Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-17 / 166. szám
■ 8 Irodalom» művészet 1982. JÚLIUS 17.' Száz ér) magyar aonelláihél Karinthy Frigyes: Beszélgetés egy jó emberrel — Következik a Szék legfelsőbb ítéletének harmadik pontja — átadlak a Főpribéknek! Főpribék, teljesítsd kötelességed! A Mester magasra emelte karjait — a fekete csuklya bő ujjai visszahullottak, szeme fehérje pillanatra megvillant a hegyes, fekete álarc mögött — aztán szinte hangtalanul, hátrafelé húzódva, eltűnt a pince bolthajtása alatt. Magunkra maradtunk: a vasajtó becsapódott. A Főpribék, nyílt arcú, kicsit merengő tekintetű, izmos férfi, levetette ujjasát — szép. barna bőre, iiatalimas tenyere üdén hatottak a sok suhogó, fekete lebernyeg után, melyeikből csak két szem volt szabadon: annyi emberformájú Dogma és Törvény és ítélet közt végre valami kis valóság. Leültem a pincé kőkockáira, és néztem, ahogy készülődik. 'A csigákat vizsgálhatta, és a köteleket, hogy ' elég erősek-e. Aztán összeillesztette a spanyolcsizma elmésen kigondolt szerkezetének faálkatrészeit. A mozgó, szöges deszka alatt megpörgette a mánigorlórudakaU, megpiszkálta a parazsat a serpenyőben, megtódította a kerék l’andítőjét is, igazított rajta, hogy ne csikorogjon annyira. Zenej fül, gondoltam magamban. De sokáig tartott ez a készülődés — a szürke pincefalak zsibbasz.tdan nehezedtek szempillúimra —, féltem, hogy elalszom. Oly rég nem beszéltem már senkivel! — talán ez volt az oka, hogy mikor véletlenül rám tekintett., halványan rámosolyogtam. Még egy előzékeny mozdulatot is tettem, mintegy kérdezve, jöhetek-e már. De a tekintete szórakozottan siklott el fölöttiem — nagyon lekötötte a munka, a különféle szorítok és nyársak rendezése, előkészítése. Később, mikor intésére végignyúltaim a szöges deszkán, s ő bokámat és csuklómat szíjazta • lé, mégis, megpróbáltam, hogy beszélgetésre bírjam. Elviselhetetlen gondolat volt számomra, hogy az egész jó két-három órára terjedő procedúrát némán, szótlanul töltsük egymás mellett; hiszen csak ketten leszünk, bizellmais együttesben, egymással elfoglalva — nem, nem, azt már nem kívánhattam magamtól, hogy két-három órát éljek együtt egy élőlénnyel anélkül, hogy megismerném, hogy beszélnék vele — nem, ehhez nem volt elég erőm. Az arcát vizsgáltam: figyelmesen, összehúzott szemmel igyekezett a derekam alá nézni, vajon a szögök benyomultak-e — aztán óvatosan- forgatni kezdte a mángorlórudakat. A torkomat köszörültem. — Jól működik! — kezdtem udvariasan. Bólintott. — Ha vigyáz az ember, hogy a vér ne szivárogjon a tengelycsapágyra — mihelyt lucskos lesz, bedagad. Recsegő, de nem kellemetlen volt a hangja, toscanai dialektus, gondoltam rögtön. — Vigyázni kell! — mondtam.-— Azért törölgetem, itt oldalt, ezzel a ronggyal, la. Most hallgattunk. Fürgén sürgőit-forgott körülöttem — leszedte a szíjakat, zsámolyt tett alóim, felipeckelte a derekamat, megrögzítetíie a nyakam-. Aztán két doboz formájú, facsavarokkal! és vaspáintokkal összeállított, komplikált valamit emelt fel. — Az Ujjszorítók? — kérdeztem kíváncsi érdeklődést színlelve.' — Az a. Ügyes fogással rakta fel két, egymásra helyezett hüvelykemre. Négy csavarintás után szakértő szemmel hajolt fölém, bólintott, látva, hogy a körömágyak megnyíltak. Az a fájdalmas érzésem volt, hogy jobban érdekli a szerszám, mint amit beszélek. Vagy talán éppen nagyon is unja már a mesterségét, a külső világra gondol? Karinthy Frigyes (1887—1938). A 20. század legegyetemesebb érdeklődésű, egyik legtermékenyebb és legnépszerűbb magyar írója. Tanárnak, majd orvosnak készült, de alig húsz éves korában írt humoreszkjeinek, szatíra jainak nagy -sikere elcsábította a tanári pályától. A Nyugatnak megindulása óta munkatársa, de számos más lapban, folyóiratban is sűrűn jelentek meg írásai. Verseket, novellákat is írt, és így- írtok ti című kötetében (mindmáig legnépszerűbb művében) új műfajt teremtett, 'az irodalmi paródiát. A háború éveiben bátran harcolt az esztelen pusztítás ellen. A forradalmat lelkesen üdvözölte, tagja lett a Vörösmarty Akadémiának és az írói direktóriumnak. A Tanácsköztársaság igenléséig nem jutott el, de az ellenforradalom idején a radikális polgári humanizmus álláspontjáról ostorozta az elnyomást, az ostoba fajmítoszt és a véres terrorcselekményeket. Nehéz munkafeltételek között dolgozott, a napi megélhetés gondja azonban nem fordította el nagy terveitől. Élete legfőbb vágya a korszerű Üj Enciklopédia azonban nem valósult meg. 1936-ban súlyos agyműtéten esett át, betegségével kapcsolatos ’élményeiről izgalmasan és megdöbbentő hitelességgel számolt be Utazás a koponyám körül című művében. A műtét után két évvel Siófokon váratlanul agyszélhűdésben meghalt. Bár a Nyugat köréhez tartozott, írói törekvéseit tekintve egyedül állt. Hangja rendkívül sokféle. Novelláiban, karcolataiban humora és intellektuális látásmódja sajátos, groteszk tárgyilagossággá ötvöződik. — Szép idő lehet ma — jegyeztem meg*-ostobán. — Szép. Nálunk ilyenkor mór szüretelnek. — Családos ember? — Két gyermekem van. Elrévedeztem. — Nekem js volt családom. .. mondtam aztán. Leszedte a fakeretet, leeresztette a csigát, a spanyolcsizmákat gurította oda lazán. Most. magától kezdett beszélni. — Tetszik tudni, maradhattam volna otthon. Vincellér... De hát a városi élet, meg a népek, hogy így-úgy hivatal, az mégis több. A katonaságnál ylpegszerettek, meg hát a valläs. ,‘ü A Főmagister úrnak megtetszett, hogy olyan ájtatos voltam... Kicsit: tessék kinyújtani, térdben... így. Mégis a szentegyházhoz tartozik az ember. .. — Persze, persze. — Egy kis italra mindig telik. Meg a becsület,.. Nem packáznak velem a vámszedők. Jövő évre, ha Szent Antal megsegít, idehozatom a fiamat. Megh-atottan forgatta a vasrudat a parázsban. Valamit kérdezni akartam, de intett, hogy be kell tenni a szájpecket. Utána, óvatosan, a hátamon próbálta ki a vörös izzó, szikrázó vasruda-t. — Csúnya szaga van, ha pörkölöd! k — nevetett rám a szeme szögletéből. — Van, aki' nem bírja. Kérdőn forgattam feléje a szemem. — Van. Balázs, a cimborám, mindent jól csinált, erős, marha ember, úgy hajtotta a Nagy Kereket, hogy csak úgy zúgott. Egy kézzel fordította ki vál-lban az elítélt karját... De az első pörkölésnél rosszul lett. elejtette a rudat. Át is tették a csapathoz. Természet dolga. Bólintottam. — Pedig derék ember volt... Jól megvoltunk fél éven át. De hát... a szíve nem bírta.. . Kivette a pecket, megzörgette a csigát, a (kötelet leeresztette. A vasgolyó nehezen koppawt a földön, ahogy bokámra erősítette. Átcsavarta a köteleket csuklómon, keresztüldobta a gerendán, lassan húzni kezdte. A két karom kifordult, lábujjhegyre emelkedtem, aztán elhagytam a földet... Mintha repülnék... — Jó ember volt. .. — Szerette ? — Hát igen... Megvoltunk. — Mert maga is jó ember, biztosan. — Tetszik gondolni? Lehet! Rossz szót nem szóltam soha senkinek. .. nem szidtam apját_anyját, nem Okoltam, semmiért... .— Ügy van jól, barátom... Na, isten áldja meg',- azt hiszem, most mégis el fogok ájulni... — Én is azt hiszem... Ilyenkor szoktak... Isten áldja meg, tekintetes úr, gondoljon rám, ha imád'koziik! A többire nem emlékszem. Dienes Eszter: Apróhirdetés lluh István: 1 írom Üres-papír te irgalmatlan Havas táj beírhatatlan Tátongó örök üresség Fehéren izzó üres rét Feketével felkarcolom Hóra hullt betű-korom A fehéret felkarcolom Fehér hóra eső zuhog Patak cserdül folyó zubog S reageledik reggeledik A fehérség összeesik Vegyül a barna a zölddel Kuszálódik az A az E-vel Mégis-mégis amig bírom Az ürességet teleírom Vaderna József: Fasor Tétlen ^.nadárcsapkodás kezem középen megáll megbénult fészek és ág integet benned tovább hamutartó és üvegcsend körmömig ég a nyár a lombok egyre kicsinyednek a fasor csak gyufaszál Szenti Ernő: A szivárvány hídíve voltjaim lidércnyomása alól kibújtak érzékeim piócaként tapadnak ösztöneim a legelevenebb valóságra miértjeimet az összesenböl a még le nem járt szavatosságú dolgok érdeklik képeim nagyítója alatt végtelenné tágul a parányi a szivárvány hídívébe sikerült megkapaszkodniok a villámlástól megszédült felhőknek Áldalak, várlak! Hol telelsz? Ülök halálos csendben. Kezemmel dúcolt homlokom összeomlott az este. Rajtam eltört a napsugár, estéle vére mással üdvözüít, holtomiglant-holtodiglant betartanom sohsem sikerült. Fejem ha hajtom lehull az arcom Károlyi Amy: — ■ Öreg- . asszonyok Van-e szebb mint a [pitypang, mikor elvirágzott?] van-e szebb, mint az [öregasszonyok] arcán a csillagalakban futó [ráncok?] Van-e szebb mint a [petúniák hervadása?] bársonyos, kicsi, késő csókot küldenek búcsúzóul a világba. Van-e szebb mint [levél-lebegés levegőben?] egyszerre kendő, madár, [lepke és sóhaj] belesóhajtva az időbe. Takáts Gyula: Áttetsző és mély szárnyakat Most leltél az, mely [változatlan] s teljes a kegyetlen anyagban. Áttetsző és mély szárnyakat bontasz az évszakok alatt, Füléjük így állsz láthatatlan, de létező biztos alakban átlépve már abba a tájba., amely mindenkinek hazája. Lényegülve a konok hiány teljest ragyog, mint a [szivárvány] s a nagy ív jegyeit kibontva ragyogsz ránk, [fölénk magasodva,] szinte már fogható jelekkel. .. Szavaim közt minek is kereslek. Szikszai Károlyt Tíz év múlva i. Fázik, de nem hajtja fel á gallérját. Kezeit zsebre dugva áll a Kossuth Lajos utca és a Felszabadulás tér sarkán. A kora őszi szél már sietteti a város forgalmát: rajta kívül mindössze egy öregembe«- tartózkodik a térnek ezen a részén. ,;Talén nincs lakása” — gondolja Gutman, majd az aluljáróból felbukkanó embereket figyeli. Többnyire asszonyok tűnnek elő súlyos bevásárlószatyrokkal, aztán elnyeli őket a 7-es vagy a 78-as autóbusz. Némelyiket egészen a megállóig kíséri a szemével. Egy bőrkabátos nőről megpróbálja kitalálni hova mehet. Már az ágyjelenetnél tart, pedig a nő (harmincas, dekoratív megjelenésű) még csak most kanyarodik a Párisi Udvar elé. Elképzeli a szeretőjét. Biztosan valami filmszínész külsejű osztályvezető. Erre a gondolatra elvigyorodik, majd ismét az aluljáró lépcsőit figyeli. Hét óra múlt három perccel. Nem akar gondolni a találkozásra (bár egész nap arra gondolt), nem akarja tudni az előre elkészített lehetőségeket, az előre elkészített mondatokat. Félórával ezelőtt egy közeli bisztróban döntött úgy, hogy teljesen Katára bízza a beszélgetést, saját változatait f>edig — amelyeket egész nap alatt elképzelt, és legalább százszor lejátszott magának — egyszerűen elfelejti. Tudja, hogy Kata nem erről az oldalról érkezik, hanem a Petőfi Sándor utca felöl, mégsem fordul abba az irányba, mert nem akarja végignézni az érkezését sem. A Metro újabb asszonyokat és újabb szatyrokat szállít a térre, hogy aztán elnyelje őket a 7-es vagy a 78-as autóbusz. Hét ói'a hat perckor Kata megérinti a férfi vállát. A férfi már várja ezt a pillanatot; miközben hátrafordul, meglepődve érzi; hogy mégiscsak magára erőlteti azt a „könnyed mosolyt”, amelyet tegnap óta gyakorolt, de ugyanakkor azzal is tisztáiban van, hogy Kata átlát ezen az idegen arcon. Máris vesztesnek érzi magát. Már a találkozás első másodperceiben tudomásul kell vennie, hogy ez az arcától idegen mosoly leleplezte bizonytalanságát. 2. A Corsó étterembe mennek. Gutman szerette a Corsó éttermet. az emlékei miatt. Tíz évvel ezelőtt gyakran járt oda Katával. Néha záróráig is elücsörögtek valamelyik sarokban, terveikről, jövőjükről beszélgetve, amelyekből persze soha nem valósult meg semmi. Az ablak melletti sarokasztalhoz ültek. A máskor vendégekkel teli helyiség most ásítoziik az ürességtől. Biztosan az áremelések miatt — gondolja Gutman, és örül, hogy
