Szolnok Megyei Néplap, 1982. március (33. évfolyam, 51-76. szám)
1982-03-27 / 73. szám
Irodalom» művészet 1982. MÁRCIUS 27: cSzáa to maqqar ncwtUúlból Szabó Dezső: Mégis, mégis... A 'két öreg fürgén, tipegett. A nagy igyekezet ünneDélvessegében hallgattak. De néha egv nercre megállották. Ilyenkor ió meleg biztatással néztek egymásra. Bartos néni a nagy kosár virágot vitte. Szén, széles kelyhű őszirózsák. fejedelmi dáliák, utolsó leányai a bíborban és aranyban szomorú királynak az ősznek. A bácsi az elemózsiát viszi: sült csirkét, itúrósbélest. kenyeret, egv üveg ió bort. Mert tanyájuk több mint tíz kilométernyire van a kis falutól. És ma ott fogiák tölteni az egész napot a falu temetőiében, elköltözött lányuk, elhullt veiük és öt alvó kis unokájuk közelében. Ez így van minden halottak napién. Ez a nan az egyetlen mélv felmozdulás, az egyetlen hívás az élet fel1“ a két magáramarad' öreg életében. Gyorsan, majdnem vidáman mennek lefelé a szelíd esésű leitőn. Pedig Bartos bácsi már nvolcvan- hat, felesége pedig nyolcvanhárom évet visz a vállain. Nyugodt tiszta arcukon még a barázdák is békét mondanak. Mondják a végzet alázatos elfogadását, “z apró tapasztalatok mély bölcsességét, a közeledő halál nyugodt derűiét. És körülöttük is derű minden. Az erdők nehéz pompáján, a dombok csillogó harmatán, s lenn a síkság széles hívásán az ősz fájdalmas boldogsága végtelenül. Minden mosolygás. szépség és végtelen hívás a Halál nyitott szemei előtt. A két öreg szív láthatatlan kezek szelíd cirógatását érzi. És a nagy meleg eláradásában már nem is tudiák. hol végződnek ők. és hol kezdődik az ősz. Feltűnik a falu. Mintha ringana a távoli sugárzás dicsőségében. Most bíborban és aranyban csillog a falu is. Mint ünnepi parádéra öltözött kis katona jelenti a Halálnak: — Felséges Uram. kis szolgád a kirendelt helyén őrködik, és vár Téged. Már a tűzhelyek messzire nyúló finom füst-uiiai is megérintik szivüket. Óh. hogy benne van ebben a szagban az egész család s az apró mindennapokban elomló élet minden nagy búbánatos édessége. A két hervadt öreg alakra kicsordult a nyál. Talán egész visszaízlelt életük. talán egész szívük csordult ki az aiakukra. Még félórai erős gyaloglás, és ott vannak a temető előtt. A temető előtt, melyre ma alig lehet ráismerni. Hogy kiöltözött, miiven édes. szelíd és bánatos kacérság- gal kelleti magát! A sírokon s az idő-szürkült feifákon. ékes csokrokban és koszorúkban csodáljuk utolsó csodálkozásukat a tág virágszemek. A földbe szúrt gyertyák, mint tisztelgő rendőrök, peckesen várják, hogy az Este feltegye fejükre ragyogó sisakjukat s ők legyenek a légszembemenőbb legények a világon. Aztán odaéritek a kis sírhoz. E kis kiötlő zátonyához a nagy földtengernek. ahol elsüllyedt minden. Minden munka, minden céL minden szeretet. A két öreg arcvonásai összeestek. Az öreg szemekből ki- csurgott a könny. Álltak, álltak, a hervadt aiakak reszkettek. Végtelen ima és végtelen sírás voltak. Aztán a lebírhatatlan ős paraszti buzgóság felmozdult bennük. Már kis gereblyével fésülgették a sír fonnyadó haját A bácsi öreg bütykös u fiaival helyükre egyengette a félreilletlenkedő rögöket A feltolakodó burjánokat kitéodesték. Hogy mennek itt élni. mikor Halál őfelsége csak virágot akar látni! Aztán nagy részletes "onddal kezdték díszíteni a megtisztogatott sí- rocskát. Díszitfiették. csinosították, mint bérmálásra menő leánykát, mint váró vőlegény boldog menyasszonyát. Habos viráeruhát adtak rája, ötször is felpróbálták hogyan áll szebben. Aztán ékes hosszú gyertyákat tűzdeltek a virágok édes fürtjei közé. Akkor vagy hármat hátrafelé lépitek, s arcukon áhítatos ragyogással nézték a Halál ékes ünneplőiét. — Milyen szép! — szólt hosszú hallgatás után az asszony. — Szebb, mint tavaly, bizony szebb — mondta mély biztonsággal az öreg. A déli harangszó szelíd figyelmeztetése ide szólt a faluból. Ide szólt, és halk érintésekkel emlékeztetett az édes testre, melyből minden nő. mint földből a ió termés: az akarat, a célt s a lélek drága vígasságai. Az öreg mondta: — Be megéheztem. — Bizony én sem fúltok, el tőle — szólt az asszony. A sír mellett szép helyet, takarítottak maguknak. Leültek. Elővették a batyut, gonddal kirakták az ennivalókat. Az üveg bort szépen maguk közé állították, körülfáslizva a megüresedett batyuval, hogy fel ne dűliön. Az öregasszony megszegte a kenyeret, vágott mindkettőjüknek. Az öreg úr kettéosztotta bicskájával a csirkét. Ettek. Nyugodtan, illendőségesen. jó nyelésekkel. Mikor az első kortyot húzták az üvegből. Bartos néni elnedvesedett szemekkel nézett a sírra: — Nézd. miiven szép a drága. Sohasem volt még ilyen szén a sírunk. Az öreg kétfelé fente száján a jó ízt. Vidám titokzatossággal mondta: — Hadd csak. lelkem. Tudom én. amit tudok. Lesz az még szebb is. A néni kiszólt az úi falatok közül: — Ugyan, mi az. amit te tudsz? Adi már nekem is belőle. Az öreg hamiskodott: — Mit adsz. hogy ha megmondom? — Neked adom ezt a combot. Az öreg úr óiból szívott egvet az üvegből. Kis tokát vert nyakán a fejedelmi nagylelkűsége: — Azt csak edd meg te. lelkem, neked több szükséged van rá. Hát tudod, mikor utoljára a városban voltam, a Tábori kertész megígérte. hogy jövő tavasszal ad nekem palántákat azokból a virágokból, akiknek olyan szép nagy fehér borzas feie van. amiket úgy csodáltál te a pesti virágos kirakatában. Már nem is tudom, olyan furcsa nevük van. Az öregasszony boldogan hallgatott. ö is küldött egv kortyot az utolsó zsíros falat után. Pár perc múlva mély töprengésből lelkendezett fel: — Gergely, te Gergely, mondok valamit. — Mondd ki. nehogy beteg légy tőle. — Te Gergely. Ha mi minden esztendőben egy helyett két disznót nevelünk, az egyik árából hétnyolc év múlva szép sírkövet emelhetünk ezeknek a szegény gyermekeknek. Olyant. amilyen a boldogult tanító úré. Gergely bácsi elgondolkodott. Az ajkán látszott, hogy számít valamit. Végre szólt: — Vevést vehetnénk, nyolc \év alatt megvolna a pénz. De hová teszed a másik disznót? Ez az öreg ól már a tavalyinak is szűk volt. Az öregasszony messzire nézett: — Hiszen csak deszkánk volna... de a deszka manapság nagyon drága. Honnan vegyünk mi annvi pénzt? Az öreg úr eres szemei felcsillantak: — Tudod mit lelkem? A Márkus asztalos mindig kérte a diófánkat. Majd cserébe csinál nekünk egy szép tágas ólat. Az öregasszony szomorúan rázta a fejét. — Nem. nem. Azt a diófát nem engedem. Tudod, hogy szegény Er- zsikénk mennyire szerette. Mikor alatta ülök. mindig úgy érzem, hogy még mellettem vám Ajka megremegett, szemén kicsordult a megszokott régi ió bánat. Az öreg úrban már felgyújtotta bíztatásait a bor. Kurucos-dacos hetyke vidámsággal vont vállat: — Ugyan! Mintha csak ez a diófa volna a világon. Maid ültetünk újat helyébe. Tíz-tizenkét év alatt olyan lombja lesz. mint a ointv. Maid elülhetsz alatta. Csend volt a temetőben, s végtelen pihenésre hívó csend volt a körülömlő nap szomorú aranva is. És minden sírdombról minden virág kelvhében tág szemmel meredt a Halál az öreg Bartos házaspárra. Minden dolgon messzebb ző merengéssel mélv ámulattal mondta: — Ni. Bartos bácsiék iövőt építenek ... 1934 Szabó Dezső (1879—1945) a két világháború közötti időszak egyik legnagyobb hatású írója és publicistája, munkássága és hatása azonban egyaránt ellentmondásos. Kisnemesi tisztviselőcsaládból származik, Kolozsvárt, az Eötvös-kollégiumban, majd Párizsban tanul. Nyelvésznek készül, tanár lesz, előbb Székesfehérvárott, majd Nagyváradon, ahol szakít előző reakciós nézeteivel, és az irodalmi progresszió táborához csatlakozik. 1919-ig különböző városokban tanárkodik, ettől kezdve írásaiból él. 1911-től állandó munkatársa a Nyugatnak. A Tanácsköztársaságot lelkesen köszönti, ám hamarosan szembefordul vele. 1919-ben jelenik meg második, legismertebb regénye, Az elsodort falu, mely zavaros ideológiájával s nagy kifejező erejével az ellenforradalmi időszak egyik könyvsikere. Szabó Dezső egyszerre antikapitalista és antiszocialista, a magyar faj, a magyar parasztság kultuszának szószólója. Ilyen alapon fordul szembe az első évek után a Horthy-rend- szerrel, később különösen a német befolyással, a nyilasokkal, s a napilapok hasábjain, majd a saját erőből megjelentetett Ludas Mátyás füzetekben szenvedélyes támadást intéz ellenük. Hatása igen nagy a fiatal értelmiségre, elsősorban a népi írók táborára: fölráz, ráébreszt a problémákra, de egyúttal az eszmei tisztulást is nehezíti. Kétfrontos harcában egyre inkább elszigetelődik, végül egészen maga marad. Regényei, elbeszélés- és tanulmánykötetei jelentek meg. Mint szépíró, az expresszioniz- mus jellegzetes képviselője, költői lendületű, olykor modoro* prózája hatalmas nyelvi erőtől duzzad. Deák Mór: Magadnak hazudj magadnak életet kialszik már a vers is úgy születik hogy eltemet hazudj magadnak életet amikor a csend kipányváz hazudj magadnak életet ne maradj öngyilkos-árván amikor a csend kipányváz aludj mint aki korán kel amikor a csend kipányváz késve késik bár a reggel aludj mint aki korán kel álmodj magadnak életet aludj mint aki korán kel ha a világnak nem lehet álmodj magadnak életet Katona Judjt: Concerto Két levél tapsol csak a fán, két inas, elszáradt tenyér, Nem leng a lombok függönye, vakító csönd jön és fehér. , Két levél zörög, tapsikol, ez már az álom üteme. Még hantolatlan kinn a föld törékeny bogárteteme. Sókar fénylik az ág ölén, ágbölcsők lengnek üresen. Erőtlen araszol a fény s hogy rezdülök, rezzen velem. Rózsa Endre: Margaréta-dal Fehér virágban állt a rét, a rét virágban állt. Fehér, fehér, fehér a rét, csupa fénylő virág. Mint napkorongot sugarak, mint szirmok ■ a virág közepét, körülfogtalak; mint minket a világ. Világnyi rét az udvara — az emlék kényes ölyv. Nem megyek el többet oda; oda többé ne jöjj! Borbély János: Részletek a délutánból ide szorultam én is a filodendronos szobasarokba még elszívnék egy cigarettát ahogy a többiek fújják a [füstöt az utcán vagy az ötödik [emeleten elemeire szétbontva az ébrenlét tizenhat óráját egyetlen mozdulat sem indult vagy készülődött a másnapba nincs mit dédelgetnünk a vers így kezdődne nagyon hasonlítana, az [egyetlenre amit érdemes megírni álmunk folytonos téli mező túl a keresztfán istennel cimborái röptében a madár kifosztott álmunk fehér [hajú megözvegyült édesanyánk szóval a vers valahogy így [kezdődne de a körülmények fontosabbak a bizonytalanság és hiányérzet az előre ismert szomjúság ami megmarad utána is csak várakozni kellene kint a kerti függőágyban a vegetáció kíméletlen növekedése között szerves részeként a képnek alkonyati keretben a szentjánosbogár már látszik csak várakozni mint aki ide tartozik és a szavak önmagukat [megtisztítják
