Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-23 / 249. szám
1982. OKTÓBER 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A budapesti Női Ruházati Szövetkezet jánoshidai telepén NSZK-exportra leányka szoknya és mellény készül. Ezekből a termékekből november végéig 3400 darabot szállítanak a megrendelőnek Beszélgetések a lakásgazdálkodásról 4. Hz új hitelfeltételek Török Gyulától, az OTP ügyvezető igazgatójától, a lakásépítési és hitelezési igazgatóság vezetőjétől elsőként azt kérdezzük, hogy melyek a lakásépítés, illetve lakásvásárlás új hitelfeltételei. — Lényeges változás — mondotta —, hogy ezentúl a lakásépítés pénzügyi feltételeiben nem kell a különböző településpolitiikai célokat, építési formákait kiemelten figyelembe vennünk a hitelezésnél. Ugyancsak megszűnik a foglalkozástól függő kiemelt hitelnyújtás és állami támogatás gyakorlata is. Nem teszünk különbséget a telepszerű, egyedi és csoportos korszerű lakásépítés között, s nem lesz különbség az állami vóillalalti munkásnak adható állami támogatás, valamint az egyéb kedvezményes akciók állami gazdaságok dolgozói, pedagógusok, stb. részére szóló — A meglévő ellentmondásokat feloldják-e az új intézkedések? — Igen, azzal, hogy a (kis és nagy lakásokhoz ezután nem azonos összegű a hitel felső határa. Jelenleg például többszintes építésnél 320 ezer forint. Ez egy kisméretű lakás értékének a jogszabályban lehetővé tett 75 százalékos hitelezési arány. Ugyanakkor már egy-két szobás lakás esetén mintegy 50 százalékos, ha ennél nagyobb lakást építenek vagy vásárolnak, az arány fokozatosan csökken. Most ezt a problémát, az új hitelezési gyakorlat megoldja. Az alaphite,1 és az adható nagyobb kamatú kiegészítő bankkölcsön az eddigi hitelezési rendszerhez képest ugyancsak új lehetőséget nyújt. Azok számára, akik- esaládnagyságukhoz mérten, átlagos minőségű lakást építenek, vagy vásárolnak, az alaphitel lehetővé teszi, hogy a jogszabályban előirlti kötelező saját részből (általános esetekben többszintes építésnél 30 százalék, családiház-építés- nél 40 százalék), valamint kedvezmény között. A javuló pénzügyi feltételekkel (szociálpolitikai kedvezmény kiterjesztése a családi,ház-építőkre, magasabb hitel) ugyanis értelmetlen lett volna ezeket fenntartani, mivel az új feltételek őket is kedvezőbb helyzetbe hozzák. Az állami vállalatok munkásainak dotációját viszont a vállalatok válthatják ki kamatmentes kölcsönnel,, vagy vissza nem térítendő támogatással. Csökken a családiház-építés és többszintes lakásépítési formákban nyújtott hitele összegek közötti különbség, egységessé válik a kamatláb és a hitelek visszafizetési ideje. Ez növeli a lakáshozjutás társadalmi esélyegyenlőségét, s egyben régi társadalmi probléma oldódik meg. Új dolog az is. hogy az adható hitel összege aszerint változik, hogy • mekkora a család, ami a jelenlegi rendszernél lényegesen igazságosabb. az adható állami támogatásból (szociálpolitikai kedvezmény) megvalósíthassák terveiket. Akik az átlagosnál nagyobb vagy költségesebb lakást alkarnak, kiegészítésként bankhitelt vehetnek fel,. természetesen nagyobb kamattal és rövi- debb visszafizetési határidővel. Fontos változás, hogy az alapkölcsönt és a kiegészítő bakkölcsön kérelmét az OTP egyénenként bírálja el, figyelembe véve a hitelt igénylő jövedelmét, és vagyoni helyzetét. A fizetőképesség vizsgálata tehát az eddiginél nagyabb szerepet kap. — Mi teszi ezt szükségessé? — Az, hogy az új szabályok a jelenleginél összegükben is és a hitelfajták formáját tekintve is több lehetőséget adnak, például kezes, vagy kezesek bevonására, a hitelvisszafizetós biztosítékaként. Ezt eddig hosszúlejáratú hiteleiknél általában nem igényeltük. El tehet tekinteni a kezességtől, ha a hitelt felvevő személy vagy család jövedelmi viszonyai ezt indokolttá teszik. családokat. Ezek esetében indokolt lehet az általános elvektől eltérő hitelezés is. — Miyen szerepe, munká: ja van az OTP-nek az elő- takarékosságban ? — Az előtakarékosság egyik legismertebb és legközkedveltebb formája az ifjúsági takarékbetét. Ez igen kedvező feltéteteket teremt a fiataloknak, merít az elhelyezett betét után magasabb összegű kamat jár. Lakásépítés, vásárlás esetén ezzel egyező összegű, hosszú lejáratú kölcsönt, kaphatnak kedvezményes kamatozással (3 százalék) az egyébként adható hitel felső határ összege felett. A tanácsoknak is joguk lesz átmeneti lakások kiutalásakor a bérlőt előta- karékosságra kötelezni. Vagy a jobb és nagyobb lakásba való költözést c.sak akkor teszik lehetővé, ha az ehhez szükséges összeget rendszeres takarékossággal1 gyűjtik össze. Az OTP jelenleg foglalkozik különböző előtakarékosság! formák kidolgozásával, amelyek lakásépítésnél, vásárlásnál. hitelfelvételi előnyökkel járna. Egyedi hitelbírálat, nagyobb felelősség — Az OTP-nek, mint „népbank”-,nak, megnövek- sziik-e a munkája az új lakáspolitikai törekvések szolgálatában ? — Az Országos Takarékpénatár munkája összetettebb, felelősségteljesebb lesz. Minden hitelbírálat egyedivé válik, hiszen az eddigi gyakorlattal szemben — amikor is a hitelek nagy részét. garantáltan nyújtottuk — vizsgálja a hitel- igénylő családok létszámát, jövedelmi, vagyoni helyzetét. tehált a családok hitel- képességét. Ez nyilvánvalóan több és máis jellegű munkát jelent; ennek ellenére szeretnénk elkerülni, a hitelbírálatok átfutási idejének növekedését. Az új hitelfeltételek szé- lesebbkörű, változatosabb hitelfelvételi lehetőségeiket nyújtanak. Ezért nyilván nagyobb tesz a kísértés a minél nagyobb eladósodásra. Úgy érezzük, a takarék- pénztár felelőssége abban is megnyilvánul, hogy megakadályozza a lakosság mértéken felüli eladósodását, mivel az, a családok létbiztonságát veszélyeztethetné. Szeretnénk, ha óvatosságunkat, józan • ítélőképességünket a lakosság megértéssel fogadná, mert csak így alakulhat ki a lakásépítők, a vásárlók és a takarékpénztár helyes, a társadalmi célokkal is egybevágó partneri kapcsolata. Cserhalmi Imre Kiterjed a családiház-építökre is — Melyek azok a szociálpolitikai elemek, amelyek a hitelnyújtásban számításba vehetők? *— Legfontosabb, hogy az a szociálpolitikai kedvezmény, amelynek összege gyermekenként 30 ezer forint, eltartott családtagonként 20 ezer forint, kiterjed majd a családiház-épí- tőkre is. A jogszabályok lehetőséget teremtenek az OTP-törlesztés részleteinek átmeneti — cjtiéves — mérséklésére, illetve bizonyos esetekben másfél-, kétéves felfüggesztésére. Ezekben az esetekben például elfogadható. ok a sorkatonai szolgálat, a gyes, a rokkantság, átib. Fontos, hogy segítsük a fiatal házasokat, három- és többgyerekes Alaphitel és kiegészítő bankkölcsön Követelmény a színvonalas szolgáltatás (Folytatás az 1. oldalról) szegi Mihály, a Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet elnöke az exporttermelésről beszélt. Elmondta, hogy Nyu- gat-Németország, Hollandia, Kuvait után a szolnoki ruhások már amerikai megrendeléseket is teljesítenek. Varga Róbertné, a kisiparosok megyei szervezetének < Búzás Sándor Jászberény tanácselnöke a gazdasági munkaközösségek iránt megnyilvánuló érdeklődésről, s az elsők kezdeti lépéseiről tájékoztatta a résztvevőket. Somos Árpád, a MEZŐGÉP üzemevezetője is a gazdasági munkaközösségről szólt, bírálva a kezdés adminisztrációs nehézségeit. 0 közös gondolkodás segíti a cselekvést Majoros Károly felszólalása A megyei pártbizottság első titkára felszólalásában rámutatott: az aktívaülés célja nem más, mint közös dolgainkról véleményt cserélni és tennivalóinkról közösen gondolkodni. Ezután a helyiipar szerepét, jelentőségét méltatta: — A helyiipar szocialista viszonyok között dolgozik, sajátos szerepet tölt be a maga többszektorúságával. A szocialista ipart azonban együtt alkotja az állami, a helyi-, a szövetkezeti és a magánkisipar. A szektorok sajátos egysége nemcsak együttélést, együttdolgozást is megkövetel. A tanácsi és a szövetkezeti ipar kis volumenű árutermelése, lakossági és közületi szolgáltató tevékenysége jelentős része életünknek, s szerves része az ipari tevékenységnek is. A világgazdasági kényszerpályákat se tudja kikerülni, mun!kája,mindig konkrét feltételek között zajlik. Ezért a tanácsi, és szövetkezeti ipartól se várunk mást. mint azt, hogy segitse elő a népgazdaság külső egyensúlyának javítását, iárulion hozzá életszínvonal-politikánk megvalósításához, tegye ésszerűbbé beruházáspolitikáiát. javítsa n-r anvae- az energia- és a készletgazdálkodást. csökkentse az importigényességet. Ezek a feladatok mind azt sürgetik: fokozni kell a felelősségvállalást, növelni az új iránti fogékonyságot, úgy kell végezni a szolgáltatást, hogy senki el ne felejtse közérzetet javító vagy rontó szerepét. Mindez nem szívesség, hanem a szocialista társadalom fejlődéséért érzett kötelesség és felelősség! A helyiipar negyedszázados fejlődési üteme megyénkben meghaladja a minisztériumi iparét, az ipari bruttó termelésből 11 százalékkal részesedik. Az ipari foglalkoztatottak 28 százaléka a helyiiparban dolgozik, s itt állítják elő az ipari bruttó árualapérték nyolc százalékát. Ez azt mutatja, hogy munkaigényes tevékenységet folytat, termelékenysége kisebb a minisztériumi iparénál. s az állóalapigényes termelésben nincs vagy alig van jelen. Joggal felvetődhet a kérdés: van-e jövője? Nyilvánvaló, hogy igennel felelhetünk. Elsősorban a szolgáltatásokban. Életkörülményeink változtak. Senki nem akarja, nem tudja maga javítani háztartási gépeit, autóját, tévéjét. Igényesebb a lakás- kultúránk, szükség van felújításra, szakmunkára. Igényesebbek vagyunk a személyi szolgáltatások iránt is. Ugyanakkor szükség van a jövőben is az árutermelésre. Ezért is érdekünk, ne maradjon a kis szériák gyártására képes, gyorsan változó iparág megrendelések nélkül, hiszen rugalmas szervezete lehetővé teszi a feladatvállalást, a kezdeményezőkészséget. Legalább ennyire van jövője az exporttermelésben. A kisebb exporttételek is fontosak, s ezért új piacok felkutatásával, a jó minőségű munkával a határidőkre kényes irányítással a lehetőségeket fokozni lehet. Megjegyzem. a jó minőséget s a határidők tiszteletét a hazai piac is épDÚgv elvárhatja, mint a külföldi. Az új vállalkozási, új szervezeti formák alakulásánál, segítésénél is döntő lehet, a helyi- és szövetkezeti ipar szerepe. Ha egyetértünk azzal — s gondolom a tényekkel senki nem vitatkozik —, hogy több és jobb munkáért több jövedelem illeti meg az embereket, akkor ezeket a most alakuló szervezeteket is megfelelően kell mind az irányításban, mind az adott munkahelyeken támogatni. Végezetül mindezek alapján mondom: a helyiipar nélkülözhetetlen, s eredményes munkája, az ágazatban munkálkodók értő-érző igényessége méginkább azzá teheti. Mindehhez kívánok a megyei pártbizottság nevében sok sikert, jó eredményéket. Magyar Gyula, a Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának igazgatója a lakossági szolgáltatásokban bevezetett új módszerekről, lehetőségekről bészélt felszólalásában. Elmondta, hogy a vas- i párnál a gépkocsiktól a karóráig sokféle javítással szolgálják. s nemcsak a megye- székhelyi lakosság igényeit. Ádámosi György, az ÉPSZER Vállalat igazgatnia a tanácsi építőiparban dolgozók helytállásán ecsetelte, megjegyezve. hogy a lakásokat és kommunális létesítményeket éní- tők az életszínvonal-politika megvalósulásának fontos feladatait szolgálják. A vita összefoglalójában Bereczki Lajos leszögezte: az aktívaülés elérte célját, a véleményt mondók és javaslók közös dolgaikban egyetértettek. jól készülnek soron következő feladataikra. A vitában elhangzottak egyeznek a helyiipar feladataival, jövőjével. Az aktívaülés Mohácsi Oltó, az MSZMP megyei bizottsága titkárának zárszavával ért véget. .\ S. J. Kisvállalkozások Exportra is termelhetnek Magyarországon már meghaladja a 4 ezret az eddig megalakult kisvállalkozások száma. A gazdaság legkülönbözőbb területein tevékenykednek, és egy részük így alkalmas arra is, hogy kilépjen a külpiacra, termékeit, szolgáltatásait exportálja. A kisvállalkozók többnyire járatlanok a külkereskedelemben. Munkájukat támogatva az Intercooperation Kereskedelemfejlesztési Részvénytársaság a közelmúltban kisválalkozási tanácsadó szolgálatot alakított. A tanácsadó testület az érdeklődőknek ingyenesen pénzügyi, közgazdasági és jogi kérdésekben ad külpiaci tevékenységéhez tanácsokat. Megbízás alapján lebonyolítja a kisvállalatok külkereskedelmi ügyleteit. Diákok szövetkezetei Iskolaszövetkezeti tanácskozás kezdődött tegnap Budapesten, a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa rendezésében. Több mint kétszáz hazai iskolaszövetkezet munkájának eredményeit, gondjait, további önként vállalt feladatait összegzi az immár harmadik alkalommal egybehívott országos rendezvény. Az iskolaszövetkezeti tagok száma mint az a tanácskozáson elhangzott már meghaladja a 22 ezret. küldötte a kisiparosok szolgáltató tevékenységéről adott számot. D. Szabó Lajos, a KUNSZÖV elnöke a bedolgozói rendszer eredményei s tapasztalatai alapján szólt -a beszámolóhoz. Pálmai László, a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat igazgatója a piac változásairól, a vásárlók megváltozott minőségi igényeiről beszélt A kommunista aktíva elnöksége