Szolnok Megyei Néplap, 1982. július (33. évfolyam, 152-178. szám)

1982-07-17 / 166. szám

1982. JÚLIUS 17.

Irodalom» művészet

égigcsoszogott a folyosón, kinyitotta, majd

betette maga mögött a lécajtót, és körülnézett. Szemügyre vette a fészert, a disznóólát, a mellette éktelenkedő trágyadombot, az árnyékszéket, a kerítést. Aztán a fabódé

mögé ballagott, elvégezte a dolgát,

és visszajött az udvar közepére. A szomszéd gémeskútja fölött kis bárányfelhő izzott a szürkületben. Valahol messze már derengett.

A disznóólhoz lépett. Megvakarta a fekete süldő füle tövét, vetett elébe egy marék kukoricát, s elnézte egy darabig, milyen jóízűen ropogtatja. Később megtapogatta a reteszt, hogy jól zár-e az ól ajtaja. Aztán bement a fészerbe, benyúlt a sarokba, megfogta az ásót, és kivitte az udvarra.

Megfordította, és az élén végighúzla az ujját. Tompa volt a vas, a széle csorba. A nyél mellett, balról folt sötétlett a szürke fémen. Megkaparta a hüvelykujjával: előtűnt a rozsda. Ráköpött, felmarkolt egy kis port és megdörzsölte. A rozsdafolt körvonalai élesebben rajzolódtak ki a vason.

A fészerben levette a tartógerendáról a kalapácsot, kisétált az udvar közepére. Megvizsgálta a szerszámot, megmarkolta, sújtott vele keltőt a levegőbe. Aztán ázásét nekitámasztotta az ajtófélfának, -a kalapácsot letette a kispadra, nadrágjába törölte a tenyerét, és benyitott a konyhába.

Az öregasszony a tüzet élesztgette. Megkotorta a piszkavassal a csutkákat, belefújt a parázsló szalmába, s amikor fellobbant a láng, becsapta a tűzhely ajtaját. Asztalhoz ültek.

Letöl t egy darab kenyeret, szájába tette, s óvatosan őrölni kezdte fogatlan ínyével. Lassan evett, minden kis falatot sokáig rágott, forgatott. Az öregasszony valamivel fürgébben nyelte a falatokat. Néha titkon ránézett a kendő széle mögül.

Szájához emelte a bögrét, ivott, majd letette maga elé1, és megtörölte a bajuszát.

— Szólhatsz Andrisnak — vette ki a dohánytartójál a bekecse zsebéből.

Az öregasszony felállt, markába söpörte a morzsákat, összeszedte a bögréket, -a ké’.st. a kenyeret, az. asztalkendőt. és a konyhaszekrényhez léped. A kenyeret a polcra, a bögrekel meg a kést a tűzhely szélére rakta.

— Most mindjárt?

— Iliit — mondta az öreg. Cigaretta! sodort, lassan, ügyetlenül. Ujjai közül az asztalra szóródott a dohány.

Az. öregasszony megpiszkálta a tüzet, tett rá néhány csutkát, aztán vizet öntött á mnsogalódézsába, és belerakta a két bögrét meg a kést. Odacsoszogott a konyhaszekrény ajtajához, kinyitotta, kivett egy lábost. vizet öntött bele. és föltette melegedni.

— Jó idő lesz. — vette a kezébe az egyik bögrét.

Az öreg megnyálazta a papírt.

Irodalmi oldalpárunk képeit Vasas Károly rajzaiból válogattuk

végighúzta a mutató- és hüvelykujja között a cigarettát, kiköpte a nyelvére ragadt dohányszálakat és rágyújtott. Nagyokat szívott a roszszul szelélő cigarettából, _ vékony, ráncos nyakán kidagadtak az erek.

Az öregasszony elkészült a mosogatással. Eltörölgetett, elrakta a bögréket meg a kést, kimosta a mosogatórongyot, kitörölte a mosogatódézsát, és beállította a tűzhely mögé. Tett a tűzre, aztán fogta a kissöprűt. és söpörni kezdett.

Az öreg a vekkerórát nézte.

— Az hamar meglesz. — mondta Andris.

Az öregasszony bement a konyhába.

— Elvinném én magam is. de már nem bírom. Üzentem -a sógorért, mondta is, hogy eljön szombaton, de fuvart fogott, hordja a trágyát a szövetkezetnek. Azt jól fizetik.

A fiú levetette az ingét, ráakasztotta egy növendékfa ágára, és megmarkolta a legvastagabb rönköt. Megpróbálta fölemelni, de nehéz

Hornyik György f

Parcella

— Fölásod? — kérdezte az öregasszony. amikor a tisztaszoba ajtajához ért.

— Föl — mondta az öreg.

Ült egy darabig, cigarettázott, aztán a tűzhelyhez lépett, kinyitotta az ajtaját, bedobta a csikket, és megpiszkálta a parazsat. Megivott egy pohár vizet, és kiment a konyhából.

Kint a pádon kezébe vette az ásót meg a kalapácsot, de aztán fölkelt és lement az udvarba. Egy lapos fekete kővel tért vissza. Lerakta a pad elé. leült és ismét kezébe vette a szerszámokat. Az ásó vasát ráillesztette a lapos köre. leszorította és kalapálni kezdte. Első ütései még bizonytalanul, erőtlenül pattantak vissza a vasról, de később már egyenletesen kopoglak.

Az ásó kicsorbult.széle lassan kiegyenesedett,

Az öregasszony kilépett a konyhaajlón. Egy pillanatra megállt, kendőjét igazgatta, és az öreget nézte. A kalapácsütések zaja egy pillanatra megszűnt. Az öregaszszony elkapta a fejét, és szapora léptekkel átkocogott a szomszédba.

A horpadás teljesen eltűnt, helyét már csak a kalapácsütések fényfoltjai jelezték. Az öreg még egy darabig ütötte csak úgy, a pengés kedvéért, mint kovácsok a megmunkált vasat az üllőn, aztán letette a kalapácsot. Hegyével a kőnek támasztva felállította az ásót. Végighúzta ujját az élén. forgatta, lel szemmel méregette.

Nyílt a kapu.

— .hí reggelt. Tamás bácsi — köszönt rá Andris. — Megjöttem.

— Vártalak.

Az öregasszony tétován megállt mellettük.

— Segítség köllone. Andris.

— Itt vagyok, azért jöttem.

— Netn_ akartalak háborgatni, de a sógor nem ér rá — mentegetőzött az öreg.

— Szívesen segítek, ráérek. Mit kellene csinálni?

— Hát azokat a fákat ott. a fal tövéből, azokat kellene átrakni a fészer 'oldalához — bökött az. öreg az ól felé.

volt, visszaejtette. Fújt egyet, megfogta az egyik végét, és erőlködve elvonszolta a fészerig.

Az öreg a nyomában lépkedett.

— Nehéz, lesz ez neked, Andris. Hagyd, inkább el küldik ti sógorért. .

— Dehogy nehéz. Semmi ez nekem — lihegte a fiú. Homloka kigyöngyözött. hóna alól patakzott az izzadtság.

A harmadikat már a hóna alá fogta.

— Tavaly vágtam ki ezt a körtét. Elszáradt, ki küllőit vágni. Jó lesz. a télen — mondta az. öreg.

A fiú az. utolsót is átvitte.

— Maga .vágta ki? — törölte meg a homlokát — Egyedül?

— Egyedül. Fűrésszel. Még a gvokerét. is kivettem. Azt már el is tüzeltük.

— Nem lehetett könnyű. — Andris az. inge után nyúlt.

— Várj. előbb mosdjál meg — szólt rá az öreg.

— Majd otthon.

— Csak nem mész (-1 így! — indult meg az. öreg a konyha felé.

A fiú követte.

A mosdót ál már tele volt vízzel, mellette tiszta törülköző. Az. öregasszony a tűzhely körül foglalatos-. ködöt t.

— Hozd ki az üvegei — szólt oda csendesen az. öreg és leült. — Ugye iszol egy kis pálinkát?

Andris megtörül közölt, fölvette az. ingét, meglesülködötl a tükör előtt, aztán leült az. asztalhoz.

— Rágyújtasz? — tette eleije a bádogdoboz.t az. öreg.

— Inkább ebből — kapott -a fiú a zsebéhez. — Sodorni nem tudok. Tessék, vegyen maga is.

Az. öreg vett egv cigarettát a csomagból. végighűzta a mutató- és hüvelykujja között. é\s megnyalaz.ta. Rágyújtottak.

Az. öregasszony elélnik a* tette az üveget és a két pálinkáspelvarut.

— Tölt sél -— mondta az-öreg.

Koccintottak, ittak. Az. öreg léiig

behunyt szemmel, lassan kortyolgatta a pálinkát. Letette a poharat, de az. ádámcsutkája mozgott. Széflörölte a bajuszát, krákogolt egyet, és könnybe lábadt szemmel boleszivolt a cigarettájába.

— Azt mondja, maga vette ki azt a fát?

— Magam,

— A sógor nem segített?

— Azt mondta, nem ér rá.

Andris erre'nem tudott mit válaszolni.

— Pedig neki nem tartott volna sokáig. De hát nem ért rá. Akkor is fuvarozott. Jól keresett vele.

— Tudom, azt jól fizetik.

Nyílt a kapu, az öregasszonyt kihívták.

— Töltsél magadnak, Andris. Ne engem nézz, nekem egy pohárral elég — kínálta az öreg a pálinkát.

— No még csak egy féllel, aztán megyek.

Töltött és bedugta az üveget. Az öreg csendesen nézte.

— Édesapád mit csinál? Rég nem láttam — törte meg a hallgatást kis idő múlva.

— Dolgozik. Szánt,

— Egyedül?

— Nem, a Bicskeivel.

— Traktorral?

— Avval.

Az öreg összeráncolta a homlokát.

— A lovakat tán eladtátok?

— El. A traktor olcsóbb. A szövetkezet fel nap alatt elvégzi, és még fizetni se kell mindjárt.

— Pedig néni jól teszitek. Tavaly is mondtam az apádnak, .jobb lóval, de noiíi hallgatott rám.

— Magánál, Tamás bácsi, szántanak már?

— Azt mondja a sógor, hogy elvégezlek. En nem voltam kint, nem bírok menni, fulladok. Majd ezt a kis darabot ásom itt föl, a ház tövében, ahonnan elhordtád a fát.

— Majd megcsinálom én. jó? Holnap átjövök é.s délre kész is lesz — ajánlkozott a fiú.

— Hagyd csak, az az én dolgom.

— Es níif ültet? Hagymát, krumplit ?

— Nem.

— Babot?

— Nem.

— Virágot?

— Azt sem.

— Hát akkor minek ássa föl? — nézeti ra a fiú csodálkozva.

— Csak úgy. Tavaly is fülástam, meg azelőtt is. Amióta nc-m járok ki a földre, minden tavasszal.

— Es nem ültet semmit?

— Abban a földben nem terem meg semmi.

fiú értetlenül bámult a sovány, ráncos arcba, a világoskék. vizenyős

szemekbe. Kérdezni

akart valamit, már nyi-, tolta is a száját, de meggondolta magát.

Kelállt.

— Hát akkor isten áldja. Tamás bácsi. Hit kell valami, csak szóljanak. jövök.

— Isten áldjon, fiam. Köszönöm a segítséged.

Megvárta, míg becsukódik Andris mögött a kiskapu, aztán kezébe vette a szerszámot, leballagott a szomszédos ház tahiig, beleköpött a markába, és belenyomta az ásót a földbe,_________.__________________

hó vége ellenére maradt még kétszáz forintja. A kéttagú zenekar egykedvűen játszik egy Szűcsi Pál-száimot. majd- lek ászá lóidnak a dobogóról, és elolda lógnak a konyha irányába. Magának sört kér, Katáinak kávét és narancslét.

Cigarettára gyújt; és végigsimítja bajuszának bal oldalát. A dohányfüsttől megbámult freskóikat, bámulja, aztán Katára néz és megszólal :

— Semmit se változtál — mondja, é.s hangjában maga is megérzi az őszinteséget.

Kata hálásan Gutmanra pillant és. ujjal lassan elindulnak Gulman újjai felé.

—- Kedves vagy. Bár két gyerek ■minden asszonyon meglátszik. Inkább magadról mesélj.

— Nincs sok mesélnivalóm. Tíz évvel ezelőtt, amikor otthagytál, azt hittem, összedől’ a világ körülöttem. Két évig nem is tudtam semmit se csinálni... Dolgoztam, mint egy állat, ezen kívül nem tudtam semmit se csinálni.. 1 Aztán rossz társaságba keveredtem. Betöréses lopás, három évet sóztak rám.

— Tudom. Olvastam az újságban.

— Két éve szabadultaim. Azóta

nem történt semmi különös. Ugyanott lakom, és nem nősültem meg. És te? Ügy hallottam, tanítasz. *

— Igen. Egy középiskolában. Magyart és oroszt.

— És a férjed?

— Műszaki ember. Mérnök.'

— Gondolom, azért megvagytok.

Kata bólint.*

Gutman újabb cigarettára gyújt.

— Tudod, mit mondtál nekem liz évvel ezelőtt?

Kata elpirul, és ujjait Gutman I Olivérébe csúsztatja.

— Azt mondtad, azért hagysz ott. mert megundorodtál tőlom. Hogy én senki vagyok, é.s világéletemben senki leszek. Nos. meg kell hogy mondjam, igazad lett.

Kata egészen a férfi felé fordul, ■törzsét etőredönti. ujjaival Gutman -csuklójába markol. Gutman fülszisszen.

— Ezért hívtál ide? — hallja a nő hangját, miközben megpmljál kiszabadulni a szorításból.

— Nem, nem ezért.

Kaja elengedi a férfi kezét.'

— Akkor miért?

Gutman fájdalmas arccal megrázz;! a csuklóját, aztán elvigyerodik:

— Válj el. é.s gyere hozzám feleségül.

Kain idétlen arccal nevetni kezd.

— Micsoda?

— Válj el, é.s gyere hozzám feleségül.

— Nézd. Gutman, én szeretem a férjemet, és szeretem a gyerekeimet.

— És engem?

— Téged is. Hiszen öt év nem múlik el nyomtalanul az ember életében. De te is tudod, hogy ez képtelenség.

— Persze hogy tudom. Csak vicceltem. Biztosan ismered Tust a

mondást, hogy lélmelegilvc csak a töltőtIkápo.szla jő.

— Hülye vagy.

Most Gutman nyúl- Kata kezéért. Amikor megérinti, érzi, hogy nyirkos.

— Feljönnél hozzám?

A nő bólint.

3.

■ A józsef város,í s/.oba-konyhás lakás ajtaja előtt. Kata szorosan Gutmanhoz simul. Gutman a zárral bíbelődik. Kata az ideges mozdulatok láttán kuncogni kezd.

Odabent. Gutman az asztalra helyez, egy üveg Egerszólátit és egy üveg kólát. Kata a könyvespolchoz lép. és ujjait végighúzza a kötetek bordáin.

— Azért néhány új is akad közöttük — mondja Gutman, miközben megpróbálja kinyitni az egyik üveget. — Ezek a műanyag dugók teljésen tönkreteszik az ember kezét!

Egymás mellett ülnek az ágyon. A nő Gulman ölébe hajtja a fejét.

— Meddig érsz. rá?

— Nem sokáig. A férjem úgy tudja, hogy a barátnőmnél vagyok.

Gutman lerúgja a cipőjét, és végi ghevered ik az ágyon. Kata szorosan mellé bújik.

— Semmi se változott ebben a szobában...

— Azért, mert minden darabjához ragaszkodom. Legalább ez a

szolja maradjon meg nekem olyannak: mint tíz. évvel ezelőtt. Talán ezért is szeretek annyira jlt lenni. Az emlékek.. .

Kata nem hagyja befejezni a mondatot.

Félóra múlva Gulman cigarettára gyújt, és Kata arányos alakját nézi.

— Most vajon miért, lógatod az orrodat? — kérdezi a nő, és hajával eltakarja a melleit.

— M,| fenne, ha öngyilkosok lennénk?

— Mj az isten bajod van neked? — kérdezi Kata, é.s füllérdepel az ágyon. — Istenemre, te teljesen meghülyültél.

— Talán gyáva lennél hozzá?

■— Ez nem gyávaság, hanem a le hülyeséged. És ha szabadna érdeklődnöm. hogyan képzelted cl?

— Gázzal.

— Remek! Hogy ráadásul még a szomszédaid is fölrobbanjanak. Neked tényleg az agyadra ment valami. Tíz év után véletlenül összefutunk az utcán, megbeszélünk egy ran de v út, eljövök, mert még mindig szeretem azt a hülye képedet, mert. érdekel, hogy mi van veled, képes vagyok a férjemet isi megcsalni, te pedig egyfolytában marhaságokat beszélsz.

Gulman idegesen nevetni kezd, és ismét megtölti a poharakat.

— Jó, ne vitatkozzunk. Biztosan igazad van. Tíz évveL ezelőtt is neked volt igazad. Inkább hozok néhány jégkockát.

Gulman fölállt, becsukja maga mögött az ajtót, a konyhában megkeresi a jégkockás edényt, aztán odahajol a gáztűzhelyhez-.-és mind a három rózsát megnyitja.

Dúdolva lep a szobába, bekapcsolja a magnetofont, aztán Kata melle bújik.

4.

Hét órakor megcsöi-ren a vekkel-, Kata álmosan kilép az. ágyból, csodálkozva nézi Gutmant, aki felöltözve az ásztálon könyököl.

— Mii az, te le se feküdtél? — kérdezi két ásítás között.

— Hiszen látod — válaszolja Gulman.

— Csinálok reggelit — mondja Kata, és kivonul a* konyhába. — Ha szabad kérdeznem, mit csináltál egész, éjszaka?

— Gondolkoztam — mondja Gutman, aztán föláll, odalép az ablakhoz, é.s elhúzza a sötétítőfüggönyt. Fáradt világosság lepi el a szobát.

— És min gondolkoztál? — hallja Kata hangját a konyhából.

— A jövőnkről. Hogy vajon mi lesz velünk tíz év múlva.

— M| lenne? Remélem, elcseréljük ezt az egérlyukat, aztán szülök neked két ""ereket. Vagy nem erre gondoltál?

— De igen — mondja alig hallhatóan Gutman, és elindul a konyha felé.

Irodalmi oldalpárunkat Rékasy ' Ildikó állította össze-»