Szolnok Megyei Néplap, 1982. október (33. évfolyam, 230-256. szám)
1982-10-02 / 231. szám
1982. OKTÓBER 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 MUNKAHELYÜK: A RENDŐRSÉG Parancs és kollektív döntés „Szükségünk van kiművelt emberfőkre”. Ezzel fejezte be mondandóját a személyzeti osztály vezetője. De nyugodtan hozzátehette volna, hogy éppen úgy, mint bármely üzemnek, intézménynek. Az éppúgy, mint a polgári életben összehasonlítás többször elhangzott a rendőrségi munkahely sajátosságait kutató beszélgetésekben. És mivel nem a bűnüldözésről, a közrendről, a közbiztonságról volt szó, hanem magukról a rendőrökről, mint dolgozó emberekről, olykor-olykor szinte megfeledkeztem arról, hogy egy fegyveres testületben sajátos szolgálatot teljesítők közé kerültem; oda, ahol parancsban kapják a feladatot. — Pártszervezetben nincs parancs, csak meggyőzés. A BM-pártszervezetekre ugyanazok az elvek érvényesek, mint bármelyikre. Egyformák a jogok, a kötelezettségek, a hatáskörök, — mondta a főkapitányság pártbizottságának titkára, Kecskés Imre őrnagy. — A rendőrség belső életéhez szorosan hozzátartoznak a pártszervezetek, annál is inkább, mert dolgozóik között, különösen a főkapitányságon, a megyei irányító szervezetben az átlagosnál jóval nagyobb a párttagok aránya. Nincs ebben semmi meglepő. A rendőr politikai szolgálatot teljesít, a parancsnok egyben politikai vezető is. A párttaggyűlésen — ahol a parancsnok is egyenrangú a többiekkel, — helye van a kritikai észrevételeknek, a megalapozott bírálatnak. És amikor a rendőrségen dolgozó fiatalok vagy nők helyzetét vizsgáljuk. vagy a közművelődési határozat végrehajtását, "a szakmai, politikai képzést elemezzük, a KISZ-esek munkáját értékeljük, olykor a fejlődés lehetőségeit latolgatjuk és tervezzük, a rendőrség egy emberi közösséget jelent. A főkapitányság KISZ- alapszervezet titkára, Szebe- rényi József hadnagy most próbálja „összerázni" a fiatalok csoportját. Még elégedetlen, különösen a szervezeti élettel. Pedig úgy mond „profi” KISZ-esnek számít, hiszen másfél évvel ezelőtt még a KISZ megyei bizottságán dolgozott, s az apparátus KISZ-titkára volt. — Még nem is tudom pontosan, hogy itt hogyan kellene egy titkárnak dolgozni. Ki kell tapasztalnom, hogyan lehet az itteni sajátosságokhoz alkalmazkodni. Itt gy KISZ- gyűlést megtartanai csak a csodával határos módon lehet. Van, akiket hetekig nem is látok, a szolgálat kiszámíthatatlan. mindig közbe, ion valami váratlan. Nem vicc. amit mondok; párttagajánlás volt napirenden. Mindenkinek elmondtam, milyen fontos, hogy ott legyen. Az egyik fiatal nyomozó akkor már hetek óta kutatta egy súlyos bűncselekmény tettesét Tö- rökszentmiklóson. Neki köszönhetjük, hogy határozatképes lett a taggyűlés. Visz- szajött a megbeszélt időre, részt vett a vitában, leszavazott és utána elrohant. — Nem csupán a taggyűlések jelentik a KlSZ-éle- tet, sőt. Kecskés Imre őrnagy; „A pártszervezetben nincs parancs” — Persze szívesebben is beszélek arról, amit jobban csinálunk. Az Ifjú Gárdisták segítségéről, (a parancsnokuk rendőrhadnagy). Az óvoda patronálásáról, amit a gépjármű-alosztály KISZ-esei önként vállaltak.Arról, hogy részt veszünk a demokratikus rendőrség megalakulásához, történetéhez fűződő megyei dokumentumok felkutatásában és feldolgozásában. Bővíteni szeretnénk az együttműködést az intézmények, az üzemek KISZ-esei - vei. Jövőre Szolnokon lesz három megye belügyi dolgozóinak kulturális bemutatója. Az előkészítés, a szervezés a mi dolgunk is. Apropó kultúra. Szinte meglepő, hogy mennyi figyelmet és energiát fordítanak rá. Az eseménydús programok bizonyítják, hogy nem pusztán formálisan létezik a közművelődési bizottság. Nem hiszem, hogy azért, mert miniszteri parancs írta elő a megszervezését. Aligha van szolnoki képzőművész, akinek ne lett volna kiállítása a főkapitányságon, ideális környezetben, az épület első emeleti aulájában. — Szinte minden hónapban van és volt valamilyen rendezvény. — mutatta a korábbi évek programját Zsiga József századi», a közművelődési bizottság titkára. — Nem akarom azonban a bizottság nevében kisajátítani a sikert, hiszen része volt benne a szakszervezetnek is. mint általában minden közös rendezvény megszervezésében. Móri Imréné a szakszervezeti bizottság titkára nagyon helyénvalónak találta ezt a kiegészítést, de a kétkedő kérdésem: hogv vajon miként érvényesülhet egy fegyveres testületben a dolgozók érdekképviselete, már kevésbé nyerte meg tetszését. — Vannak itt polgári alkalmazottiak. nem is kevesen. Jómagam harmincegy éve dolgozom a rendőrségen. A BM valamennyi polgári alkalmazottja egy alaos^er- vezetet alkot a megvében minden kis és nagy közösségnek a bizalmi a képviselője. — Elmondana egy esetet, amikor a szakszervezet közbenjárására teljesítették a dolgozó kérését. — Védő- és munkaruha. Tudom, a legtöbb munkahelyen állandó vita van miatta. Nálunk is az volt vagy tíz évié. A raktáros ömlesztve vásárolta a kék munkaruháFbédidö az üzemi étteremben Daróczi András ezredes: "A lakáselosztáskor nem a rendfokozat számít” kát, oda se figyelt a méretre. Azt viselte a szerelő, a híradós, a takarítónő, talán még a szakács Is. Ennek vége. Most már a munkaruha vásárlásnál ott van mind a négy brigádnak a vezetője, kezében a méretlistával. Így se kerül többe, sőt a szerelőknek az olcsóbb, de a korábbinál sokkal praktikusabb és korszerűbb ruha tetszett. — Mindössze tizenegy éve dolgozik szakszervezet a rendőrségen. A szakszervezeti bizottság mibe szólhat bele? — Egy-egy tagja részt vesz azokon a tanácskozásokon, melyeken a szociális kérdések. a munkahelyi körülmények, vagy a lakások, a segélyek, a fiatalok lakásépítési támogatása, az üdülőjegyek. (még a BM üdülőbeutalóké is) elosztása kerül terítékre. hogy £sak a legfontosabbakat említsem. És természetesen véleményt, javaslatot kért tőlük a főkapitány az ötnapos munkahét bevezetése előtt. — Igaz, hogy a főkapitány egyszemélyben felelős a megye rendőri állományának munkájáért. Parancsot ad, utasít, a szolgálati feladatokon nem lehet vitatkozni, de ez nem zárja ki a munkahelyi demokráciát, mindazokban a kérdésekben, amelyeket a szakszervezeti bizottság titkára említett, — mondta Daróczi András ezredes, a megyei rendőrkapitányság vezetője. — Minden épkézláb elképzelésre igényt tartottunk, mielőtt az ötnapos munkahét rendjét kialakítottuk. Azt mondanom sem kell, hogy létszámemelés nélkül kellett a folyamatos rendőri munkát, a készenléti. ügyeleti szolgálatot bizto- ■sítani. — Nehezen tudom elképzelni, hogy a megyei rendőrfőkapitány lakás-, óvoda-, bölcsőde egyéb segélykérelmekkel foglalkozik. — Pedig előfordul. Vezetői kötelességemnek tartom meghallgatni az embereket, ha kérik, és segíteni, ha tudok. A rendőrcsaládok gyermekeinek elhelyezéséhez mi is hozzájárulunk. A Belügyminisztérium partner a lakásépítésben. Az elosztásnál nálunk is áz általános elvek érvényesülnek. Nem a rendfokozat számít, a döntés alapja a jogos igény. Természetes. hogy a nagycsaládosok előnyt élveznek, hogy iskolakezdéskor segélyt adunk, hogy a BM-üdülőkbe elsősorban az alacsonyabb fi- zetésűek kapnak beutalót. Vannak nyugdíjasaink — elég sokan — és árváink, gondozottaink, róluk sem feledkezhetünk meg. Mi több vallom, hogy a pihenés, a kikapcsolódás. a regenerálódás feltételeinek megteremtéséhez hozzá kell iárulnunk. Szükség van a közös utazásokra. kirándulásokra. a szervezett soortprogramokra, nem is folytatom. Végtére is mindez természetes, hozzátartozik az emberi élethez. Vége Kovács Katalin Fotó; Tarpai Zoltán A MINISZTERTANÁCS MEGTÁRGYALTA Az új lakásügyi rendeletek A Magyar Szocialista Munkáspárt* Központi Bizottsága és a Minisztertanács 1982. április 7-én — széles körű társadalmi vita után — irányelveket fogadott el a lakásépítés és -fenntartás, a lakáselosztás és -gazdálkodás fejlesztésére. A Minisztertanács csütörtöki ülésén megtárgyalta és jóváhagyta az. ezzel kapcsolatos állami intézkedéseket. A Minisztertanács megállapította. hogy a lakáshoz jutás esélyei egyenlőtlenek, a lakásépítéssel és lakás- fenntartással összefüggő kiadások aránytalanul oszlanak meg az. állam és a lakosság, illetőleg a lakosság egyes csoportjai között,. Jelenleg a lakások 24 százaléka bérlakás. A legnagyobb terhét azok a — bérből és fizetésből élő — családok viselik, amelyek saját tulajdonukban levő lakásokban laknak vagy ilyen lakást építenek, illetve vásárolnak. Nem megfelelő a meglevő lakásállománnyal való gazdálkodás, az új lakások építése még nem tart lépést az igények növekedésével, ezért a városokban élő fiatal házaspároknak sokáig kell lakásra várakozniuk. A lakáscserék száma kicsi, s a jelenlegi pénzügyi feltételek nem is ösztönzik kellően cserére a lakosságot. Lakáselosztás A lakásépítésre és -vásárlásra, illetőleg a lakásfenntartás céljára adható állami támogatás nem igazodik eléggé a családok jövedelmi és szociális helyzetéhez. Az. állami támogatás csak a települések egy részére, bi- zonvos építési formákra és foglalkozási rétegekre terjed ki. a lakásfenntartás költségeihez pedig csak a bérlakásban élők kapnak állami hozzá iárulást. A Minisztertanács az ellentmondások mérséklése vagy teljes feloldása érdekében 1983. január 1-i ha- tállval módosítja a lakáseloszlás valamint a lakásépítés állami támogatásának rendszerét, az alábbiak szerint : A lakáshoz jutásban néhány éven belül általánossá válik a fokozatosság. A városban élő fiatal házaspá- ••ok első lakásként szerényebb komfortfokozatú és kisebb alapterületű lakást vagy önálló lakrészt kaphatnak. Következő lakásukat — a család szociális és jövedelmi helyzetéhez igazodó feltételekkel — tanácsi lakás kiutalása útján, cserével vagy önerőből való építkezéssel. illetőleg vásárlással szerezhetik meg. Az állami lakásellátás keretében továbbra is tanácsi bérlakást kaphatnak az. erre rászoruló kis jövedelmű családok és a több gyermekes családok. E családok változatlanul az 1981 - ben megállapított mértékek alapján fizetnek használatbavételi díjat. A jövőben korlátozott számban olyan családok is bérlakáshoz, juthatnak. amelyek jövedelmi helyzetüknél fogva ugyan nem jogosultak erre. de nem kívánnak lakástulajdont szerezni. E családoknak azonban vállalniuk kell. hogy megfizetik a jogszabályokban előírt használatbavételi díj többszörösét és a valóságos fenntartási költségeknek megfelelő nagyobb lakbért, A tanácsok csökkentik a szanálás miatt és a népgazdasági, társadalmi érdekből kiutalt bérlakásoknak a számát» Az új és a megüresedő lakásoknak a korábbinál nagyobb részét csere- igények kielégítésére használhatják fel. Azoknak a bérlőknek. akik nagyméretéi lakásukat a tanács révén kívánják kisebbre cserélni, a használatbavételi díj kétszeresének, háromszorosának megfelelő összeget térítenek vissza. A tanácsok és . más szervezetek (például az OTP. az ingatlanközvetítők) fokozottan bekapcsolódnak a személyi tulajdonú lakások viSsza- vásailásába és újra értékesítésébe. s ezt a tevékenységüket lakossági szolgáltatásként végzik. A lakáscseréket segíti az is. hogy az átírási illeték 1 ^ százalékról 7 százalékra mérséklődik. A Minisztertanács elhatározta a magánerőből való lakásépítés támogatásának korszerűsítését azzal a céllal, hogy mérséklődjenek a lakásépítés pénzügyi feltételeiben -mutatkozó indokolatlan különbségek a városon, illetőleg a falun élők. a vállalatoknál, intézményekben és szövetkezetekben dolgozók, valamint a különféle építésfi formák között. Az állami támogatás 1983. január 1-től a családok szocialista helyzetéhez igazodik, amit legjobban a családtagok, illetve a gyermekek és az eltartottak száma tükröz. A jövőben a családi házat építők is kapnak gyermekenként 30 ezer forint, nagykorú eltartottakra pedig 20 ezer forint vissza nem fizetendő támogatást. A lakásépítőknek és a lakásvásárlóknak egységesen ;{ százalékos kamatra és 35 éves törlesztési időre adható kedvezményes építési kölcsön. A nagyobb létszámú családok az átlagosnál több hitelt kaphatnak. Indokolt esetben a hitel- visszafizetés - első öt évére törlesztési kedvezményt (haladékot) lehet kérni. A több szintes vagy csoportos telepítésű lakóházak építésére adható kedvezményes kamatozású kölcsön a szociálpolitikai kedvezménnyel csökkentett építési költségek legfeljebb 70 százalékáig, a csaladi- ház-építés esetében pedig azok 60 százalékáig terjedhet. A jövőben a dolgozók szélesebb köre részesíthető munkáltatói támogatásban. Az állami költségvetésből nyújtott támogatás megszűnik, s a munkáltatók (vállalatok. szövetkezetek, intézmények) maguk dönthetik el. hogy dolgozóik közül kiket és milyen mértékben támogatnak. A lakásépítésre és lakás- vásárlásra adható — vissza nem térítendő — támogatások és a kölcsönök forrásai a vállalati gazdálkodás eredményességével összhangban alakulnak. A tanácsi . értékes ítésű (szövetkezeti) lakásjuttatási forma fokozatosan csökken. Az állami támogatás 1985 végéig megszűnik. Lakbér A lakóház-fenntartás állami támogatásának csökkentése étdekében a lakbérek 1983. július 1-től átlagosan 130 százalékkal emelkednek. Annak érdekében, hogy a bérlők kiadásai ne növekedjenek ugrásszerűen, • az állami lakások bérlői — 1988-ig fokozatosan csökkenő mértékben — állami hozzájárulást kapnak. E hozzá járulást kapnak. E hozzájárulás összege 1983-ban a lakbértöbblet 70 százaléka lesz. A lakbérnövekedés ellen- súlyozására az arra legjobban rászoruló nagycsaládosok és nyugdíjasok szociális támogatást kapnak. A lakbér emelésének mértéke a lakások használati értéke szerint eltérő: a komfort nélküli lakások h^vi bére négyzetméterenként 2 forint 40 fillérről 4 forint 50 fillérre, a félkomfortos lakásoké 3 forint 60 fillérről 7 forint 50 fillérre, a komfortos lakásoké 5 forint 40 fillérről 12 forintra, az összkomfortos lakásoké pedig 6 forintról 15 forintra változik. A tanácsok legfeljebb az új lakbér 50 százalékáig mérsékelhetik azoknak a lakásoknak a bérét, amelyeknek az épületen belüli elhelyezkedése, a műszaki állapota vagy a környezete kedvezőtlen. Az állami tulajdonú szükséglakások lakbére nem emelkedik. A jelenleginél nagyobb mértékben lesz mód arra, hogy a lakbéreket — a lakásnak a településen belüli fekvésétől (zöldövezet, Város- központ) függően — az új lakbér 25 százalékáig növeljék. Azokban az egv-két lakásos, épületekben, ahoi kizárólag a bérlőké a kerthasználat joga. a növelés felső határa további 20 százalék lehet. A lakbért az ingatlankezelő szervezetek állapítják meg, s 1983. március végéig írásban közük a bérlőkkel. A bérlőknek az új lakbérekkel kapcsolatos észrevételeit és az esetleges vitás kérdéseket a tanácsok bírálják el 1983 márciusától június végéig. A lakbérek rendezése kiterjed az állampolgárok tulajdonában levő. de bérbe adott lakásokra is. Az úgynevezett kötött bérű lakások lakbérét a bérbeadó az állami lakásokéval azonos mértékben állapíthatja meg. A három- és több gyermekes családok egységesen havi 150 forint szociális támogatást kapnak. Ezt azok is megkapják, akik 1983 után válnak nagycsaládosokká. A nyugdíjas bérlők közül azoknak jár szociális támogatás. akiknek — eltartottai- kat figyelembe véve — egy személyié jutó havi nyugdija nem haladja meg az 5000 forintot. A támogatás az 1983. évi lakbértöbblet mértékéig, de legföljebb havi 150 forintig terjedhet. A lak- béremelés után nyugdíjassá váló bérlőknek a tanács vagy a nyugdíjintézet — igénylés alapján — kivételes szociális támogatást adhat. A nagycsaládos bérlők a családi pótlékkal, a nyugdíjasok pedig a nyugdíjjal együtt kapják meg a szociális támogatást. Azok a bérlők, akik jogos lakásigényüket nagymértékben (két vagy több szobával) meghaladó nagyságú lakásban laknak, sem állami hozzájárulást, sem szociális támogatást nem kapnak. 1983 júliusától az. új és a felújított- lakásokban a berendezési tárgyak javításának és kicserélésének költsége a bérlőket terheli. A jövőben a bérlők közvetlenül részt vállalhatnak lakóházuk, fenntartásában, s ezzel a céllal bérlőközösséget alakíthatnak. Ugyanakkor az ingatlankezelő szervezetek szolgáltatásainak színvonalát emelni kell. E szervezetek elsősorban házkozelöi szolgáltatásokat (karbantartást és üzemeltetést) végeznek majd. továbbá műszakilag és gazdaságilag előkészítik. lebonyolítják a lakóház-felújításokat. A lakásgazdálkodási elvek alkalmazásában bővül a helyi tanácsok önállósága. A jövőben a tanácsok komplex módon határozzák meg a lakásszükségletek kielégítésének legésszerűbb módját, vagyis azt. hogy meglevő forrásaikból mennyit, használjanak fel állami lakásépítésre, a magántulajdonú lakások terület-előkészítésére, illetőleg felújítására, korszerűsítésre, az infrastruktúra (víz-, villany-, úthálózat stb.) fejlesztésére. Igénymegújítás, igénylési díj A lakásigénylések nyilván- tartásának pontosítása céljából a tanácsok 1983-t*m elrendelik az igénylések megújítását. A tanácsrendeletekben az igénymegújítást, illetőleg új igénylés beadását igénylési díj letétbe helyezéséhez köthetik., A letét elsősorban előtakarékosságul szolgál, amit beszámítanak a kiutalt lakás használatbavételi díjába, illetőleg értékesítési árába. A lakásigénylés visszavonásakor a tanácsok a letétbe helyezett ösz- szeget kamataival együtt visszafizetik. Ahol a tanácsok igénylési letét elhelyezését rendelik el. annak mértékét a lakásigénylö család jövedelmi. vagyoni és szociális helyzetétől, továbbá az igényelt lakás jellegétől és nagyságától függően szabják meg. s tanácsi bérlakásoknál a lakás.használatbavételi díj mint- ee 10 százaléka lehet. A lakáshoz jutás 1983. január 1 - tői érvényes részletes feltételeit s a lakásokra várók előta- karékosságának formáit és mértékét a tanácsok — a helyi adottságoknak megfelelően — helyi lakásrendeletekben szabályozzák. A kormány- és miniszteri rendeletek a Magyar Közlönyben jelennek még október első felében. a helyi tanácsrendeleteket novemberben hirdetik ki. (MTI)