Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-24 / 172. szám

s__ Irodalom, művészet 1932. jquus 24.

Száz éo mtujijur nootlLűibél

Kiss Benedek:

Piros delfinek uszonyaival

Kendermag keleti vön vagy kilenc kocsival,

Olyan sok madár verte az ablakát.

Ragyásig gyűjtötte egy rozzant csacsival.

Mellében snóblizott a fiittyös ifjúság.

Osztotta a magot, szétosztotta magát,

S maga sem hitte, hogy mennyire fiatal.

Itt járt. S mig forgott az Átkozott Hivatal,

S pörgött csak, forgott a csillogó kacsaláb;

Talán még megválhat egy dal és egy ital! — Vonta meg vállát és tűnődve állt odább,

Ám állva fogadta vendégét, a halált,.

No — mondta —. szálljunk hát

piros delfinek uszonyaival!

Bodor Ádám:

Egy róka

— Alszik már?

— Nem tudom, nemigen látok odáig. Egész nap kovácsoltunk, fáj a szemem.

— Ne olyan hangosan! Azt hiszem, megmozdult... talán sejt valamit.

— Én csak az árnyékát látom!

— A fia már alszik, de ő még mozog...

Elhallgattak.

Csöndes nyár végi este volt.

Tíz óra. A város már alszik, s a fehérre meszelt, apró házikók csöndes mozdulatlansággal nyúlnak bele a szemhatárt álló lágy, csillagos égbe.

S itt-ott vén akáckarókra tűzdelt petroljomlámpák világítanak a mély, végtelen utcahosszban.

Pisti és Sándor. két kis cimbora, a piactéri Szentháromság tövében, egy nagy angyal szárnya alatt ültek, és éhes. kitágult szemmel lesték a rács mellé dobált dinnyék közt szundikáló parasztot.

Pisti tizenkét éves. nyurga, vékony csontú fiúcska volt. Az asztalosmesterséget tanulta, és félénk, emberes szomorúsággal a város szegény halottait fektette bele fekete deszkaágyukba.

Sándor valamivel idősebb, szurtos képű. örökké fájós szemű emberke, az egvik patkolókovács műhelyében inaskodott.

Szemben egymással, a Mária utcában laktak.

Pisti kócos, kis fejére emelve a szálkás koporsókat hordta naphosszat. Sándor a sötét, pinceműhelyben fújtatta a gyötrő lángokat. és verítekezve gyúrta, ütötte a szikrázó vasrudakat. amelyekből patkók, súlyos kocsitengelyek formálódtak módos fuvarosoknak. Gyerekek voltak. Képes mesekönyvek. csillogó üveggolyók kellettek volna nekik, és ők emberfeletti erővel törték igába tanyátlan. koravén életüket.

Mestereik ráncos homloké, kemény markú. zsugori emberek voltak. A konyhában és a műhelyben egyaránt dolgoztattak a gyerekekkel, s ha baálilt az esitej az utcára szabadították őket vacsorát keresni.

A tél mindig alkalmatlan volt az ilyen műveletekre, s a háromnégy szép fehér hónap csontig soványította a gyerekeket. Nyáron akadt ’ elegendő falat: gyümölcsös sátorok . és a vidéki parasztok dinnyés ponyvái isteni bőséggel adták az ízes harapnivakll.

Ma azonban beütött a baj!

Vásár napja volt: a kofák hazacipelték kevés holmijukat, a dinynyés gazda meg. talán a szesztől, talán a rossz vásár miatt, sehogy sem tudott elaludni. .

Már órák hosszat leselkedtek a cimkorák. de hiába.' A paraszt csak virrasztón rendületlenül.

Pisti és Sándor, lábukat a cifra rácsnak fektetve, gubbasztottak.

Egy ideig még suttogtak, tréfálkoztak. de ahogy mind sölétebb Jett, s az. éjszaka jöttével a levegő is meghűvüsödütt, torkukon akadt a szó. a nyakukat melyen behúzva. egymáshoz simultak.

Sokáig hallgattak. Yegre tompa, recsegő hangon Sándor törte meg a csöndet:

— Gyere haza

— Várj még. Nagyon ebes Nagyok.

— Én is.

— No hát!

— Azért mégis jobb volna. ha. aludni mennénk. Ha éhes vagyuk, hamar elalszom, s akkor semmit sem érzek.

A rácskapu élesen megcsikor.dult a lába alatt.

— Vigyázz, mert betöri a fejünket a paraszt, ha észreveszi, hogy

Kassák Lajos:

Pajtások

itt vagyunk — susogta Pistike, és talpát vigyázva maga alá húzta.

— Legalább cigarettánk lenne!

Egy pillanatra minden másról

megfeledkezve, nagy szorgalommal kezdték túrni a sapka bélését, ■kiforgatták a zsebeiket. A napközben összegyűjtött cigarettavégek maradványait keresték.

— Fordulj befelé, mert meglátja a gyufát.

Boldogan mosolyogva már falták a nehéz, karoos füstöt, és hegyesre csücsörített szájjal köpködtek az illatozó dinnyék felé.

Csönd vall. És észre se vették, hogy az idő egészen az. éjszakába nyúlik.

Amikor a cigaretta már egészen kurtára .fogyott. Pisti szólalt meg elsőnek:

— Sándor, te már láttál halottat?

— Még nem láttam.

• — Én már sokat láttam, mindennap temetünk, ilyenkor mindig én segítem koporsóba lenni. A segédeknek, azoknak jó dolguk van nálunk. A János, az máma is úgy berúgott, hogy nekem küllőit hazavezetnem.

— Hol rúgott be? — kérdezte Sándor kíváncsian, és kissé előbbre csúszott, hogy jobban hallja, amit a pajtása mondani fog.

Pisti az angyal lábához dörzsölte a cigaretta tüzel.

— Hit gazdagot megyünk temetni. akkor bort kapunk, hogy lemossuk a halottat. De a segéd * i

Kassák Lajos (1887—Ulti?)

i rod a Imi- in a reszel i élei ii n k

egyik legeredetibb, legsokoldalúbb egyénisége a század első Jelében. Első Írónk, aki az ipari proletariátus soraiból lépett a magyar irodalom porondjára. Apja laboráns, édesanyja mosónő, a fiú nincs még tizenkel éves. amikor kimarad az iskolából és lakatosinasnak áll. Felszabadulása után Győrben, majd több fővárosi gyárban és műhelyben dolgozik, szervezkedés, sztrájkok. bérmozgalmak kezdeményezése miatt azonban sorra elbocsátják, s végül ..feketelistára" kerül.

írni kezd. első verse 1IW8- ban jelenik meg egy újpesti lapban, a következő csztendötöl

már

rendszi

■résén publikál.

1915-■ben in

eg indítót ja

A

tett

cim ü

híres

aktivista

főlyoi

ro lát.

mely

rövidesen

tt

háborúellenes es új formai kifejezőeszközöket kereső fiatalok táborhelye lesz.

Lelkesen üdvözli a forradalmakat. részt vesz a Tanácsköztársaság előkészítésében. Ar ellenforradalom idején bebörtönzik. Kiszabadulása után ll)2t)-ban Becsbe emigrál.

A felszabadulás után 1947— 48-ban a Kortárs című folyóiratot szerkeszti. Ar ötvenes évek első felében visszahúzódik. lt)5ti-tál azonban újra részt vesz az irodalmi eleiben. — Nyolcvan éves korában hal meg.

mindig .megissza azt, és csak vízzel dörzsöli le. Nekem egy kortyot se ad.

— Hát te is meg mernéd inni?

— Miért ne? — hencegett Pisti. De ahogy pajtására nézett, sokkal halkabban kérdezte:

— Hát te azt gondolod, hogy a halottak tudják azt, amit velük csinálnak?

—- Persze, hogy tudják! Iszen olyanok is vannak, akik még a sírból is visszajárnak ahhoz, aki bántja őket.

— Vissza?

— Azt hát. Az öreg nagysága is visszajárt. Az apám látta is, mikor ott üldögélt a fia kapujában, amiért hogy az lelopta a gyűrűjét, mikor eltemették.

Pisti most szorosan a pajtása mellé húzódott, és minden tagjában remegett a félelemtől.

— A segédünk azt mondja, aki meghalt, az sohasem gyün viszsza...

— No hát, az nem igaz!

— Nem. persze!... Én is tudom, hogy visszajárnak. Éjjel sohasem tudok hamar elaludni, mert akit aznap temettünk, az mindig viszszagyün hozzám... A szomszéd ház tűzfalára szoktak felülni szépen sorban, mint a macskák, és én az ablakon át látom őket, ahogyan a nagy szemükkel rám bámulnak.

— Tegnap éjjel a szegény susztert láttam, aki agyonszúrta magát. A kémény tövében ült, a hold éppen az arcába sütött, olyan volt. mintha viaszba mártották volna. Amikor megmozdult, látni lehetett, hogy nagy disznóölö kés áll a hasában, és mellette fröcsög a vér! Még a kémény is csupa vér lelt.

Most mozgás támadt a dinnyék között.

Pisti hirtelen elhallgatok!’, és mind a ketten beljebb húzódtak. Sándor arca véletlenül a hideg kőhöz ért. ijedten fülszisszent.

— Mi bajod van?

— Olyan hideg ez. a kő — motyogta Sándor, és erősen megreszketett. A paraszt kimászott fészkéből. zuhogó lépésekkel körüljárta a ponyvát, föklobálta a kissé széjjelgurult dinnyéket. aztán visszabugdácsolt a helyére, és dörmögve a fia mellé keveredett.

A pajtások még sokáig mukkanni se merlek.

Az. előbbi beszélgetés, Pisti furcsa . látomásai uralkodtak fölöttük.

A sok babonás mese. amit itt is ott is eszükbe szedtek, most mind kivirágzóit az éjszakában. Rémes, öldöklő képek sorakoztak a sze- ’ műk elé. és csöpp, bolondos fejtik' kábult a fantáziálásban.

A közeli toronyóra most verte el a tizenkettőt.

Az. égen könnyű bárányfelhők mögül elobújl a hold. s lágy. fehér világosságot öntött el a piactéren.

Az. egész teret egyszerre be lehetett látni.

Az. apró. nádetetős házikók még halványabbak, elveszöbbek. csak az. utcát Tiyiui templom tornya veti el sötét árnyékát egészen a tarka dinnyerakásig, amelyen pajkos játékkal tükröződik a holdfény.

A paraszt, zsíros kalapját arcába húzva, már alszik. Boldognyugalmából csak a mély. egyhangú horkolás hangzik ki néha-“ néha.

Különben mindenütt csend van. szűnni nem akaró mozdulatlanság. És a két pajtás, akik vacsorát lopni indultak el a szűk Mária utcából. szívükben halálos félelemmel üldögéltek a hideg kőangyal szárnya alatt.

Egy estefelé, úgy fél hét tájt a központi nagy önkiszolgáló üzlet előtt egy férfi egyszer csak előtört két' asszony közül, akikkel a bejárat felé tartott, és felkiáltott: ..Róka vagyok!"

Aztán még többször elismételte, megcsukló hangjában a felismerés öröme és kétségbeesése csengett.

Egy központi önkiszolgáló bolt ilyenkor, fél hét tájt. ej ég komoly forgalmat bonyolít le. s a túlsó oldalról is sokan átsiettek, hogy lássák, mi is történik.

így külsőre semmi rókás nem volt benne. Sápadt, puha arca, széles orra. fekete haja és sötét szeme volt. Fedetlen fővel járt, és könnyű tavaszi felöltőt viselt.

A két asszony, akinek a társaságából az imént oly, eltökélten tépte ki magát, kinyújtott karokkal szaladt utána. Utolérték, belekapaszkodtak. és könvörgőn tekintettek a sötét szempárba, amely nem akarta többé ismerni őket.

Nyilvánvaló, hogy nem egyszerűen egy Róka nevű emberről voLt szó. aki most szokatlan hevességgel az utca és az önkiszolgáló közönsége előtt bemutatkozott. Nem erről lehetett szó, mert erőteljes,

riadt. menekülő mozdulatokkal újra kitépte magát az asszonyok közül, osonó léptekkel az utca közepére, a járművek közé rohant, és gyorsan vetkőzni kezdett. Ruhadarabjait messze hajította magától, a robogó autókra, a huszonötös és harmincas trolira. A végén már egy szál rózsaszínű műszálas ingben állt az úttest két sávját elválasztó csíkon.

A két asszony, akinek a tömeg közben előzékenyen a járda szélén biztosított helyet, egymásba kapaszkodva támolygott, és nevén igyekezett szólítani:

..Benedek!”

Az, hogy e névvel valaha is találkozott, nem látszott rajta. Nem látszott rajta, hogy valamikor Benedeknek hívták, hogy egyáltalán hívták valahogy. Már az ingét kezdte kigombolni.

— Nem is olyan csúnya.

— Nem. nem.

— Nem szőrös.

— Nem vörös.

— Nem kék.

— Nem ezüst.

— Nem ravasz.

— Nem lompos.

A tömeg, mivel itt kifogyott ér-