Szolnok Megyei Néplap, 1982. december (33. évfolyam, 282-306. szám)
1982-12-16 / 295. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. DECEMBER 16 Összefűz bennünket közös világnézetünk (Folytatás az 1. oldalról) közötti szolidaritásnak és barátságnak régi hagyományai, mély gyökerei vannak — mondotta. — A görög hazafiak antifasiszta, majd diktatúraellenes küzdelme kivívta a magyar nép nagy tiszteletét és megbecsülését is. Hazánk is otthont adott azoknak'a harcosoknak, akik a megtorlás, az üldözés éveiben kénytelenek voltak külföldre távozni. Pártjaink internacionalista kapcsolata szilárd, tartós alapokon nyugszik, összefűz bennünket közös világnézetünk, a béke, a társadalmi haladás állhatatos szolgálata. — A magyar kommunistákat örömmel töltik el azok a sikerek, amelyeket a Görög Kommunista Párt áldozatos harcával, következetes politikájával X. kongresszusa óta elért. Mostani tanácskozásuk, különösen pedig Harilaosz Florakisz főtitkár elvtársnak a Központi Bizottság nevében előterjesztett beszámolója azt tanúsítja, hogy a Görög Kommunista Párt következetesen képviseli a munkásosztály, az egész dolgozó nép alapvető érdekeit, s görög elvtársaink cselekvő részesei a békéért és a társadalmi haladásért folyó világméretű küzdelemnek. Ezen a kongresszuson is kifejezésre jut, hogy az önök pártja olyan politikai erő. amelynek világos harci programja van a társadalmi kérdések megoldására. Korom Mihály ezután hazánk szocialista építésének eredményeiről és tapasztalatairól szólt, majd így folytatta : — A nemzetközi életben, a különböző társadalmi rendszerű országok kapcsolataiban alapvetően továbbra is fennmaradtak az enyhülés térhódítása során közös erőfeszítésekkel elért eredmények. Ugyanakkor jelen vannak és sajnálatos módon az utóbbi időben megszaporodtak a feszültség elemei is. — Meggyőződéssel valljuk, — folytatta Korom Mihály — hogy a vitás kérdéseket; nem a fegyverek erejével, hanem tárgyalások útján kell megoldani. Az emberiség létét fenyegető veszélyek leküzdéséhez, a feszültséggócok felszámolásához, a stabil nemzetközi viszonyokhoz szükség van a realitásokkal számoló, a világ sorsáért felelősséget érző valamennyi békeszerető erő összefogására, aktív nemzetközi fellé-1 pésére, — mondotta a többi között Korom Mihály. Korom Mihály a kongreszszusi küldöttek nagy tapsa közepette átnyújtotta az MSZMP ajándékát, Lenin mellszobrát, a hazánkhan élő, ismert görög szobrászművész, Makrisz Agamemnon alkotását. Korom Mihály nagy tetszéssel fogadott beszédét Dimitrisz Gontikasz, a Politikai Bizottság tagja, az athéni pártszervezet titkára köszönte meg. — Nagyra értékeljük a magyar népnek a szocializmus építésében elért sikereit — mondotta, és megkérte az MSZMP képviselőjét, hogy tolmácsolja a kongresszus üdvözletét a magyar kommunistáknak, a magyar népnek. A Görög Kommunista Párt XI. kongresszusa csütörtökön folytatódik. ENSZ-közgyülés — Namíbiái kérdés Elítélő határozat a Dél-afrikai Köztársaság ellen Az ENSZ-közgyűlés megszakította a namíbiai kérdésről kezdetit vitát, és egyhangúan elfogadott határozatban elítélte a fajüldöző Dél-afrikai Köztársaságot a Lesotho ellen múlt héten elkövetett agresszióért. A határozat az ENSZ alapokmánya és a világszervezet egyik szuverén tagja területi integritásának megsértéseként bélyegzi meg a fegyveres támadást. Felszántja a Biztonsági Tanácsot, tegyen haladéktalan lépéseket annak érdekében, hogy megelőzze a Lesotho és más, a Dél-Afrikával szomszédos független afrikai államok elleni agressziós cselekmények megismétlődését. A dokumentum elismerését fejezi ki Lesothónak, amiért következetesen elutasítja az apartheid politikát, és a világszervezet segítségét ajánlja fel az országban élő dél-afrikai menekültek ellátásához. A határozatot közfelkiáltással fogadták el. Az Egyesült Államok képviselője ennek ellenére sietett kijelenteni, hogy az amerikai küldöttség nem támogatja azt, A napirend vitájában felszólalt Rácz Pál nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője is. Ugyancsak a közgyűlés újabb, a leszerelés témakörével- kapcsolatos határozatokat fogadott el. Nyolcvanhat szavazattal 19 ellenében és 33 tartózkodással határozatot fogadtak el arról a javaslatról, hogy indítsanak szakértői vizsgálatot a mérgező gázok betiltásáról 1925- ben hozott genfi konvenció megsértésével kapcsolatban. Egyedül az Egyesült Álla-mok szavazott a Szovjetunió által támogatott javaslat ellen, ami követeli a vegyi fegyverek betiltásáról megszakadt szovjet—amerikai tárgyalások folytatását. A közgyűlés végezetül 108 szavazattal 33 ellenében síkraszállt egy nemzetközi leszerelési kampány megszervezéséért. Ennek keretében aláírásokat gyűjtenének a nukleáris háború veszélyének elhárítását, és a fegyverkezési hajsza meg- * szüntetését célzó intézkedésekhez. Hiányzik a megegyezési akarat (Folytatás az 1. oldalról) újólag leszögezte: az amerikai küldöttség ragaszkodik a mór többször kifejtett álláspontjához, még akkor is, ha ezt egyesek az államuk bélügyeibe való beavatkozásnak minősítik. Józef Wiejacz külügyminiszter-helyettes, a lengyel delegáció vezetője rámutatott: „az ideológiai, politikai, gazdasági ellentétek mellett az Is gátolja az előrelépést, hogy egyes küldöttségeknél nincs meg a megegyezési akarat”. A miniszterhelyettes aláhúzta, hogy a jelenlegi kelet—nyugati gazdasági kapcsolatok nem felelnek meg Helsinki szellemének. Egyes országok a zsarolást, a szankciókat helyezik előtérbe. S ez kihat Madridra is. A madridi találkozó pénteken plenáris ülést tart. Ha a jelenlevők meg tudnak állapodni (amihez minden résztvevő egyetértése szükséges) az újrakezdés időpontjáról. akkor minden valószínűség szerint pénteken felfüggesztik a munkát, s karácsonyi-újévi szünetet iktatnak be. Biztonsági Tanács — Ciprus Maradnak a békefenntartó erük A Biztonsági Tanács határozatot fogadott el a Cipruson állomásozó ENSZ békefenntartó erők mandátumának féléves időtartammal történő meghosszabbításáról.A határozat megelégedéssel állapítja meg, hogy felújították a ciprusi görög és török közösség között a tárgyalásokat. Egyúttal felkéri az ENSZ főtitkárát, hogy folytassa jószolgálati misszióját a ciprusi kérdés politikai rendezése érdekében. Az ENSZ békefenntartó erőit 1964-ben hozták létre azt követően, hogy a szigeten a görög és török közösség között fegyveres összecsapás robbant ki. Gibraltár Tizenhárom év után lebontották a rácsot Újból megindult a gyalogos forgalom Spanyolország és a déli csücskén levő Gibraltár brit gyarmat között. Ezzel megszűnt Franco néhai diktátor tizenhárom éve elrendelt blokádja. A madridi tv élő adásban közvetítette a spanyolok számára oly fontos eseményt. A kettészakított családok százai újból a szárazföldön keresztül tehetnek rokoni látogatást — az elmúlt több mint egy évtizedben ugyanis a spanyolok csak Afrika érintésével juthattak el a brit koronagyarmatra. Természetesen a gibraltári lakosoknak is előbb Marokkóba kellett utazniuk, hogy Spanyolországba érhessenek. A csaknem hat négyzetkilométer nagyságú földnyelv 1704 óta brit gyarmat. A Földközi-tenger bejáratát őrző kiszögelés sorsa állandó vita tárgya London és Madrid között. Az ENSZ-közgyűlés többször felszólította Angliát, hogy adja vissza a félszigetet Spanyolországnak. Uevanakkor a gibraltári lakosok az elmúlt másfél évtizedben kétszer szavazatukkal erősítették meg, hogy nem akarnak Spanyolországhoz tartozni. Spanyol polgárok várakoznak az átjárónál (Tdefotó — KS) Grúz Szocialista Szovjet Köztársaság II Kaukázustól a Fekete-tengerig Az Inguri Vízerőmű V. A Szovjetunió Fekete-tengeri partvidéke három köztársasághoz. az OSZSZSZK- hoz, Ukrajnához és Grúziához tartozik. A legdélibb partszakasz a 69,7 ezer négyzetkilométer területű, 5 millió 92 ezer lakosú Grúziát határolja. Talán itt a legkékebb a tenger, legmagasabbak a ciprusfák, gyógyító a levegő és szikrázóak a hófödte hegycsúcsok. Olyan, népszerű üdülőhelyekről híres, mint az abház Gagra, Szuhumi, ahol mandarinillata van a levegőnek. Novij Afon, vagy Picunda, ahol egészen a partig érnek a fenyvesek. Az afoni üdülőhely annak idején Csehovot is ámulatba ejtette. Egyetlen itt töltött nap után ezt írta: „Ha csak egy hónapig itt élhetltjam volna, tucatnyi mesét tudnék írni. Mert itt minden fából, minden bokorból, az árnyékokból a hegyekben és a tenger felől ezernyi szívhez szóló téma kínálja magát”. Grúzia termékeny földjén ma tea és citrusfélék, szőlő és dohány terem. Talán kevesen tudják, hogy egy kiló teához háromezer tealevelét szednek le. A grúz gyümölcs, bor és konyak messze a Szovjetunió határain túl is híres. Az első vasúti szerelvény, amely a blokád áttörése után megérkezett Leningrádba, Grúziából indult útnak. Mandarint vitt a leningrádi gyerekeknek. A Magyarországénál kisebb területű Grúzia növényvilága felöleli mindazt, amit az európai kontinens növényzete tartalmaz. Olaszország déli részétől az Alpokon át Észak- Európáig. Grúziában évente félmillió tonna gyümölcsöt termesztenek. A szovjethatalom évei alatt az egykor csak déligyümölcstermelő köztársaság fejlett iparvidékké vált. Acélt és hengerelt árut, villanymozdonyokat és gépkocsikat, mérőműszereket és elektronikus számítógépeket gyárt, ezen kívül az élelmiszeripar jelentős központja maradt. Több tucat vízerőmű épült grúz földön, közöttük a 63., az egymillió háromszázezer kilowattos Inguri erőmű. Fővárosa Tbiliszi, a Szovjetunió egyik legszebben parkosított városa. Vidám vendéglátó népként ismerik a grúzokat, s a magyarok közül is már sokan megis'merkedhettek ezzel. Bizonyára nem felejtik a vendéglátás különleges nevezetességét: a tamadát. így nevezik az asztalelnököt, aki s!zinte kifogyhatatlan ötletességgel sorra felköszönti a ház vendégeit. Első pohárköszöntőjét a tamada mindig a békére mondja. Grúzia nyugati részén épül az Inguri Vízerőmű, Grúzia hatManharmadik vízerőműve. Kapacitása 1,3 millió kilowatt. — Zemo-Avcsalában még csak 40 ezer kilowatt, az Inguri Vízerőmű esetében 1,3 millió kilowatt: ilyen utat tett meg Grúzia energiatermelése egy fél évszázad alatt — mondja Mihail Ciszkarisvili, az Inguri Vízerőmű építésvezetője, a szocialista munka hőse. Az Inguri Vízerőmű már elérte előirányzott teljesítőképességét. Az építkezés folytatódik. Az építők már közel járnak ahhoz, hogy befejezzék a 271,5 méter magas gátat, amely a maga nemében " a legmagasabb ilyen jellegű építmény a világon. Gerinchossza 650 méter. Amikor a gátat üzembe helyezik, egy valóságos tenger jön létre: másfél milliárd köbméter víz árasztja el a völgyet. Ez a víztározó nem csupán az Inguri Vízerőművet fogja bőségesen ellátni vízzel, de a már épülő öntözőcsaitornák segítségével több mint 30 ezer hektár földet is felüdít majd: ezen a területen már megkezdődött a teacserjék és citrusfélék telepítése. így fejlődik tovább az ország szubtrópikus gazdasága. VARSÓ A Lengyel Köznevelési Bizottság érdemérmével tüntettek ki tegnap Varsóban öt magyar pedagógust. Illetve szervezőt, akinek kimagasló része volt 3000 lengyel gyermek magyarországi üdültetésében. BÉCS Hoszni Mubarak egyiptomi elnök a Német Szövetségi Köztársaságban tett látogatásáról hazatérőben tegnap délben Bécsben rövid időre megszakította útját és a schwechatí nemzetközi repülőtéren egyórás megbeszélést folytatott Bruno Kreisky osztrák kancellárral. Ugyanott külön tárgyalt egymással a két ország külügyminisztere, Willibald Pahr és Kárnál Hasszán Ali. Mindkét tárgyaláson a közel-keleti helyzetről volt szó. PEKING Hu Jao-pang, a KKP KB főtitkára és Teng Hsziaoping, a Központi Tanácsadói Bizottság elnöke Pekingben fogadta Kenan Evrent, Törökország Kínában idéző elnökét. TOKIÓ Tegnap Tokióban megkezdődött a Japán Szocialista Párt 47. kongresszusa. A háromnapos tanácskozáson megvitatják a párt előtt álló feladatokat, jóváhagyják az 1983-as esztendőre szóló akcióprogramot és újraválasztják a JSZP vezető szerveit. NEW YORK Az el nem kötelezett mozgalomnak szorosabban kell tömörülnie és fokoznia kell antiimperialista és gyarmatosításellenes harcát — hangsúlyozta az el nem kötelezett mozgalom koordinációs irodája New Yorkban, az ENSZ székhelyén megtartott ülésének résztvevői. MADRID George Shultz amerikai külügyminiszter tegnap délben egynapos látogatásra Madridba érkezett. Érkezése után nyomban megkezdődtek a hivatalos tárgyalások a két ország külügyminisztere között. SAO PAULO Az illegális Brazil Kommunista Párt hétfőn őrizetbe vett 84 tagja közül 77-et kedden szabadon bocsátottak, miután közölték velük, hogy újból kihallgatják. s valószínűleg bíróság elé állítják őket — közölte Sao Paulo-i rendőrség szóvivője. A Központi Bizottság hét tagját — köztük a párt főtitkárát, Giocondo Diast — továbbra is őrizetben tartják. MONTREAL ötnapos hivatalos látogatásra Kanadába érkezett Ziaul Hak pakisztáni elnök. Látogatását szigorú biztonsági intézkedésekkel készítették elő. nehogy az amerikai látogatáshoz hasonlóan tüntetők zavarják meg a repülőtéri ünnepélyes fogadást. A pakisztáni elnök csütörtökön utazik tovább Ottawába, ahol fogadja őt Pierre Trudeau kanadai miniszterelnök. ATHÉN Sedli Klibi, az Arab Liga főtitkára négynapos hivatalos látogatásra Athénba érkezett. ahol találkozik Karamanlisz elnökkel és Papandreu miniszterelnökkel. GUATEMALAVÄROs Ismeretlen fegyveresek Guatemalavárosban elrabolták a hondurasi államfő ott élő, előző házasságából származó lányát. Az emberrablók a guatemalai és a hondurasi elnökhöz intéztek üzenetet, amelyben követelik, hogy a közép-amerikai országok sajtója közölje politikai kiáltványukat. PRÁGA A csehszlovák parlament képviselői szerdán — a parlamenti ülésszak második napján — új jövedelemadótörvényt fogadtak el, módosították a csehszlovák, gazdasági törvényeket és jóváhagyták a gazdasági döntőbíráskodásról szóló törvény módosítását.