Szolnok Megyei Néplap, 1982. február (33. évfolyam, 27-50. szám)
1982-02-20 / 43. szám
a Irodalom» művészet 1982. FEBRUÁR £0. Száz éa magj^a^ njOueliáibáL , Eliiitt a fiáért ötét este állított be a téroarancsmoksóara: a galíciai falu egyik fa- ku-nyhóiába. öreg emberke vdlt. kusza ősz szakálla!. Olyan beesett arcú. olvan madártestű. — az ember önkéntelenül is kereste, hogy melyik testrészével él még ez a roncs. Szárazon, fáradt közömbösséggel rakta ki az írásait Ott volt a bizonyítvány az erdélyi városka elöljáróságától. Aztán nvílt narancs Budapestről, a honvédelmi minisztériumtól. Erre aztán rávezetve mindama stációk, amelyeken át kellett vergődnie idáig. Két naoig jött katonavonatokkal. Aztán másik három nania gyalog, néha t>e- dig trénkocsikra fölkérezkedve. Sohsem látott idegen hegyek között. csikorgó hidegben, havas sárban. felroörkölt falvak között —. vajon hol aludt, miit evett ez időkben? Ez nem volt rajta az írásokon. A térparancsnok rendben találta valamennyi pecsétet aláírást, megkérdezte tehát: — Mit keres itt? Mivel szolgálhatok? Az öreg egykedvű hangién felelte: — A fiamért jöttem eL kérem ailássan. Haza akarom vinni. A katonák föirikkantak évődő gúnnyal': — Háza akarja vinni a fiát öreg? Csakhogy nem eresztik ám. hahaha! Bennünket se eresztenek. Az* öreg nyugodtan forgatta kalapját és szelíden válaszolta: — Az én fiam már haza ereszthetik. Tartalékos hadnagy volt elesett egy ütközetben, kaptam hírt róla. hogy itt fekszik eltemetve az egészségügyi intézet mellett, ö rá már itt szükség nem lehet Egyetlen könnycsepp sem volt a szemében, amely így szárazon még gyötrőbb szomorúsággal égett. Gyásznak fojtó levegőiével lett tele a kis szoba. Egyszerre látni kezdtük azt a fiút a galíciai nyirkos földben foszladozó testtel feküdve. Va jon értünk él i önnek-e? Megenyhülve leültettük. Odakuoorodott egy deszfcaládára és most már igazán akkora volt mint egv tépett tollú gubbaszkodó varjú. Kínáltuk étellel is. de nem fogadta el. — Köszönöm szépen, nem vagyok éhes. — Hát akkor hozunk ide. bácsi, egy kis szalmát éjszakéra. — Óh, köszönöm szépen, de nem vagyok fáradt Azt szeretném, ha már meet lehetne azt az izét... azt a sírt... — Éjszaka? Az lehetetlen, bácsi. Maid holnap korán reggel. A sötétben meg se találnék. Az öreg felsóhaitott Az első sóhajtás. amit hallottunk tőle. — Akkor hát ha szíveskednek megengedni, itt megvárom. A gyertyafénynél arca egészen vértelen volt. Csak a szemében égett az eszelős láz. a konok, csüg- gedetlen akarat Beszédre is alig volt kapható. Félt hogy valami panasz-szóval tán, még könnyíthet a fájdalmán, amelyet úgy őrzött a szívében, mint valami szentséget. Kurtán felelt a kérdezősködésünk- re: — Két fiam volt Az egyik elesett a másikról három hónapja hírt se hallottam ... Az is ott fek- hetik már valahol... Most már senkim sincs. Egyedül Vagyok. Ráérek utánajárni hogy hol fefcüsz- nek. A hangja folyton fást egykedvű maradt és a szemoillóia se rezdült. Nógattuk, hogy beszélten a fiáról és ő vállat vonva felelte: Nagy Endre (1877—1938) ioai tanulmányai befejeztével Naayváradon új sáaíróskodott. Részt vett a város irodalmi életében, baráti viszony fűzte Ady Endréhez. Budavestre kerülvén több politikai navilav belső munkatársaként dolgozott. s közben elbeszélései, reaénvei jelentek mea. Nevét azonban kabarészínpada tette orszáaos hírűvé, mely társadalmi és volitikai aktualitásokat mutatott be a közönséanek. de emellett iaénves irodalmi színvonalát megtartva nemcsak mulattatta.. hanem nevelte is a kabarészínház látogatóit. Ady Endre névszerűsítésében jelentős részt vállalt: Advnak nem egy versét, megzenésített költeményét adatta elő. Élete utolsó éveiben a Nyugat Baráti Körének előadóestjeit vezette. Ekkor ő maoa nem írt már több kabarédarabot, de fontos művelődéstörténeti emléket hagyott ránk (A kabaré regénye. 1935). A századforduló körüli Nagyváradról szóló emlékeit Egy város regénye (1936) címmel írta mea. Ezekben az önéletrajzi művekben, találó író-arckéveiben és a húszas évek novelláiban talált rá leginkább sajátos írói hangjára. — Akármi volt. — a fiam volt Szeptemberiben hazalhoziták sebesülten. októberben visszavitték a harctérre. Novemberijén megint sebesülten hozták haza. decemberben visszavitték. Januárban pedig megkaptam az értesítést, hogv megholt ... A másik fiamról értesítést sem kaptam. Vigasztaltuk, eseteket rögtönöztünk neki katonákról, akik hónapokig nem adtak hírt magukról és aztán egészségesen megkerülitek. Az öreg majdnem elmosolyodott. — Láttam, amint erre jöttem ... Házak leégve, majorsáp-k kiousz- títva, mezők letaposva... A háború mindent elvesz mindenkitől. £n- itőlem a két fiamat vette el. Aludni tértünk és korán reggel, amikor visszajöttünk, ott találtuk megint az öreget a ládikón gubbasztva. Talán nem is aludt azóta. Mikor meglátott bennünket, fölállott és alázatos türelmetlenséggel mondta: — Talán mehetnénk már. kérem szépen. Az egészségügyi intézet mögött a dombon sűrűn álltak a fakeresztek. Az orvos megnézte az írást, konstatálta. hogy az öregnek engedélye van rá, hogv a fiát hazavitethesse. Kiadta hát a parancsot, hogy bontsák föl a tartalékos hadnagy sírját. A dolbg nem volt olvan egyszerű. mint amilyennek hittük. Sűrűn feküdtek egymás mellett a halottak és a tartalékos hadna,ggval még két holttest került napvilágra a hevenyészett sírból. Oszlófélben, sárral összekeveredve mind a három. Az öreg rávetette magát az egyikre. Csukló sírása tompán turbékolt. Ami becéző szava volt. elgügvöate. ami könnyet a hosszú úton össze- gyűitött mind elsírta. Aztán mozdulatlanul átölelte a fiát és ott maradt hosszan, felét ráhaitva a sáros rongyokra. Leghalottabb halott valamennyi között. ikor megint fölálott szinte szégyenkezve kért bocsánatot tőlünk A szemében megint ott volt az a könyörtelen láng. a hangia megint színtelen, közömbös volt. Tárgyalni kezdett az utászkatonákkai a holttest elszállításáról. Pontosan megbeszélt minden aprólékos részletet mindenre ki terjedt a figyelme és e pillanatban olyan volt mint egv pallér, aki utasításait adia ki a munkásoknak. A tartalékos hadnagy holtteste frissen ácsolt koporsóba került, a másik két holttestet pedig visszatették a galíciai földbe. Antalfy István: Valahol él még... Valahol él még az a szó, amit egyszer te is kimondtál, visszacsengett völgyön-hegyen, fájóbb volt minden fájdalomnál. Kegyetlenségből-kegyelem. A napsütésből sötét árnyék. Es lett kővé, mi élt elébb, és vált fakeresztté a játék. Valahol él még az a szó. Valahol fáj még az a seb. Rongyokba burkolt az a szív. S az út is egyre keskenyebb. Győri László: Albérlők Ahol mi lakunk, arra van észak. Ahol a lámpa ég. Gyújtjuk a lámpát: éjszaka, süvölt a szél. a sarkvidék, és megmart ebként ugat a fóka. a rozmár aavara töri a lélek nagy ieaét. A szobában a lámvafénv. mint a fákon a zöld moha. Virraszt. világít, arra éa. amerre észak csillaaa. Lakások, házak pólusa, vakít a kiadó szoba: lépteidet hogv el ne vétsd. Születés Irodalom, művészet oldalárunkat Németh János keramikus alkotásaival illusztráltuk. Kerámia oszloook Oláh János: MESE II Hát akkor nesze, eondbltai. ha neked ez 'kéllL akkor csak avere. kapard ki a szememet, hasítsd föd a számat, nem bánom, nem érdekel és az arcát odafordította a magéról! megfeledkezett ma-nak. az őszi mélee tettesség féllé, bár szinte fáit. ahoavan a hirtelen fény. alighogy a sötét kaouattbol kilépett egyszerre, minden teketória nélküli megrohanta Az első hivatali nap sötét aláaúitzsongás- ként maradt meg benne, némileg szebb emlékkel mint az iskola, amit otthagyíott na persze nem egészen önként, ha azok az átkozott pótvizsgák nem lettek volna. akkor italán méa most is oda ián azok közé a megunt padok közé. ugyanabba az utáiétos terembe ígv aztán szinte báliéival gondolt a tanárokra, meg mindenkire. akik. miatt él kellett idnnie. a hülyéik, azt hiszik, haragszom iráiiukl. kiszúrtak velem, pedig dehogy. egyáltalán nem is érdekelte semmi, amit ott. a tábsiza-gú gatva- bűzös koedukált osztályteremben itanulhi lehetett, annyi' más van. gondolta, az igazi, a való éllett. amit ha nem változtat, elszalasztott volna. Magától képtelen lett vollnai csak úgy egyszerűen hátait fordítani, de maga kereste, maga hívta ki maga élilen a körüllmé- nveket. amik végül is Itávozni fcénvszerítefcték. De ez most már mindegy is. fő az. hoev sikerült A mumkáhelve ellen nem volt; semmi kifogása, keveset fizették, aiz HOLDBA igaz. de szinte semmi dolga nem volt kávét vitt be a főnöknek, ide-oda küldözgették. -mdnder-vi barátságos volt vele mondhatni Pimasz de most még ez is tetszett. Talán mert úi volt s a,z ilyesmi mindig iár eav kis izgalommal. Nem bai. gondoltat úgyse fosok itt megöregedni. hált nem. az eigvszer biztos, és hangosan, eié- igedetten fölhevetetlt. ahogyan csak azok a fiatal fiúk. lányok tudnak nevetni, akik még mindent meat változtathatónak hisznek, az ólet korlátlan távlatéiban, ebben a csalóka. édes hazuigsógbant amitől mindenki szívesen megfertőződne, ha tehetné. Eddig észre sem vette a fiút. aki ott állt veié együtt a megállóban, pedis élég ióképű volt maiskor biztosan megakad íratta á szeme, de most valahogy ez a nap. ez a váratlan önfeledtség annyira magáiba fordította, hogv saiátt magán kívül! nem voll ere.ie. ideie semmi mással törődni. Amikor aztán mégiscsak kénvtólén vollt észrevenni a fiút. mert annyira erőszakosan nézte, ingerültebb lett. mint sem az egyébként várható tett volniat mi az istenit akar ez véltem, mit néz úgy rám. mint boriú az úi kapura? A harag dolgozott benne. — Va. va... —egv arcoukfcasztó fintor kíséretéiben ezt a furcsa kutva-macskla hangkeveréket, köpte a fiú arcába, mire az hátraihő- költ — Na. mi van. megiiedtéi? Azt hittem, föl akarsz falni. olVan rettenetesen néztél. uh... — mondtat, és nevetett, nevetett... Nem lehetett meaélilí fiami. Megkönnyebbült. hogv ii!Ven könnyedén sikerült kiadni a mérgét. A fiú elszégyelite magát. A légszívesebben most mind iáirt sarkon fordult volna, és uzsgvi. vissza a munkahelyére. Bizony erre a sietségre nagy szükség is lett volna, mert a főnök már vártai, peri'« nem akarta, hogy innen is éllza- variák. ki keffi lépnie mert elég ió helynek ígérkezett, jobbnak az összes ed'difiinélL s még azt is mondták, hogv ha megbecsüli magáit megkaoia azt a kis szobáit, ott a fatelep végében, hát az meg maga lett volna a főnyeremény, egv szoba, ahol, végre egyedüli lehet ha akár. ahol1 senki nem zavarja. aliig akarta elhinni, hát ez nem. lehet igaz. egvre csak ez iárt benne ... Most mindezt végiggondolta úira. és mégse ment éli. Dühös volt magára: miért választom én mindig az előnytelent, az ésszerűtlent amikor pedig tudóm, mi volna előnyök ésszerű? — Süket- jrém-a vagy. vagy mi van veled ? '— nevetett úira a szemébe a lénv. Nem értette, mit akar evvel a síze- rencsétteu flótálssali. aki még a szálát se tudiá kinyitni, amikor akadna fiú minden u i iára-, akár ‘tíz is. Kicsit sértődötten húzta fel a szemöldökét. — Ne háragtudi — mondta a fiú. egészen kellemes hangja volt. mindenesetre nem volt benne s^mimi bántó, intellliigtens hang. ezt tehetne rá mondani. intelligens. de semmi több. Talán még egv kicsit múlva is. isondölita a lány. és ez megint fölpiszkáltá a iókedvét ez- a gondolat. Ügy érezte, szabad prédára telt. azt csinál- vele. amit akar úgy teszi bolonddá ahogy neki tetszik. Mégse szólt. Az alkalomra várt ligv most már cseppet sem volt kínos a hallgatási, hogv céilíia volt. — Elgondolkodtam — mondta a fiú bizonytalanul. — Á. ne mondd te azt is szoktál? — és éberen figyelte a hatást — Miért, nem úgy nézek ki? — tényleg, hogy is néz ki. vette szemügvre jobban a lány. talán valami sofőr, vállalati sofőr, vagy mi a fene. eh. nem érdekel, maid megmondta, ha akaria. mi közöm hozzá, elvégre nem akarok a felesége lenni Erre megint nevethet- nékie támadt de most nem engedett neki. — Nem kélil mindiárit megsértődni — mondta megenyhülve, nehogy máir ennyire az eleién elvadítsa magától. — Elvvel iössz? — kérdezte, s a beálló buszra mu,ta>- tott. Nem iött válasz. A lánv úgv érezte, ez az a pillanat, amikor elpattan ismeretségük buborékhéia. Isten neki. fakereszt, gondólta. s folka-oaszfcodott a lépcsőn, látszólag nem naigvon bánta, mi lesz a fiúvál. Ha fölszántok, győzködte magát a fiú. biztosan elkésék. és mindezt miért, egv ilyen kis nisi- sért gimnazista biztosan gimnazista. hát nem vagyok eszemnéll tüzelt maigában fáradhatatlanul) és mégis fölkapaszkodott a lány után Lehetetlen helyzetben érezte magát kiverte a veríték, mintha csapdába került volba. olvan türelmetlenül Vizslatva iáratta körbe a szemét, de sehol egv rési. a vdssza-vonulláfe> úti-a el volt váig- vá. legalábbis <á következő megállóig és ráadásul a ‘lány is úgv nézett rá, mint egv Vizsgálóbíró Mit akarhat? Szerencsébe sokan voltak a buszon, s ígv -könnyebbnek látszott közel férkőzni hózzá.
