Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)
1982-09-11 / 213. szám
1982. SZEPTEMBER 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bővítik - a Jász Múzeum Az önzetlen társadalmi munka nem hiányzik de mikor? A jászberényi Jász Múzeum öreg épülete tulajdonképpen már megnyitása első éveiben szűknek bizonyult á tájegység gazdag régészeti, művészeti anyagának befogadására, a tárgyi és szellemi néprajz összegyűjtött és feltárt kincseinek elhelyezésére. Az utóbbi évtizedek tovább élezték a helyzetet: minél több a kiállításra érdemes anyag, annál nagyobb raktárhelyiségre van szükség, s elvileg eljuthatott volna a Jász Múzeum is addig — amire' máshol már volt példa —, hogy a gazdag leletanyag raktárként foglalja el a múzeum egész területét, így kiállítások tartására alkalmatlanná vált. A Jász Múzeum szerencsére a Szelei úti volt tanyai iskola birtokbavételével segített raktár- gondjain, de a kiállítóhelyiségek szűkösségét még nem sikerült megszüntetni. Azaz hogy majdnem, hiszen a város vezetői már régen tisztában vannak azzal, hogy az érdemi tudományos munka és közművelődés érdekében a múzeum hajlékát bővíteni kell. Erre meg is van a lehetőség, mert a jelenlegi múzeumépület mögötti szerény, ám felújítható házacskát — ez párhuzamos a régi épülettel — megkapta a Jász Múzeum. A városi tanács vb költségvetési üzeme 1980 telén vállalta — mondván, úgy sincs más munka — a múzeum bővítését, az új szerzemény átalakítását. A munka első . ütemében a múzeum hátsó traktusának utca; részén ki is alakítottak már két szerény, ám a céloknak, tökéletesen megfelelő kiállítótermet időszaki kiállítások, ismeretterjesztő előadások stb. rendezésére. önzetlen társadalmi munkában elkészültek azi új köz- művelődési épületkomplexum műszaki tervei. A jól végiggondolt tervek szerint a régi és az új épület közé egy üvegezett előcsarnokféle épülne — ruhatár, mosdó stb. —, amelyből balra men- vén az új szárnyban levő időszakos kiállításokat, a Székely Mihály emlékszobát, az ipartörténeti tárlatot stb—t találná az érdeklődő, jobbra tartván pedig a régi, állandó kiállításokat lehetne megnézni. A két épületszárny további részei között pedig — kb. tíz méterszer húszméteres területen — közművelődési célokra — színházi kamaraelőadások, pódiumestek, hangversenyek — alkalmas múzeumudvart alakít ki a terv. Bármilyen régiek is a párhuzamosan fekvő épületek, akármilyen szerények is az adottságaik, kétségtelen, hogy a megye egyik legpraktikusabb múzeumi-közművelődési intézményét lehetne itt viszonylag kis rpunkával felépíteni. De miért a feltételes mód ? Azért, mert a munka első fázisát elvégző városi költségvetési üzem tavaly megszűnt, illetve beleolvadt a helyi városgazdálkodási vállalatba. Ez utóbbi vállalat viszont hosszas hall- * gatás és magyarázkodás után közölte a Jász Múzeum igazgatójával, hogy az idén már hozzá sem tudnak fogni a munkához — talán majd jövőre. A Jász Múzeum bővítése tehát „szünetel”. Hiába van meg az építkezésre a pénz, a „köszönöm szépen”- ért készült teljes műszaki dokumentáció, a város dolA két épület közé egy összekötő előcsarnok féle épülne, amelynek az utcáról lenne a bejárata ■Az ideális múzeumudvar egyelőre még csak lehetőség,- elhagyott építkezési anyagokkal gozói által felajánlott korlátlan társadalmi munka, az építkezés folytatására még várni kell. Talán méltánytalan lenne firtatni, hogy a jogelőd vállalat ígéreteit mennyiben köteles teljesíteni a jogutód, hiszen úgy gondoljuk, egy a szoba a kemencével. Azon viszont érdemes lenne a szakembereknek gondolkodniuk, hogy az átalakítás megkezdéséhez nélkülözhetetlen munkát néhány jó kőműves hány hét alatt tudná elvégezni, netán még az őszszel, hogy a télen már a belső munkákkal haladhassanak. Ügy véljük, a kocsit akkor kell húzni, amikor vannak segítők, akik tolják. Márpedig a város üzemeiben dolgozó szocialista brigádok lelkesedését kár lenne mielőbb nem gyümölcsöztetni a tudomány, a közművelődés javára. — ti — Emlékeink és hazafiságunk A kisvárosi művelődési ház klubjában vegyesen jöttünk össze arra a beszélgetésre, amelynek témája: mit jelenít az, hogy magyarok vagyunk? Itt vannak a helybéli üzem fiatal és idősebb munkásai, tsz- beli dolgozók, a gimnázium néhány tanára és felsőbb osztályos diákja, két-három orvos és mérnök, s a szomszédos nagyváros egyetemistái közül páran. Előadás nem hangzott el, bevezetőt sem mondott senki — szabadon folyt a szó a témával kapcsolatos hétköznapi dolgokról „tudományosabb és emellkedettebb’ régiókban is. Beszélgetésünk kezdetén előttünk üresek voltak az asztalok, azután könyveket hoztak ■ át a könyvtárból, hogy ne csak emlékezetből, hanem pontosan idézzünk történeti, nyelvészeti, zenei, régészeti, műemléki, irodalmi szövegrészeket. Hamarosan tetemes könyvhalmazuk magasodtak annak bizonyságául: mily sok ismeretanyag létezik magyarságunkról, hányféle oldalról közeledhetünk e témához. De egy — még Oly hosz- szúra is nyúló — beszélgetés során nem lehet mindenről méltó komolysággal szót ejteni, vitázni. Ezért közös megegyezéssel Kissé jobban elmélyedtünk népünk tárgyi és nyelvi emlékeinek taglalásában; ezen emlékek őrzése miiként formálja a ma élő generációk gondolatvilágát, és milyen örökséget hagyhatunk az utánunk jövőknek. A helyi múzeum vezetője azt mondta: „Ez a város és környéke gazdagon szegény * műemlékekDen”. Azután sorolta, hogyan pusztul a múlt század közepén épült neves építész tervezte malom, egy római korból származó hídmaradvány; mily sok látogatója van az utolsó pillanatban megmentett szépen restaurált több százéves kovács- és bognárműhelynek; a város egyik ékköve a helyreállított XIII. századi kiskápolna; hány műemlékértékű, évszázados -----------------1__________________£_ h ázat tüntettek el vétkes könnyelműséggel a múlt évtizedek építkezései során. Beszélgetésünk közben Kölcseyt idéztük. Ö írta 1826-ban Mohács című esz- széjében: „Őseitek parányi fészkeket raktanaik? Szedjétek össze a romokat, s tegyetek belőle mély alapot jövendő nagyságának”. Kölcsey intelme nekünk is szól: jelen és jövendő alapja múl-, tunk értékeinek megmentések becsülése. Ha tovább olvassuk Kölcseyt, rádöbbenünk, hogy kerek másfél századdal ezelőtti sorai honismereti, nemzeti emlékeinket megvédő törekvéseink mai programjának pontos megfogalmazása. „Minden kő, régi tettek helyén emelve; minden bokor, régi jámbor felett plántálva; minden dal, régi hősről énekelve; minden történetvizsgálat, régi századoknak szentelve; megannyi lépcső a jelenkorban magasabbra emelkedhetni; érzelmeiteknek, gondolataitoknak, s tetteiteknek több terjedelmet, tartalmat és célrahatást szerezni...” Ebben a szellemben gondolkodunk és cselekszünk, amikor óvjuk, ápoljuk igazi emlékeinket; amikor társadalmi erőket, mozgalmakat szervezünk műemlékeink védelmére, történelmünk eseményeinek ismertetésére és tanulságaink ébrentartására. Valamennyien egyetértett tünk e sommás fogalmazásban. A könyvhalmok tetejére kerülitek hazánk szép tájait, értékes épületeit bemutató könyvek; azután Ily- lyés Gyula nemrég újra megjelent Hi a magyar? című kis remekműve; és a Honismeret című népfront-folyóirat régebbi meg újabb számai. És ekkor parázslóit föl egy újabb vita, amelyet úgy nevezhetnénk: a könyv és a valóság. Mert nézzük például Illyés könyvét. Több, mint negyven éve mily széptar talmasan, mindenki számára érthetően fogalmazott hazafiságról, magyarságtudatról, múltunk lismeretéAndré Zsuzsanna keze nyomán virágcsodák születnek Bagi Sándor és André Zsuzsanna Jászárokszálláson él és dolgozik. Mintegy 17 éve birtokosai a népi iparművész címnek, s munkáik már minden kontinensre eljutottak. Kezdetben szarufaragással foglalkoztak, különböző dísztárgyakat, kürtöket, kazettákat készítettek, később áttértek a faragott fa ajándék- tárgyakra. Néhány éve ismét váltottak, ezúttal a kerámiával próbálkoztak. A múlt században elsorvadt bélapátfalvi kerámiaműhelyek nyomán elindulva próbálták meg a festett finom kerámiák előállítását, őrizve a bélapátfalvi edények forma- és díszítésvilágát. Az év eleje óta együttműködnek a helyi KossuthTsz- szel. A szövetkezet vezetői lehetőséget — s mi több üzletet látnak —a két iparművész alkalmazásában. Bagiék néhány munkája — kerámiák és festett népi bútorok jelenleg egy salzburgi kiállításon szerepelnek. Kerámiák, festett bútorok Kerámiáik között vázák, butellák, poharak, italoskészletek szerepelnek A salzburgi kiállításon is szerepelnek díszes festett fűszertartók, tálasok is (TKL) ről; soha nem feledhető, s mindig gyarapítandó népinemzeti kincseinkről; értékes emberi tulajdonságainkról. amelyek együttesein mind jelenünk és jövőnk legmélyebb alapjai. Megóvnak bennünket a buta, elvakult nacionalizmustól, az üresen kongó álmagyanko- dástól, ’ a talajtalan sehova- tartozás kiábrándító órze- lemszegénységétől. De mennyire vertek tanyát a nemes gondolatok a mi és kartársaink fejében; mily mélységűek a hazához, a szülőföldhöz, a lakóhelyhez kötődő érzelmek? Csak abban állapodhatunk meg, hogy a mérce nem olyan egyszerű, mint a hosszúság, vagy a súlyimértgk. Sokkal összetettebb és bonyolultabb. Ám cselekedeteink és magatartásunk kifejezői gondolat- és érzelemválágunk- nak. Itt következett beszélge- tésüriknek az az órája, amikor. oly sok biztató jelről, reménykeltő kezdeményezésről tudtunk szót váltani. Közülük érdemes sorolni a legsikeresebbeket. A Hazafias Népfront legutóbbi két évtizedben megrendezett valamennyi kongresszusán .méltó fontossággal szerepelt' a honismeret, a hazafiság gondolata. És nemcsak maga a gondolat, hanem az ügy érdekében elvégzendő mindennapi (feladatok meghatározása, az intézményeik és az egyes emberek tennivalói is. A mozgalom állandó folyóirata a Honismeret sokezres példányban megjelenő népszerű kiadvány. A népfrointibi- zattsiágok többféle, azonos szándékú és egy célra -törő akciót kezdeményeztek és tartanak ébren. Az ipartörténeti emlékek gyűjtése és megőrzése; a helytörténeti tárgyak felkutatásai, rendszerezése, krónikák írása; a „Tájak — korok múzeumok” elnevezésű akció; a népművészet és népi iparművészet hagyományainak, értékeinek újraélesztése; a földrajzi helynevek megörökítése; a régészeti kutatások segítésére szervezett tár- saaalmimun'ka-sorozatoik; a műemlékvédelmet milliár- dokkal gazdagító önzetlen munkavállalások — mind- mind kifejezői egy örvendetesen javuló és jövőbe tekintő egyéni és társadalmi gondolkodásmódnak. Az időről időre rendszeresen sorra kerülő országos honismereti konferenciák és nyári akadémiák, a tájan- kénti tanácskozások, a művelődési hazákban és iskolákban szorgoskodó szakkörök — megannyi nélkülözhetetlen fórumai a hazafiság, a magyarságtudat fejlesztésének, a nemzeti emlékeik megőrzésének. Most megint olyan témához értünk, amelynél szívesen időztünk hosszabban. A történelem, a régi korok ismerete, a múltból levonható tanulság, a természet, az emberi környezet épített tárgyainak ismerete nem komor, kötelező stúdium. Szemet-lelket gyönyörködtető egy régi épület boltíves maradványa, a padlókövezet kockáinak illesztése, a dédapáink kezében fényesre csiszolódott szerszámnyél; és élvezetes olvasmányok a múltunkat, nemzeti értékeinket feltáró könyvek. Ha mindezek iránt általános érdeklődést keltünk, ha történelmünk la- nfflságaiból helyes következtetésekre jutunk, akkor nagyobb emberi melegséggel rendezkedhetünk be most, és mélyebb alapokat raikna- tunik ijövőnknek. Beszélgetésünket azzal zártuk: a sokféle kezdeményezés elindított egy már társadalmi méretű folyamatot, amelynek további tere- bélyesedése gazdag tartalommal töltheti meg nemzeti létünket, kisebb és nagyobb emberi közösségeinket. Horváth László
