Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
8 Irodalom» művészet 1981. NOVEMBER 29. Száz éa magjj^af noaelláL isse NICARAGUA ŐRNAGY élután hat órakor Nicaragua őrnagy még aludt. Álmában — vég- re-valahára — megjelent előtte a Vörös Asz, fiatal szépségének egész pompájában, a Vörös Ász, akit titkon érző szíve óhajtva sejtett, immáron hetek óta... A jelenségen bíborban játszó ko- rallszín selyemruha volt. Gömbölyű nyakán rubinfüzér csillogott; éjszínű hajában tűzrózsák ragyogtak. Intett, s az őrnagy fel akart ugrani fekvőhelyéről, de nem tudott megmozdulni. ... Odább, a másik kis szobában döcögő lábú asztal mellett, amely folyvást dülöngélt és kopogott, mint valami elégedetlen, dör- mögő öreg szolga, egy sápadt, szőke asszony gunnyasztott szegényes kézimunká fölött. Mellette kisfia Robinson történetét betűzte. Első pillantásra nem lehetett kitalálni, hogy a szőke asszony húszvagy negyvenesztendős-e? A színe sok szomorú esztendőt vádolt, de a szemében volt valami gyermekies bizalom, amit az évek még nem tudtak onnan . letörülni. Szakasztott úgy nézett a világba, mint a kisfia. A szobát csak egy gázláng pislogó, sárga fénye tette félig-meddig világossá. A lakás azelőtt bolthelyiség lehetett; s fölhasználva^ a szerencsés berendezést, a szőke asszony nem égetett petróleumot. A Szerecsen utca udvari lakásaiban a pazarlás nem szokás. A kisfiú megszólalt. — A papa nem megy ma hivatalba? — Még ráér — felelt a szőke asszony. — A hivatal csak kilenckor kezdődik. — Amikor én lefekszem? — Amikor te lefekszel. A kisfiú egy darabig ismét Pénteknek szentelte a figyelmét, de aztán tenyerébe hajtva a fejét, megint anyjához fordult: — Mama, mondd, micsoda hivatala van a papának? A szőke asszony halovány arcán Valami bágyadt pirosság jelent meg. — A papa őrnagy — felelt röviden. — Azt tudom — szólt a fiú. — De miért nem visel katonaruhát, mint a többiek? — Mert ő már eleget csatázott — magyarázta amaz. — Most a fiatalabbak csatáznak, ő pedig ír a hivatalban. A kisfiú már tudta, hogy amit a szőke asszony mond, az szent, s nem kérdezősködött tovább. A falióra egyhangúan tiktakkolt tovább. A szőke asszony egy kicsit elmélázott, aztán lassú mozdulattal fölkelt, s átment a sötét szobába. Esze ágában se volt, hogy fölkeltse a férjét. Az őrnagynak valami szívbaja volt; ha fölverték az álmából, három napig se tudta kiheverni. Leült szépen az ágya mellé, s csöndesen várakozott. Nesztelen volt, mint egy remegő kis egér; az őrnagyot mégis felköltötte ez a tekintet, amely a sötétben ránehezedett. — Te vagy az? — Én vagyok. — Hány óra? — Mindjárt hét. — Gyújts gyertyát. Engedelmeskedett, s visszatelepedett a székébe. Ügy ült ott, mint maga a csöndes megadás. Az őrnagy zavaros tekintettel nézte az ismerős árnyékot. — Akarsz valamit? — szólt rövid szünet után. A szőke asszony kérdéssel felelt a kérdésre. — Vesztettél ? — Vesztettem. — Sokat? — Nagyon sokat. Miért? Az asszony egy kicsit tétovázott. — A cseléd a bérét követeli — szólt végre. — Már a negyedik hónapja, hogy nem fizettünk neki. A szénszámlát is mindennap elhozzák. Mit mondjak nekik? Az őrnagy egy kicsit elgondolkozott. — Várj holnapig — szólt. — Ma lehetetlen. Az egész vagyonom öt- venhét forint. Mikor ezt mondta: százévesnek látszott. Aztán bement a fürdőszobába, megfürdött, és felöltözött Rövid félóra múltán, a kétlé- pésnyi sötét zugból egy előkelő megjelenésű, simára borotvált öreg úr lépett ki, kitűnően szabott esti ruhában; gyönyörű plasztronján vakítóan csillogott a két hamis kő, s a krizantém, amely gomblyukában díszlett, azt a látszatot erősítgette folyton, hogy ennek a gavallérnak a haja ősz, de karja fiatal. Pár szót váltott a kisfiúval, aludni küldte, s fölvette téli bundáját, a családi klenódiumot. Majd menni készült. De az ajtóban megállót! — Igaz — szólt vissza a szőke asszonyhoz, — ne nyugtalankodjál a cseléd miatt. Reggel végy ki a tárcámból száz forintot, s fizesd ki, ami fizetnivaló. Ügy intett a feleségének, mint egy nagyurat játszó, kedves színész a játékostársának, valamely nehéz jelenet után. S élsétált. Ragyogóan sima, magas tetejű kalapja szinte megszépítette a szennyes Szerecsen utcát. Egy darabig gyalog ment, de a Deák tér közelében kétlovas kocsira ült. A klubszolgák ne tudjanak meg semmit. Elhelyezkedett a kocsiban, s hangtalanul így beszélt magában: — ötvenhat forint. Mikor a kocsi már. közel ért az Ifjú Magyarok Klubjához, rágyújtott a forintos szivarjára. Mint a hamis kövek, a téli bunda és a krizantém, ez a forintos szivar is csak üzleti befektetés, fundus inst- ruktus volt. klubban a semmi iránt se érdeklődő emberek tökéletes nyugalmával járta végig az összes termeket; meg-megállt beszélgetni, s a színésznőkről kérdezősködött Végre leült az egyik játékasztalhoz, mint aki nem tudja, hogy mivel üsse agyon az idejét. Mindenki elismerte, hogy gyönyörűen kártyázik. A játék menetét egy szóval se zavarta; se jó, se balszerencse nem látszott meg az arcán. Ügy osztott, nyert vagy vesztett, mintha mindez a legkevésbé se érdekelné; mintha unná az egész életét. A kipirult és elzöldült arcok között csak az ő érdekes feje őrizte meg az első perc hidegvérét. Egy egyiptusi istenség mélységes Ambrus Zoltán (1861—1932). Minden vrózai műfait művelt: reaénvei és novellái mellett kritikai, esztétikai és drama- turaiai munkássáaa. műfordítói tevékenvséae is jelentős. Székelv családból származott. ioai tanulmányait Pesten végezte, maid irodalmi tanulmányokat folytatott Párizsban. Hazatérve hamarosan munkatársa lett több fővárosi navi- lavnak és folyóiratnak. A Hétnek és indulásától kezdve a Nyuaatnak is. Az első világháború előttti években a Nemzeti Színház dramaturgia, maid 1916 és 1922 között igazgatója volt. Életének utolsó szakaszát viszonvlaaos vissza- vonultsáaban töltötte. Munkásságának legfőbb jelentősége. hogy a kiegyezést követő étizedekben beállt társadalmi változást kortársai közül ő tükrözi a 'legszembetűnőbben vissza. A már kialakult volgári viláaaal. s ebben is főként az értelmiség sorsával foglalkozik, ö az első igazán urbánus, sőt fővárosi író. Írásaiban a századvég szinte minden problémája helyet kav. Bár munkássáaa iaen sokoldalú, művészetének fő területe a novellaírás. nyugalmával vett részt a közömbös partikban; a nagy összeütközések alkalmával pedig rideg és ünnepie6 volt mint egy főpap, aki nagy ünnepen celebrál. Míg a többiek, hajnal felé, izgatottan lesték egymás gyúródott, kiélt arcát az ő szemén nem látszott indulat, amint keményre vasalt, hófehér ingén, nem lehetett észrevenni a port. Reggel is feltűnt az idegeneknek: — Mily éber és nyugodt ez a szép öreg úr! Mert arca, amelyen a szem gyűrűi, az arccsontok, s az ajak ráncai oly élesen voltak barázdálva, mint ahogy csak arcképeken látni (azoknak a festőknek az arcképein, akik igen jól rajzolnak, s keresik mindazt ami stilizált): szép, érdekes arca egész éjjel egyforma maradt. Ez este ismét nem volt szerencséje. Minden nagyobb megillető- dés nélkül elveszítette ötvennégy forintját, s megpillantván egy ritkán látott ismerősét, nyugodtan abbahagyta a játékot. — Ugye, őrnagy úr, ön pápai zuáv volt? — kérdezte az ism.erős, amint karonfogva, az étkezőterem felé haladtak. — Fogadtam erre valakivel, s azt hiszem, megnyertem a fogadásomat. — Megnyerte — felelt az őrnagy, s elmondta ismerősének a pápaság egész történetét. Mintha nem is ő volna az, aki egész vagyonát odakint hagyta a másik teremben. De magában egypárszor megjegyezte: — Teringettét, ha Boldizsár ma este nem talál felnézni?!... Szerencsére, Boldizsár fölnézett. — Igaz, őrnagy úr, én önnek adósa maradtam száz forinttal... — Kérem, szót se érdemel! — Ellenkezőleg, nagyon köszönöm. Nicaragua őrnagy még egyszer végigsétáltatta unalmát az összes termeken, aztán megállapodott a játékosok mögött. Egy darabig nézte a tusát, s mintha unná az egész földi létet, újra leült a játékosok közé. A Boldizsár száz forintja jobban kamatozott, mint az első garasok. Már nyerésben volt, amikor egyszerre két vörös figura jutott a kezébe. Éppen ő volt az osztó. — Várlak, szerelmem! — szólt magában, mert eszébe jutott álma. S oly drágán adta a kártyákat, ahogy csak lehetett. Ami pénz az asztalon hevert, mind a posztó közepére, a játszók közös pénztárába vándorolt. Mikor megnézte a másik két kártyát is; csakugyan a vörös ász mosolygott rá, udvarhölgyével, a vörös tízessel. A következő percben vagy ezer forint tomyosodott előtte. Tíz perc múlva megnézte az óráját, és hidegen kijelentette, hogy kegyetlenül álmos. Másnap a kisfiú meglepetve vette észre, hogy a papa nem veszi fel a szmokingját, nem halássza ki a pohárból a krizantémot, hanem olyan öltözetbe búvik, mint a Szerecsen utca többi lakói, és azzal áll elő, hogy: ma a cirkuszba megyünk! Valóban úgy volt. A Szerecsen utcai kis udvari lakás egész nap mesés jólétben úszott; még a szőke asszony is kipirult egy percre. Nagy vígaszságot csaptak, és az őrnagy a Városligetben úgy ugrándozott, mint egy öreg kenguru. zen a napon Nicaragua őrnagy egy kopott kabátját vette magára, s otthon hagyta a híres téli bundát, ötkrajcá- ros szivarokat szítt, s nagyokat nevetett. Szóval teljesen megünnepelte a napot. Későn mentek haza, s a szőke asszony boldogan aludt el. Harmadnap; az ezer forintból nyolcszáz visszaúszott. S a klubból hazajövet, Nicaragua őrnagy így beszélgetett magában, behúzódva a kocsijába: — Milyen pompásan mulattunk tegnap tíz forintból! S mily keserves volt ma ez'a néhány óra, amíg a nyolcszáz forintnak végére jártam! Igazán, nincs kegyetlenebb robot, mint; kártyázni. De mit csináljak? Élni csak kell valamiből! Végre is első a hivatal, S csak azután a mulatság! Veress Miklós: Gravitáció Fény meg szél: koraősz kavarog vorral és zászlóronooval vergődik örvénylő házsorok hálójában egy anaval Talán a lélek az amely sejti ki az ki fölemel vagy értelmed hullajtia szét és megöl mint semmit a lét: zuhanás minden rövülés a vérnek visszfénye a kés szárnyak csavkodnak leszelősen szállong a toll a levegőben állok a zuhoaó esőben mint ki hinné hoav nincs halál mert az idő visszatekerhető mint órarugóvá fémsvirál Bisztrai Ádám: Vissza És a zárban felejted a kulcsot, sötétet hagyok, alia mozduló csöndet. Lélegzeted visz el a széles lágyhoz. lábadnál leaény-vokrócom alszik a lföldön. világít szétnyíló könyved. Az ország másik széle, boitorjános rossz gyalogút. a töltésre szegzett sín — szövetségeseid hoznak éven [vissza. éjből-éjbe fordult ív. a mélyben sötétfényű hang. vatak vaav folyó és naau [kövek. Várom, hogy meavirrad keskenyke arcod s a zúzmarás táblák. Szántó Péter: Sanyo a polcon A bolt olyan volt. mint valami mesebeli erdő az üveghegyen túli Legalább is Hammer. ha fölnézett a mennyezetre, úgv látta, hogy az a rengeteg aranv- meg ezüstnvelű csillár a kristályfüggőkkel. matt üveggömbökkel, csiszolt tányérokkal formabontó formákkal olyan, mint egv elvarázsolt erdő. feiiél lefelé’lógva a Diaiamról. No lámi. gondolta Hammer. és elégedett volt magával, hogy ilyen költői gondolatai vannak. Annál is inkább, mert a gimnáziumban Dél- dául az 'égbemerengő Körtés tanárnő mindig azt mondta, hogy magában annyi költészet sincs, mint egv bakacsdzmában”. . Szegény Körtés tanárnő a költészetével. Hammer most három nao alatt keres annyit, mint az egv hónap alatt. Ennyit a versekről. Félszívvel se figyelt oda. miközben kiszolgált egv zsíros kalaDÚ na- rasztot. — És ez a Szokol rádió gvakran , szók elromolni? — kérdezte az illető. — Ez?! — csodálkozott Hammer. — Ez még sosem romlott ed. Legalábbis még senki sem panaszkodott. Egyébként pedig a Keravill- hetek alkalmából megváltoztatták a nevét Szokolról Szektáira Tudia. védeni keil a nyelvhelyességet. A vevő tátott száiial bámult — Mit magyaráz itten? ... Imádta az ilyen pasasokat, mert ezeket hülyíteni lehetett, maimat csinálni belőlük és panaszra menni egyik se mert, — Szóval akkor most úgy kell kérni, hogy Szektái: rádió? — Igen — felelte. — De a iövő hónapban már óira Szoksz. Körtés tanárnő. Jai. meg Horváth tanár úr. aki a matematikát tanította, s mert ő egv kissé nehéz- feiű volt hozzá, mindig kulcscsomóval ütötte a nehéz feiét. Egészen addig, míg a szülei meg nem fogadták a tanár urat korrepetálásra óránként húsz forintért. Akkor let! szent a béke A múltkor találkozott Horváth tanár úrral, s megköszönte néki hogy ilyen jól megtanította számolni. — Mi is vagy te fiam? — kérdezte a tanár úr elnyújtott, hülvén rezgő hangián.
