Szolnok Megyei Néplap, 1983. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
8 Irodalom» művészet 1983- január s. Száz éa iHai/i/nr nű milúihél Kádár Erzsébet (1901—1946) Kafka Margit után egyik legkiforr dttabb, legnagyobb tehetségű írónője a modern magyar irodalomnak. Szabadkán született, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban volt könyvtáros. Nevét a Nyugat novellapályázatán nyert első díja itette ismertté. Később is elsősorban a Nyugat és a Magyar Csillag köréhez tartozott, elbeszéléseket, kritikákat irt. Témáit elsősorban a züllő, széthulló nemesség életéből merítette. Fegyelmezett, tárgyilagos hangú elbeszélőművészete kitűnő emberismeretről, ja társadalpm éles szemű megfigyeléséről tanúskodik. Novelláit Harminc szőlőskosár (1944) című kötetében gyűjtötte össze. Tragikus körülmények között halt meg, 1946-ban gázmérgezés áldozata lett. L ea lassan végigment a bolton. Az üvegholmival megrakott polcok úgy úsztak el melLlette, akár a moziban a meg- remegő tájak. Két muranói váza, ösztövérek és fodrosak; kristálytálak ; azután az üvegmadár... Az üvegmadár is olasz áru, talán milánói — tömör kékeszöld üvegből öntötték, belsejében levegőbuborékokkal ... Elgondolkozva vizsgálta; nem, a nehéz üvegfecske sehogyan sem tetszett Leának. Már utána nyúlt, de keze tétován megakadt. Nagy és esetlen — állapította meg, majd -továbblépett. Most lassított. Legjobban a svéd gyártmányokat szerette, a ikis hamutartókai, egy lapok, tejfehér tálat, hat gömbölyű koktéles poharat ... Formátlanok, mint a kavicsok, de a színük megejtő; szerette a füstösbama, nagy serleget s mellette azt a vaskos kis poharat, amely tengerkék, s mintha víz árnyéka vetődnék rá. Egy furcsa, rózsaszínű csészét már többször is megnézett a kirakatban. Szobájára gondolt — a négyfiókos szekrényre tenném, a nagy vászonernyőjű lámpa mellé.. . Mégsem — tépe- lődött s visszahúzódott — mégsem ez-t választom. Olyasmit kell elv,innom, amire nem vágyom igazán! Máris megtalálta, amit keresett; a polc végén apró sótartók sorakoztak. Átlátszó üvegtestük fölött piros, lykacsos gombafej virított. Lea megállt előttük. Mindig felborulnak — gondolta megelégedetten. Kinyújtotta kezét, ujjai nehezen hajoltak, mert szürke kecskebőrkesztyűjét csak fél órája vette, belül még síkos volt a fehér portól, amellyel behintették. Megfogta a szélső kis sótartót, és lassú mozdulattal becsúsztatta kézitáskájába. Ha körülnéz a boltban, s meglesi a pillanatot, amikor senki nem figyel rá... — így könnyebb lett volna. De Lea büszke volt rá, hogy nem óvatoskodott. Lelkiismeretesen akart lopni, a legnagyobb kockázattal. Nyugodt volt, minden idege éber. Most nemcsak tudta, hanem érezte is, hogy magas (cipő nélkül százhevenkét centiméter), hogy a csípője keskenyt s a háta egyenes. Nem vagyok gyáva! — ez olyasféle feszültséggel telítette, mintha szárnya volna, és felemelkedhetnék. Egy pillanatra eszébe jutott az ura is; ha most rajtakapják, Ernő tervei meghiúsulnak!... Majdnem kárörömet érzett. Csak most fordult meg. Tekintete egy rámeredő arcba ütközött. Az üzlet tulajdonosnője a pénztár mellől őt nézte — ez furcsa volt, de inkább dacos lett tőle, mint ijedt. A következő pillanatban már biztosan tudta, hogy a kövérkés, tüskés hajú nő csak a ruháját bámulta. Akár egy korlátban, megtámaszkodott a gondolatban, hogy ruhája, cipője, kézitáskája kifogástalan. Az „Urna-szalon” hírhedt árai védik; azt is tudta, hogy számon tartják, melyik szalon öltözteti. Pesten ma legfeljebb tízen viselik ezt a ikabáthátszabást... Ez rangot jelent: pénz és ízlés ötvözetét. Nyugodtan végignézett az üzleten — négyükön kívül nem volt ott más vevő. A .kiszolgálókisasz- szonyt — egy japános arcú lányt — Cica tartotta szóval. Élénken magyarázott neki, s amíg beszélt, karján a féunkarperecek meg-meg- zörrentek. Vörösróka-bundájában Cica ma különösen csinos volt, erősen festett ajka virított, de hadonászása ingerelte Leót. Katinka felé közeledett, aki Csarli val a bolt közepe táján susmogott. Nevetgéltek. Csarlit — báró Zell Károlyt —, Lea egyi!» távoli unokatestvérét, Katinka kívánságára hozták magukkal. Katinka indulás előtt érthetetlenül gyáva lett, majdnem cserben hagyta őket. Csarli „falazott” neki. Kamaszmód viselkedtek, az asztalt lökdösték, amelyen egy teljes ivókészlet vizes-, boros-, likőrös-, pezsgőspoharai sorakoztak. Az üvegholmi halkan összekoccant, cincogásszerű hanggal. Még levernek valamit — gondolta Lea. Már tudta, hogy ő győzött. Táskájában ott a sótartó, azok pedig még lámpalázukkal viaskodnak. „Katinkának segítek!” De mire hozzájuk ért, meggondolta. Nem a verseny érdekes — a teljesítmény! — „Siessetek!” — súgta Katinkának, s elhaladt mellettük. Visszatért az üzlet mélyébe. A bolt mélyén egy széket talált, előbbre húzta, leült. Akár egy teniszmérkőzésen; most majd megfigyeli: Cica milyen módszerrel dolgozik. Ügy nézte, mintha rajzolná — Leának mindig sikere volt rögtönzött, gonosz torzképeivel. Cica alacsonyabb, mint ő, arca apró vonású, túlságosan befejezett, „hamisított szoborarc” — a görög márványszobrok alabástrom- utánzata. Cica közönséges — gondolta —, babaszerűen nőies. Két éve mindenhová együtt járnak, s mégsem tudja megszokni Cicát. Ahányszor találkoznak, mindig friss ingerültséget érez. Talán az zavarja, hogy Cica alsókarja rövid — ezt a hibát Lea nemrég fedezte fel. Vagy a válla vonalában van valami ellenszenves? Az ilyen telt nyakat csak a férfiak méltányolják! Pedig a llába majdnem jó — állapította meg igazságosan. A szoknyáját egy centiméterrel leereszteném ... Cica udvarol az elárusítónőnek, szeplő elleni arckrémét ajánlja ... Ha ennyire magához láncolja a lányt, soha nem lop semmit! Lea kéjjel ismételgette magában a szót — a „lopás”. Cica most nehéz 'kristálytálakat nézeget, még az aljukat is megvizsgálja, mintha porcelánvédjegyet keresne rajtuk. Rájuk lehel, dörgöli őket, kesztyűjét is levetette; mozdulatai egyfajta mohóságot árulnak el. Lea annyira várja már a pillanatot, amikor Cica elrejti a lopott tárgyat, hogy szeme megfájdul az erőszakos ébrenlétben. A csattanót lesi, bosszantja a hosszas bevezetés. Vajon Katinkáék mit végeztek? őket az üzlet tulajdonosnője szolgálja ki. Csarli vásárol — megegyeztek hogy valamilyen apróságot vennie kell; nem távozhatnak a boltból csupa lopott tárggyal. Csarli ezzel a vásárlással váltja meg a jogot, hogy velük tarthat, őt is beavatták tervükbe. Pedig megesküdtek, hogy senkinek nem árulják el. Főleg a férjeknek nem. De Csarli kivétel. A varrónőjükhöz is velük megy, előtte próbálják az ujjatlan, félig összefércelt ruhákat, mert Csarli csak annyira férfi, hogy figyelmeztesse őket meztelen hónaljukra... Lea is szereti. Cicát vele „tárgyalja meg” Tavaly sokat nevetlek, amikor Cica a követségi titkárral flörtölt, s kettesben Csarlit látogatták. Csarli három fogmo topolyra i vesz; egy kéket, egy zöldet, meg egy rózsaszínűt. Elég gyenge vásárlás! — állapítja meg Lea. zi tüskés hajú nő most csomagolja a poharakat; Csarli fizet — komoly, ráncosodó tapírarcával még mulatságosabb. Lea szinte gyönyörködik benne. Katinkáról lerí, hogy még mindig nem mer nekivágni a feladatnak. Időnként kétségbeesett fintorral Lea felé sandít. Pontosan Csanli mása, úgy összeillenek, akár egy sztepptáncospár. — Méltóságos asszony, nem parancsol valamit? A tüskés hajú kérdi Léétől. Lea elgondolkozott, észre sem vette, hogy az asszony odajött hozzá. Hirtelen Cica is ott áll mellettük. — Gyerünk — mondta Leának. — Tetszett valamit találni, méltóságos asszony? — kérdi most tőle is a tulajdonosnő. Mert Cica is „méltóságos”. Cica olyan elbűvölően mosolyog, mintha egy keleti herceget akarna meghódítani. — Az egyik kristályvázát szeretném megvenni. Megkértem a kisasszonyt. hogy tegye félre. Holnap bejövök érte. Már az ajtóhoz közelednek, Csarli is elindul velük. Katinka most eszmél: hirtelen elszántsággal az asztalra nyúl, elvesz onnan valamit, zsebébe dugja, olyan nyíltan teszi, hogy csak a vak nem látja, és olyan kétségbeesett szelességgel, hogy Leát elfogja a nevetés. Mikor kiérnek az utcára, mindhárman fuldokolnak. Csarli és Katinka előreszaladnak a legközelebbi utcasarokig, Cica és Lea ott találják őket. — Na? — kérdi Csarli. és Leára mered. Tapírarca megnyúlik a kíváncsiságtól. A napfényben látszik, hogy halántéka táján már erősen őszül.1 — Én győztem — mondja Lea öntudatos szerénységgel. — Fél órája rátok várok. Ki akarja nyitni a táskáját, hogy elővegye a kis - sótartót. Szeme közben megakad Cicán. Ma különösen begyes. A sáljához akar nyúlni, hogy megigazítsa, de Cica megelőzi, szétnyitja a bundáját, félretolja a kendőt, s alóla egy jókora kristálytál virít elő. A mellét borítja, mint egy páncél. Mindhárman elámulnak a csodálkozástól. Végre Csarli megszólal: — Az istenért. Cica!. . . Hogy csináltad ezt? Cica boldogan mosolyog. — És ha tudnátok, milyen drága! Hát .igen, ez a tál drága lehet ... — Nem szeretem a csiszolt üveget — mondja Katinka epésen. De megjegyzésének nincs sikere. — Na lássuk! — szorongatják. — Itt van! — mutatja rosszkedvűen. Egy üvegdugót tart a tenyerén. — Szégyellő magad! Most Leán a sor, de Csarli leinti őket. — Várjatok, beülünk a Darcsi- ba! — így becézik kedves eszpresszójukat. a Darlingot. Elindulnak. Lea megy elöl, ő választ asztalt is. — Hát rajta! Mutasd! Elő kell vennie a sótartót. Cica csodálkozva néz rá. — Ezt?. . . Ezért kár volt hencegned! Lea arcát elönti a vér. — K evesled? — Én ? Dehogy ... De Csarli bólintott. — Lea. többet vártam tőled! A hangsúlyon múlik, hogy olyan nevetségesen hangzik. Lea hirtelen mozdulattal feláll. — Ha akarod, visszakérem érte a pénzt. — Hogyan! — álmélkodik Katinka. — Visszaviszem. Visszakérem az árát. — De, Lea ... Csarli végre megérti, elsápad. Annyira megrémül Lea szándékától, hogy ijedtében egy heves rántással a székre lódítaná a magas, savanyú eleganciájú nőt. De fél tőle. Lea ostoba lesz. ha megma- kacsodik. S már el is indult: Katinka még utánakiált: — Vigyázz, kívülről meglessük, hogy mit csinálsz! Az első pillanat szörnyű volt, Lea érezte, hogy még évek múlva is borzongani fog, ha eszébe jut. Pontosan tudta, hogy mit tesz. Lehet, hogy már észrevették a lopást, sőt, majdem bizonyos, hogy észrevették ... Cica díszkristálya! És Katinka ügyetlen mozdulata! Ha nem tér vissza, talán soha nem mernék szólni. De most belefut a karjukba! Ügy kell viselkednem, hogy ne merjenek gyanúsítani. Az orra viszketett izgalmában. Pillanatok alatt történt — a pénzárhoz lépett, ott ült a tüskés hajú nő. — Az imént kiválasztottam ezt a kis sótartót, de elfelejtettem kifizetni. Ugye, tíz pengőbe kerül? Leteszi az asztalra a sótartót, egy húszpengőssel együtt. — Sári! — kiáltja most az asz- szony az elárusítónőnek. — Mi az ára ,a gomba-sőtartónaik? Ezejn nincs cédula. A lány odajön, elveszi a sótartót, s elindul vele a bcflt belsejébe. Nemsokára visszatér egy másikkal. — Tíz pengő. Lea elteszi a sótartót. Azután átveszi a tüskés hajútól a .visszajáró pénzt. Nem dugja pénztárcájába, még akkor is a kezében tartja, amikor kilép az utcára. Azok kint szorongva várják. Lea látja, hogy sikerült a „trükk” — megmenekült. Becsapta Csanliékat. A boltban nagyon ügyesen állt — először eltakarta a pénztár asztalát, majd félrelépett. Cica, Csarli, Katinka valóban csak annyit láttak, hogy Lea odanyújtja a sótartót, majd tíz .pengőt ikap a tulajdonosnőtől. — Nesze! Lea Cica felé nyújtja a pénzt. Katinka áradozó csodálattal néz rá. — Meghalnék, ha még egyszer be kellene mennem! A sarkon Cica búcsúzik. Csarli utánakiált: — Mit csinálsz a tállal? — Az ebédlőbe teszem, a kisebbik tálalószekrényre. — Néhány lépés után visszafordult. — Milyen hülyéket kérdezel újabban! Talán azt várod, hogy most ikényeskedjem? Ha lopok — lopok! ök hárman ellenkező irányba indulnak. Katinka elgondolkozik, majd hirtelen felnevet. — Tudod, mi jutott eszembe? Ez a Cica rájött az ízére... Ezentúl nélkülünk jár lopni. Csarli is nyerít egyet. — Hátha már régen űzi? A férfi bele akar karolni Leába. — Hagyj békén! — rázza le Lea. — Már százszor mondtam, hogy utálom, ha belém csimpaszkodnak. Nyomorgasd csak Katinkát... — Amit te tettél, az mindennél nagyobb volt — hízeleg Katinka. És a saját sikerétől Lea valóban telt és duzzadt lesz. Mindig magányosnak és különbnek érzi magát, de hamis mélabúja most oldódik. Egy kirakatban meglátja tükörképét — gyönyörködve nézi alakját. Délutánra vendégeket vár. Ma különösen jó napja volt. Lorenzo Frichilla Del Rey (Spanyolország): Oszlop hengerekkel Szalai Csaba: lnnék, mint aki halálán Merülj te farkas ajkú vödör, tikkadt nyelvű a bárány, morgók a hortyogó pocsolyákra feste, a jéghasábok csúszdájába [veszve innék, mint aki halálán. Tóth Árpádnak kútját [simítom, hűs a márvány. Nagy homlokú [tűnődés ne fedd le, a cseppdt görgetem, mely harmat is lehetne, hiába csüngök én a káva [száján? A mély, ki nem mert. És oly [siket, de alján sáros ér bugyog, vagy [kék siet? Maréknyi csillag nem lehet [setét, — dobálgatom kioltva is, ha [csobban, elöntve hallgatok a vérpirosban szedést könyörgő, suttogó [mesét. Botár Attila: Teljes és egyszerű Kis fura szél a vizeken mai arcomat öszegyűrné. Kis fura szél a városon mai testemet elföldelné. Fura kis szél leányhajakkal eszemet venni indul éppen. Vén gépek, roggyant vagonok telepén talál, új földrészen. Vasak rozsdában vakoskodnak, a fél mező kohóra vár itt. Volnék-madár vinné a [Napba. Emberként csak rozsdásakat köpök és gondolok hazáig. S majd hallom hulló bangóikon: járkált nagy fák alatt, nagy [fűben akár a fény, akár a víz törvényeibe csöndesülten. Teljes és egyszerű a reggel. A szájban rozsdaíz: jövő időm [salakja. Nyelés, köpés. Amíg csak tej [világít napfoltos homlokunkra. Gyerekkor (Pereli Zsuzsa textilképe) Kádár Erzsébet T olvajok
