Szolnok Megyei Néplap, 1982. szeptember (33. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-17 / 218. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. SZEPTEMBER -17 Keserű pirula Nehéz napok járnak az amerikai elnökre, s a megpróbáltatások a lehe­tő legrosszabb időszak­ban, a november 2-i idő­közi választások küszö­bén, érik. Reagan a múlt pénteken leplezetlen megdöbbenéssel értesült arról, hogy a demokrata többségű képviselőház után a republikánusok uralta szenátus is ér­vénytelenítette az egyik költségvetési tétellel kap­csolatos vétóját. A sze­nátusban hatvanan sza­vaztak Reagan ellen, s csupán harmincán mel­lette, így az ügy jelentő­sége messze túlnő az adott kérdésben elszen­vedett kudarcán. Aligha túlzás azt állítani, hogy egyfajta bizalmi válság érlelődik az amerikai politika csúcsain. Tán még ideje sem volt elég a Fehér Ház lakó­jának a fiaskó elemzésé­re, amikor újabb nyugta­lanító hír érkezett, ezút­tal Libanonból. A meg­választott államfő, Basir Gemajel halálával Wash­ington azt az embert ve­szítette el, akinek kulcs­szerepet szánt a cédrusok országában. A bejrúti merénylet tehát nemcsak a falangisták székházát döntötte romba, hanem az USA közel-keleti ter­vének alapjait is meg­rengette. S mintha min­den összeesküdött volna Reagan ellen: egy nap sem telt el, s ismét be­lülről érte csapás: új irányzat erősödését jelzi a Wisconsin szövetségi ál­lamban kedden tartott népszavazás eredménye. Több százezer amerikai állampolgár — minden négyből három — szava­zott arra, hogy az Egye­sült Államok és a Szov­jetunió egyidejűleg fa­gyassza be atomarzenál­ját. Ez a szavazás persze az égvilágorf semmire sem kötelezi a kormányt, mégis hiba volna leki- csinyleni. Wisconsin ugyanis csupán az első állomás volt egy hosszú úton. A tavaly Amerika- szerte kibontakozott tár­sadalmi mozgalom egyre látványosabb sikereket könyvelhet el, mind több „apolitikusnak” tar­tott kisember mond ne­met a bombákra. A vá­ros- és falugyűlések, a helyi törvényhozási hatá­rozatok után most elő­ször foglalt állást egy egész szövetségi állam lakossága a befagyasztás ^ mellett. Hamarosan má­sutt is, egyebek között Kaliforniában (Reagan szűkebb hazájában), New Jersey, Rhode Is­land, Michigan, Arizona államokban, valamint magában a fővárosban tartanak népszavazást erről a kérdésről. Sok helyütt a képviselői vagy szenátori megválasztás­ért ringbe szálló jelölt politikai jövője múlik azon, hajlandó-e az atombefagyasztást köve­telő tömegek mellé áll­ni. így válik egy társa­dalmi mozgalom fokoza­tosan politika formáló erővé az Egyesült Álla­mokban, ahol pedig en­nek alig van hagyomá­nya. A novemberi rész­leges törvényhozási vá­lasztásokra készülő kor­mányzatnak most már nemcsak a gazdasági helyzet, hanem a befa- gyasztási mozgalom is alapos fejfájást okoz. Ha máskor nem, legkésőbb a Genfben szeptember végén felújítandó Szov­jet—amerikai tárgyaláso­kon kiderül, hogy Reagan csapata hajlandó-e le­nyelni a fegyverkorláto­zás számára keserűnek ígérkező piruláját, vagy továbbra is szembeszáll a békemozgalmak terem­tette kihívással. Kürti Gábor Izrael megsértette a rendezésben vállalt kötelezettségeket (Folytatás az 1. oldalról) tegnap villámlátogatásra Libanonba. Cheysson a találkozón személyesen is kifejezte részvétét a megválasztott libanoni elnök meggyilkolá­sa miatt és biztosította Szár- kisz államfőt, hogy Francia- ország továbbra is támogat­ja Libanon függetlenségét és nemzeti egységét. A francia külügyminiszter hazautazása előtt nyilatkoz­va közölte: Párizs álláspont­ja szerint valamennyi kül­földi erőnek a lehető legha­marabb távoznia kellene Libanonból. Az izraeli hadsereg ellen­őrzése alatt tartja Nyugat- Bejrút valamennyi stratégiai pontját — jelentette be teg­nap Jeruzsálemben egy iz­raeli katonai szóvivő. Egy­ben felszólította az Izraellel szembenálló összes fegyve­reseket, hogy szüntessék be a harcot”, a polgári lakossá­got pedig felhívta, hogy folytassa szokásos napi te­vékenységét. A szóvivő állítása szerint még mindig tartózkodnak palesztin harcosok Nyugat- Bejrútban és a benyomuló izraeli hadser íg által körül­zárt külvárost menekülttá­borokban rejtőzködnek. Safik el-Vazzan libanoni kormányfő tegnap az Egye­sült Államok közbelépését sürgette Nyugat-Bejrút ka­tonai megszállásának meg­akadályozására. A libanoni rádióban elhangzott nyilat­kozatában a miniszterelnök kijelentette: „Az Egyesült Államokat nagy felelősség terheli, mert több ízben is szavatolta, hogy az izraeli katonák nem lépnek Nyu­gat-Bejrút területére. Most Washington lépésére, vagy inkább az izraeli behatolás­ra reafgáló ellenlépésre vá­runk. Nem árusítjuk ki Li­banon szuverenitását. Ami most történik, az számunkra kérdésessé teszi az Egyesült Államok szavahihetőségét. Libanon tegnap kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsá­nak sürgős összehívását Nyugat-Bejrút izraeli elözön- lése miatt. A kérést a liba­noni állandó ENSZ képvise­lő terjesztette elő a Bizton­sági Tanács soros elnökének. Az Egyesült Államok Kül­ügyminisztériuma tegnap nyilatkozatban marasztalta el az izraeli csapatmozdula- tokat Bejrútban. A nyilatkozat — amely lé­nyegesen határozottabb hangnemben fogalmazódott az Izraelt mentelgető szerdai hivatalos amerikai vélemé­nyeknél — az izraeli csapa­tok „haladéktalan kivoná­sát”, követeli Nyugat-Bej- rútból, azzal, hogy az izraeli csapatmozdulatok ellentéte­sek a bejrúti megállapodás­ban foglaltak betűjével és szellemével. Menekül a civil lakosság Nyugat-Bejrútból az előrenyomuló izraeli egységek bombái elől Lengyel parlament Lassan, do-tótartóan normalizálódik a helyzet Az augusztus végi zavar­gások előzményeivel, lefo­lyásával és következményei­vel foglalkozott a szejm teginapi ülésén Czeslaw Kiszczalk lengyel belügymi­niszter, aki beszámolót ter­jesztett ©lő a közrend és a közbiztonság helyzetéről. A szükségállapot beveze­tése, tavaly december 13-a óta lassan, de kitartóan ha­lad a mormalizálódás fo­lyamata, mondotta. A veze­tés türelmesen bizonyítja jóakaratát, következetessé­gét, a társadalom egyre ke­vésbé támogatja a földalatti ellenforradalmi csoporto­A Spanyol Kommunista Párt a jobboldallal szem­ben demokratikus front lét­rehozását javasolja az ösz- szes haladó erőknek. Ezért döntött úgy a párt Köz­ponti Bizottsága, hogv mér­sékelt, de reális program­mal ind'Ul az október 28-i parlamenti választásokon. Az SKP KB üléséről teg­nap délelőtt kiadott közle­Szuzuki Zenko japán mi­niszterelnök tegnap megbe­szélést folytatott Isidoro Mal- mierca Peoli kubai külügy­miniszterrel, aki hivatalos látogatáson tartózkodik az országban. Malmierca tájékoztatta Szuzukit az el nem kötele­zett országok soronkövetkező csúcsértekezletének előkészü­leteiről, s arról, hogy a ta­lálkozóra Üj-Delhiben „fel­tehetőleg márciusban” kerül sor. Mint ismeretes, a szín­kat. Lengyelország — a bel­ső ellenzék és a külföldi felforgató körök állításai­val ellentétben — nincs te­hát a tehetetlenség állapo­tában. Az augusztus végi rendbontásokat hosszú he-i téken át tartó. Nyugatról irányított kampány előzte meg. A lengyel vezetés nem maradt tétlen: sorozatos felhívások hangzottak el a nyugalom megőrzése érde­kében. A belügyi szervek négy és félezer személlyel folytattak megelőző beszél­getés eket, több tucat illegá­lis csoportot göngyölítettek fel. rnény egyebek között meg­állapítja : „A kommunista párt támogatja a szocialis­tákat minden olyan törek­vésükben, amely a társadal­mi változást irányozza elő. De ellene van minden olyan lépésnek, amely az eddig elért demokratikus vívmá­nyokat próbálja megnyir­hely eredeti terv szerint Bag­dad lett volna, az iráni— iraki háború miatt azonban ez lehetetlenné vált. A kubai külügyminiszter átadta Szuzuki Zenkónak Fi­del Castro levelét, amelyben a karibi szigetország vezető­je — mint kiszivárgott — síkraszállt a kétoldalú kap­csolatok javításáért, nagyra értékelve a kölcsönös ma­gas szintű látogatások, vala­mint a gazdasági együttmű­ködés jelentőségét. KAIRÓ Egyiptomi—szudáni in­tegráció kartáját néhány hé­ten belül írják alá Szudán­ban — jelentette be tegnap Kairóban Gaafa r Ni mer i szudáni és Hoszni Mubarak egyiptomi etlnölk. Néhány órás tárgyalásukat záró sajtóértekezletükön azonban egyik államfő sem szólt részletesen a két ország in­tegrációjának mikéntjéről. BELGRAD Dom Mintoff máltai mi­niszterelnök tegnap délben hivatalos látogatásra Belg­rádiba érkezett. Vendéglátó­jával, Miilka Plaoinccat, a Szövetségi Végrehajtó Ta­nács elnökével a kétoldalú kapcsolatok kérdései mel­lett tárgyalni fog a nem­zetközi helyzetről is, külö­nös tekintettel a Földközi- tenger térségére és az el nem kötelezettek mozgalmá­ra. ISLAMABAD Zia Ul-Hak tábornok, pa­kisztáni elnök bejelentette: tekintettel arra, hogy „egy terrorista csoport pánikot akar kelteni az országban”, felhatalmazza a „jó állam­polgárokat”, hogy fegyvert szerezzenek be. Döntésének előzménye az. hogy Karachi- ban meggyilkolták a parla­mentet helyettesítő, az el­nök által kinevezett Szövet­ségi Konzultatív Tanács egyik tagját, és hogy több fegyveres merénylet, vala­mint gyújtogatás történt Karachiban és Lahoreban. PEKING A Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kínai kormány meghívására tegnap hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Kim ír Szén, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának fő­titkára, államelnök. Kim ír Szén legutóbb 1975-ben, még Mao Ce-tung életében járt Kínában. LA PAZ Bolíviában szerdán or­szágszerte tüntető munká­sok vonultak a városok köz­pontjaiba, hogy tiltakozza­nak a junta gazdaságpoliti­kája ellen és a polgári kor­mányzat visszaállításának késlekedése miatt. Spanyol KP Javaslat demokratikus front létrehozására báíni”. Japán — kubai tárgyalások Ali Nasszer Mohammed elutazott Moszkvából Tegnap elutazott a szovjet fővárosból Ali Nasszer Mo­hammed, a Jemeni Szocialis­ta Párt Központi Bizottságá­nak főtitkára, a JNDK Leg­felsőbb Népi Tanácsa Elnök­ségének elnöke, miniszterel­nök. Ali Nasszer Mohammed az SZKP Központi Bizottsá­gának, a Szovjetunió Legfel­sőbb Tanácsa Elnökségének és a Szovjetunió Miniszter­tanácsának meghívására tett hivatalos baráti látogatást a Szovjetunióban. • • • Tegnap Moszkvában szov­jet—dél-jemeni jegyzőköny­vet írtak alá, amely a két or­szág közötti gazdasági és mű­szaki együttműködés jelen­tős szélesítését irányozza elő. Kivégezték a volt iráni külügyminisztert Tegnapra virradó éiszaka kivégezték Szadegh Ghotb- zadeh volt iráni külügymi­nisztert. Azzal vádolták, hogy meg akarta dönteni az iráni iszlám rendszert • és meg akarta gyilkolni Kho­meini ajatollahot, Irán vallá­si vezetőjét — jelentette teg­nap az ÍRNA iráni hírügy­nökség. Az ÍRNA jelentése szerint Ghotbzadeh-et a forradalmi katonai bíróság bűnösnek ta­lálta abban,, hogy meg akar­ta dönteni az iszlám rend­szert és meg akarta gyilkol­ni Khomeini ajatollahot, Irán vallási vezetőjét. A Leg­felsőbb Bíróság jóváhagyó döntése után még éjszaka iki- végző osztag elé állították. Svájc nem adja ki a berni terrorakcié résztvevőit Svájc nem adja ki Len­gyelországnak a berni ter­rorakció résztvevőit. A nyo­mozást kiterjesztették az NSZK-ra és Hollandiára is. A svájci kormány szerdai, rendkívüli ülése után az igazságügyi és rendőrminisz­térium szóvivője közölte, hogy a berni lengyel nagykö­vetség ellen végrehajtott terrortámadás résztvevőinél talált fegyvereket Zürichben vásárolták szeptemberben. A szóvivő kijelentette: a bű­nözők Lengyelországnak tör­ténő kiadásáról semmi szín alatt sem lehet szó. A nyomozó hatóságok Mün­chenben egy konspirációs la­kásra bukkantak, ahol szep­tember 14-én letartóztattak egy Tadeusz Workewicz ne­vű férfit, akit terrorista szer­vezetben való részvétellel gyanúsítanak. Mint kiderült, Workewicz javasolt két ter­roristát abba a csoportba, amelyik Florian Kruszyk ve­zetésével végrehajtotta a len­gyel nagykövetség elleni tá­madást, maga azonban nem kívánt résztvenni az akció­ban. Egy titokzatos névjegykár­tyát is találtak az említett müncheni lakás ajtaján, s azon a Bogers név szerepelt. A hatóságok szerint egy ilyen nevű férfi telefonált a nagy- követséget megszállva tartó terroristáknak. Hollandiá­ban a telefon-előfizetők név­jegyzéke alapján találtak is egy ilyen nevű személyt, ő azonban tagadja, hogy Svájc­ba telefonált volna. NSZK kormánykoalíció Támogatni vagy megbuktatni ? Hans-Dietr,ich Genscher- nek a Német Szabadde­mokrata Párt (FDP) elnö­kének félreérthetetlenül ki kellene jelentenie végre, hogy támogatni vagy meg­buktatni ákarja Helmut Schmidt kancellárt — adott hangot határozott vélemé­nyének Herbert Wehner, a Német Szociáldemokrata Párt parlameti csoportjának elnöke. Az „Augsburger Allge­meine” szombati számában megjelenő cikkében Weh­ner az FDP jobbszárnyának másik vezetőjét, Otto Lambsdorffot is felszólítot­ta: döntse el végre, hogy híve vagy ellensége-e saját kormányának. Wehner hozzátette, hogy az SPD folytatni akarja a szociálliberáilis* koalíció ed­digi politikáját. Ez termé­szetesen nem jelenti, hogy a szociáldemokraták elzár­kóznának a nehezebb gaz­dasági helyzetben szüksé­gessé vált életszínvonal-kor­látozás elől. Erre azonban — szemben Lambsdorff an­tiszociális tervezetével — csak abban az esetben haj­landók, ha a terheket min­den társadalmi réteg ará­nyosan vállalja. Az SPD határozott fellépé­se átmeneti visszavonulásra késztette az FPD vezetését, amely általános bonni meg­ítélés szerint csak a szeptem­ber 26-i, hesseni tartományi választás után akarja meg­hozni a koalíció sorsát meg­határozó döntését. Azonban mind az FDP el­nöksége, mind az FDP parla­menti frakciója „előremutató stratégiaként” értékelte a tervezetet, hozzátéve, hogy természetesen fenn kell tar­tani a „társadalmi kiegyen­súlyozottságot”. Lengyel ellenforradalmárok pere Véget ért a bizonyítási eljárás Varsóban befejeződött a bi­zonyítási eljárás a Független Lengyelország Konföderáció­ja (KPN) nevű ellenforradal­mi szervezet négy vezetőjé­nek perében. Az ügyész a törvények által megszabott legsúlyosabb büntetés — 10 év börtön — kiszabását kér­te a szervezet vezetőjére, Leszek Moczulskira. A há­rom másik vádlott —• Ro­muald Szeremtietiew, Tade­usz Stanski és Tadeusz Jan- dziszek—i esetében 2, illetve 9 évi börtönbüntetést indít­ványozott. A KPN vezetői elleni per kisebb-nagyobb megszakítá­sokkal hét hónapja tart. A nyíltan jobboldali ellenforra­dalmi szervezet vezetőit 1981- ben tartóztatták le és állítot­ták bíróság elé. A bizonyí­tást nyert vád szerint 1979- től kezdve Lengyelország vé­delmi képességének' csökken­tését, a Szovjetunióval fenn­álló szövetség megbontását, a Lengyel Népköztársaság al­kotmányos rendjének meg­döntését célzó tevékenysé­get folytattak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom