Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-26 / 226. szám
Tlszaligeti napok Fogadalmat tettek a fiatalok Kiszeseket, úttörő- és ifjúgárdistákat avattak Megkezdődött a lehalászás Egy hete megkezdődött az őszi lehalászás a Felszabadulás Halászati Termelőszövetkezetben. November közepéig több mint ötszáz hektár halastóból és a természetes vizekből kell a halakat hálóba terelni. Eegyvernckcn kezdték meg a kampánymunkát, jelenleg a szajoli üzemegység Sz—2-es tavának lehalászása folyik. Naponta tíz tonna hal kerül a hálókba. Ebben a tóban főleg pontyot és busát neveltek. A kifogott halak egy része a teleltető tavakba kerül, a busát pedig a gyomai feldolgozóban tisztítják, majd lehűtve a Távol- Keletre szállítják. A képen látható 8 hektáros szajoli tóból három nap alatt kifogják az áruhalat a téesz dolgozói. Az úttörők fogadalomtétele Tegnap Szolnokon megkezdődött a tiszaligeti napok kétnapos rendezvénye. Délelőtt 10 órától a Tiszaligetben sok színes program fogadta az érdeklődőket: az általános és középiskolások benevezhettek az ebédfőző versenybe, az úttörőknek rajzversenyt rendeztek, kiállítások, kóstolók, termékbemutatók várták a fiatalokat és a szülőket. (Erről lapunk keddi számában számolunk be.) Délután fél kettőkor kezdődött a menetdalverseny, az általános és középiskolás fiatalok mozgalmi dalokat énekelve vonultak végig a Tiszali- geten,' és a stadionban gyülekeztek, ahol fél négykor kezdődött a KISZ-fiatalok, az útlörögárdisták és ifjúgárdisták fogadalomtétele. A Himnusz elhangzása után Tóth Andrásné városi úttörőelnök üdvözölte a megjelenteket. _ Elmondta, hogy húsz évvel ezelőtt született az a gondolat, hogy a KISZ Szolnok városi Bizottsága vezetésével a fiatalok részére lehetőséget teremtenek a kikapcsolódáshoz, a sporthoz, a pihenéshez. A város fiataljai társadalmi munkával építették a TiSzaligetet. A tiszaligeti papok rendezvénye kapcsolódik a fegyveres erők napjához. Tóth Andrásné köszöntötte a fegyveres erők tagjait, és hangsúlyozta, hogy mindig számíthatnak fiataljaink segítségére, hazaszeretetére, Ezután Nagy László, a KISZ KB tagja bejelentette, hogy a leendő KISZ-tagok ünnepélyes fogadalomtétele következik. László István, a MÁV Járműjavító dolgozója mondta el a fogadalmat 860 KISZ-taggal, Hegyi Istvánná, a KISZ Szolnok megyei Bizottságának első titkára fogadta. Az ünnepség végén került sor a 120 ifjúgárdista fogadalomtételére. Elmondta Varga Kovács Zsolt, a 605, Ipari Szakmunkásképző Intézet tanulója, fogadta Zám- taori László, az Ifjúgárda megyei parancsnokhelyettese. „Fogadom, hogy hazámhoz, a Magyar Népköztársasághoz, hű leszek. Fogadom, hogy minden erőmmel, ha kell, fegyverrel is megvédem hazámat, a Magyar Népköz- társaságot”. — fogadta ünnepélyesen a sok száz fiatal, KISZ-tagok, úttörők, jf- júgárdisták. Az ünnepség DlVSZ-indu- lóval ért véget. A 220 úttörőgárdista fogadalmát Varga Sándor, az úttörőgárda megyei parancsnoka fogadta és Juhász László, a Délibáb úti Általános Iskola 6. osztályos tanulója mondta el. A Szolnok megyei Tanács Vasipari Vállalatának törökszentmiklósi üzemében egyebek között kerítésdrót is készül. Ezt a terméket belföldön értékesítik Losonczi Pál Portugáliába utazik Kiképzés és országépítés Újoncok eskütétele 3. oldal Családi magazin 4. oldal II számok „mágusa” Rendhagyó matemati kaóra Pataki Ferenccel 5. oldal Előkészületek a Pajzs—82 hadgyakorlatra Jó ütemben folytatják a felkészülést a Pajzs—82 fedőnevű hadgyakorlatra a Varsói Szerződés tagállamai hadseregeinek törzsei és csapatai, amelyek a közös gyakoridat bulgáriai helyszínén tartózkodnak. A táborok lakói ismerkednek a környező városok és falvak nevezetességeivel, a bolgár nép életével és kulturális programokon vesznek részt. A táborokban mindenütt hét ország nemzeti zászlaja leng, hétnyelvű felirat hirdeti a Pajzs—82 jelszavát: „Egységesek vagyunk a békében és a harcban, a szocializmus ügyének védelmében”. A „Pajzs” fedőnevű hadgyakorlatok sorozata 1972- ben kezdődött. A jelenlegi a negyedik. Elnevezése mintegy jelképezi, hogy a 27 éve fennálló Varsói Szerződés a szocialista közösség országainak védelmi jellegű katonaipolitikai szervezete. Időről időre megtartott hadgyakorlatai senki ellen sem irányulnak, a tagállamok biztonságát és a nemzetközi békét oltalmazzák. Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Antónia Ra- malho Eanes, a Portugál Tegnap befejeződött a Szervezési, Vezetési Tudományos Társaság Szolnokon tartott kétnapos tanácskozása. A vezetési kultúra kérdéseivel és az SZVT szerepével foglalkozó rendezvényen, amelyen Ulveczki Tibor, a megyei tanács elnökhelyettese Szerdán délelőtt 11 órakor Budapesten, a XI. kerületi Kosztolányi Dezső téren felavatják a Magyar Ifjúság Szabadság Frontja harcainak és hősi halottainak emléket állító emlékművet. A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem kezKöztársaság elnökének meghívására szeptember 27-én hivatalos látogatásra Portugáliába utazik. (MTI) elnökölt, a résztvevők tegnap felszólalásokat hallgattak meg, majd Bérei Gyula, a társaság főtitkára összefoglalójában megfogalmazta azokat a javaslatokat, amelyekkel javítható az SZVT- ben dolgozók munkájának hatékonysága. deményezésére indult eddigi kutatások 29 hősi halott nevét derítették fel. Az ő emlékük előtt kíván tisztelegni az utókor Illés Gyula szobrászművész és Gulyás Zoltán építész kifejező erejű, a környezetbe nagyszerűen illeszkedő antifasiszta ifjúsági emlékművel. az SZVT-tanácskozás Ifjúsági emlékmű m Ára: 1,40 forint SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXXIII. évi. 826. sz.. 1982. szeptember 26., vasárnap A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az USA és Izrael ellenszavazatával Az ENSZ-közgyűlés elítélte a bejrúti tömegmészárlást Az ENSZ-közgyűlés rendkívüli ülésszaka elítélte a beirúti palesztin menekült- táborokban végrehajtott tömegmészárlást, felszólította a Biztonsági Tanácsot a tör* téntek kivizsgálására és megerősítette a nyár folyamán a Libanon elleni izraeli invázió ügyében hozott biztonsági tanácsi határozatokat. A közép-európai idő szerint tegnap hajnalban megtartott szavazáson 147 tagállam képviselője mondott igent a fentieket tartalmazó határozat teljes szövegére, ellene csak az Egyesült Államok és Izrael szavazott. A határozat egyebek között kimondja, hogy a Biztonsági Tanács „a birtokában lévő eszközöket igénybe véve vizsgálja ki a Bejrútban szeptember 17-én történt mészárlás mértékét és körülményeit, s a vizsgálat eredményét hozza nyilvánosságra, amilyen gyorsan csak lehetséges”. Felszólítja az államokat és a nemzetközi szervezeteket, hogy nyújtsanak minden lehetséges segítséget a Libanon elleni izraeli invázió áldozatainak. A határozat egyik legfontosabb pontja felszólítja a tagállamokat Libanon területi szuverenitásának, egységének és politikai függetlenségének tiszteletben tartására, egy másik pontja pedig megerősíti a Biztonsági Tanácsnak azt a két, június elején hozott határozatát, amely felszólítja Izraelt csapatai azonnali kivonására Libanonból. A határozat sürgeti a testületet, hogy amennyiben Izrael nem teljesíti a határozatokat, vegye fontolóra mindazokat az eszközöket, amelyeket az ENSZ- alapokmány biztosít ilyen esetekre. Még a szavazás előtt az Egyesült Államok képviselője közölte, hogy a határozat- tervezet teljes szövege „olyan megfogalmazásokat és utalásokat” tartalmaz, amelyek elfogadhatatlanok az Egyesült Államok számára, s ezért külön szavazást kért csupán aróól a pontról, amely a BT-t bízza meg a történtek kivizsgálásával. Külön ezt a cikkelyt az Egyesült Államokat is beleértve 146 tagállam fogadta el. Izrael ezen a szavazáson nem vett részt. A rendkívüli palesztin ülésszak a határozat elfogadásával ismét elnapolta munkáját. Bécsben tegnap egész nap tanácskozott a nemzetközi Libanon-konferencia, melyen mintegy negyven ország küldötte, valamint számos társadalmi és politikai szervezet képviselője vesz részt. A Béke-vi)ágtanács és az Osztrák Béketanács pénteken este megnyílt háromnapos rendezvényén Romesh Csandra, az BVT elnöke követelte, hogy a legutóbbi bejrúti tömegmészárlás fő felelőseit állítsák a nürnbergi bírósághoz hasonló — a háborús bűnösök felelősségét kivizsgáló — nemzetközi törvényszék elé. Mind Romesh Csandra, mind pedig a libanoni küldöttség vezetője, Albert Farhat rámutatott, hogy a PFSZ katonai egységeinek eltávolítása csupán ürügyül szolgált Izraelnek az agresszióhoz. (Folytatás a 2. oldalon)