Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-23 / 249. szám

1982. OKTÓBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Pénteken és szombaton, Szolnokon Megyei orvos-gyógyszerész napok A megnyitón — a résztvevők egy csoportja Fiatalok és lakóhelyük Tegnap délelőtt a Szolnok megyei Művelődési és Ifjú­sági Központban elkezdőd­tek a XXII. megyei orvos­gyógyszerész napok rendez­vényei. A megnyitón részt vett Fábián Péter, a megyei pártbizottság titkára, Sipos Károly, a megyei tanács el­nökhelyettese, dr. Ignácz Ist­ván megyei főorvos. Meg­jelent a. Szegedi Orvostudo­mányi Egyetem több tanszék- vezető egyetemi tanára, ve­zető, tudományos munka­társa. A kétnapos előadássoroza­ton — amelyek megtartásá­ra a megyénkben három­évenként kerül sor — mint­egy kétszázötven orvos, gyógyszerész, egészségügyi dolgozó képviseli a szakmát. A tanácskozásoknak az a céljuk, hogy az itt elhang­zott előadások számot adja­nak arról, hogy tudományos vonatkozásban az előző ha­sonló rendezvényhez viszo­nyítva mit fejlődtek, újítot­tak. fedeztek fel a gyógyító­megelőző munka terén a me­gye egészségügyi dolgozói. (Talán nem felesleges meg­jegyezni, hogy ma már a megyében tíz, tudományos fokozattal rendelkező szak­orvos található.) A két nap alatt négy szek­Az október 30-án kezdődő országos nokonferencián a Szolnok megyei asszonyokat, lányokat tizenkilencen kép­viselik, köztük van dr. Pethő Éva orvos és Balogh Sándor - né szakmunkás. Anya és orvos Nem volt könnyű beszélge­tésre alkalmas időt és helyet találni. — Reggeltől késő dé­lutánig a kórházban vagyok. Utána megyek a gyerekekért, Veráért és Andrásért, aztán a bevásárlás, vacsora, a für­detés. De nem bánom, e köz­ben otthon beszélgethetünk. Találkozzunk este a lakásun­kon, — javasolta dr. Pethő Éva, a jászberényi kórház orvosa. — Bár a 21 hónapos Verácska nincs tekintettel a felnőttekre, — tette hozzá nevetve. A nagyapa azonban segí­tett. Minden tekintélyét, le­leményességét latba vetette, hogy ideig-óráig lekösse a két eleven kis csemete energiá­ját és figyelmét. — Nem is tudom, hogy mit csinálnék a nagyszülők nél­kül. Hallatlanul sokat kö­szönhetünk nekik. Rengete­get segítenek azóta is, hogy felnőtt lettem. Mindig mel­lettem voltak, amikor érez­ték, hogy szükségem van rá­juk. Pesten, az Orvostudományi Egyetemre jártam még, ami­kor férjhez mentem a diák­köri szerelmemhez. Albérlet­ben éltünk, és ötödéves vol­tam, amikor András megszü­letett. Anyósom a jászberé­nyi otthonunkból a kis bé­relt szobánkba költözött, csak azért, hogy a segítsé­gemre lehessen, hogy nyu­godtan tanúihassak. A hato­dik esztendőben a gyakorlati időt, már itthon, Jászberény­ben a kórházban töltöttem. Akkor is ők fogadtak be ott­honukba bennünket. Áten­gedték az egyik szobájukat, az volt hármunk birodalma. Nem sokkal azután, hogy megszületett Vera, szülési* szabadságom leteltével ők biztattak, hogy menjek csak nyugodtan dolgozni. Nem kellett igénybe vennem a gyermekgondozási szabadsá­got. Nyugtattak, remekül el­boldogulnak ők mind a két lurkóval akkor is, ha vala­mi miatt nem mehettek böl­csődébe. Az én édesanyám cióban 220 előadás hangzik el. Ezek a rövid felszólalá­sok jószerével felölelik az orvostudomány egészét, a gyógyító-megelőző munka minden részterületét, a sze- 'gedi professzorok, a tudomá­nyos munkatársak legújabb kutatási eredményeit. Szó esik ezeken az orvosképzés időszerű gondjairól; a gyul­ladások komplex gyógysze­res kezeléséről; a beteg, az orvos, a gyógyszerész, az ápolószemélyzet kapcsolatá­ról; a szervezeti kérdések­ről, a krónikus gyermekbe­tegségek gondozásáról; a még dolgozik. Édesapám nem teljesen egészséges, áttérjem szülei nyugdíjasok, ők tud­ják pótolni a dolgozó anyát. És nagyon jól esik, hogy ezt szívesen teszik. Nyugodtan dolgozhatok. A családom, a gyerekek és a munkám tölti ki az életemet. — Két éve dolgozom a kór­házban, most ismerkedem a szakmámmal. Másképp, mint az egyetemen. Most visszafe­lé kell megtanulnom mindent. Az egyetemen csak az elmé­letet sajátítottam el. Most ar­ra kell rájönnöm, hogy a gyakorlatban mit kell csinál­ni, hogy a tünetekből hogyan tudom a betegséget felismer­ni, és hogyan kell a gyógyí­tást elkezdeni. Nem tudom, mit hoznak az elkövetkezen­dő esztendők, még három év gyakorlati időm van a szak­vizsgáig. Körzetben szeretnék dolgozni. Hallatlanul nagy szükség van az alapellátás­ban a jól felkészült szakem­berekre, és én az akarok len­ni. — Tapasztalata szerint a nőnek nehezebb ezt elérni, mint a férfinak? — Nekem szerencsés a helyzetem. Nemcsak én sze­retném, hogy így legyen, ha­nem a férjem és az egész család is. Tudom, hogy az én példámból nem' lehet általá­nosítani. Nagyon sok nőnek nehéz az anyaságot és a szak­mai hivatását összehangolni. Megannyi előítélet, beidegző- dött konzervatív szemlélet nehezíti meg, hogy teljes életet éljenek. Fiatalon sok mindenre futja A KISZ Központi Bizottsá­gának impozáns, modern Du- na-parti székházában talál­koztam Balogh Sándornéval. A fiatal nők tanácsának ülé­sén vett részt. — Örökzöld téma, a családi nevelés volt ma terítéken. Azt boncolgat­tuk, azon vitatkoztunk, hogy vajon az iskolákban szó esik- e erről, vagy csak formálisan tartják be a tanévenkénti kö­telező óraszámot, azt a négy órát, amikor erről kellene beszélgetni a gyerekekkel. Bizonyára van értelme, ha tanácskozunk ilyesmiről, de végül is az igazi az lenne, ha ahol kell. ott jól csinálnák. Nincs mindig összhangban korszerű sebészeti és bel­gyógyászati kezelésekről; a lakosság komplex szűrővizs­gálatáról stb. Az előadások nyilvánosak, azaz a szakem­bereken kívül részt vehet­nek rajtuk az érdeklődők is. Hogy az itt elhangzotta­kat minél többen megismer­hessék, feldolgozhassák, az előadások szövege a közel­jövőben nyomtatásban is megjelenik. A kétnapos, me­gyei tudományos ülésszak ma a délutáni órákban fe­jeződik be. az, amit az ember a tanács­kozásokon hall, azzal, amit a gyakorlatban tapasztal — a saját bőrén is. — Most mire gondol? — Többek között a karca­gi Magyar—Bolgár Barátság Tsz kis kertészeti kollektívá­jára, ahol zömmel nők dol­goznak, a többségük kilenc forintos órabérért. Zöldséget és szegfűt termesztünk az' üvegházak és a fóliák alatt, öt év óta veszteséges a ker­tészet, és meggyőződésem, hogy nem a dolgozók miatt. Nem rajtuk múlik, hogy a ta- lajfertőzöttség miatt hallat­lanul magas a pusztulási arány, hogy nem tökéletes a fűtés. Talán ha korszerűsítik a fűtést, lassacskán rentábi­lissá válik a kertészet. Ebben bízom én is, meg a többiek is, akik morognak ugyan, de végül is maradnak. Sőt, a tizennégytagú szocialista bri­gádunk (amelynek vezetője vagyok) hajlandó társadalmi munkát is végezni. Meszelni, takarítani kell az óvodát? — megyünk. Virágot kell átül­tetni az orvosi rendelőbe, vagy szombat, vasárnap zöld­séget felszedni, virágot vág­ni. kommunista műszakot vállalni — ott a helyünk. Az ilyen munkák miatt senki sem zsörtölődik. Igaz. az el­ismerés sem marad el, és ez nagyon ió esik. Társadalmi munkáért kitüntető plakettet kantunk a városi tanácstól, és háromszoros aranykoszo­rús brigád vagyunk. — Két iskoláskorú gyere­kük van. Kati kilenc, Sanyi nyolcéves. Nagyszülők, akik­től segítséget kaphatnának nincsenek. Hogyan győzi? — Huszonnyolcévesen még sok mindenre futja az ember energiájából. Hát még meny­nyire futja majd akkor, ha kellemes, összkomfortos ott­honunk is lesz. Ma még a szüleim (sajnos mindketten meghaltak) kicsi nádtetős vá­lyogházában élünk: Azonban jövőre építeni fogunk. A hat­van négyzetméteres kis por­tánkat a szomszédtól vásá­rolt telekkel! megtoldottuk, a termelőszövetkezettől 30 ezer forint kölcsönt kaptunk, ígértek kedvezményes fuvart is. Tudom, hogy nem kis erő­feszítésünkbe kerül, és ha nem is egyik napról a má­sikra, de felépül az új há­zunk. Kovács Katalin Szocialista brigádok Felújítják a csombárdi műemlék kastélyt Felújítják a csombárdi mű­emlék kastélyt. Somogy me­gye huszonhat hasonló mű­emléke közül a Kaposvártól alig húsz kilométerre fekvő községben lévő a legszebbek közé tartozik. Hétszázhatvan négyszögöles, növényritkasá­gokban gazdag, védett park­ban álló épületegyüttest a ti­zenhetedik században építet­ték barokk stílusban, s ké­sőbb romantikus stílusban bővítették. Az egykori főúri lak a felszabadulás után előbb a termelőszövetkezet, majd a tanács birtokába ke­rült, de sem a tulajdonosok­nak, sem a műemléki felü­gyelőségnek nem futotta fel­újításra. Most a Somogy me­gyei Állami Építőipari Válla- * lat megvásárolta az igen rossz állapotban lévő épületet, melyhez egy kis kápolna is tartozik. A vállalat szocialis­ta brigádjai — a Somogy me­gyei Tervező Vállalat tervei alapján — társadalmi mun­kában helyreállítják, illetve a maguk igényeihez igazítják az enyészetnek indult kas­télyt. A kétezer ember fog­lalkoztató vállalat dolgozói 1983 nyarától a csombárdi kastélyban pihennek majd, s itt tartják szakmai tovább­képzéseiket is. Próbálom magam elé idéz­ni a tiszasülyi posta régi épületét, amelyben három esztendeje jártam először és utoljára. Gerendákra em­lékszem, amelyek kívül-belül támogatták a már összedőlni készülő házat. A talajvíz valóságos térképet festett de­rékmagasságig a falakra. Dohos, penészes szag töltött meg minden helyiséget. Ilyen körülmények között dolgozott hat ember hóna­pokig. A kis postahivatal ve­zetője többször is írt leve­let az illetékeseknek: a min­denkori válasz az volt. majd intézkednek. 1982. október közepe. Ti- szasülyre érve azt az utcát keressük, ahol régen a posta épülete állt. Egy idősebb helybéli ember igazít útba: — Azt a roskadozó házat már úgyse találják meg, mert helyette új épült. Én mondom maguknak, hogy városban is megállná a he­lyét a mi postánk, jólesik bemenni ... Néhány perces autóút, és ott állunk a postahivatal előtt. Nézelődünk, dicsér­jük az építményt. — Mi csináltuk, mármint a helyi Béke-Barátság Ter­melőszövetkezet építőbri­gádja — jegyzi meg egy bu­kósisakos fiatalember. — Ne­héz munka volt, mert eddig csak istállókat építettünk, ehhez meg nagyobb szakér­telem, precizitás kellett. Most kapcsoltuk be a köz­ponti fűtést, azzal is volt baj. Csöpögtek a radiátorok. Talán most már nem lesz semmi különösebb gond. Délelőtt 11 óra, a hivatal csendes. Két idős asszony a lottó kitöltésével van elfog­lalva. a hivataliak papírok fölé hajolva dolgoznak. Tur- csányi Józsefné, a postahi­vatal vezetője megismer. — Régen találkoztunk már, azóta ilyen szépek lettünk — mutat körbe a „munka­szobában”. — Itt hárman dolgozunk, a telefonközpon­I tos. a pénzfelvevő és én. Igaz, van már külön hiva­Hogyan kapcsolódnak be a fiatalok a lakóhelyi kollek­tíva életébe? Ismerik-e kör­nyezetük gondjait? Tesz­nek-e valamit a csinosítá­sáért, kulturáltságáért, tisz­taságáért? Egyáltalán a la­kóhelyi közösségbe tartozó­nak érzik-e magukat? Részt vesznek-e a párbeszédre, in­formációcserére, vitára al­kalmat adó demokratikus lakóhelyi fórumokon; ta­nácstagi beszámolókon, fa­lugyűléseken, rétegtalálkozó­kon? Vállalnak-e társadalmi megbízatást abban a közös­ségben, amelyben élnek? Van-e lehetőségük a lakóhe­lyükön a kikapcsolódásra, a sportolásra, a közös progra­mokra? Ezekre a kérdésekre keres­tek választ tegnap a Haza­fias. Népfront és a KISZ me­gyei bizottságának együttes ülésén. Szolnok megye la­kosságának 21 százalékáról, nem kevesebb, mint kilenc­venezer KISZ-korosztályú fiatalról volt szó a közös ta­nácskozáson, ahol nem pusz­tán regisztrálták a mai, meglehetősen ellentmondá­sos, és számos negatív jelen­séget hordozó állapotot, ha­nem kutatták az egészséges, aktív lakóhelyi közösség ki­alakításának lehetőségeit is. Olyan közösségét, amelyhez a fiatalok szívesen tartoz­nak és amelyért szívesen tesznek" is. A vizsgálatot végzők meg­állapítása szerint ma ez még nem mondható el minden lakóhelyi kollektíváról, sőt, többségére nem ez jellemző. Vannak jó, követésre méltó kezdeményezések, a fiatalok számára is vonzó programo­kat nyújtó, a lakóhely gond­jairól vitákat rendező ifjú­sági fórumok, például Tisza- bőn, Jászboldogházán, Ci­bakházán, Jászkiséren, de ezek gsak jó példák, épp­úgy, mint a fiatalok a tiszta, talvezetői szoba is. De itt szeretek lenni, elkél a segít­ség. Most jöttem vissza sza­badságról. tájékozódom, hogy mi történt, amíg nem vol­tam itthon. — Három évet töltöttek „albérletben” ... Nehéz hó­napok voltak. — Mikor tudták meg, hogy épül az új posta? — A Debreceni Postaigaz­gatóság megbízásából ’80 őszén kezdődhetett meg az alapozási munka. Az épület az idén készült el, a műsza­ki átadása május 11-én volt, rá két hétre költöztünk. — Most már tágasan van­nak. — Először el se hittük, hogy itt minden a miénk. Túl nagynak találtuk. Van itt külön csomagraktár, pi­henőszoba, könyvelői helyi­ség, öltöző, mosdó. Végre a kézbesítők is kaptak egy külön termet. Hárman van­nak, mindegyiknek íróaszta­la, polca van. Már elkezdtük a hivatal csinosítását. Hoz­tunk be virágokat, térítőkét, de a falak elég kopárak. Kinn, az udvarban még a nyáron ültettünk virágokat, most társadalmi munkában majd fásítunk. kulturált környezetért moz­galom néhány sikeres akció­ja, mint amilyen a fegyver- neki és a karcagi volt. A fiatalok jórésze passzív a lakóhelyén. Arányuk a fa­lugyűléseken, a jelölőgyűlé­seken, a tanácstagi beszámo­lókon tavaly mindössze 20 százalék volt. Az a tapaszta­lat, hogy többségük jobban ismeri az ország gondjait, mint a szűkebb lakókörzetét. Egyre többször tűnnek fel a céltalanul motorozgató cso­portok, a spontán összeverő­dött galerik, akik között könnyen hangadóvá válhat­nak és válnak a csövezők, munkanélküli deviáns ma- gatartású fiatalok. Felvetődött ötletként, hogy a fiatalok szervezett közös­ségére volna szükség a lakó­területeken, olyan szerveze­tekre, amelyek össze tudnák fogni a lakóhely ifjúságát. A többség azonban azon az ésszerű állásponton • volt, hogy nem újabb szervezetek, történetesen helyi KISZ- alapszervezetek kellenek. Azoknak a községekben van létjogosultságuk, ott lehetnek életképesek. A városokban a körzeti népfrontbizottságok, a lakásszövetkezetek keretei között létrehozott fórumok, sport- és ifjúsági bizottsá­gok, az egymás után megala­kuló klubok adottak, ezeket már nem kell megszervezni, csak alkalmassá tenni arra, hogy valóban képesek legye­nek a fiatalság összefogásá­ra. Kicsit megkésett a felisme­rés. Ahhoz, hogy változtatni lehessen ezen a helyzeten, a népfront és a KISZ megyei bizottságának közös ülése csak a kezdeti lépés. A pár­beszédet folytatni kell a népfrontnak és a KISZ-nek a városokban, a falvakban ahhoz, hogy a felismerést tettek követhessék. — Mennyibe került az építkezés? — Közel van a hárommi- lióhoz. De még a berende­zést nem is számítottam. Kaptunk könyvelői és utal­ványfelvevő gépet is. A szá­molási műveleteket kis szá­mológépek segítik. Ami a régi, az a telefonközpont. De arra azt mondták, így is marad, mert mindössze húsz előfizetőnk van. — Bizony, nem rossz itt a helyzet — szól közbe Kör­mendi Klára, aki két hétre helyettesítette a szabadsá­gon levő Turcsányinét. — Szolnokon dolgozom, de en­gem küldenek, ha valahol, valaki szabadságon van, vagy beteg a hivatalvezető. Eddig két helyen voltam, de itt igazán jól éreztem ma­gam. Kellemes a kömvezet, jók a munkakörülmények. Sajnálom, hogy el kell men­ni... Szabó Máriának és Nagy Évának is %z a véleménye. Ugyanis ők, szerződéssel dolgoznak a hivatalnál. Ur- bán Lászlóné és Hegedűs Ferencné jövő év februárjá­ban jön vissza gyesről — már az új épületbe, amely a község büszkesége. — Szekeres — D. Sz. M. Dr. Pethő Éva Küldöttek a nőkonferencián Ketten a tizenkilenc közül Balogh Sándorné K. K. Felépült a tiszasülyi új postahivatal Az új postahivatal kívülről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom