Szolnok Megyei Néplap, 1982. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1982-01-23 / 19. szám

r 8 Irodalom, művészet 1982. JANUÁR 23. Antalfy István: Hó esett az éjjel... Az éjjel újra hó esett. Fehér színével szinte szikrázik szemembe. Ilyenkor, mintha — furcsán — összemenne valahogy kisebb a világ, a tér. Hallgat minden. A hajnal oly nyugodt, alszik, talán még reggelt várva minden, nem tombol most a kert ezernyi színben. — a szél az éjjel messze elfutott. Hósapkát húztak mind az oszlopok. Fehér dunna alatt alszik a kert onég. Kisurranok, és kis havat lopok, bombát gyúrok; behunyom bal szemem, s egy oszlopot megcélzók. Félreverték a harangot. Reggel lett hirtelen. Utassy József: Ősz fa Adjatok ennek a fának nevet: szállni tanít egy fészek éneket, s ő tartja fölém reccsenet-kék dómkupolád is, szúette mennyezet! Adjatok ennek az ősz fának nevet, ha kinek mersze van, keresztelje meg! Nékem a szavaktól üres .odú a szám: ma kaptam tőle tízezer levelet. Már tudom, én a gyermeke voltam, csillaggal érő s hulló gyümölcs, kit szemmel tart a szőlőhegyoldal, s kiért fölnyúl a nagyámyú csősz. Szikszai Károly: Novotel Plovdiv Néhány év múlva mire emlékszel majd ebből az utazásból? Talán egy parkra, egy arcra a hotelszobák sovány ablakaira, ahonnét azt hiszed, láttál valamit... De csak a szokásos kép: házak, fák, autók, emberek, ideiglenesen mint egy váza az (asztalon, ideiglenesen ahogy másokban él az arcod, ahogy mások leélik az életedet ezer ‘kilométerrel odébb, talán egy kocsmában, talán egy percig, talán örökre — Száz m maqipcw ti&a&LLái szomszédomban fel­tűnően csöndes család lakott, eddig. Mindössze egv vé­kony. úavszólván DaDÍrfai választott el tőlük, amilyen a budaDesti lakásokat szokta aoró skatulyákra osztani. Heteken, hó­napokon át alia okoztak nagyobb zaJí. mint az eaér. amelv oaoíros- ronavok közt zöröa. Sem haneo- sabb szó. sem csörömDÖlés. bútor- toloaatás vaav szöanek a falba verése nem zavarta mee azt a szinte megdöbbentő csöndet, amelv odaát uralkodott, és amelv semmi iót- nem iáért. Néha azt. hittem, hoav mind meehaltak a szomszéd­ban. és hoav az üres falak közt csak az örök hallaatás. az örök űr '-ona. Olvkor méais találkoztam a család eav-eav taaiával. Szerénv. félénk modorú emberek voltak nem mer­tek az ember szemébe nézni és a falhoz laDultak. utat engedtek, ha valaki el akart menni mellettük. Lerítt róluk az élhetetlenség, a gyámoltalanság, a gyermekes za­var. amelvet azok éreznek, akik fogak, karmok nélkül állnak szem. be azzal a farkasküzdelemmel, ami az élet. Mennél több személyt láttam közülük, annál inkább a szívembe kínozott, valami csöndes részvét, kíváncsiság. És azokból a halk imoressziókból. amiket, rám tettek, leszűrődött egv hasonlat, amellvel jellemezni igyekeztem őket. anél­kül hoav eevet is ismertem volna közülük. Vannak ilven családok amelvek a szomorúfűzfát, iuttatiák az em­ber eszébe. ÉddoIv magánosán áll­nak. éDDolv tehetetlenek és a szo­morúság. az árvaság kéoét idézik fel. Ha szél búg az ágaik közt. nyöszörögnek, ha énekes madár röDDen ráiuk. dalolnak. Nincs sa­lát hangjuk, nincs saiát bátorsá­guk. iniciatíváiuk. és a minden- nani élet komédiáiénak a szemébe olv meghökkenve néznek, mintha örökké a végzet megdöbbentő ar­cát látnák maguk előtt, Olv fino­mak. törékenyek, hallgatagok, hogv szinte arra születtek, hogv némán, feltűnés nélkül múljanak el. Megvallom érzékennyé és ide­gessé tett a szomszédságuk. Néha szemrehányást .tettem magamnak, hogv miért nem hallom meg a fa­lon át néma Danászukat. miért nem meevek át hozzáiuk hívás nélkül is. miért nem segítem őket. akik nem mernek, nem tudnak kérni, tolakodni. A házban a cselédek, a ház­mester. a műveletlen lakók gú­nyosan tárgyalták nyilvánvaló nyomorúságukat. A házbért nem tudták rendesen fizetni, hetenként törlesztették, és így is nehezen A fűszeresnél felírásra vettek, míg a boltos meg nem tagadta nekik a hitelt, amelvet egészen kimerí­tettek. Végül már csak kenyeret és tepertőt ehettek, mert a ház­beli hentes Jószívű ember volt. korlátlanul hitelezett nekik kenye­ret és tepertőt. amelvbe néha ir­galomból sonkahulladékot is ke­vert. Ebből élték, de erről az egész ház tudott. Idővel megtudtam azt is. hogy mi az az egérmotoszkálásszerű zai. amelv a szomszédból nagy Színi Gyula (1876—1932). Avia is író volt. Táncsics Mi. hálv közeli barátia. Budaves- ten tanult, ioaot véazett. maid úisáaíró lett. Itiúkorában többször utazott küllőidre, hosszabb időt töltött Párizs­ban is, Ott szerzett élményei mély nyomot haavtak művé­szetén. A Nvuaat köréhez tartozott. Első reaénve 1910-ben ielent mea. de áaazi területe a no­vella volt. Témáit a főráros társadalmi életéből' választot­ta. telemelte szavát a kisem­mizett kisemberekért, s az ér­zelmi élet bonvolultsáaát. rez­düléseit ábrázolta Ilinóm szim­bólumokban. lírai hanaülatú írásokban. ■ A Tanácsköztársasáaot. kö­zeli tevékenvséaével. írásaival eauaránt szolaálta. de az el­leniorra dalmi korszakban visszahúzódott művei zárt vi­lágába. 1929-ben elsőként ka- vott iBaumaarten-díiat. Mű­fordítóként is ielentőset alko­tott. Boccaccio. Balzac. Di­ckens. Anatole France és má­sok műveit ültette át ma­avarra. csöndesség ideién, néha-néha át- hallatszott. Ilyenkor a családfő kö­högött. Halkan, félénken diszkré­ten köhécselt. mint egv nagvon finom hölgy, és szinte láttam át­tetsző. pergamenszerű kezét, ame­lyet a száia elé tartott. Ilven sze­mérmes. kíméletes, csöndes tüdő- baiost még nem hallottam. És nyilván ő teriesztete maga körül azt a hangtalan világot, amely­nek szomorúsága szinte átszűrő­dött a falon. Egyszer a léDCSőházban talál­koztam egv kis" szelíd, félénk leánnyal. Csak az arcába kellett r>“7.ni. hofiv az ember kitalália. hogv a csöndes, szomorú család­ból való. Valami szerencsés gyor­sasággal nvúltam a zsebembe, ki­halásztam egv koronát, és átad­tam a leánykának: ..Vegven cuk­rot raita.” A kis leánv elDirult, .de a követ­kező pillanatban felragyogott a szeme, szuggesztíve tapadt. az ezüst nénzre. görcsösen fogta az uiiai közt. elfelejtette megköszön­ni. és rohant vissza, egyenesen be a szomorú család lakásába. Mindez olv gvors és iellemző né­majáték volt. hogy a lelkem mé­lyéig megrendített. Elhatároztam, hogv legközelebb, amikor a kis leánnyal találkozom, egv aranyat fogok neki adni. Ezt az aranyat papírosba csavartam és eltettem az erszényem külön reteszébe. Ennek az aranynak megvan a maga saiát tragikomikus története. Én sem vagyok gazdag ember, egyszer én is megszorultam, és ez az arany mentett meg egv ronDant kénves helyzetből, mintha magát a tó szándékomat is jutalmazni akarná, mint a mesékben. Mikor legközelebb találkoztam a kis leánnyal, már nem volt ná­lam az aranv és a leányka külön­ben is olv gyorsan futott el mel­lettem. hogv kisebb pénzdarabot sem kínálhattam fel neki. Azontúl pedig mintha a föld nvelte volna el a kis leányt., soha többé nem láttam. Lehet, hosv a szülei el­ajándékozták. hogv ne nehezítse életük terhét... Minden héten elajándékoztak valamit, aminek nem tudták gond­ját viselni. Egyszer egv galambot. másszor egv macskát és végül egv kis kutyát. amelv jóformán a csa­ládhoz tartozott, csöndes, engedel­mes. hű állatnak látszott. Azt hi­szem. szívszorongva és könnyezve vettek búcsút ezektől az állatoktól, mert velük együtt nőttek fel. és nem tudtak többé enni adni neki. Máig sem tudom megérteni, hogv ennyi nvomorúság sem in­dította meg a házbeliéket. De volt a családban valami előkelő, zár­kózott. gőgös vonás, amelv távol tartotta tőlük az embereket. Iga­zán szenvedtek, és talán azért nem tudták mutatni a koldussáe kéoét. amelv nélkül nem lehet hatni az emberekre. Lehet, hogv félénkségük idővel embergvűlöletté faiult. és talán azért tartottak annvi állatot a háznál. Az asszony, aki nyilván minden nercét a beteg férie ápo­lására szánta még nyomoruk leg­borzasztóbb naoiaiban is tisztán, iól öltözve ment ki az utcára, kis­sé gőgösen vonult el a szomszé­dok ablakai alatt és senkinek sem köszönt. Lehet, hoev ilyenkor nya­kába vette összes ismerőseit, hogv valamelyik talán segít raituk. de nem tudott színészkednl. Nem hitték el neki. hogv tiszta, szén ruhába, üde. mosolygós arccal is lehet a.z -ínség minden fokát át­vánszorogni. Vagy talán nem is ment senkihez, nem bízott az em­berekben. és teliesen tisztában volt vele. hoev élhetetlen embe­reknek el kell ousztulniok. Egv napon aztán az asszony is eltűnt. A házbeliek ezt elégtétel­lel vették tudomásul, mert meg­jósolták hogv ez a cifrálkodó gőgös asszony nem sokáig foeia bírni a nyomorúságot. Én azonban meg voltam győződve arról, hogv a nyomorúságnak valami hihetet­lenül nagy foka. a család meg­mentésének valami rettenetesen kényszerítő oka vitte el az asz- szonvt valahová. , Úgy éreztem, hogy bűn volt. hogv eddig is közbe nem léptem. A családfő címére nagyobb pénz­összeget küldtem el posta útián. és megírtam, hogv kölcsönkéooen ajánlottam fel ezt neki. Harmad­nap visszakaptam az utalványt és a pénzt a postának ezzel a meg­jegyzésével : ..Címzett meghalt.” ogv halt meg? Mi­kor halt meg? Miért nem tudott róla senki? A ház­mester valamit makogott hogv egvszer korán reg­gel emberek iöttek érte. elvitték kosáron, de már akkor alig volt benne élet. Hová vitték? Nem tu­dom. Ki kellet költözködnie, hogv november elsejére helvet csinál­jon az úi lakónak, aki kivette a lakást, és már úirafesteti is. Hangos lakó. követelőző, élni tudó. A szemétládánkat, amelv kissé az ablaka alá csúszott, úgv félrerúgta, hogv a szemét mind kiömlött az aitónk elé. Irodalom, művészet oldalpárunkat Meggyes László grafikáival illusztráltuk. H A mmmmmttsassamgmmumst Színi Gyula: A halk család

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom