Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-06 / 234. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. OKTÓBER 6 • . / Gyászhír — köszönetnyilvánítások Értesítjük az ismerősöket, rokonokat, hogy édesanyánk, ÖZV. KIRÁLY FERENCNÉ sz. Varga Mária hosszú szenvedés után életének 74. évében elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása október 7-én 14.30 órakor a Munkásőr úti temetőben. A gyászoló család. Fájdalomtól megtört szívvel mondunk köszönetét az új- szászi Általános Iskola igazgatójának, helyettesének, osztályfőnökének, tanári karának, a 8 a. osztályos tanulóinak, valamint minden osztálynak, úttörőknek. Köszönetét mondunk az újszászi AfÉSz vezetőinek és dolgozóinak, a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalat szászberki Akkumulátor Gyáregység vezetőinek és dolgozóinak, a Vöröskereszt újszászi nagyközségi vezetőségének. Köszönetét mondunk a rokonoknak és minden kedves ismerősnek, akik felejthetetlen, drága kicsi MÁRTÁNKAT utolsó útjára elkísérték, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló szülei, Üjszász. Fájó szívvel mondunk köszönetét rokonoknak, barátoknak, jó szomszédoknak, volt munkatársaknak, Vámos Ilona, Hámán Kató Szocialista Brigád tagjainak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, nagyapánk, MIHÁLY ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyilvánításaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Szajol. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, szomszédoknak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, GYULAI SÁNDOR temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, utolsó útjára elkísérték. A gyászoló család, Tiszáin oka. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, SZÉCSI IMRE temetésén részt vettek, utolsó útjára elkísérték, fájdalmunkat részvétükkel, virágaikkal enyhítették. A gyászoló család, Törökszentmiklós. Köszönetét mondunk mindazoknak a karcagi kedves rokonoknak és ismerősöknek, a szolnoki ÉPSZER vezetőinek és dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, KISS SÁNDOR volt ÉPSZER igazgató, Szolnokon rendezett temetésén részt vettek, vigasztalásaikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, hű neje, forrón szeretett két gyermeke és egyetlen fiát eltemető, fájó szívű idős édesanyja. Köszönetét mopdunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, az AMFORA Vállalat dolgozóinak, a zeneiskola vezetőségének és tanári karának, a vízügyi kapitányság dolgozóinak, akik szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, GULYÁS JÁNOS temetésén megjelentek, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. INGATLAN VAROS központjában, 2 szobás ház eladó. Érdeklődni: Jászberény, Balaton u.' 36. (8556) 3 szobás központi íütéses lakóház eladó. Érdeklődni: Cserkeszölö, Korhány 51. sz. (7265) 2 szoba, fürdőszobás, családi ház 346 négyszögöl telekkel, melléképülettel sürgősen eladó. Törökszentmiklós, Szabadságharcos út 48. Érdeklődni: Hajnal üt 14# _ C?376) _ S ZOBA-konyhás lakóépület építési anyaggal eladó, közművesített. Martfű, Rózsa Ferenc út 18. Érdeklődni: Szolnoki út 10. fsz. 2. (8422)__ E LADÓ 2 db központi fűtéses, családi ház 400—400 négyszögöl telekkel a Killián Gy. úton. Belovaiéknál, Mezőtúr. ^3978) CSALÁDI ház eladó Üjszász. Nap u. 17. alatt. Érdeklődni: Szolnok, palla István krt. 24. II6.. vagy 14-429-es telefonon 18 óra után. (H. 1917) ELADÓ új, 3 szoSás, központi fűtéses. családi ház kp. -f- OTP. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Engels út 18. (7398) KIS. családi ház beépítési telekkel “eladó. Törökszentmiklós. Thurzó F. út 3. a. (7396) lakóház eladó 300 négyszögöles gyümölcsös telekkel, 2 szoba, összkomfort, gazdasági épülettel, pincével. Tiszaföld- vár, Malom út 27. sz. (7379) ___ S ZANDASZÖLÖ- SÖN két szoba. Összkomfortos, családi ház kerttel 950 ezerért oladó. vagy kis öröklakásra cserélhető. Szandasző- lős. Karinthy út 44. ÍH. 1946) 200 négyszögöl hobbitelek Szolnok. Paprika u. 56. alatt eladó. (Vegyiműveknél.) Érdeklődni: .Tászi Ferenc u. 16. VIII 35 17.30 órától. (H. 1948) GÉPJÁRMŰ lP-s 850-es Fiat. 1983 szeptemberig müsza- kizott. olcsón eladó. Jászberény. Balaton U. _36. (8557) 126-os P Fiat eladó kifogástalan állapotban. Mezőtúr. Ttír- kevei út 29 á. Érdeklődni 17 óra után. (7153) ___________ E LADÓ ZSUK új. nyitott tehergépkocsi. Maróti Árpád, Jászkarajenő. Ady Endre u. 5. (H. 1939) MŰSZAKI ZTATOTT jó állapotban levő 600 Trabant olcsón eladó. Érdeklődni hét végén. Törökszentmiklós, Bacsó B. 11. (7375) SIMSON S. N. 51-es segédmotor-kerékpár új állapotban eladó. Tószeg, Rákóczi u. 22. Virágos Gábor. (H. 1916) 412-es IG Moszkvics eladó. Mezőtúr, Ifjúsági lakótelep XV, ép. I. em. 8. a. Érdeklődni 17 órától. (7370) _ ^____________ S 100-as Skoda lejárt műszakival eladó. Cserkeszölö, Dózsa út 4. Németh. (8531)_________________ Z APOROZSECBÖL kiszerelt alkatrészek, vázra futómű, motor, világítás, "'díszítő részek, jó gumik eladók. Udvarias, Jászberény. Rákóczi út 33. (8633) 850-es Fiat eladó áron alul. Érdeklődni: Szolnok. Tisza Szálló fürdő. (8643) VOLGA Combi öncsőn eladó. - Szolnok, Mikes u. 17. (H. 1943) PR-es LADA szgk. jó állapotban eladó. Érdeklődni: este 20 óra után. 12-424 telefonon.___(H. 1950) S KODA Octávia 1982. november 27-ig vizsgáztatva, sok alkatrésszel, ugyanott NDK panorámás kék gyermekkocsi eladó. Szolnok. dr. Szana Antal u. 20. Bárdi. (H. 1952)______________ S KODA MB 1000-es alkatrészenként eladó. Érdeklődni: 8— 12 óráig Szolnok. Berzsenyi u. 48. (H. 1953) ADAS-VÉTEL SZÖLÖOLTVA- NYOK’. lugasgyüjte- mények termelői áron, árjegyzéket díjmentesen .küldök. Valiskó szőlész. Gyöngyös. (7070) 4 hónapos bikaborjú. valamint egy 4 és egy 6 éves fejős tehén eladó. Tisza földvár, Sallai Imre út 11. (7158) MUST. bor és szesz- fokolók kaphatók. Kö János, üvegmü- ves kisiparosnál. Törökszentmiklós. Budai Nagy Antal út 14. Dózsa mozi mel- lett. (7950) ___________ B ÜTORAIT kp.-ért megvásároljuk, elszállítjuk. Vásárolunk szőnyeget, régi dolgokat, képeket, dísztárgyakat. Szolnok, Szabadság tér 3. Bútorüzlet. (7203) ELADÓ egy piros, panorámás babakocsi és egy autóba szerelhető gyerekülés. Jászberény, Harangozó u. 2. (8551) ÖT, hét, tizenöt, harmincegy hektoliteres boroshordók, nagyobb szölöprés, szüretelőkád, daráló Neszür 11. dűlőben szőlő, sok szilvafával eladó. Jászberény, Lenin út 94. (8466) ______________ E LADÓ nagy teljesítményű daráló vas mázsával 15 q teherbírású kis traktor. Érdeklődni lehet: Törökszentmiklós, Rózsa F. 8. alatt, 17 órától. (7287) KÖZPONTI fűtéshez új állapotban levő kazán (15 OOo kai) és 8 db 10 tagos 600 II. öntöttvas radiátor eladó. Bálint Béla Szolnok. Hóvirág út 39 a. Érdeklődni: 17— 20 óráig. (H. 1924) PÉZSMAHÁt bunda eladó. Szolnok, Óvoda u. 5 a. 17 óra után. (8471) __________ D RÓTFONAT, horganyzott és színes, normál és csib'efo- nat, 50—200 cm magasságig. Szögvas oszlopok 50x50x5 mm erősségű, 40,— Ft fm kapható. Ri- zinger, Tiszakécske, Felszabadulás u. 87. (8508) ______________ E GY ló után. való könnyű gumis kocsi eladó. Fegyvernek, Béke u. 2 c. ((8615) _____________ N UTRIAK eladók, 600 Ft db Kocsis László Törökszentmiklós. Mikes u. 11. (H. 1940) ÜJ gázrezsó 2x5 literes palackkal és összecsukható kempingkerékpár eladó. Érdeklődni: Szolnok, telefon: 13-680. (H. 1941) _____________ G YERMEK-SZOBABÚTOR eladó. Szolnok. Üttörő u. 11. Polónyi. (H. 1944)___ F OLTOS és fekete dog kutyakölykok eladók. Szolnok, Krúdy Gyula u. 7o. 5008.__(JJ^ j945)______ F ORRÓ új 48—52 nagyságú női irhabunda eladó. ..Igényesnek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (II. 1949) Ü.T libatoll és pehely eladó. Szolnok, Rózsa u. 4'a. Érdeklődni: *10—13 óráig. (H. 1955) EGYÉB KVARCÓRÁK műszeres beszabályozását nagy pontossággal vállalom. Oszterhuber Béla órás. Jászberény, Rákóczi út 14. sz. alatt. (8415) ALKALMI rendezvények. lakodalmak, bálok. nyugdijasta- lálkozók zeneszolgáltatását vállaljuk. ..Sokoldalú elektromos zenekar” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (7365) ÉRTESÍTEM n lakosságot* f od r á s z ü 7.- letemet mognyitot- 'tam. Túrkevo. Béla király 9. Török Lászlóm*. (7372) SZOLNOK központjában egy szoba, előszobából álló komfort, nélküli, kü- 1 < > n bej á ra tű la k rész vállalat vagy házaspár részére 1 évre bútorozva kiadó. ..Átrium” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1938) ANGOLT tanít egyetemet végzett tanár minden fokon Szolnokon. ..Nyelvvizsga" jeligébe a szolnoki hirdetőbe. (H. 1954) DEBRECEN kiemelt övezetében 3 és fél szobás, összkomfortos. tanácsi lakásomat elcserélném szolnoki 2 és fél szobás, vagy 2 -f- két lé i sz o bá s s /.() v el ke - zetire. Érdeklődni Zombory András Debrecen. Menyhárt tér 1. Iszt. LJ7244) ELCSERÉLNÉM háromszobás. I. emeleti. tanácsi lakásomat kisebb tanácsija. Szolnokon. ..Gázfűtéses” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1951) zássá g céljából. 30 éves korig. ..Rendezett anyagiakkal ÍIÜÍJ” jeligére. Gyöngyös. Pf. 115. (8448) érettségizett. jó szakmával rendelkező. 30 éves fiatalember megismerkedne házasság céljából hasonló tulajdonságú lánnyal. ..Szeretnélek megtalálni” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (8552) HÁZASSÁG LAKÁSCSERE ZAGYVA-parton levő tanácsi garzonomat elcserélném 2 szobásra vagy nagyobbra. ..Minden megoldás érdekel” jeligére a kiadóba. (7319) TÁRSKERESŐK! Nincs társa?' Mi megkeressük, ha ön is megkeres minket. Küldje cl címét, mi további tájékoztatást küldünk. Cím: ..Diszkrét” Társkereső Szolgálat 4401 Nyíregyháza Pf.: 4. (8526) SZOLNOK. Bozsó Károly út Ifi. fsz. 2. sz." 2 szobás, étkezős összkomfortos lakást elcserélném kisebbre vagy családi házra. (7387) 35 éves, 19o cm magas. barna; három gyermekét egyedül nevelő technikus várja Heves és Szolnok megyei, családos természetszerető lány vagy özvegyasszony fényképes levelét. kölcsönös megértés esetén háA KÖZÉPTISZAVIDÉKI VÍZÜGYI IGAZGATÓSÁG SZOLNOKI SZAKASZMÉRNÖKSÉGE azonnali belépéssel felvesz változó munkahelyre: kőműves, épület- asztalos, ács-állványozó, báuo- gos, vasbeton-szerelő szakmunkásokat, kubikosbrigádokat, segédmunkásokat, felvesz továbbá szolnoki telephelyre éjjeliőröket. A változó munkahelyre alkalmazott brigádokat naponta szállítjuk a lakóhely és munkahely között. Jelentkezni lehet a szolnoki szakaszmérnökség tisza- ligeti központjában munkanapokon 7.30—16.30 óráig vagy telefonon a 13-170-es telefonszámon. (8449) Fiatal házaspár gondnoki á+lást vállal. Lakás szükséges. Minden megoldás érdekel. ,,Sürgős 178” jeligére a kiadóba. (8447) Asztalos munkatársakat keresek, szakmában való jártasság, önállóság. rutin szükséges. Tóth László asztalos, Tiszaföldvár, Bacsó út 21. (7324) Targoncavezetőket keresünk hűtőházunkba nehéz, pontos munkára, de kiemelt fizetéssel. Jelentkezés: Zagyvarékas BÉKE Tsz Baromfifeldolgozó személyzeti vezetőnél. Az ÜVEGIPARI MÜVEK KARCAGI ÜVEGGYÁRA Berekfürdőn azonnali belépéssel felvesz gvakorlattal rendelkező pénzügyi előadói munkakör betöltésére szakképzett munkaerőt. Jelentkezni lehet személyesen Berekfürdőn a gyár munkaügyi osztályán. (7339) AZ ÜVEGIPARI MÜVEK KARCAGI ÜVEGGYÁRA Berekfürdőn azonnali belépéssel felvesz férfi munkaerőket üvegfúvó munkakörbe. Betanulás után gyáron belül szakképesítés megszerzésére lehetőséget biztosítunk. Felvesz továbbá: esztergá. lyos, maró sszakmunkásokat, víz- gázszerelő szakmunkást, férfi munkavállalókat: üvegpré- selő, iivegmerítö munkakörökbe, férfiakat, nőket segédmunkás munkakörbe. jelentkezni lehet személyesen Berekfürdőn a gvár munkaügyi osztályán. (7337) z ALLATIFEHÉRJE TAK ARÁNYOKAT ELŐÁLLÍTÓ VÄI- \LAT azonnali belépéssel fel- *sz általános adminisztrátort — *zdőt is —, kőművest, festő- ázolót, lakatost, villanyszere- t, munkagépkezelőt, gépjár- ű-villamossági szerelőt, víz_ gázvezetékszerelőt és képzett, ggel nem rendelkező dolgozóit betanított termelőüzemi unkakörbe. jelentkezni lehet emélyesen az üzemben, Sz.ol- >k, Tószegi út. (8330) az Óvodai gazdálkodási SZERVEZET felvesz: vízvezetékszerelő, víz-gázszerelő szakmunkást. Jelentkezni OGSZ központ, Szolnok, Áchim A. út 12—14. sz. (8548) A SZOLNOKI ERDÉSZETI ÜZEM (Szolnok, Szép u. 17.) mezőgazdasági gépszerelőt, T—100-as, T— 150-es és MTz 50-es erőgépvezetőket felvesz. (8545) A SKALA ÁRUHÁZ takarítónőket vesz fel azonnali belépéssel. Jelentkezés az áruház üzemeltetési osztályvezetőjénél. (8540) A pIÉRT KERESKEDELMI VÁL_ LALAt gépírni tudó adminisztrátort vesz fel szolnoki telephelyre. Jelentkezés: Törökszentmiklós, Táncsics M. út 42. (8567) A BOR- ÉS TEXTILIPARI SZÖVETKEZET azonnali belépéssel gyakorlattal rendelkező varrónőket felvesz. Jelentkezés a szövetkezet személyzeti és munkaügyi osztályán. (7251) A SZOLNOKI ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET felvételt hirdet gépészeti üzemvezetői állás betöltésére, felvételi követelmény: építőgépész üzemmérnöki végzettség, továbbá nagy gyakorlattal rendelkező kőművest szakoktatói munkakörbe. Jelentkezni lehet: a személyzeti és oktatási osztályvezetőnél, Szolnok, Költői Anna út 11. sz. alatt. (7783) A KELET-MAGYARORSZÁGI TÜZÉP VÁLLALAT 107. sz. martfűi telepe pénztáros-adminisztrátorokat, illetve árukiadókat vesz fel. Jelentkezni lehet: a telep vezetőjénél. (7674) A BUDAIT I 1 . PESTI BÜIII TORIPARI D U U I V VÁLLALAT IX. SZÁMÜ GYÁREGYSÉGE Jászberény felvételre keres jogosítvánnyal rendelkező munkagépkezelőt, férfi betanított munkásokat és férfi segédmunkásokat a csomagolóüzembe. Jelentkezés: a gyáregység munkaügyi csoportjánál, Jászberény, Lazovi K. u. 2 (7308) A CENTRUM ÁRUHÁZ felvételt hirdet, középvezetői munkakör betöltésére. Feltételek: kér. főiskolai végzettség vagy kér. szakközépiskolai érettségi és 5 év szakmai gyakorlat. Jelentkezés az áruház személyzeti vezetőjénél. (7383) A SZOLNOK MEGYEI SZOLTISZ felvételre keres gépjárművezetőket, valamint segédmunkásokat rakodói munkakörbe. Jelentkezés a részleg vezetőjénél Szolnok, Gábor A. tér la. (7334) A SZOLNOK MEGYEI TANACS GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONTJA felvételt hirdet férfi munkavállalók részére gépkocsikísérő és raktári csomagolói munkakörökre. Fizetés kollektív szerződés szerint. Mindkét állás azonnal elfoglalható. (7307) A KÖNNYŰIPARI GÉPGYÁRTÓ VALLALAt 8. sz. gyára, Mezőtúr, Szolnoki út 79. sz. felvesz jó kereseti lehetőséggel forgácsoló, hegesztő, lakatos és faipari szakmunkásokat, anyag- mozgatókat, valamint anyagismerettel rendelkező anyagkiadókat. (8410) A SZOLNOKI HÁZIIPARI SZÖVETKEZET felvételre keres sza- bászati dolgozókat kétműszakos beosztásba, szakembereket előnyben részesítünk. Továbbá gépko- esivezetőt. Ruhaipari szakközép- iskolával és gyakorlati idővel rendelkező dolgozót középvezetői beosztásba. Rendész-gondnok beosztásba nyugdíjast alkalmaz szerződéssel. Jelentkezés a szövetkezet központjában (Szolnok. Mae^-ar u. 14.), a személyzeti vezetőnél. (7346) A Dohányfermentáló üzem felvételre keres villanyszerelőt, kőművest, esztergályost és karbantartó-segédmunkást. Jelentkezés az üzem műszaki vezetőjénél. (7902) 29 160, barna, érettségizett. gyermektelen. elvált nő keresi hasonló komoly, őszinte, nem kalandot kereső férfi ismeretségét házasság céljából. ..Földön- járó” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1942) A TÖRÖKSZENTMIKLÓSI ÁFÉSZ hentes szakmunkásokat felvesz eladói és feldolgozói munkakörbe. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni lehet a központ személyügyi csoportjánál, Törökszentmiklós, Kossuth L. út 139. sz. (8409) „Kelet-magyarországi TÜZÉp Vállalat Szolnok megyei képviseleti irodája felvételt hirdet telepelszámoltató munkakör betöltésére. Felvételi követelmény: kereskedelmi vagy közgazdasági technikumi érettségi, jelentkezni lehet: a képviseleti iroda vezetőjénél, Szolnok, Kossuth tér 1.” (8647) 62 éves nyugdíjas férfi, vékony alkatú özvegy vagy elvált asszony ismeretségét keresi házasság céljából. ..Kettőnek köny- nyebb” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1947) AZ ÉPÍTŐIPARI SZÖVETKEZET felvételt hirdet kőműves-ács-áll- ványozó, villanyszerelő, víz-gáz- készülékszerelő, lakatos, hegesztő, asztalos, burkoló, festő-má- zoló, tmk-szerelő, rakodó, betanítóit és segédmunkás munkakörök betöltésére. Munkahelyeink Szolnok város területén vannak, teljesítménybérezés mellett jó kereseti lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet a munkaügyi osztályon, Szolnok, Madách út 15. sz. (7339) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VALLALAT középfokú szállítási szakvizsgával és gyakorlattal rendelkező szállítási előadót vesz. fel. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán, Szolnok,, József A. u. 38. (H. 1931) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KORHAZ-REN- D^LÖINTÉZET felvesz: takarítónőt, beteghordót, műtőssegédet. Jelentkezés: az intézetvezető fő- nővérnél, Szolnok, Vörös Hadsereg útja 39—41. (H. 1932) 62 172 74 özvegy köz- alkalmazott keres egyedülálló nőt há- zastársnak 50—65 évesig. ..Egymásért” jeligére a szolnoki hirdetőbe. (H. 1956) A JÁSZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT felvételre keres villanyszerelőt, szakképzett szakácsot, szobalányt, konyhalányt és női munkavállalót takarítói és segédmunkás munkakörbe. Jelentkezés vállalatunk munkaügyi osztályán, Szolnok, Kossuth téri Irodaház if. em. 4. ajtó. (7340) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCS HETÉNYI GÉZA KORHAZ-REN- DELÖINTÉZEt (Szolnok, Vörös Hadsereg útja 39—41.) felvételt hirdet 17 évet betöltött nődolgozók felvételére segédápolónői munkakör betöltésére. Jelentkezés az intézetvezető főnővérnél. (H. 1933) A VETŐMAG VÁLLALAT 1. SZ. ÜZEME, Szolnok, Panel u. 5., azonnali belépéssel alkalmaz nyugdíjas munkavállajót portás- éjjeliőr, kétműszakos“ munkarendben magtisztító, valamint mezőgazdasági szakközépiskolai végzettségű dolgozót laboráns munkakörbe. Jelentkezés az üzem bérelszámolójánál személyesen. vaey a il-33t-es telefonon A dolgozók szállítása saját autóbusszal történik. (H. 1934) A VIDIA KERESKEDELMI VÁLLALAT SZOLNOK MEGYEI KI- RENDELTSÉGE felvesz: társadalombiztosítási előadót. Felvételi követelmény: érettségi, középfokú SZTK-ügyintézői képesítés, legalább 5 éves kifizetőhelyi gyakorlat. Jelentkezés: Szolnojc, Landler Jenő út. (H. 1936) A VIDIA KERESKEDELMT VÁLLALAT SZOLNOK MEGYEI KIRENDELTSÉGE felvesz: raktári eladót, vns-mííszaki kénesítéssel. Fenj eladót, vas-műszaki képesítéssel. Gvo^s- és gépírót, érettségivel rendelkezők előnvben. 'Tn^nneavezetőt. Kocsikísérőt ferkölesi hiz.onvítván v szüksé- Raktári segédmunkást. Éi- íoiiőrt (nvngdíias). Jelentkezés: Szolnok, Landler Jenő út. (H. 1935) A SZOLNOKI INGATLANKEZELŐ VÁLLALAT felvételt hirdet az alábbi munkakörökre: nyugdíjas fűtők, gáz- és széntüzelésű kiskazánok üzemeltetésére, művezetők, fűtésszerelési munkák irányítására, fűtésszerelők, gépipari technikumi végzettséggel panaszügyi előadó. Jelentkezni lehet a Május 1. út 10. sz. alatt a távfűtési üzemvezetőnél. (8452) A MEZÖTÜRI BÜTORIPARI SZÖVETKEZET felvesz női, férfi betanított munkásokat, asztalos szakmunkásokat, jelentkezni lehet a szövetkezet üzemvezetésé généi Mezőtúr, Regálé út 1. (8474) Felveszünk középfokú kereskedelmi képesítéssel, élelmiszerraktárba raktárost. „Anyagi felelős” jeligére a kiadóba. (7348) A FÜRTS SÁNDOR LAKTANYA kazánfűtőket, villanyszerelőket, konvhalányokat felvesz. Jelentkezés: Szolnok, Rékasi út, Pf. 94. (8460) n Szolnoki Cukorgyár felvesz FÉRFI ÉS NÖDÓLGOZÖKAT SEGÉDMUNKÁS MUNKAKÖRÖKBE. Üzemidőszak alatt a munkarend váltóműszakos, a munkaidő átlagosan heti 42 óra, a szabadnapot és heti pihenőnapot a hét napjain váltakozva biztosítja a vállalat. I! A jogszabályban előírt pótlékokat fizetjük. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (H. 1937.) ŐSZI EKU lUflPOK NAGYSZERŰ PROGRAMOK! — panírozott csirkecomb, szárny és energiaszegény Traubisóda- bemutató, kóstoló október 7-én a FINOM FALATOK BOLTJÁBAN Juice-kóstoló SZOLNOKON: 1. sz. ABC 90. sz. ABC Gólya ABC Márka ABC Aranykajina ABC m Beloiannisz út Ságvári krt. 47. Beloiannisz út Jubileum tér Széchenyi Itp. október 11-én a (Hubay utca) „VITÁM INB AZ ARBAN" MARTFŰN: Tisza ABC Május 1. út Baromfiipari és Univer termék* bemutató, kóstoló JÁSZBERÉNYBEN: 112. sz. ABC 114. sz. ABC Munkás ABC Tanács krt. 10. Holló u. 4. Kossuth u. 109. október 14-én, az ARANYKANNA ABC-ben, FINOM FALATOK BOLTJÁBAN és a 71. sz. Várkonyi téri ABC-ben Engedményes konzervvásár a Kunság Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalattal közös szervezésben október 11-től 16-ig