Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-18 / 219. szám

/ 1982. SZEPTEMBER 18. Irodalom» művészet 9 mmi Tóth Éva: Szótár Az ember azt mondja: száj és egy szájra gondol. Azt mondja: szem és az a szem jut eszébe amelyikben önmagát nézte. Azt mondja: kéz és a simogatásra gondol. Azt mondja: ember és nem gondol csak egyetlen Ügyre akit szeretett s aki őt szerette. Konczek József: Se körmök, se fogak Se körmök aranyhorgai, se fogak nulla-malmai, se feszülő embermagok, se felparázsló testzugok, se Zs. nek barna őz-szeme, se V.-nek manóláb-keze, se Á.-nak árnyas dombjai nem tudták kimondani, bogy most is ugyanaz vagyok, b'ogy fémtükrödként villogok, bogy verset írni szinte fáj, mert nem kell írni, csak [muszáj. Károlyi Amy: Vízöntő háza Ha az ember világot épít beépíti erőit beleépíti kedvét, arcát sejtjei a világot tartják ez a ház nem téglából épül magasodik gerenda nélkül a tenger-nyomást is kibírja akinek a háza a sírja abátújjával dörzsöl­ni kezdte az ablaküveget, de se­hogy se akart lejönni a piszok. Ráköpött egy kicsit, úgy dörzsöl­te tovább. Lassan kerek folt tá­madt a szürke üvegen, szinte vi­lágított, mint a fény felé tartott fazékon a lyuk. özvegy Balog Imre kinézett a fényes, kerek lyukon a világba. Ugyanazokat a macskaköveket látta, amiket évtizedek óta. Szem­ben ugyanazt a málladozó, szürke házfalat. Azt a sűrű, téli szürke« séget, amit idebent a szobában is érzett, az elhagyott tűzhelytől egészen a poros ablakig. Meg még beljebb, a fejében, a szívében. özvegy Balog Imre szemügyre vette a pucolóruhának használt kabátujjat. Nem látszott rajta az új piszok, csak a fekete cérna, amivel ő maga húzta össze nem­rég azt a nagy, fogas szélű hasa­dást. Fekete cérnát talált csak, szürkét nem. Fekete cérna a kredenc felső polcán, hátul, a három beporoso­dott aranyszélű csésze, a régi va­sárnapi sótartó és a légypiszoktól pettyezett, csipkés papírcsík mö­gött. Fekete cérna a kredenc felső polcán, egészen hátul. Ha benyúl érte az ember, kezével megsérti a díszsótartó éves porrétegét. Azt az egyenletes néma, háborítat­lan porréteget, ami a szívén is ... esztendők óta ... mikor még Pi­roska vasárnaponként elővette az ünnepi sótartót... remegő-gőzöL- gő leveshús ... a torma illata ... Piroska apró mintás öregasszony­köténye ... lebbenő kockás tör­lő ... a torma illata ... fehér ab­roszon fehér tányérok...' rádió­muzsika ... a torma illata . . Délelőtt volt, a legrosszabb sza­ka a napnak. Délután még csak kiment néha az utcára, találkozott egy-egy ismerőssel is, illően kö­szöntötték, kalapjuk szélét barát­ságosan megpöccintették, olykor azt is megkérdezték: hogy van. Balog bácsi? Téli délutánokon ki lehet menni az utcára, még mesz- szibbre is, nem látja meg egyet­len kirakatüvegben sem magát. Vagyis azt a kopott, görnyedt vénembert, akit. nem lát szívesen, aki olyan idegen . . . Télen korán sötétedik. A délelőtt á legrosszabb szaka ,a napnak. Hosszú. Rettentően hosz- szú A vén -vekkeróra asztmás ke­tyegése. semmi más. Havonta egyszer a postás ... Balog Imre roskadtan állt az ablaknál. Nyakszirtje remegett. Biztatta magát. —i Ne légy ostoba, ne légy osto­ba... Hallottál az öreg Majorról, aki megháborodott az egyedüllét­be. Van. teneked fiad is. családod. Héba-hóba levél is jön. megjön az a levél, ha előbb nem is. Imre- napra bizonvosoan ... Mindig a lábadon álltái, mindig... A Major az más volt... , özvegy Balog Imre nézte a macskaköveket, és egy mondat csengett a fülébe:: minek él az ilyen. Egyáltalán nem emlékezett rá, milyen volt az az ember, aki ezt mondta. Talán nem is nézett ikkor az arcába. Csak a mondat. Az úgy csengett át a magányos hónapok sűrű pókhálófonadékán, mintha e pillanatban mondaná valaki,itt, a szobában, mellette, be­le a fülébe. A sarkon egy fiú és egy lány tűnt fel. Özvegy Balog Imre kö­zelebb hajolt az üveghez. A lány derék, barna teremtés volt, hosszú haja göndörség nél­kül, súlyosan' esett a vállára. Hosz- szú szárú csizmát viselt, és igen rövid prémmel díszített kabátkát — Hogy nemi fázik a ... — gon­— Milyen ügyben? — kérdezte az öreg, és átfutott az agyán, hogy talán el akarják venni a nyugdí­ját. —A gyárból — mondta a fiú, a kötelességteljesítők száraz hang­ján. Az öreg most ijedt meg igazán. A gyárból — azt mondja ez a tej­felesképű. Mi köze neki a gyár­hoz? Tíz éve tán, hogy feléje se nézett. Mikor először érezte, hogy láb alatt van, nem ment többé. — Maga ott dolgozik? — nézett a tejfelesképűre, és egyszeriben valahogy képtelenségnek érezte az egészet. Felrémlett előtte az egész Hallatna Erzsébet: TÁVCSŐ dolta Balog Imre, félig aggodal­masan, félig meg a régmúltból felderengő kajánsággal. A fiú is fiatal volt, jóvágású, erős legény­ke, kabátja, a hideg ellenére, hety­kén zsebre dugott karja mögött fityegett. Járt a csípős, téli szél is, a fiú kabátja meg-meglebbent. Az öreg kíváncsian nézte őket. Szerelmesek ezek, vagy nem sze­relmesek? És a lány... ez a de­rék, magas teremtés, tud-e ez a lány kenyeret sütni? Nem tudta, miért gondol ilyet, de ahogy ' a párt nézte, az anyja kerek, piros arca rémlett föl valahonnét a na- gyon-nagyon messzi múltból. Or­rában egy szemernyi ideig tán még a kemencéből előbújó friss kenyerek illatát is érezte. Nem hát ez a lány nemi tudhat kenyeret sütni, szontyolodott el az öreg, de ez a szép szál legény is biztosan csak valami irodakukac. A fiú meg a lány épp előtte ál- tak meg, láthatóan tanakodtak, a lány, hosszú szárú csizmája sar­kán, játékosan körbeforgott, a fiú utánanyúlt, de a lány nem esett el. hanem csak nevetett. Aztán kisétáltak az öreg távcsövének lá­tóköréből. Újra az üres macskaköves utca szürkéllett előtte. Az öreg érezte, hogy ez a kis, fényes kerek folt furcsa kapcsolatot teremtett ma közte meg a kinti világ között Nemcsak ő lát. ki ezen át a világ­ra. hanem a világ is bekukucskált a lyukon, és itt, ebben a félho­mályos szobában ... Erős kopogás az ajtón özvegy Balog Imrének összeszorult a tor­ka rémületében. Ugyan ki lehet? A postás, az még három hétig nem jön. Míg az ajtóig ért, már meg is találta a magyarázatot. El­tévesztették a számot, és Kisja- kabékat keresik. Igen, Kisjakabé- kat keresik, az ajtó előtt egy pozsgás képű férfi áll. és fehér papírba tekert borosüveget, szoron­gat a kezében. Aztán azt mondja: Úgy látszik eltévesztettem... ezekbe az öreg utcákba az •' úris­ten se ismeri ki magát... Mi len­ne. ha beinvitálná a pozsgáské­pűt? Az ajtóban a fiú állt, a, zsebre rakott kezű. Arcán friss borotvált- ság és rosszult titkolt kedvtelen­ség. — Balog Imrét keresem — mondta gyanakodva. élete. A hajnalok, - amikor rekedt berregéssel megszólalt feje fölött a vekker, ő kiugrik a csíkos, át- nedvesült dunyha alól, de .hirte­len, egy mozdulattal, még fél- álomban«, ahogy katonáéknál meg­szokta. Magára löttyinti a jéghi­deg vizet, sokat a tarkóra, attól észhez jön az ember. Piroska már ott topog körülötte földig érő há­lóingében, becsomagolja az egy­másra borított kenyérszeleteket, előbb szalvétába, aztán vastag új­ságpapírba. A hosszú Albert utca végén jár, amikor felbúg a gyári sziréna, a sarkon már feltünedez­nek a többiek is, kattog a blok­kolóóra, a portás megereszt egy­két régi viccet, fönt Krémer Pista kipakolja az elmaradhatatlan disz­nósajtját, vastagon nevet, krákog, köhög, szidja a bagót, aztán rá­gyújt. ő meg odamegy a helyére, az öreg satu fölött a vaskeretek­kel szabdalt, koszos ablakon alig jön be még egy kevés reggeli vi­lágosság, a vaspor, az olaj, a fé­nyesre kopott szerszámnyelvek szaga megcsapja az orrát — erős' férfias, utánozhatatlan szag, nél­külözhetetlen szag —, úgy nyomul tüdejébe minden reggel, mint a legtisztább hegyi levegő, lassan, élvezettel végigtörli a munkapa­dot. érzi, hogy otthoni van ... — Technikus vagyok — a fiú hangja riasztotta föl az öreget. Ott álltak a konyhában, a! fiú lopva körülnézett, és az öreg meglátta arcán a villanásnyi ko­morságot. —. Mivel szolgálhatok — mond­ta ellenségesen. A fiú magyarázni kezdett,' vala­mi gyártörténetírásról, valami klubról, valami titkárról, aki ..igen agilis”, meg valamilyen ta­lálkozóról. Az öreg közben fel­mérte: divatos hányavetiségén kí­vül semmi kivetnivalót nem ta­lálhatott a fiún, mégis úgy gon­dolta, az arcában- van valami megfoghatalan ernyedtség, ám ta­lán nem is ilyesmi. Mintha a fiú sima lenne, mint a halak, amiket nézni lehet csak, ahogy tovacikáz­nak. beléjük akadni nemigen. — Egyszóval — mondta a fiú —. eljön a találkozóra? — Kik lesznek ottan? — ocsú­dott az öreg. — Mondom: a fiatalok meg azok az öregek, akiket még meg tudunk találni. Az öreg összerezzent. —Ezt hogyan érti? — Nem olyan könnyű, ne higy- gye — mondta keserűen a fiú. — se lakcím, se semmi ... Kész nyo­mozás. Sokán mái- nem is élnek. —■ A fiú véletlenül az öregre né­zett, és zavarba jött. >— Azt is mondja a titkár — folytatta se­besen —, hogy ha van rá igény, körülvisszük magukat a gyáron, megmutatjuk, mit fejlődött. A sze­reidét teljesen renoválták, rá se lehet ismerni. Legutóbb egy né­met berendezés... —Mikor kell bemenni? — mondta fakón az öreg. —• Ötödikén. Ott lesz a régi igazgató is, azt is én nyomoztam ki, talán tetszik is ...-r- A Krémer Pista — az öreg a messziségba révedt. — Nagyon szerette a disznósaj­tot. — Hehe —« vigyorgott al fiú, és megindult az ajtó felé. Az öreg megfogta a kilincset. —• A lány — motyogta bele a fiú arcába — miért hagyta kint? — Nem akart bejönni — felelte gépiesen a fiú, aztán kiült arcára a megdöbbenés. A lány meg is kérdezte odakint. ­— Miért nézel ilyen bambán? — Azt kérdezte: a lányt miért hagyta-kint? És hogy a régi igaz­gató nagyon szerette a disznósaj­tot — Megháborodtál — mondta a lány barátságosan. — Egyébként megmondhattad volna neki az iga­zat: a-lányt azért hagytam kint, mert nem akart bejönni, mert nem bírja az öregeket, ideges lesz tőlük, és mert ő semmi1 eset­re se akar megöregedni. — Megmondtam — dünnyögte a fiú. lány gyanakodva ránézett aztán megvonta a vállát — Adj egy cigit. — Kifújta a füstöt és kijelentette: — Meg­mondhatnád annak a marha Lá~ hódinak, hogy amit kiagyal, csi­nálja is meg maga. Ne mással végeztesse a piszkos munkát. — Ugyan hagyj már békén! — förmedt rá a fiú. A lány nem akart veszekedni, belékarolt, arcát a fiú frissen bo­rotvált képéhez dörzsölte. Amikor az öreg látómezejébe értek, p. lány éppen a fiú szájába dugta a cigarettát, és hízelegve hozzásimult. Vizes rongy —. gondolta az öreg szórakozottan —, vizes ronggyal kéne ezt lepucolni. Ott állt sokáig a távcsőre ta­padva, nézte a néptelen utcát, s a szemközti málladozó házfalat. összeállította: Rékasy Ildikó Oldalpárunkat Áron Nagy Lajos alkotásaival illusztráltuk I K _________

Next

/
Oldalképek
Tartalom