Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-06 / 234. szám

1982. OKTÓBER 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 IA tévé I képernyője előtt Mondhat bárki bármit' — okkal és joggal is —, de a te­levízió programjára nagyon rányomja bélyegét, hogy mit láttunk a híradó után, azaz este nyolctól a fő műsoridő­ben. Az ekkor sugárzott mű­sorok szerepe nagyon megha­tározó a néző hangulatára, kedélyére, végül a tévéről ki­alakított véleményére. Néz­zük meg ezúttal ebből a szempontból az elmúlt he­tet: mit is láttunk este nyolc­tól mondjuk tízig. Esténként nyolctól A kedd este még mindig a csehszlovák sorozaté, s azt hiszem, bevallhatjuk, ennek a városszéli kórháznak a munkatársai és jeles betegei már szinte családunk tag­jaivá váltak; úgy beszélünk róluk, úgy emlegetjük őket társaságban vagy családi körben: belopták magukat a szívünkbe. Szigorú szemmel persze sok mindent kifogá­solhatnánk a filmben, a ki­váló sebész főorvos állásvál­toztatása láttán — még ha fia érdekében is vállal kör­zeti orvosi feladatokat —, enyhén szólva csóváljuk a fejünket, mert az efféle lé­pést nem igazolják vissza életből vett tapasztalataink, de ez a drámai fordulat írói- lag sem eléggé hiteles. De szép, kétségtelen és megha­tó. És valahogy van ennek az egész kórházi históriának valami vidékies bája, akár a kibontakozó orvos és beteg közötti szerelemre, akár a munkatársak egymás közötti viszonyára, akár Blazsej dok­tor úr és a szép ápolónő kap­csolatára gondolok. Kicsit olyan ez az egész, mint egy szép mese. Csakhogy közben a csúnya intrikák, a különbö­ző emberi gyengeségek, ezek azért (figyelmeztetnek, hogy a Kórház a város szélén a mai valóság képe is. Szóval nekem kedvenc televíziós ol­vasmányom lett ez a cseh­szlovák sorozat. Szerdán este egészen más jellegű élményben részesül­tünk: semmi édesség, ke­mény, érdes a hang s a való­ság pedig pőrére vetkezetten állt elénk. A nyers valóság Vitézy László Vörös föld cí­mű filmjében. A Békeidő után, amely ugyancsak fel­borzolta a kedélyeket, most egy újabb „robbantás”. Ér­dekességként megemlítendő, hogy ez a film még nem is futott le a mozik műsorán, s már a képernyőre került. Szokatlan ez a filmforgalma­zás gyakorlatában. Nyilván a Vörös föld izgalmas tartal­ma indokolhatja ezt a „rend­hagyó” televíziós bemutatót. Valójában ez a film a | kép­ernyőre illik, itt kevésbé te- átrális, mint mozik nagyvász­nán. A natúr szereplők (szí­nész csak néhány szerepben játszik) és az ábrázolás do­kumentumszerűsége jól ér­vényesülnek, „helyén van­nak” ebben a közegben. A Vörös föld tehát igazi tele­víziós film, jóllehet, nem an­nak született. Izgalmas, dús feszültségű, mai konfliktu­sokat feltáró film, s ha egyes részletek megítélésében el­lentétes véleményeket is szülhet a nézőkben, végső ki­csengésében azt a gondolatot erősítheti meg bennünk, hogy gondjainktól, feszültségeink­től, bajainktól — bármily természetűek legyenek — csak akkor szabadulhatunk meg, ha bátran szembe me­rünk nézni velük. Ahogy Vi­tézy László is tette filmjé­ben, amikor feltárta egy fa­lusi bányász milliókat érő felfedezésének nyomán ki­alakult bonyolult helyzet Tegnap Sárospatakon, a Sárospataki Képtár új épü­letében nyitották meg a Borsod megyei múzeumi és műemléki hónapot. A mű­emléképületet mintegy tíz­millió forintos költséggel állították helyre. A képtár­szinté valamennyi ellent­mondását az egyéni érdek és a társadalmi érdekek össze­ütközését éppúgy, mint az égvén és a közösség viszo­nyát jellemző ellentéteket. Erről a filmről bizonyára sok helyen szó esett, még mun­kahelyeken is. Ezért érde­mes volt, úgy vélem, a „mil­liók mozijában”, a képernyőn is mihamarabb műsorra tűz­ni. Csütörtökön este Ibsen-be- mutató a budapesti művésze­ti hetek keretében, tehát ki­emelt produkció. Sajnos, el­lentétben a várakozással, halványabb tévéjáték, mint ahogy megszoktuk Mihál.yfi Imrétől, aki képernyőre vit­te a Solness építőmestert. Hiába van itt együtt minden, ami egy jó tévéjátékhoz kel­letik: a klasszikus szerző, az igazán hozzáértő rendező és a jól megválogatott színé­szek, ez a Solness építőmes­ter mégsem jön le valahogy a képernyőről, távolinak tű­nik, idegennek. Jól megkur­tították, ez is igaz, talán ez lehet a baj. Nincs elegendő terük a hatalmas gondola­toknak, érzelmeknek, hogy kifuthassák magukat, vagy talán a történet erősen jel­képes volta nem érvényesül eléggé a játékban, s ezért nem érezhettük igazán a dráma nagyszerűségét? Pénteken este is bemuta­tót ünnepelhettünk, egy új tévéfilmsorozat jelentkezé­sét: megérkezett a képernyő­re Dániel. Jóvágású fiatal­ember, szakmája szerint fényképész, életmódja: járja az országot; hol itt. hol ott bukkan fel, ahol épp dolga akad. Egy kis rozzant ötszá­zas Fiattal jár és ahol tud — mert ez meg a hivatása, leg­alábbis az író, Szakonyi Ká­roly szándéka szerint —. ott segít magán is meg másokon is, s mert jóképű és mozgé­kony — Huszti Péter szemé­lyesíti meg, s mert nem is rest cselekedni, kalandja akad bőven. Kicsit bolondos fickó, talán ezért is rokon­szenves. íme tehát: egy ro­konszenves fiatalember, aki az életben azután egyáltalán nem rokonszenves dolgokkal találkozik. Valójában ez ké­pezi a sorozat szatirikus alapját. Hisz a Dániel, ahogy ez már az első részletből is kitűnt, társadalmi fonáksá­gaink mulatságos gúnyrajza. Szálkái Sándor rendezte, aki bizony elég régen jelentke­zett munkájával a képernyőn, pedig ő a tévészatíra régi, kipróbált és jól bevált mes­tere. Hát most újra itt van ő is, s ennek, azt hiszem, örül­ni lehet. Szombaton: a Derrick-so­rozat talán eddig leggyámol- talanabb darabja. Ami soha nem fordult még elő krimi közben velem: elszendered- tem, oly álmosító volt. A' Poptükör viszont „európaian” elegáns köntösben kellette magát. Kiállításában ver­senyre kelhet a műfaj leg­jobb ‘képviselőivel. Kell ez a látványos tálalás, elvégre a muzsika sem rhinden. Plá­ne, ha könnyűmuzsika. Végül vasárnap este a Tü­csök és a hangya. Az ősi fabula modern változata, Al­fonso Paso műve nyugatné­met tévéfilmen, melyet Tho­mas Engel készített. Aki lát­ta. igazolhatja: ebben az al­kotásban jóformán egyetlen igaz hang sem szólalt meg, minden hamis volt, csinált és rettenetesen művi. Nem is tudom, hogyan került a je­les külföldi tévédrámák be­mutatkozási helyére, televí­ziónk Vasárnap esti tévészín­házába? ünnepélyes átadása két más eseménnyel is párosult: Megnyitották Andrássv Kur­ta János szobrászművész ki­állítását és kiosztották a XXII. Istvánffy Gyula nép­rajzi és honismereti pályá­zat díjait. Tallinni amatőrfilmesek Szolnokon Beszélgetés Tönu Áruval Tönu Áru Hat esztendeje rendezték meg először a tallinni és a szolnoki amatőrfilmesek ta­lálkozóját. Azóta évente összejönnek az alkotók, ki­cserélik tapasztalataikat, be­mutatják legújabb munkái­kat. Az idén Szolnok a fesz­tivál házigazdája. A ven­dégek egy hetet töltenek a megyeszékhelyen. A cso­portnak tagja Tönu Áru is, aki a tavalyi, Tallinnban rendezett, fesztivál elsődíjas filmjét készítette. — Az elmúlt másfél évti­zedben Tallinnban, de egész Észtországban sokat népsze- rűsödött és fejlődött az ama­tőrfilmezés — mondja Tönu Áru múzeumigazgató. — Nem egy tehetséges alkotó hivatásos lett. Tallinnban több klub működik. Két éve adták át a Filmek Há­zát, ahol szakmai útmutatás­sal segítik az amatőröket. — Milyen témákat kutat­nak kameráikkal? — A skála igen széles. Igyekszünk aktuális dol­gokról szólni, törekszünk arra, hogy amit mondunk, az igazán emberi legyen. Nálunk zönamel dokumen­tumfilmek születnek, ugyan­is az a tapasztalatunk, hogy ezt fogadják legkedvezőb­ben a nézők, mivel reális és tényszerű. Viszont nagyon izgalmas feladat — éppen ezért ha lehetőség van rá, szívesen vállaljuk — a já­ték- és az animációs filmké­szítés is. — Tavalyi nyertes filmje a fémszobrászat titkaiba nyújt bepillantást. Most mit hozott magával ? — Útkereszteződésben cím­mel játékfilmet készítettem. Egy olyan óriási témakör­ből vágtam ki egy piciny szeletet, mint a családi élet. Úgy gondolom, ez fontos, egyetemes kérdés, amelyről mindig mindenütt érdemes szót ejteni. Én vallom, az embernek szíve legmélyén egész életében gyermeknek kell maradnia, függetlenül attól, hogy hány éves. Szá­munkra a szolnoki kollégák­kal való kapcsolat ösztönző is. Rangot jelent, ha valaki­nek a filmjét levetítik, ugyanis Tallinnban a sereg­szemlét megelőzően vala­mennyi nevezett filmet be­mutatunk, de ide csak a legjobbak kerülnek. Az idén nyolc alkotást talált alkal­masnak a zsűri, hogy a fesz­tiválon indulhasson. A vendéglátók, a szolnoki amatőrfilmesek igyekeznek emlékezetessé tenni a talál­kozást a Tallinnból érkezett kollégáiknak. Bemutatják a megye üzemeit, kiránduláson vesznek részt. A filmek ve­títését — amely nyilvános — pénteken délelőtt a Tisza filmszínházban tartják. A közönség és a Bán Róbert rendező elnökletével dolgozó zsűri összesen tizenhárom alkotást nézhet meg. . —f — VM. Új képtár Sárospatakon A vértanúk emlékezete „Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyaror­szágon, ha kell. a lejemmel szavatolok érte. mert gyöke­restől irtom ki a gazt... Uta­sításaim nincsenek, de telj­hatalmam van, korlátlanul rendelkezhetem a király ne­vében” — írta 1849. augusz­tus 24-én Aradról báró Ju­lius von Haynau, az osztrák hadsereg főparancsnoka, Ma­gyarország és Erdély korlát­lan hatalommal felruházott katonai és polgári kormány­zója bizalmasának, Kari von Schönhals császári és kirá­lyi altábornagynak. Ugyan­ebben a levélben már el is büszkélkedhetett első áldo­zatával : „Ezzel a szörnyű példával tartozom a hadse­regnek és a világnak elret­tentő például, tegnapelőtt megkezdődött a dolog, fel­akasztottam egy Auffenberg nevű egyént, aki valamikor hadnagy volt a Mazzuchelli ezredben, aztán ezredes és Kossuth segédtisztje”. És: „Kiss, Leiningen, Poelten- berg, Vécsei stb. is követni fogja, mihelyt megérkezik. Az eljárás a lehető legrövi­debb lesz, megállapítjuk az illetőről, hogy tisztként szol­gált nálunk, és fegyveres szolgálatot teljesített a láza­dó hadseregben”. Valóban rövid volt az el­járás. Az első vértanút, akit magyar néven, Ormai Nor­bert vadászezredesként tart számon a történelem, követ­ték a többiek, szám szerint tizenhármán, akiket 1849. ok­tóber 6-án az aradi sáncon végeztetett ki a vérszomjas osztrák tábornok. Ugyanaz­nap Pesten, az Újépület előtt ölték meg az öngyilkosságot megkísérlő Batthyány Lajos grófot, az első felelős magyar kormány miniszterét. Az ara­di tizenháromról szoktunk szólni az elbukott 1848-as forradalom és szabadságharc vértanúit említve, de ennél jóval nagyobb a számuk. Hi­szen október 25-én Haynau agyonlövette Kazinczy Lajos ezredest, 1850-ben január lil­én ki végeztette • Hauk La jos alezredest, 1850. február 7-én a halál megváltotta szenve­déseitől Lenkey János tábor­nokot. akit Haynau szintén halálra szánt. De kivégzőosz­tag golyójától találva vagy a hóhér kötelén végezték még mások is: ismerjük Csányi László, Jeszenák János, a lengyel Mieezyslaw Woroni- ecki ezredes, Csernus Manó, Perényi Zsigmond és Szacs- vay Imre tragikus sorsát. Egy krónikás összesen száz- tizennégy kivégzést regiszt­rált: negyvenkilencen kötél, hatvanötén golyó által végez­ték életüket. Haynau így ir­totta a „gazt”, gyilkoltatta azokat a férfiakat, akiknek emlékét az idő múlásával egyre nagyobb tisztelettel és kegyelettel őrzi a nemzet, amelynek forradalmi érzüle­teit a schwarz-gelb terror nem tudta megtörni, s amely két újabb forradalom, 1918 19 után immáron egy győztes forradalmi átalakulás utáni korszakban él. Haynau bár megölethette azokat, akiket hatalmába jutott, mégis vég­zetesen tévedett, amikor az­zal hencegett; „A magyarok háromszáz év óta mindig lá­zadók, csaknem valamennyi Habsburg király idején tör­tek ki forradalmak. Én va­gyok az az ember, aki ren­det fog teremteni. Nyugodt lelkiismerettel lövetek agyon százakat is, mert szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen mód intő példát szolgáltatni minden jövendő forradalomnak”. És Haynau nemcsak a ma­gyar nemzetet kívánta elret­tenteni. Hiszen a magyar ese­ményeket nagy figyelemmel és rokonszenvvel követték szerte Európában. Heine, Marx, Engels éppúgy, mint a korszak sok más nagysze­rű gondolkodója, s az utcák népe, amely bár csak töredé­kesen értesülhetett a magya­rok harcáról, ösztönösen test­véreit üdvözölte a nemzeti függetlenségért küzdőkben. A reakció nemzetközi szövet­sége éppen ezért egyesült Kos­suth Magyarországa ellen. És a másik oldalon; ezért sereg­lettek a haladás hívei a ma­gyar szabadságharc lobogója alá szerte Európából, ezért állt át néhány liszlánlátó cá­ri tiszt a forradalom elnyo­mására küldött hadseregből a forradalom védelmére. És méltatlan sors jutott az aradi vértanúknak később is amikor már ápolták emlékü­ket. A kiegyezés utáni Habs- burg-időkben és a Horth.y- korszakban hazafias frázis- pufogtatás folyt 1849. októ­ber 6-a minden évfordulóján, feledtetni akarván azt a tör­ténelmi igazságot, hogy a nemzeti függetlenség és a haladás nemzetközisége szo­rosan összetartozik. Nem si­került, nem sikerülhetett. A nép — ha legendákkal, a történelmi tényeket talán nem mindenben pontosan fedve is — megőrizte szívé­ben a mártírok emlékezetét. S amikor ismét idegen elnyo­más fenyegette az országot, amelyet már mások érdekei­ért háborúba vittek, éppen 1941. október 6-án zajlott le az első tüntetés az ország fa- sizálódása. a náci szövetség ellen. Az új küzdelem harco­sai emlékeztek a foradalom és a szabadságharc mártírjai­ra. 1848 49 valóságos tanúsá­gára emlékeztettek. Vajha többen megfogadták volna ezt a figyelmeztetést: az or­szágnak nem kellett volna olyan szörnyű árat fizetnie azért, amiért eleink is küz­döttek — a haladás, a szi­lárd függetlenség útjára ju­tásért. Az aradi tizenhármak, a nemzet szabadságáért és füg­getlenségükért életüket fel­áldozott valamennyi hős em­léke egy nemzet lelkében él. Égnek a jelképes lángok. És mintha egy nemzet fohászát fejezte volna ki Damjanich Jánosnak az utolsó éjszakán papírra vetett és az utókorra maradt gyönyörű imája: „Ol­talmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszede­lemtől!... Áldd meg a sze­gény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot!” Pintér István Vasaskórusok országos fesztiválja Október 9—10-én rendezik meg Esztergomban a vasas­kórusok országos fesztivál­ját. Szombaton 17.30-kor kezdődik a találkozó az esztergomi Labor Műszer­ipari Művek kultúrtermében, vasárnap pedig az esztergo­mi Petőfi Sándor Művelődési Házban 11 órakor mutatkoz­nak be a kórusok. Mind­két hangversenyen Bartók- és Kodály-műveket szólal­tatnak meg. A fesztiválon hét kórus vesz részt. A tv-ben Ismeretterjesztő sorozatok Két újabb ismeretterjesztő sorozat vetítését kezdi meg a közeljövőben a Magyar Te­levízió. A múzeumi és mű­emléki hónap alkalmából tűzi műsorára a tv a Magyar múzeumok című programot. Az első epizód — október 12-én — a Néprajzi Múze­um gyűjteményéből válogat, bemutatva az intézmény legszebb darabjait. Az 1977-ben sikerrel su­gározott Telefénykép után Fotográfia címmel újabb 6 részes sorozattal jelentke­zik Korniss Péter, a neves fotóriporter. A sorozat október 16-án jelentkezik első ízben. s szombat délutánonként ke­rül képernyőre. Tiszai csend

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom