Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
1982. FEBRUÁR 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Sőtér István portréja Irodalomtudományi Intézet Több műhely munkáját fogja össze 1957-ben a budai Ménesi úton, az Eötvös Kollégium épületében, új szellemi műhely alakult: az Irodalom- történeti mai néven az Irodalomtudományi Intézet. Huszonöt éves lesz nemsokára. Negyedszázad. Talán elérkezett a mérlegkészítés ideje is. Az igazgatói szobában az egykori Eötvös-kollégistát, az intézet munkáját kezdettől irányító Sőtér István akadémikust kérdezgetem: e negyedszázad során mi hiányoznék művelődési életünk-' bői az itteni kutatómunka nélkül? — Hiányoznék mindenekelőtt A magyar irodalom története hat testes kötete, amely jó tízéves előkészítő munkával készült az intézetben ... — Vagyis a spenót... — Igen, amit népszerűén spenótnak hívnak. E kiadványunk — a kezdettől napjainkig — a teljes magyar irodalomtörténetet dolgozza fel. 1965 táján végezvén a munkával, utolsó kötete 1966-ban jelent meg. Nagyobb irodalomtörténetek — például a Pintér-féle — ugyan korábban is készültek, tudományos életünkben — külföldiben is — mégis példa nélküli volt e kötetek el- mélyedési igénye. “ Azóta persze, akkorát fejlődött az irodalomtudomány, hogy akár ismét belevághatnánk egy új irodalomtörténeti összefoglaló készítésébe. Mint ahogy bele is vágtunk: most dolgozunk rajta — a külföldieknek. A magyar irodalmat idegen ajkúakkal megismertetni, nos, ez a feladat nem is hasonlítható ahhoz, mint amikor magyar olvasók kezébe adjuk irodalomtörténetünket. Nekünk most a világirodalom egészében kell gondolkodnunk, ha ki akarjuk mutatni a magyar és az európai, illetve a világirodalom közötti hasonlóságokat (egybeeséseket), ám egyben a különbségeket is. A magyar irodalmat nem ismerő külföldiek csak így érthetik meg, milyen folyamatok zajlottak le a kezdetektől mostanáig művelődésünkben. _ A korábbi kutatások e redményeként milyen munkák megjelentetésére készül még az intézet? — Valószínűleg nagy visszhangot vált majd ki másik vállalkozásunk is: hamarosan megjelenik első kötete annak a négykötetes tervezett irodalomtörténetnek, amely a felszabadulás utáni magyar irodalmat mutatja be. E munka még az előzőnél is nehezebb, hiszen élő és kortárs — vagy nemrég még annak' számító — költők írók helyét jelöli ki, és 1975-ig becserkészi teljes irodalmi életünket. A költészet, a próza, a dráma fejlődését, az irodalompolitikáét, a kritikai mozgásokét és áramlatokét. A negyedik kötet pedig — s ez megint egészen új — a határokon túli magyar irodalmat ismerteti meg: az Erdélyben, Szlovákiában, a Vajdaságban, illetve a nyugati országokban élő, magyarul író alkotók életpályáját, műveit. Egy ilyen újszerű vállalkozás, persze, nem kockázatmentes —, de a cél érdekében (mint ahogy már a hat kötet munkálatai közben) a legszorosabban együttműködtünk az egyetemi tanszékekkel. Csakis így születhettek e nagy összefoglalások, szintézisek. Az intézeten belül munkánk másik fontos területe az irodalomelmélet. Ami természetes, hiszen a kritika, az irodalompolitika, a kiadáspolitika folyamatosan szembetalálkozik az elméleti kérdésekkel. Most dolgozunk irodalomelméleti kézikönyvünkön, amely a marxista irodalomelmélet eddigi eredményeit összefoglalva igazít útba a legfontosabb kérdésekről. — A komparatisztika, vagyis az összehasonlító irodalomtudomány igen fontos tevékenységévé vált az intézetnek. Az első konferenciákat a 60-as években rendeztük, kezdetben a Szovjetunióban, illetve a szocialista országokban élő tudósokkal, később Japántól az Egyesült Államokig a komparatisztika művelőivel — azzal a céllal, hogy elfogadtassuk, megértessük: a magyar irodalom nem a világtól elszigetelt jelenség. Testvére, párja a közép- és kelet-európai irodalmaknak, amelyek hasonló történelmi-társadalmi, gazdasági körülmények között fejlődtek ki. A magyar irodalom eredetisége vagy európaisága — azaz különbözése és egybeesései — csak ezek tükrében mutathatók ki. — Irodalomtudományi Intézet több műhely munkáját fogja össze. Hogyan oszlanak meg a feladatok az egyes területek között? — Talán alapműhelyünknek is mondhatom a bibliográfiai osztályt, hiszen tevékenysége az irodalomtudományi munka alapját teremti meg. Az egy-egy író, költő munkásságát feltérképező kötetek körülbelül a XX. századig pontos iránytűt adnak a kutatók kezébe. Az „irodalomelméleti osztály, amely, érzésem szerint, nagyon nyitott álláspontot vívott ki, jelenleg a kézikönyvre összpontosít, de itt mérik föl például Lukács György irodalomtörténeti és kritikai életművét, s e műhely kutatói foglalkoznak a realizmus, a pártosság, a modernség értelmezésével. A régi klasszikus magyar irodalom műhelyében a XIX. század végéig a nagy stílus- korszakok általános kutatásai mellett súlyponti területek is kialakultak: a Petőfi- vagy a Madách-kutatásé. A legvirágzóbb talán a reneszánsz és a barokk kor kutatása: a Klaniczay Tibor szervezte műhelyben olyan tudásanyag halmozódott fel, s úgy rendszerezve, hogy az — megítélésem szerint — páratlan eddigi kutatásainkban. E hatalmas korszakon belül a XIX. század második felétől végbement fejlődést külön műhely vizsgálja Németh G. Béla vezetésével. Fontos vállalkozásunknak számít, és nagy anyagfeltáró igénnyel folyik A magyar kritika és irodalomtörténet története című programunk, amelynek eddig három kötete jelent meg: Fenyő István a reformkori, Tamay Andor a régi magyar irodalmat, Németh G. Béla pedig a pozitivizmust dolgozta fel. Készülő köteteink, a magyar irodalmi gondolkodás összefüggéseit vizsgáló monográfiáink mellékter-* mékeként pedig a Szépirodalmi Könyvkiadó gondozásában antológiasorozatot jelentetünk meg. A szemelvényeket legnagyobb kritikusainktól, irodalmárainktól — Gyulai Páltól, Péterfy Jenőtől, Toldy Ferenctől, Bajza Józseftől stb. — válogattuk, s bevezető tanulmányokkal csaknem miniatűr kritikatörténetekkel láttuk el. A sorozat első, Tamay Andor szerkesztette darabját máris követte a másodikharmadik is Fenyő István szerkesztésében. Az említett négykötetes irodalomtörténet a XX. századi modern magyar irodalom műhelyében készül, ahol feszített ütemben dolgoznak emellett a két világháború közti irodalom s a Nyugat történetén, és számos egyéni írói életművön is. — Koncepcionális változást sejtet, hogy az intézet időközben az irodalomtudományi nevet vette föl. Sőtér Istvánnak amúgy is „vesz- szőparipája” a kritika és az irodalomtörténet egységes szemlélete. Hogyan valósul meg ez az egység az intézetben? , — Ezt mindig csak az egyéni munkákból . ítélhetjük meg. Az egységes szemlélet csakis úgy valósulhat meg, ha a múlt bármelyik alakját úgy olvassuk és mutatjuk be, mintha kortársunk lenne, vagy mi válnánk kortársaivá. Csak így menthetjük át műveiből mindazt, ami valóban értékes, friss, izgalmas, különben száraz, papírízű a tudományunk. Kortársává válva — kritikusként — azután megint föl kell építenünk az író, a mű körül a kort, seat már csak irodalomtörténészként végezhetjük el. Napjainkra is érvényes! Egy jó kritikus a mi korunkban, történetileg is képes érzékeltetni mindazt, amit egy Illyés Gyula vagy egy Juhász Ferenc mű jelent. Makai Tóth Mária Hetven úttörő, harmincöt középiskolai kórus nevezett münkában, mi nevelhet jobban szocializmusra?” A gondolat Kodály Zoltántól származik 1953-ból, a kórusmozgalom egyik jelentős erényét méltatja. Ä közös ének, a dal közösségformáló erejére, a hagyományok felkutatásának, ápolásának fontosságára a zeneszerző már korábban is felhívta a figyelmet. Az 1920-as években felismerte, hogy a jövő építését a gyermekek, a fiatalok nevelésében, ezen belül zenei nevelésével kell elkezdeni. Az Éneklő Ifjúság mozgalom kibontakozásának gyökerei a század első harmadára nyúlnak vissza. Kodály tanítványa, Keré- nyi György 1929-ben Győrben a város ifjúsági kórusainak közös koncertet szervezett. Ekkor vetődött fel először az „éneklő ifjúság”, mint hangversenyforma ötlete. Mozgalommá szélesedése az Énekszó című folyóirat megindulásával 1933- ban kezdődött. A lap szerkesztője a győri karmester volt. Az újságban olyan neves alkotók művei jelentek meg, mint Bartók Béla, Kodály Zoltán, Liszt Ferenc, Bárdos Lajos, Farkas Ferenc. Az együttesvezetőknek nagy segítséget nyújtott az 1936-ban megjelenő Bartók egynemű- és gyermekkarainak összkiadása. Ebben az időben kezd elterjedni országosan a relatív szölmizálás, s az ennek oktatását segítő Énekes Ábécé című tankönyv. Az énektanárok munkáját könnyítette meg Ádám Jenő műve a „Módszertani énektanítás a relatív szolmi - záció alapján.” Sorra jelentek meg a kottásfüzetek, amelyek a mozgalom szélesedésének egyik alapfeltételét biztosították. 1941-ben születik meg az Éneklő Ifjúság című folyóirat, \ melynek programját Kodály Zoltán az első számban hirdette meg, felhívta az ifjúság figyelmét a zenei írás-olvasás jelentőségére. Lassanként az „éneklő ifjúság” hármas fogalmat takart, úgymint mozgalom, hangversenyforma és egy folyóirat neve. A rádió elterjedésével a tömegkommunikációs eszköz kissé túlzottan is magára vállalta a mecénás szerepét. Bár csábító volt az együttesek .számára az ország-világ előtti „megszólalás”, de ez csupán a legjobbaknak adatott meg, a szerényebb produkciók, „honorálása” elmaradt. A szükségessé vált átszervezést a Kóta valósította meg. Az elmúlt években már gyakorlattá vált verseny elbírálások alapján a benevezettek több mint ötven százaléka részesül kisebb- nagyobb jutalmakban. A kerületi, városi, járási bemutatókon szakzsüri mérlegeli az együttesek teljesítménvét. A produkciók alapján tesz javaslatot jutalmazásra, melyet a megyei később az országos felügyeleti bizottság bírál el, hagy jóvá. A szereplés sikerétől, színvonalától függően az énekkarok részt vehetnek a megyei díszhangversenyen, zenei táborozáson, hanglemez, rádiófelvételen, vagy az országos diáknapokon. Kaphatnak dicsérő oklevelet, esetleg elnyerhetik „Az év kórusa” címet. Ezekben a napokban kezdődnek meg Szolnok megyében az Éneklő Ifjúság járási, városi bemutatói. Hetven úttörő és harmincöt középiskolai kórus nevezett be a mozgalomba. A Kodály centenáriumhoz kapcsolódva szinte valamennyi együttes repertoárjában található a száz éve született zeneszerző komponálta alkotás. A bemutatón résztvevő együttesek száma növekedett az elmúlt évekhez viszonyítva. Nem egy intézmény 'két-há- rom kórust is indít, eddig ismeretlen énekkarok lépnek pódiumra, de meg kell jegyezni, hogy sajnálatos módon a már hírnevet szerzett együttesek közül néhány feloszlott. Az Éneklő Ifjúság úttörő kórusainak megyei bemutatói február 27-én kezdődnek Törökszentmiklóson. Ezt követően Kunmadarason, Kisújszálláson, Túrkevén, Mezőtúron, Karcagon, Kunhegyesen, Jászberényben, Kun- szentmártonban és Szolnokon lesznek még hangversenyek. A középiskolás kórusok március 13-án és 14-én Szolnokon a Vegyipari és Finommechanikai Szakközépiskola, valamint a Tisza- parti Gimnázium és Vízügyi Szakközépiskola aulájában mutatják be műsorukat. A megyei díszhangversenyre május 15-én kerül sor. . Fekete Sándor Hazánkban az amatőr színjátszó mozgalom a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején élte fénykorát. A legjobb együttesek, újító, kezdeményező szándéka, bemutatott produkcióik nem voltak hatástalanok színház- művészetünkre sem, elősegítették annak megújulását. Az amatőr mozgalom nem egy tehetséges színészt, rendezőt adott színházainknak. Napjainkra ez a folyamat lelassult, a mozgalom hanyatlásáról beszélhetünk. Néhány élvonalbeli együttes produkcióitól eltekintve nem számottevőek az amatőr színjátszás eredményei. A mozgalom tömegbázisát vesz'- tette. A hajdan derékhadhoz tartozó csoportok közül is Megszűnt a „Kőtövis’ Dunaújvárosban a Munkás Művelődési Otthon aulájában m-gnyílt Pölöskei József Munkácsy-díjas ötvösművész kiállítása igen kevés az, amelyik még dolgozik. A szolnoki Kőtövis együttes sem tudott „talpon maradni”. A tizenöt évvel ezelőtt alakult csoport, a közelmúltban megszűnt. — A hetvenes évek elején az olajipar rengeteg fiatalt vonzott Szolnokra — mondja Lukácsi István, az együttes egyik alapító tagja. — Többnyire albérletben, munkásszállókon laktak, szinte természetes volt, hogy keresték egymás társaságát, a közönséget. Ezek, az azóta már harmincas éveik közepén járó fiatalok, alakították meg az együttest. Sze- t^ncsénk is volt, mert olyan vezetőt találtunk, aki össze tudta tartani a társaságot, hozzáértéssel, nagy lelkesedéssel vezetve a színpadot. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy abban az időben a Kőtövis a megye egyik legjobb amatőr színpada volt. S akkoriban még közönsége is volt a produkcióknak. Tulajdonképpen volt hajtóerő, tudtuk, hogy azért próbálunk. azért játszunk, mert mondanivalónkra, darabjainkra kíváncsiak az emberek. Később aztán vezetőváltás történt az együttesben. Az alapítók közül is sokan kimaradtak. A családalapítás, otthonteremtés gondjai lekötötték a szabadidejüket. Az együttes egyre kevésbé találta a helyét, amit az is jelez, hogy sorra cserélődtek ki tagjai, vezetői, 1976—77- re már egy olajiparban dolgozó fiatal sem maradt az együttesben. A fenntartók — Szolnok két olajipari vállalata — azonban továbbra sem vonta meg támogatását a csoporttól, ámbár az is igaz, hogy különösebben nem is figyeltek munkájára. Szűcsné Varga Anikó, aki mind a mai napig kitartott az együttes mellett mondja: — A csoport valóban válságban volt az utóbbi időszakban, valahogy nem sikerült olyan vezetőre találnia, aki kellően agilis, következetes, és hozzáértéssel is végzi a dolgát. Ha valamit elkezdtünk próbálni, biztos, hogy nem jutottunk el az előadásig. Viták, sértődések, fegyelmezetlenség uralkodott a csoportban. Mindezek, mellett még legutóbb is arany minősítést kaptunk. Sajnos az is nehezítette a dolgunkat, hogy műsorainkat úgyszólván senki sem igényelte a munkahelyen. Előfordult, hogy a rendezvény előtt két-három nappal szóltak, hogy gyerekek kellene valami műsor, így persze nem lehetett felkészülni. Végül is az elmúlt év végén megszületett a döntés, az olajipari vállalatok megvonták támogatásukat az együttestől. A „Kőtövis” tizenöt- év után „gazda” és vezető nélkül maradt. — Hasonló döntés már régóta várható volt — jegyzi meg Lukácsi István, aki. sokáig az olajipari KISZ-bi- zottság titkári teendőit is ellátta. — A döntést egyrészt az indokolta, hogy az együttes tagjai között már régóta s produkciók sem születtek, nem volt olajipari dolgozó A múlt év végén a sokadik vezető távozása után a csoport létszáma is erősen megcsappant. Néhányan azért még maradtak, akik tovább szeretnék folytatni a munkát. A Szolnok városi KlSZ-bizott- ság alakuló irodalmi színpadában számítanak rájuk. De ez már nem lesz „Kőtövis”. T. E. Az Éneklő Ifjúság * múltja, jelene Hamarosan kezdődnek a járási, városi bemutatók Volt egyszer egy színpad
