Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)
1982-01-14 / 11. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1982. JANUÁR 14. *-> Ezt a kátulát Kiss István csinálta Múlt századi pásztorfafaragók a Dél-Dunántúlról A néprajzi 'kiadványok szinte évtizedeken át at igáiig vettek tudomást a vidéki múzeumokban szunnyadó kincsekről. Nem csoda, ha még a néprajzkutatóknak is meglepetést okozott az az 1873-ban készült spanyolo- zot:t borotvatartó illetve tükörtartó doboz, anpelyet a kanizsai Thuri György Mú-, zeum a Megyék köszöntik a fővárost címmel megrendezett kiállításra küldött. Mivel pedig ez a címeres faragás nemcsak hogy igazi pásztorremeklés volt, de éppen abban az évben is készült, amikor Pest és Buda egyesült, a Nemzeti Galériában 1973-ban bemutatott jük. Jellegzetes stílusa mozgalmas / ikomponálásmódja. egyéni faragótechnikája és megoldásai alapján ma már az általa készített -darabokat biztosan el tudjuk különíteni a hasonló modorban dolgozó, a múlt század második felében Zalában, de méginkóbb Somogybán tevékenykedő pásztortársak, farasó'nrsrk munkáitól. így elsősorban az ugyancsak név szerint ismert Balázs Vendel faragásaitól. Stílusuk, kompoziciós megoldásaik hasonlósága alapján minden bizonnyal közeli kapcsolat, esetleg barátság fűzte össze a két hajdani pásztorembert. Balázs Vendel készítette a centenáriumi néprajzi kiállítás plakátjára s katalógusának címlapjára is rákerült. A doboz 1952-ben került a kanizsai múzeum tulajdonába. A féltve őrzött darab megtalálására gyűjtője, dr. Kerecsényi Edit múzeum- igazgató így emlékezik visz- sza: Még egyetemistaként. 1950 ben kezdtem oyűj térni a különféle néprajzi tárgyakat, viseleti darabokat Kamárvá- rosban és a szomszédos Kiskomáromban. (Most a két egyesült falu Zalakomár néven ismert.) Engem itt elsősorban a rési népviselet mée fellelhető emlékei érdekeltek de mivel tudtam, hogy hajdan a nagy uradalmak pásztorai gyakran faragtak is módszeresen kutattam ezek után. Egy alkalommal jelezték, hogy Ko- márvárózsbam Balázs Józsefeknél egy díszesen faragott nagy méretű doboz található. Rögtön el is mentem. hogy megnézzem. de akkor még a tulajdonosai hallani sem akartak róla. hogy megváljanak tőle. Többször is ■visszamen'em érte. míg aztán végül 1952 decemberében -megvehettem s ígv a múzeumunkba kerülhetett ez a remekmívű pásztorfaragás. A doboz fiókján, belül látható felirat — „Ezt a kátulát Kiss István csinálta” — alapián fény derült a készítő kilétére is. Egykori tulaj- donosa elmondása szerint a faragó Kiss István hosszú ideig juhász volt. Somogy és Zala vármegye uradalmaiban őrizte a rábízott állatokat. Később, a 'legelők tagosítását követően, erdőőrnek állt. 91 éves korában, 1931- ben halt meg. Saját készítésű borotvatartó dobozát mindvégig féltve őrizte. A Komáivá rosból előkerült pásztorfaragás segítségével Kiss István munkásságát, a múzeumokban, magángyűjteményekben névtelenül megbújó munkáit is sikerült, felderíteni, azonosítani. Jelenleg két kisebb- nagyobb tükrösét és sótartó- jáit, valamint az előbbiekben említett dobozát, ismerhíres betyár, Savanyú József elfogását illetve a Sági Mariska halálrátáncoltatását ábrázoló közismert és gyakran publikált tükrösöket.' Egy másik, szintén ebbe a faragó „iskolába” tartozó kanászbojtár. Cséplő József viszont azt a — sajnos idő közben eltűnt s már csak fényképr-1 ismert — szaru- sótartót faragta, amely Herman Ottót és feleségét „örökítette” meg a pásztorművészet sajátos stílusában. Nagy kár hogy a néprajzi tár-n’ak gyűjtőinek nagy része — így maga Herman Ottó sem — tartotta fontosnak a készítők kilétét. Ezért aztán sok kiváló képességű faragó neve meriülit feledésbe. Az egyéniiségkutatás ma már fontos szerepeit kap a tudományos feldolgozások során, s ennek köszönhetően mind több készítő személye, tevékenysége lesz ismert. így a legjelesebb pásztorfaragó, a szignált mángorlóiról nevezetes Király Zsiga mellett a Dráva mentén élt Hodó Mihály (József?) s az 1973-as néprajzi kiállítást követően Kiss István neve is bekerült a köztudatba. A múlt század eleién a pásztörfaragók a Dunántúlon főként vésett díszítmé- nyű, majd spanyolozott tárgyakat, mángorlókat, borotvatokokat tükrösöket készítettek. A hatvanas évektől viszont a karcolt faragások túlsúlya figyelhető meg az emlékanyagban. A fát,, mint alapanyagot felváltotta a szaru. Ebből készültek a szép számmal fennmaradt, faként Somogy bői előkerült sótartók. A mai Győr-Sop- ron megye területén viszont még ebben az időszakban is a viaszberakásos technika fénykorát idéző állótükröket, borotvatokokat faragtak a pásztoremberek — nemegyszer valamelyik börtönben, ahová kisebb-nagyobb lopásaik miatt kerültek. Idővel azonban ebeken a tárgyakon is a karcolt díszít mények kerültek túlsúlyra, miként a Dél-Dunántúlon Kiss Istvánnak és faragótársa,inak a munkáin. Szelestey László gy nap, meg egy éjjel öltöztette a tél a füvészkert lakóit, gondosan, szépen, mint a menyegzőre készülőket. Először a tuják, az ezüstfenyők évszakok múlásával dacoló, örökzöld szoknyáit vonta be finom csipkével, majd komótosan hó-parolint varrt a tölgyek, platánok vállaira. Azután a magnóliabokrok ág- ujjai közé rakott apró, puha fészkeket a bágyadt januári Nap sugarainak, végül bársonyos-fehér szőnyeget terített minden bokor, fa, cserje elé. A famatuzsálemek évtizedek barázdálta törzsei törik csak meg a végtelen fehérséget, és az ünnepélyes csendben mintha a zöldmel- lényes harkály is tisztelettu- dóbban kopácsolna: mint egy mesebeli táj, olyan gyönyörű A tiszakürti arborétum télen Fázna netán a fából faragott maci? Aligha, különben is: így tartotta a mancsait már a nyáron is Hókucsma az öreg juhász januári ajánlata A fagymarasztaló szét alig-alig libbcnti a fenyők hófehér ruháit A tél-szőtte csipkéken csak akkor szalad le egy-egy szem, ha széncinke, vagy feketerigó röppen egyik ágról a másikra Balázs Vendel tükröse. Magángyűjtemény (Zóka Gyu'a felvétele — KS) öreg platán-ágak fehér parolinos vállai fölött bágyadtan pislog a januári Nap
