Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)

1982-03-11 / 59. szám

XXXIII. évf. 59. sz. 1982. március ll.> csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Barátság, együttműködés Leningrádba utazott a finn elnök A KAEV mezőtúri gyárában az idén mintegy 40 ezer forgó­széket gyártanak. Ennek több mint negyedrésze új típusú alumíniumöntvény-Iábszerkezettei készül Kettős szorgalommal A vállalatok, a termelő üzemek, a gazdaságok, a kül­kereskedelmi cégek háza tá­ján éleződik a verseny. Ve­télkednek egymással, egyfelől a pénzüket egyre meggondol- tabban kiadó hazai fogyasz­tók megnyeréséért, másfelől pedig abban, hogy a fejlődő országok olcsó dömpingjé- nek, a fejlettek behozatali korlátozásainak éllenére a kínálati réseken betörjenek a tőkés piacokra is. Céljuk eléréséhez nélkülöz­hetetlen az alkotó, fáradtsá­got vállaló, az új értékeket valójában létrehozó ember találékonysága és szorgalma. A munkahelyeken növekszik a becsülete azoknak, akik nem a „jelenléti díjra” aspi­rálnak, hanem — pontosság­ban, minőségiben, a produk­tum értékében — mérhető módon többre vállalkoznak a kötelezőnél, az előírtnál, az átlagosnál. Van, ahol az ilyen többet akarókat a teljesít­ménybérezés, a minőségi prémium teszi érdekeltté a versenyben. Másutt túlórá­val, a hivatalos munkaidőn kívüli önkéntesen vállalt többletmunkával lehet többet keresni. Némely munkakör­ben pedig az ésszerűsítések, újítások, netalán találmá­nyok adnak olyan lehetősé­get, amely az egyén és a kö­zösség számára egyaránt gyümölcsöző. S ha már a gyümölcsnél tartunk: köztu­dott, a munkásosztálynak kö­rülbelül a fele falusi telepü­léseken éli A „kétlaki” jelző egy évtizede még afféle pe­joratív értelmű megbélyeg­zés volt Mivel ma már egy­értelmű, hogy ennek a ház­táji szorgalomnak nagy része van a kiegyensúlyozott — nem egy kömvező országiban irigyelt — élelmiszerellátá- sunkban. manapság erkölcsi, társadalmi megbecsülés öve­zd, emellett különféle ked­vezmény eki előnyös munka­eszköz-beszerzési és értéke­sítési lehetőségek ösztönzik e kettős szorgalmú embereket, ök azok, akik — mert új családot alapítottak, s össze akarnak hozni egy mai igé­nyeknek megfelelő otthont, mert szeretnének utazni, or­szágot-világot látni, mert szárnyára akarják- bocsátani, s nem is akárhogyan iskolá­ból kinőtt csemetéiket: az ok különböző lehet — többet ad­nak) a társadalomnak, hát jogosultak, hogy többet is kapjanak. Tegyük hozzá: a verseny- futás nem kizárólag egyéni, még csak nem is szűkén vett családi célokért folyik. Arról, hogy a népgazdasági törek­véseket. a lakosság ellátásá­nak jobbítását mozdítják elő a többletsEorgalom megszál­lottái, már beszéltünk. Az egy-egy település életkörül­ményeit közvetlen ül szol gáló fejlesztések támogatási for­mák az ott lakók forintjaiból — ez viszont teljesen új kezdeményezés. Nemcsak ar­ra gondolunk hogy sok he­lyütt szívesen vállalnak tár­sadalmi munkát egy-egy óvo­da, orvosi rendelő, vagy ép­pen a vízellátás javítása vé­gett. Arra is, hogy kísérlet­képpen tíz városban (illetve községben) a lakosság kom­munális kötvényeinek segít­ségével hozzák előbbre az életkörülményeket javító be­ruházásokat. Mindez befo­lyásolja életszínvonalunkat, hozzájárul a versenyhez, amit országos, vállalati, vagy éppen családi léptékben vál­lalunk saját boldogulásunk érdekében. V. J. A szovjet fővárosban az érdeklődés középpont iában Mauno Koivisto finn elnök munkalátogatásának esemé­nyei állnak. A saitó. a rádió és a televízió bő terjedelem­ben számolt be az első nap ben a termékek 98 százaléka volt, első osztályú. A hiányzó két százalék sem az asszo­nyok munkája miatt minő­sült rosszabbnak, a gyakran előforduló alapanyaghiba volt az ok. A kifogástalan termékek aránya mát csak azért is figyelemre méltó, mert a túrkevei varrónőknek olyani bonyolult fazonokkal, új típusú kelmékkel kellett dolgozniuk, amilyenekkel az alapítás óta eltelt tíz év­ben még nem találkoztak. Nyolc szalagról 85 millió forint értékű kabát, kosztüm került le, a „darabszám” több mint 114 ezer volt Szov­jet exportra mintegy 50 ezer átmeneti kabátot készítettek vízlepergető anyagból, a töb­bi belkereskedelmi forga­lomba került. A kistételes kisszóriában készültek a téli és tavaszi kosztümök, a pré­proeramiáról. a koszorúzósi ünnepséget és a városnézést követő tárgyalásokról, vala­mint az esti díszvacsoráról. A baráti légikörben, a telies egyetértés szellemében lezaj­lott tárgyalásokról szóló tű­idén sok lesz a paszpodos, feőrrátétes tavaszi kábái, a serdülőknek blézereket, nagykockás anyagból sportos kulikabátokat varrnak. Az első két hónap teljesít­ménye meghaladta az elő­irányzott mennyiséget, — bár igényes termékeket készítet­tek és a munkahét náluk is irövidebb lett egy nappal. A kieső idő csökkentéséhez nagy segítséget kaptak a he­lyi tanácsitól, ahol lehetővé tették, hogy az asszonyok ügyes-bajos dolgaikat szabad szombaton intézhessék. A szalagok 102 százalékos feszített tervvel dolgoznak, a követelmények teljesítését a szigorúbb norma, a technoló­giai fegyelem fokozása teszi lehetővé. A 200 dolgozó csak­nem fele szakmunkás. Ősszel újabb tanfolyam indul azok­nak, akik már 2—3 gépen dolgoznak, és a gyakorlat mellett az ellméleti tudást is szeretnék megszerezni. dósítások kiemelik, hogy azo­kon a kétoldalú kapcsolatok áttekintése, ió ütemű fejlődé­sük nyugtázása mellett fősze­repet kapott a világ, s ezen belül Európa békéiének és biztonságának témája. Mind a tárgyalásokon, mind a dísz­vacsorán elhangzóit pohár- köszöntőikből világosan kiraj­zolódott a két ország veze­tőinek az az óhaja, hogy a barátság és együttműködés politikáját folytassák. Mauno Koivisto. a Finn Köztársaság elnöke tegnap délután Moszkvából Lenin,- érádba utazott. A vendéget Leonvid Brezsnyev. az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségiéinek elnöke. Andrei Rromiko. az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, külügyminiszter, vala­mint több más hivatalos sze­mélyiség búcsúztatta. (A szovjet—finn tárgyaié-, sokról szóló kommentárunk a második oldalon.) Marjai József hazaérkezett Mexikóból Kedden délután befeiező- dött Máriái József mexikói hivatalos látogatása. A mexi­kói külügyminisztérium épü­letében három fontos ok­mány ünnepélyes aláírására került, sor. Máriái József tegnap dél­után hazaérkezett Buda­pestre. Havasi Ferenc Csehszlovákiában Csehszlovákia Kommunista Pártia Központi Bizottságá­nak meghívására március 10- ón Prágában tartózkodott Havasi Ferenc, a Magvar Szocialista Munkáspárt Poli­tikai Bizottságának tagia. a Központi Bizottság titkára. Megbeszéléseket folytatott csehszlovák partnerével. Mi­los Jakessel, a CSKP KB El­nökségének tagijával, a KB titkárával. Kádár Jánosi, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kaira tegnap az MSZMP szék­házéban fogadta Ho Damot, a Koreai Munkapárt Politi­kai Bizottságának póttagját, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság rnindsziteirelnök- helyettesét, külügyminisztert, aki hivatalos., baráti látoga­táson tartózkodik hazánkban. A szívélyes, elvtársi légkö­rű megbeszélésen részt vett Púja Frigyes külügyminisz­Több biztos jele van a tavasznak. Ezek közé tar­tóznak az úttisztító gépek, a parkokban serénykedő ker­tészek, egyszóval a települé­sek csinosításának látható jeled. A városok, községek köz­területeinek tisztán tartásá­ért a tanácsok, illetve ahol van, a városgazdálkodási vállalatok felelnek. Hivatal­ból. A törökszentmiklósi Város­gazdálkodási Vállalat fő­könyvelője. Syökeres Sán­dor mondta nem titkolt ke­serűséggel, hogy a városnak áldás, de egyben átok is a négyes főút, amely ketté­metszi Törökszentmiklósi. Az úton átrobogó autókból ugyanis gyakran röpködnek ki cigarettavégek, papírfec- nik, zacskók, elhasznált oa- pírzseblkendők. Pedig a vá­ros nem csekély erőfeszíté­seket tesz a tisztaságért. Az idén is, mint minden évben, április 4. előtt elvég­zik a tavaszi nagytakarítást Miklóson, március vége felé megtartják a szokásos lom­talanítási akciót, amelybe bevonják az üzemeket, ter­melőszövetkezeteket is. A parkokban — a Kossuth té­ren, a Felszabadulás úton és a Jubileum parkban — márciusban a helyükre ke­rülnek a padok, kiültetik a virágokat, megmetszik a ró­zsafákat. A városi tanács a település tisztántartására új, egyenként öt köbméteres konténereket helyez el a légjforgalmasbb pontokon, amelyeket szükség szerinti gyakorisággal kiürít. Ebben az évben kicserélik a köny- nyen mozdítható -fém sze­méttartókat, helyettük mű­kőből készült, a legerősebb garázda számára is meg­mozdíthatatlan tartályokat tesznek ki a járdák szélére. Kőrizs István, Túrkeve ta­nácselnöke se elégedett a város- lakódnak „tisztaságsze- retetóvel”. Hiába vonják be ilyenkor tavasz kezdetén a túrkevei vállalatokat. szö­vetkezeteket a takarításba, nem sokáig lehet megőrizni a tisztaságot. Még ebben a hónapban hozzáfognak az Afit söprő­gépei, a Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet úttisztító masinái az utak szépítésé­hez, velük dolgoznak a Vá­rosgazdálkodási Vállalat IFA önfelseprő gépei és a Haza­fias Népfront körzeti bizott­ságai is kiadják felhívásu­kat a tiszta Túrkevéért. A tanácselnök tapasztalatai nem éppen kedvezőek a vá­rosban élők „kerítésen be­lüli” szemléletéről. Kevesen érzik fontosnak, hogy ne csupán a saját portájukon söpör jenek, hanem előtte is. Érthetetlen okokból sokáig és sokan húzódoztak attól hogy a tanács által kihelye­zett kufcaedények árát — kétszáz forint — megfizes­sék. Arról pedig hallani se akartak, hogv havonta hu­szonöt forintot áldozzanak a szemét elszállítására. A hét- száz kuka közül kétszáznak még ma sincs „gazdája”. Eb­ből is nyilvánvaló persze, hogy a többség időközben rájött, hogy végül is a sa­ját érdeke a környezet ren­dezettsége a szemétszállítás szervezettsége. Nem csekély fejfájást okoznak a városi tanácsnak a háztáji sertése­(Folytatás a 3. oldalon.) Szovjet—finn csúcstalálkozó Moszkvában. Jobboldalt a szov­jet küldöttség, Brezsnyev vezetésével (jobbról az ötödik), bal­ról a finn delegáció, Koivisto (balról a harmadik) vezetésé­vel. (Telefoto — KS) Paszpól és bőrrátót a divat Feszített tempó a túrkevei ruhagyárban A Május' 1. Ruhagyár túr­kevei üzemében az elmúlt év­mes télikabátok, a pelerinek. A TRVVV tiszabői géptelepéről folyamatosan az ütemtervnek megfelelően vontat­ják el működési helyükre az úszó vízműveket. Képünkön: vízrebocsátás előtt a rákó­cziújfalui négyegységes úszómű. Törökszentmiklős, Túrkeve, Karcag Vállalatok, szövetkezetek segítenek a tavaszi nagytakarításban Nélkülözhetetlen a lakók munkája tér. Étre Sálndor, a Magyar Népköztársaság phenjani, va­lamint Kim Jong Szun, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság budapesti nagy­követe Ho Dam délután a Pest megyei Hemád községbe lá­togatott, ahol a helybeli ter­melőszövetkezet tevékenysé­gével ismerkedett. Este a vendég megtekin­tette az Állami Népi Együt­tes műsorát. Kádár János fonadta Ho Damot

Next

/
Oldalképek
Tartalom