Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)

1982-10-02 / 231. szám

Nemzetközi körkép 1982. OKTÓBER 2. A láthatatlan kormány Zsarolásnak kevés, esztelenségnek sok A szlovákiai Vág folyó vízlépcsőjét tizenöt vízierőmű­ből álló rendszer alkotja. Ezzel évente 17 millió kWh energiát szolgáltatnak az áramhálózatba. További vízlépcsőt terveznék a Vág alsó folyásán is. A képen:' a folyó felső folyásán lé- • vő Liptovská ■ Má­ra vízmű. Ez két duzzasztógátból és két .víztárolóból áll. A főgát mel.- lett épült a négy agregátummal fel­szerelt, 198 MW'h kapacitású vízi­erőmű. A 25 éve alapított Hanoi Műszaki Intézet fizikai tanszékén — kí­sérleti célokra — napkemencét épí­tettek. A kemen­cében 2000 C-fok hőt lehet előállí­tani. EMB ERVDDBSZHI BEJRUTBAN T omahawk „örökla­kások” építése kez­dődik a? NSZK' luxemburgi hatái:­_______ vidékén, miközben a Szovjetunió- és az Egyesült Államok folytatni .készül Genfben .az „Éuroha- dászati” fegyverkorlátozási tárgyalásokat. Miután Ang­liában a skóciai partoknál, Olaszországban Szicília déli részén megindult az építke­zés az amerikai robotrepü­lőgépek ■ fogadására — 160, illetve • 122- ilyen szerkezet kerül elhelyezésre a két or­szágban — Bonn is kész végrehajtani az 1979 decem­beri NATO-határozatot: Starthelyet biztosítani 108 Pershing Il-eg ballisztikus rakétának és 96 manőverező robotrepülőgépnek. Ezerötszáz amerikai szak­értő készül az NSZK-ba, hogy Ramstein és Bitburg térségében munkához lás­son. Templomot, iskolát, be­vásárlóközpontot építenek maguknak — és indítóállá­sokat a Tomahawk-oknak, amelyeknek robbanótöltete hatóerőben tízszeresen felül­múlja a h-irosímai atom­bombáét. „Nélkülözhetetlen a tele­pítés, ha a szövetség meg­győző akar lenni Moszkvá­val szemben a genfi tárgya­lásokon” — mondja a Pen­tagon. Egy robotrepülőgép egy millió dollár, a rajna- pfalzi építkezés 200 millió dollár, ennyit megér, ha Moszkva elfogadja az ame­rikai „nulla-megoldást” — mondják az amerikai „fegy­verzetellenőrzési” stratégák, akik ezúttal is „dialektikus egységben” látják a fegyver­kezést és a leszerelést. Emlékezetes, hogy a NATO 1979 decemberében „kettős .határozatot” hozott, Tárgya­lások kezdődhetnek az euró- Dai térségre irányuló közén- hatótávolságú fegyverekről, azok korlátozásáról, de ha ezek a tárgyalások 1983 vé- eéig nem járnak eredmény­nyel — mégpedig Washing­ton elképzelései szerint —, akkor Angliában, Olaszor­szágban, az NSZK-ban. Bel­giumban és Hollandiában elhelyezik a közel hatszáz közéohatótávolságú amerikai támadóeszközt, amely egy­szerre jelent veszélyt a Var­aséi Szerződés országaira és teszi szükségszerűen meg­torlás céloontjává az öt nyugat-, illetve dél-európai országot. 1981. november 30. óta Genfben érdemi tárgyalások folynak a Szovjetunió és az Egyesült Államok között az „eurohadászati” fegyver- rendszerekről. Az amerikai fél kezdettől fogva hallani Az új-kaledóniai felszabadítási mozgalom (KANAK) kérelemmel fordult az ENSZ-hez, hogy a szigeteket vegye fel a dekolo- nizálásra kijelölt területek lis­tájára. Ha a tagállamok véleménye alapján a kérelemnek helyt ad­nak, a szigetcsoport 1984-ben el­nyerheti függetlenségét. A mint. egy 19 ezer km! területű, 140 ezer fő lakosságú szigetcsoport Franciaország tengerentúli terü­lete, élén a köztársasági elnök által kinevezett kormányzóval. A szigeteket Cook kapitány fedezte fel 1774-ben. de 1853-ban már elfoglalták a franciák. 1946- ban lett a Francia Unió tenge­ren túli területe, 1958-tól pedig a Francia Közösség keretén be­lül korlátozott önkormányzattal rendelkezik. Üj-Kaledónia ásványkincsekben gazdag, elsősorban nikkelére bá­nyászata jelentős (1980-ban 84 ezer tonna termeléssel harmadik a világon), de króm- és vas­érctermelése is számottevő. Ipa­rában a helyben kibányászott ércek feldolgozására épült kohá­szat a legnagyobb jelentőségű. A függetlenség kivívása nem egyszerű feladat. A szigeteken élő mintegy ötvenezer francia telepes ugyanis a függetlenség ellen foglalt állást. a hatvan­ezer bennszülött viszont a tel­les elszakadásban képzeli el a szigetek jövőjét. A népesség több mint 20 százalékát kitevő bevándorlók és leszármazottaik állásfoglalása még nem egyér­telmű. sem- akar előretolt nukleáris rendszereinek, az angol és a francia' hadászati-hadmű­veleti potenciálnak a beszá­mításáról, amélyet a Szov­jetunió ellensúlyozni vor. kénytelen középhatótávolsá­gú rakétáival, egygbek kö-‘ zott az SS—2Ó-asokkal. fteagan „nulla megoldásá­ban” az szprepel, hogy a Szovjetunió egyoldalúan szerelje .le középhatótávols'á- gú rakétáit — ugyanakkor az amerikai előretolt rend­szerek, a brit—francia nuk- , leáris eszközök érintetlenül maradnak, s Washington „kész” lemondani a Per- shing-ek és a Tomahawk-ok 1983 végétől esedékes tele­pítéséről. A NATO amerikai veze­tése valójában két módszert kínál az eurohadászati erő­viszonyok megváltoztatásá­ra. Vagy tárgyalások ered­ményeképpen juttatja egyen­lőtlen, hátrányos helyzetbe a Szovjetuniót — vagy fegy­verkezés révén, A telepítési előkészületekkel az Egyesült Államok most elárulja, hogy nem diplomatáinak matematikai felkészültségé­vel van baj, hanem a pen­tagon szándékával: eltökél­te, hogy hadászati eszközei­nek igénybevétele nélkül valósít meg hadászati fenye­getést a Szovjetunióval szemben, a hadászati eszkö­zöket „későbbi” fölényté­nyezőknek tartja meg az általa tervezett „elhúzódó atomháborúban”. Ilyen kö­rülmények között Washing­ton eleve „kudarcra terve­zett” tárgyalásokat folytat: a rakétatelepítési előkészü­letek és az irreális javasla­tok egyszerre szolgálják a közvélemény megtévesztését és az eurohadászati egyen­súly megbontását. katonai erőegyen­súly nem spekulá­ció és nem propa­ganda tárgya, ösz- _______ szetevői és stabili­zálásának feltételei csak építő szellemű tárgya­lásokon tisztázhatók. Szep­tember 30-án, amikor hosz- szú szünet után ismét tár­gyalóasztalhoz ül a két kül­döttség . Genfben, nyilván meglesz a szovjet politikai válasz a „befejezett tények" amerikai stratégiájára. Vá­lasz következhet a tárgyaló- termen kívül is — a fegy­verkezési hajsza újabb for­dulója azonban nem célja a szovjet vezetésnek. W ashingtont még nem ké­ső figyelmeztetni „euro-bal- lénésére” — amely zsarolás­nak kevés, esztelenségnek sok. Pirityi Sándor ..A • kambodzsai . kormány­ellenes koalíció csupán pá- pírtigris” — ezzel a címmel jelentette meg a Mainicsi Sim- bun című tokiói polgári; na­pilap egyik vezető- munka­társának helyszíni riportját. A lap tudósítója, Ogiso Isao a . közelmúltban — az első nyugati újságíróként — el­látogatott a „koalíció erő­dítményeibe”, Mint emléke­zetes, . júliusban . Norodom Szihanuk, Son Sann és Pol Pot „erői” — az Egyesült Államok, Kína, az Asean és Japán sugallatára ' — ellen­téteiket félretéve „valahol egy kambodzsai őserdőben” a Heng Samrin-rendszer el­len küzdő „koalíciós kor­mányt” alakítottak. A tudósító Thaiföld felől lépte át a határt, s látoga­tási engedélyét is thai nyel­ven állították ki. A dzsungelén át vezető út „tikkasztó” volt. Egy tisztáson néhány fiatal ka­tona gyakorlatozott. Hirtelen kiszélesedett az út, s a „C” területre, a Szihanuk féle erők „főhadiszállására” ér­tek, A határtól — a tudósí­tó becslése szerint — mint­egy 30 kilométert tettek meg. Kókuszfából és banán- levelekből készült kunyhó­kat, aszonyokat és gyereke­ket, s néhány ácsorgó ka­tonát látott. Mintegy ezer négyzetméteres nagyságú terület volt, közepén egy viszonylag nagyobb házzai, ahol az úgynevezett közigaz­gatási tanács elnökhelyet­tese fogadta őt. A követke­zőket monda: „Nincs olyan, hogy Vietnam-, illetve kam- bodzsa-ellenes koalícós kor­mány. Egymástól teljesen függetlenül cselekszünk”. A dzsip ezután észak felé haladt, s csakhamar a Son Sann által „ellenőrzött” körzetbe, az „R” területre éltek. „Itt — írta a tudósító — ugyanez játszódott le”, Ezúttal a közigazgatási ta­nács elnöke /jsetelte, hogy „Semmiféle kapcsolat nincs a három csoport között”. „Csak Son Sann utasításait követhetjük” — mondta. „A tervek szerint három hóna.- ponként kellene kabinet­ülést tartani, Thaiföldön”. A Mainicsi Simbun tudó­sítója a következő szavak­kal összegezte „élményeit”: „Az ENSZ közgyűlésének jelenlegi ülésszaka rövidesen napirendre tűzi a kambod­zsai ENSZ-képviselet kér­dését. Japán és az Asean a Phnom Penh-ellenes koalí­ciót támogatja abban a re­ményben, hogy ez a koalíció hamarosan . áttörést hajt végre. De ez a koalíciós kormány megfoghatatlan, sehol nem volt látható. Csupán papíron létezik. Il­lúzió azt állítani, hogy a valóságban lenne ilyen. — Milyen úton jöttél? — Damaszkuszig repülővel, on­nan taxival, és te? — Lar- nakáig repülővel, onnan ha­jóval. Íme a bejrúti párbeszéd a Közel-Kelet más tájairól egymást ismerő újságírók között, akik a libanoni fővá­ros megszállásának hírére siettek ide, amennyire tud­tak. A repülőtér jó ideje le­zárva, az arab világ hírköz­pontja nehezen megközelít­hető. Az MTI tudósítója a cipru­si kikötőben szállt hajóra. Az út elvben hét óra, de a ta­pasztalt útitársak előre meg­mondják: jóval több lesz. Valóban, a libanoni partok elett megáll a hajó, s öt órát vesztegel a nyílt tenge­ren. A horizonton izraeli őr­hajók tűnnek fel... Egyikük elindul az utasszállító felé, körbejárja, aztán odébbáll. Mi is mehetünk. A hajón tapsorkán. Dzsunie kikötőjét — Bo,;­rúttól kicsit északra — fa- langisták tartják kézben, ők ütnek pecsétet az útlevélbe. Taxisok zsonganak a ki­szálló utasok körül. Horribi­lis összeget kérnek a fővá­rosba vezető alig félórás útért, de nincs választás. Kis idő múltán Kelet-Bejrútban vagyunk. A külváros mo­dern épületei között lebom­bázott, vagy feketére égett, ablaktalan házak. Ezen a napon történetesen át lehet hajtani a város má­sik, nyugati felébe, csak rö­vid ellenőrzésre állít meg a katonai járőr. Nyugat-Bejrút jó egy hete van izraeli megszállás alatt. A belváros kellős közepét is friss sebek éktelenítik el: telitalálattól összedőlt, vagy hatalmas lyukakftól tátongó házak — sok helyütt még füst ömlik belőlük. Az ut­cán kiégett, és izraeli harc­kocsik talpa alatt szétlapult autók. A „közel-keleti Svájc” fővárosában többnapos — inkább hetes — szeméthal­mazok. A mindig zsibongó üzleti negyedben, a Hamrában csak néhány bolt nyit ki — kevés a vevő is, s inkább csak élelmiszert vesznek. Az . áramszolgáltatás akadozik, egy-egy percre a rádió adá­sa is abbamarad: be kell kapcsolni a generátort. A nagy hotelek is áramfejlesz­tőt használnak, de el is ké­rik a szoba árát. Egy éjsza­ka a Commodore-ban — itt . van a Bejrútba küldött több­száz tudósító „főhadiszállá­sa” _ száz dollár. Azaz na­ponta változik az ára a li­banoni font és az amerikai pénz aránya szerint. Ha teg­nap kevés fegyverdörgés hal­latszott, s így most közeledni látszik a békés kibontako­zás, ma valamit csökken a dollár felszökött ára. Üj elnököt választottak, a múlt héten meggyilkolt Ba- sir Gemajel bátyját, Amint. Majdnem egyöntetű a parla­menti szavazás — biztató: hátha hamar helyreáll a normális élet. Az utcákon megnő a for­galom, autók száguldoznak, ahol tehetik. Aztán éles fék­csikorgás: a sarkon izraeli csapatszállító fordul be. A golyószórók a szembejövő autókra szegezve. Tele a város izraeli ka­tonákkal, még azután is; hogy őrállásaikat állítólag nyolcvan százalékban átad­ták a libanoni reguláris erőknek. Az egyik utcasarkon tö­meg csoportosul. A környék lakói a nagy robajjal érke­zett izraeli osztagot figyelik. A katonák körbezárnak egy házat, s pillanatok múlva néhányan már az emeleti erkélyről fürkészik a körze­tet. Embervadászat folyik. Izrael szerint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet tá­vozása után még kétezer pa­lesztin fegyveres maradt, utánuk kutatnak. Erre hivat­kozva rohanták le a várost, s ezárt nem sietnek a kivo­nulással, a Libanonnal és Washingtonnal létrejött meg­állapodás ellenére sem. Az izraeli katonák látha­tóan élvezik, hogy arab fővá­ros van a kezükben. Ha nem őrjáratban vannak, hát sé­tálnak, beülnek egy kávé­házba, mint a minap tette hármójuk. Provokatív fesz­telenségük nagy óvatlanság- nak bizonyult: egy fegyveres rájuk lőtt, a tisztet leterítet­te, a másik kettő megsebesült. Izraeli egységek zárják le a körzetet és kezdődik a raz­zia. Néhány kilométerre délre földig rombolt menekülttábo­rok. Szabrában és Satilában palesztinok laknak, sokan közülük 1948-ban menekül­tek el szülőföldjükről. És libanoniak, akik az ország déli részének izraeli invá­ziója elől jöttek északabbra. A két hete történt vérengzés életbenmaradottjai családju­kat keresik, nem tudják: hozzátartozóik elmenekül- tek-e, és félnek visszajönni, vagv holtan hevernek a kő­halmazok alatt. Aki végigél­te a történteket. állítja: többezer embert, férfit, nőt, öreget, csecsemőt öltek ha­lomra a jobboldali milicis- ták, miközben izraeli kato­nák „őrködtek” a táborok felett. Lőfegyverrel, baltá­val, késsel, kővel. Vagy úgy, hogy a házakat lakóikra dön­tötték s rájukgyújtották. Az oszló tetemek elviselhetetlen bűze nehezedik a táborra. A lassan visszaszivárgó lakók éDen maradt tárgyaikat ke­resik a romok között. Egyi­kük mutatja, mi lett az ott­honából. Egyetlen kőhalmaz. Mégis a földet csókolgatja örömében, mert családja túl­élte a mészárlást. Aztán védettebb helyre siet. mert óriási robbanás hallatszik, s mintha újból a tábort lőnék. Csak egy kelet­bejrúti lőszerraktár rob­ban fel. Mikor lesz már vége? Rákos György Összeállította: Majnár József Független lesz Új-Kaledónia?

Next

/
Oldalképek
Tartalom