Szolnok Megyei Néplap, 1982. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-06 / 261. szám

1982. NOVEMBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kincs van a kevi földben A szovjet könyvek útja a magyar olvasóhoz A Csendes Don és társai Finta Sándor írta haza — már Alexanderként — va­lahonnan a tengeren túlról: „ .. . kincs van a kevi agyag­ban, a kevi földben, sehol máshol fel nem lelhető érték”. Az akkor már világhírű szobrász arra gondolt, szövetke­zeti társulás alakul majd szülővárosában, Túrkevén, és kisplasztikái, szobrai másolási jogát erre a szövetkezet­re hagyományozza. A kevi föld gazdagsága másképpen is értelmezhető. Hirtelenjében nem tudott még egy olyan, 10 ezer lélek- szám körüli magyar telepü­lést találni a krónikás, ahon­nan annyi tudós, forradal­már röppent volna ki a nagyvilágba, mint Túrkevé- ről. Csak a debreceni, a nagyenyedi, a sárospataki ősi • kollégium arányaival mérhető a szerény kun vá­roska tehetségeinek száma. Pedig Túrkevén nem volt olyan alma mater, amelyik nevét századokon át őrizte volna a generációk tudata. Az ecsegi puszta szélén — ahogy rég mondták — isten áldotta tehetségű magyarok születtek. Finta Sándor bekerült a Metropolitan Múzeumba, testvére, Gergely Zádori Osz­kárként alkotott jelentpset, s alakja nemcsak a ,noir- moutier-i csontfaragványok révén, de Kuncz Aladár Fe­kete kolostorának egyik hő­seként is halhatatlan. Test­vérük. Finta Árpád nagyhitű ember volt, forradalmár, a Tanácsköztársaság után ki­végezték. Finta Sámuel, a negyedik testvér itthon ma­radt, mindeddig talán vele bántunk a legmostohábban, mint alkotóval. De a gyulai várban most tart nyitva egy újabb Finta-kiállítás: Sán­dor, Alexander unokája lep­te meg ígéretes munkáival a közönséget. E ezek után soroljuk a Kordákat? Sir Alexander Kordát, aki még 1919-ben szintén Sándor volt. a Ta­nácsköztársaság alatt a kom­S a mai Túrkeve. Élnek-e a hagyományok, a szellemi erők mennyit tesznek, tehet­nek a ma, a holnap emberé­nek műveltségéért? Amikor a város vezető értelmiségei­vel beszélgettünk, s a köz művelődésének helyzetét próbáltuk feltérképezni, tu­lajdonképpen erre kerestük a választ. Hogyan világítanak a lámpások? Tehát az isko­lától indultunk, ezt tartjuk a legfontosabbnak. A pedagó­gusok — elsősorban az álta­lános iskolákban — bizony nehéz körülmények között dolgoznak, elég nagy volt az elmúlt években a fluktuáció is, de akik maradtak, vállalt hivatásukhoz méltóan végzik munkájukat. Az elmúlt tan­évben száznyolcvan kevi diák fejezte be a nyolc osz­tályt. és csak négyen nem tanultak tovább. A Ványai Ambrus Gimnázium és Köz­lekedéstechnikai Szakközép- iskolának négyszáznyolcvan diákja van, egyharmada „ke­vi gyerek”. De itt jegyezzük meg — az érted haragszom én, nem el­lened gondolatával, hogy a 15 éven felüli népességből — 1980-as adat — csak 61,5 szá­zalék az általános iskola 8 A város értelmisége — el­sősorban a mintaszerűen dol­gozó TIT-szervezetben — aktívan segíti a közművelő­dést. Azért így írtuk le ezt — az egyébként igaz mon­datot —, mert a konvenciók hatása alól nem szabadulha­tunk. De hozzátesszük, az aktív értelmiségi magatar­tást tartjuk természetesnek — a hal úszik; a madár re­pül; hiszen az értelmiséget nem a diplomája különbözte­ti meg közegétől. (Ahol így van. önvizsgálat szükséges.) A köz művelődésén nem­csak a TIT-tagok által tar­tott 280 alőadást értjük, bár ez is szót érdemel. Sokat hal­lunk a klasszikus ismeretter­jesztő formák válságáról — az idén — eddig — kétszer annyi hagyományos előadás hangzott el, mint tavaly, igen szépszámú hallgatóság előtt. mur.ista filmgyártás művé­szeti vezetője, ezért mene­külnie kellett, s a „Sir” elő­nevet tehetségével szerezte; Korda Vince a VIII. Henrik magánélete, A bagdadi tol­vaj, a Lady Hamilton című filmek szintén világhírű dísz­lettervezője; Korda Zoltán a Bosambo, A dzsungel köny­ve, a Gioconda mosoly, a Maccember.ügy című filmek megint csak messzi földön ismert rendezője. S azok. akikről nem ír szalagbetűs címekkel a világsajtó; Hegy­foki Kabos, a meteorológia tudományának egyik magyar úttörője, Kupa Árpád, akit méltatlanul feledtünk el. pe­dig a Napszámosok című könyve maradandó érték. A néhány évtizede elhunyt Las- kai Mihály csodálatos nyel­vezetű elbeszéléseit össze kellene végre gyűjtenünk, és ki kellene adnunk. Sorolhat­nánk, örvendetesen sok ne­vet kellene feljegyeznünk. Hogy lehet az, hogy egy pa­rányi városka ennyi jeles embert adott a hazának, a világnak? Ez sem véletlen, ahogy a keviek erkölcsi tar­tása, humanizmusa sem. 1944 októberében ötvenkét súlyo­san sebesült szovjet katonát mentettek meg a biztos pusz­tulástól, ápolták, nagy szere­tettel gyógyították őket a vá­rosháza pincéjében — a 4. SS páncélgránátos hadosz­tály halálfejesei pedig az épület előtti téren táboroz­tak. De ha a magyar szocialista mezőgazdaság fejlődését gondoljuk végig; Túrkeve az első termelőszövetkezeti vá­ros ... osztályát elvégzettek aránya. Az sem vigasz, hogy ez a fontos mutató 1970-ben még csak 41,9 százalékot jelzett. Pedig a tehetséggondozás olyan Túrkevén, hogy más­hol alig akad példa ilyen nagyszabású misszióra. A TIT aktív közreműködésével az általános iskolákban a kis matematikusok, kis biológu­sok, kis fizikusok stb. elne­vezésű baráti körökben ta­nulnak a legtehetségesebb diákok. Néhány téma; szám- elméleti kérdések, kongruen­cia (a harmadik osztályosok részére!), lineáris programo­zás (a hetedik, nyolcadik osztályosoknak) stb. A kró­nikás bevallja, a fogalom na­gyon leegyszerűsített tartal­mán kívül az említett tudo­mányokról nincs ismerete — de őszintén örül annak, hogy a kevi diákok erről többet tudnak nála, s úgy hiszi, ez­zel sokan így vannak.) Minden tisztelet azoknak a tanárembereknek, akik na­gyon szerény honoráriumért, a baráti köszönő szóért jól gazdálkodnak a tehetségek­kel, s lehet, hogy valamelyik „tudós klubban” ott tanul már az a gyerek, aki később Keve büszkesége lesz. A kultúra fogalma válto­zott, kiteljesedett. A város­nak néhány évtizede még nem volt műszaki értelmisé­ge, ma viszont csaknem száz felsőfokú műszaki diplomá­val rendelkező szakember él, dolgozik Túrkevén. Ha nem is ennyire megkülönbözte­tően, de az előzőhöz hason­ló az agrárértelmiség számá­nak örvendetes gyarapodása is. Egyszer valakik talán majd tanulmányt írnak ar­ról, hogy a falvakba, kisvá­rosokba települt népi értel­miségiek mi mindenre taní­tották meg a környezetük­ben élőket. Ehhez az egyik modell Túrkeve lehetne. Az igazsághoz tartozik; a kun városban és a hasonló hátrányos helyzetű nagyvá­rosi kollégáihoz képest. Túr­kevén drágább építkezni. mint Szolnokon — szállítás! —, a piaci felhozatal, vá­laszték kisebb, az árak ma­gasabbak, az igényesebbek közszükségleti cikkeiket nem mindig kapják meg helyben. A színházért, hangversenyért, operáért utazni kell, de a közkedvelt turisztikai he­lyektől is távol esik a város. Jövedelmi viszonyaikban — néhány speciális értelmiségi pályától eltekintve — az or­szágos átlag alatt vannak. S mégis, mégis ... A körzeti főorvostól hallottam, hogy a város szerény egészségügyi szolgálata a közelmúltban 18 magányos, tanyán élő embert kutatott fel. hogy helyzetü­kön könnyítsen; irodalomta­nár arról panaszkodik, hogy kevés könyvet vásárol a gyermekkönyvtár, szűkösek a körülmények; mérnökem­ber azon morfondírozik, ho­gyan kellene a mozihoz épí­teni — amikor lehet — a terveknél is praktikusabban új művélődési házat. Miért nem kapcsolják be jobban a megye kulturális vérkerin­gésébe a Finta Múzeumot — kérdezték többen —. miért nem utaztatnak oda külföldi turistákat, vendégeket? Tényleg, miért nem? Az egyik legérdekesebb képző- művészeti látnivalónk való­ban nagyobb nyilvánosságot érdemelne. Nem furcsaságok, hanem jelenségek A városi művelődési ház — ha az épület állagát néz­zük, ilyen szinte nincs is, csak egy majdhogy romos valami — tpbb mint húsz kü­lönböző szakkört, művészeti csoportot, klubot stb. mond­hat magáénak. Azt hinné az ember, abban az épületben senki sem kívánkozik tartós együttlétre. Nem így van, a különböző helyi csoportok országosan is az elsők kö­zött vannak: honismereti szakkör, ifjúsági fúvószene­kar, népi díszítőművészeti szakkör. Egyedülálló jelen­ség az 1978-ban alakult Kö­rösi Csorna Sándor Társaság helyi csoportja. Céljuk, idé­zet az alapszabályzatból: ,',Az orientalisztika marxista—le­ninista szemléletű és mód­szerű művelése, ilyen kuta­tások elősegítése és támoga­tása, számukra tudományos vitafórum biztosítása stb.” Érdekes az ez évi program is: négy egyetemi tanár tart előadást a társaság tagjai­nak, az érdeklődőknek. A Kevi Kör alkotóházát a napokban avatják. Mi is az a Kevi Kör? Mindenesetre „Kiváló együttes”, ezt a meg­tisztelő címet tavaly kapták meg. Nyughatatlan — tehát a világot előbbre vivő — em­berek társasága, keresik ön- kifeiezési lehetőségeiket, fes­tenek, faragnak, fotóznak, verseket írnak, szobrászkod­nak. Nem művészi babérok­ról álmodoznak — bár közü­lük jónéhányan országos tár­latokon is rendszeresen sze­repelnek — úgy hisszük, egy­szerűen csak az alkotás örö­mét élvezik, de mindenkép­pen hatni akarnak. Köztük aztán tényleg sokféle ember van, a pásztortól a magasan képzett diplomásig. Nagyon erős kohézió köti őket. nem az érdekek szövevénye, ha­nem a tehetség szorítása. Szellemi műhely a javából — ennek sem tudjuk párját említeni. A napokban egy holland rendszámú gépkocsi állt a Finta Múzeum előtt. Ala­csony, szakállas férfi a ven­dég. Elmondta jövetele cél­ját: meghívták, hogy vegyen részt Budapesten a külföldön élő magvar képzőművészek kiállításán. Ha mór ez a megtiszteltetés ért. mondta Ratkai Lajos, az Amszter­damban élő szobrász. úgy gondoltam. Keviben is kí­váncsiak rám. hiszen itt vol­tam pékinas. A Kevi Kör XIII. tárlata után a hajdani pékinas szob­rait és Vad Erzsébet — ő ’s kevi — festményeit láthatják majd a városban —ahol a megjelenésről követ kezt et ve — mindig szívesen fogadott a kulturált együttlét. Tiszai Lajos Az orosz irodalom klasszikusai, nagy realistái 1945 előtt sem vol­tak ismeretlenek a magyar olvasók előtt. Irodalmi éle­tünk érzékenységét mutatja, hogy e művek oroszországi megjelenésük után viszony­lag gyorsan magyarul is ol­vashatók voltak. Nincs is ezen mit csodálkoznunk, ha számításba vesszük az orosz irodalomra annyira jellem­ző mély emberiességet, az erkölcsi problémák iránti ér­zékenységet, a lélek mélysé­geinek feltárására irányuló törekvést és képességet, amely még a ma olvasóját is annvirn leköti s magával ra­gadja. A Cserépfalvi-kiadásban a kiadó ügyeskedése révén úgyszólván „véletlenül” meg­jelenhetett a Csendes Don. s színes puhafedelű köteteit egyetemi órákat is mellőzve szinte megszakítás nélkül ol­vastam magam is végig. A szovjet irodalom, a szovjet könyv igazi elterjedése és népszerűsége azonban csak a felszabadulás után következ­hetett be. A felszabadulás — mint egész életünkben — a könyv­kiadásban is gyökeres for­dulatot hozoít. A Magyar— Szovjet Művelődési Társaság kiadója, a mai Európa Kiadó elődje már 1945-ben kezdte kézbe adni a szovjet és orosz irodalom jeles alkotásait. Ma, 37 esztendő múltán nehéz pa­pírra vetnem, mit jelentett nekem s az én, háború alatt férfivá érett nemzedékemnek a szovjet irodalom megisme­rése. Hiába próbálom ugyan­is érzékeltetni a felfedezés izgalmas örömét, az emberi szemhatár kitágulását, a szo­katlannak, az addig nem ta­pasztaltnak furcsa, hittel és kétkedéssel kísért befogadá­sát, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború har­cait. az orosz nép mérhetet­len áldozatvállalását, a leg- mélyebbb nyomorúságból va­ló felemelkedésének golgotás útját ábrázoló írások okozta döbbenetét. Magát az érzést: azt a lelkesítő, a példa kö­vetésére serkentő s tettekre ösztönző hatást, egy másik nehéz sorsú. mérhetetlenül sokat szenvedett, de a testi­lelki szenvedés sokszor apo­kaliptikus kínjai között is egyenes gerincét megőrizni tudó nép iránti szolidaritás, majd a kibomló szeretet ér­zését a száraz szó legfeljebb jelezni tudja csak. Azt azon­ban hittel vallom ma, évtize­dek múltán is, hogy mind­az, ami a háború utáni évek­ben olvasott szovjetorosz könyvek lapjairól sugárzott felém, s nemzedékem tagjai felé, kitörölhetetlenül beépült egész tudatunkba, világnéze­tünk szerves részévé vált. Gorkij tanított meg ben­nünket arra, hogyan kell képmutatás nélkül szeretni az embereket, Lenin művei arra, hogyan lehet ehhez a megfelelő életfeltételeket megteremteni. Alekszej Tolsztoj trilógiájából értet­tük meg, milyen nehéz utat^ kell megjárnia a régi értel­miségnek, míg megtalálja a maga helyét az új rendszerű új világban. Osztrovszkijtól, Fagyejevtől, Bektől, Solohov- tól tanultuk a helytállást, Makarcnkótól a pedagógiát. De meddő dolog lenne foly­tatni a felsorolást, s remény­telen is, hiszen ki tudná egy ilyen írás keretében csokor­ba gyűjteni mindazon írók nevét, akik így vagy úgy, sze­repet játszottak emberi sze­mélyiségének formálódásá­ban. S ha akadtak is a hozzánk beáramló szovjet könyvek között kellően ki nem érlelt, sematikus alkotások, azok fo­kozatosan kihulltak az idő rostáján. A két ország kiadóinak és könyvterjesztőinek erősödő együttműködésével, a kölcsö­nösség elvének szem előtt tartásával s nem utolsó sor­ban' kitűnő műfordítóinak odaadó munkássága révén váll mennyiségében és minő­ségében egyaránt tartalma­sabbá a magyar és a szovjet könyvek cseréje. Megjelentek a magyar könyvpiacon olyan szovjet művek, amelyek az SZKP XX. kongresszusa előtt hiányoztak a listákról, új nevekkel ismerkedett meg a magyar olvasóközönség, je­lentkeztek a szovjet „új hul­lán*” szerzői, s alkotásaik hamarosan a legkedveltebb könyvek közé kerültek Ma­gyarországon is. A Szovjet Irodalom c. folyóirat megje­lenésével pedig, egyre gazda­godó tartalommal rendelke­zésre áll az az orgánum, amely szinte naprakész kap­csolatot teremt a szovjet iro- jialom és a magyar olvasókö­zönsége között. így, a hatva­nas évek végére, a hetvenes évek elejére kialakult egy ki­egyensúlyozott, minőségcent­rikus könyvellátás, amely kiadók, terjesztők egyetérté­sével és az olvasók érdeklő­désével találkozott. A kezdet mindent akaró lelkesedését az olvasók köré­ben is felváltotta a tudatos, érdeklődési körnek és igény­szintnek megfelelő válogatás, örvendetes, hogy ez a folya­mat nem jelentett és ma sem jelent visszaesést a vásárolt szovjet könyvek mennyiségé­ben, a könyvtárakból kölcsön­zött szovjet könyvek számá­ban. Ebben természetesen ré­sze volt a helyes kiadáspoli­tikán kívül mind a könyv­terjesztés, mind a könyvtár­ügy erőltetéstől mentes nép­szerűsítő munkájának is. Példaként magát a szovjet könyv ün­nepi hetének rendszeres megrendezését említem, amely a sokoldalú könyvkí­nálattal együtt rendhagyó iro­dalomórák, könyvismerteté­sek, játékos vetélkedők, ki­állítások révén is igyekszik közelebb vinni az olvasóhoz. Mi, Szolnok megyeiek jó ér­zéssel gondolhatunk vissza az Olvasó Népért mozgalom je­gyében a hetvenes években két ízben is meghirdetett Kell a jó könyv olvasópályázatra. Eltekintve attól, hogy a szovjet könyvek olvasottsá­gáról számot adó országos vetélkedőn a TV nyilvános­sága előtt először az első, majd a második helyet szol­noki csapat hódította el. az olvasóoályázat előbb másfél majd közel háromezer me­gyebeli olvasót késztetett legalább hat szovjet könyv elolvasására, alapos megis­merésére. sőt bizonyos szem­pontok szerinti feldolgozásá­ra. A szovjet könyv iránti ér­deklődés pályázatok múltán sem lankadt. Az eladott könyvek, zeneművek értéke évről-évi'e nő. Csupán a Mű­velt Nép éves forgalma fe­lülmúlja már a tízmilliót. Jellemző, hogy amikor még meg sem nyílt hivatalosan a könyvhét, a vásárlók pusztán a könyvkirakat vonzása nyo­mán több tízezer forintot költöttek már szovjet köny­vekre, lemezekre. Az olvasói érdeklődés irá­nyáról sokat elárulnak a könyvkárlyák a könyv­tárban. Az igazi irodal­mat nem lehet megunni. Ezt bizonyítják Gorkij elbeszélé­seinek ronggyá olvasott kö­tetei. Pausztovszkij könyvei­be új kartont kellett tenni, mert a régi betelt. Az aláírá­sok tanúsága szerint az igen kedvelt könyvek közé tarto­zik Solohov Hazáért harcol­tak c. műve, Szimonov min­den könyve. Sokan olvassák Bábelt, Bek. Osztrovszkij. Polevoj klasszikusnak számí­tó alkotásait, de Bulgakov népszerűsége még ennél is nagyobb. Makarenko Peda­gógiai hőskölteménye ma is a sokat: forgatott művek kö­zé sorolandó. A kortárs szovjet próza í- rók legkedveltebbjei — leg­alább is Szolnokon Akszio- nov. , Trifonov, Ajtmatov, Bondarev. Bogomolov. Bikov. Vasziljev. Suksin és Raszpu- t.vin. Megfelelő az érdeklődés a versek, különösen a versan­tológiák iránt is. A klasszi­kusok közül Jeszenyint olvas­sák a legtöbben. Majakovsz­kijnak inkább egyes verseit keresik. Biok előtérbe kerü­lését viszont kötelező olvas­mánnyá válása is magyaráz­za. A kortársak között Jevtu­senko még mindig vezet. Fő­leg a háborút járt korosztály­nak köszönhető, hogy Zsukov emlékiratai, Bugyonnij Lo­vasrohama, Andrjuscsenko Dnyepertől a Dunáig c. visz- szaemlékezése nagyon ritkán található bent a kölcsönző polcain. Brezsnyev írásait is egyre többen ízlelgetik. A fiatalabb korosztály Dold-Mijalik két művét az Ordasßk között és a Fekete lovagok között címűt legalább annyira agyonolvassa, mint Szemjonov Stirlitz dossziéját. Életkori sajátosságuknak megfelelően a kalandos kri- mi-jellegű könyvek és a tu­dományos-fantasztikus regé­nyek, elbeszélések a legtöb­bet forgatottak. Mi magyarázza a szovjet könyvek népszerűségét? A részletes elemzés és a teljes­ség igénye nélkül utalok né­hány általánosítható vonás­ra. Az átlagolvasó szereti a cselekményességet, a feszes, jól követhető szerkesztésmó­dot, a fordulatosságot. A ma­gyar emberekhez közel áll a szovjetorosz irodalomra jellemző érzelemgazdagság, az emberi élet kis és nagy kérdéseivel való együttérző foglalkozás. A történelmi sors­közösség, a társadalmi fej­lődés közös útja magyaráz­za olvasóink érzékenységét a társadalmi problémákat gaz­dagon tárgyaló szovjet mű­vek iránt. A Nagy Októberi Szocialis­ta Forradalom, a polgárhábo­rú és a második világháború megrázó élményanyagát az emberformáló időkben tanú­sított különböző közösségi és egyéni, de mindig emberi magatartást mélységes hu­manizmussal taglaló köny­vek pedig nemcsak azokat a korosztályokat ragadják meg, amelyeknek tagjai így vagy úgy átélték ezeket az időket, hanem azokat is, akiknek a számára mindez ma már tör­ténelem. de akikben ezek az írások is azt a tudatot erősí­tik, hogy az emberiség szá­mára egyetlen ésszerű vá­lasztási lehetőség van, s ez a béke. Az olvasók nyilván megta­lálják örömüket az idei szov­jet könyv ünnepére megje­lent kiadványokban is.. Dosztojevszkij, Bunyin, Le­onov, Bulgakov, Katajev ne­ve sorjázik a most könyvpi­acra kerülő könyvek „régi” szerzői között. Űjabb hábo­rús memoárt olvashatnak e műfaj kedvelői Moszkalenkó- nak, a Szovjetunió marsalljá- nak tollából A délnyugati irányban címmel. Hiánypót­ló szerepet tölt be Kuznyecov A mai szovjet próza ill. Voz- nyeszenszkij Párbeszéd a költészetről c. esszékötete, valamint a Sziklaszálon szép galamb c. valóban demonst­ratív válogatás a Szovjetunió népeinek folklórjából. A tu­domány és fantasztikum ha­tárvidékeit bejáró izgalmas könyvre találnak a sci-fi iránt vonzódok Jefremov A borotva éle c. regényében. Csupán egy-egy nevet és címet ragadtam ki — inkább ízelítőül — az idei könyvhét gazdag terméséből s még az új, művészi hangle­mezeket nem is említettem. Nem szándékozom ugyanis megfosztani a könyvesboltok ill. a könyvtárak polcain böngészni szerető olvasókat a felfedezés örömétől. Bizo­nyos vagyok abban, hogy — mint mindig — most is va­lóban örömet szerez majd a szovjet könyvek és zenemű­vek 1982. évi, ezekben a na­pokban történő ünnepi be­mutatkozása s ennek révén is tovább bővül a szovjet iro­dalom barátainak köre. Szurmai Ernő Kistud ósok körei Lépéshátrányban

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom