falkland (Malvin ) -szigeteken Argentína biztonságát veszélyeztető hatalmas tá- maszpotot épített ki. Aguirre Lanari sértőnek és kihívónak minősítetté Thatcher brit miniszterelnöknek a sziget- csoporton tett látogatását. ciáldemokraták oldalán állnak.* A párizsi szovjet nagykövetség szóvivője az AFP kérdésére válaszolva tegnap kijelentette: továbbra is érvényes Jurij Andropovnak az a javaslata, hogy a szovjet eurorakéták számát a francia és brit rakéták együttes szintjén állapítsák meg. A szovjet szóvivő rámutatott : a rakétahordozók számáról feltétlenül tárgyalni lehet Genfben. „Ez a javaslat még mindig az % téren tett legrealisztikusabb javaslat, s úgy véljük, becsületes alapot nyújt ahhoz, hogy megtaláljak a megegyezés területét” — mondotta a szovjet szóvivő. El nem kötelezettek Tanácskozás Latin-flnierika politikai viszonyairól Vogel—Jospin találkozó Párizsban MOSZKVA Tegnap Minszkben teljes ülést tartott a Belorusz Kommunista Párt Központi Bizottsága, s ezen első titkárává választotta Nyikolaj Szilunykovot. Szlunykov eddig a Szovjetunió Állami Tervbizottságának elnökhelyettese volt. Elődje a Belorusz párt élen, Tyihon Kiszel- jov a napokban elhunyt. HAVANNA Fidel Castro kubai államfő szerdán Havannában fogadta Graham Greene világhírű írót. A 79 éves író 16 évi távoliét után kereste fel újból Havannát. Havannai emberünk című regényének színhelyét. NEW YORK Mozambik az ENSZ főtitkárához fordult amiatt, hogy a Dél-Afrikai Köztársaság sorozatos támadásokat indít az ország területe ellen. Délafrikai zsoldosok legutóbb tíz kilométeres mélységben behatoltak a szomszédos Mozambik területére, megsebesítettek 16 személyt, köztük asszonyokat és gyermekeket — tájékoztatta Perez de Cuellart levélben a délkelet-afrikai ország állandó ENSZ- képviselője. PÁRIZS Mitterrand elnök tegnap délben ismét. Afrikába indult. Ez már a harmadik útja fekete-AfrikáBan, ezúttal Togóban, Beninben és Ga- bonban tesz látogatást. BAGDAD Szaddam Husszein iraki államfő szerdán fogadta a hivatalos látogatáson Irakban tartózkodó Grisa Filipovot, a Bolgár Minisztertanács elnökét. A találkozón a kétoldalú kapcsolatokat, valamint az együttműködés bővítésének lehetőségeit tekintették át. BANGKOK Leo Tindemans belga külügyminiszter — dél-koreai látogatása befejeztével — tegnap háromnapos látogatásra Thaiföldre érkezett. BELGRAD Lawrence Eagleburger, politikai ügyekkel megbízott amerikai külügyminiszterhelyettes tegnap befejezte egynapos jugoszláviai látogatását és hazautazott Belgrád- ból. Elutazása előtt megerősítette: az Egyesült Államok segíti Jugoszláviát gazdasági stabilizációs programjának megvalósításában. LONDON Négynapos falklandi látogatása befejeztével tegnap visszaérkezett Londonba Margaret Thatcher. BÉCS Az ellenzéki osztrák néppárt vezetőségének meghívására tegnap délután rövid, egynapos magánjellegű látogatásra Bécsbe érkezett Helmut Kohl nyugatnémet kancellár. A magas rangú vendég tegnap este a Hof- burgban előadást tartott a bonni kormány alapvető politikai célkitűzéseiről.