Szolnok Megyei Néplap, 1981. november (32. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. NOVEMBER 29. iHeti világhíradó g HÉTFŐ: Leonyid Brezsnyev megkezdte bonni tárgyalásait — Francia—angol—holland—olasz közös nyilatkozat arról, hogy a négy ország hajlandó részt venni a sinai békefenntartó erők csapataiban — Általános sztrájk Belfastban Ian Paisley felhívására KEDD: Brezsnyev Schmidt kancellárral tárgyalt, majd, az NSZK politikai pártjainak vezetőivel találkozott — Haig amerikai külügyminiszter Mexikóban — A belga király Willy de ClercQ flamand liberális politikust bízta meg kormányalakítással SZERDA: Közös közleményt adtak ki a bonni tárgyalások eredményeiről — Washingtoni szóvivők szerint lehetőség van a szovjet—amerikai párbeszédre — ötórás tárgyalás után abbahagyták a fezi arab csúcstalálkozót CSÜTÖRTÖK: Személyi változások a román párt- és állami vezetésben — Puccskísérletet hiúsítottak meg a Seychelle-saigeteken — Megbeszélések Varsóban a kormány és a Szolidaritás képviselői között PÉNTEK: összeült a LEMP plénuma — Befejeződött a Közös Piac londoni csúcstalálkozója — az SPD országos akciót indított a Brezsaiyev-látogatás eredményeinek ismertetésére SZOMBAT: Kiprianu ciprusi elnök budapesti tárgyalásai — Nagyszabású tüntetés Firenzében a rakétafegyverkezés elleni tiltakozás jegyében — Samir izraeli külügyminiszter Washingtonban, ahonnan közel- keleti körútra indult Philip Habib, az elnök tanácsadója és utazó nagykövete — Utólagos alkudozások az Arab Liga csúcstalálkozójának újabb _ összehívása végett Hogyan hatottak Euróva és a viláa helyzetére Brezs- nvev bonni látoaatásának eredményei? Nem túlzás azt állítani, hogy történelmi jelentősége van Leonvid Brezsnvev bonni látogatásának. Schmidt kancellár és a többi nyugatnémet vezető Dolitikus- sal (egészen Straussig bezárólag!) folytatott eszmecseréinek. Tu Iáidon kéDnen a nyugatnémet—szovjet csúcstalálkozóval! indult meg útra a kelet—T'”ugat.i Dáxfoe- széd. Jellemző, hogy az úi szovjet, kezdeményezést az európai atomfegyverek csökkentésére maga az amerikai elnök is -tárgyalási alánnak” minősítette, még akkor is. ha továbbra sem mondott le a maga .nulla mesEurópában most nagyobb bizakodással tekintenek a hétfőn kezdődő genfi tárgyas- iá sok elé. Schmidt nyugatnémet kancellár egv nyilatkozatában azit a meggyőződését feiezte ki. hogy mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok eredményt akar elérni a közér>ha tótávolságú fegyverek csökkentése terén .A bonni kormányfő a Birezsnvev-látosa- tással kapcsolatban hangsúlyozta. hogy az NSZK és a Szovjetunió folytatni kívánja az enyhülési és együttműködési politikát. Figyelemre méltó, hogy Willy Brandt (és Schmidt) pártja, az SPD országos akciót indított a csúcstalálkozó eredményeinek ismertetésére, a pártelnök pedig külön levelet intézett a tagsághoz. A bonni csúcstalálkozó várható folytatását latolgatja a világsajtó. Nemsokára a két német állam vezetőinek találkozására kerülhet sor. Az NDK és az NSZK viszonyát is javítja, hogy az NDK hozzájárulásával szállítanak majd a Szovjetunióból földgázt Nyugat-Berlinbe; ezt már régóta kérte a bonni kormány. Az igazi folytatás pedig az lenne, ha Genfben a szakértői szintű fegyverzetkorlátozási tárgyalásokon mutatkozó előrehaladás nyomán magas szintű szovjet— amerikai találkozókra nyílnék alkalom. (A találgatások során emlegetett „menetrend”: az év elején Gromiko —Haig tárgyalások, majd új SALT-sorozat, s ha minden jól megy, még 1982-ben Brezsnyev—Reagan találkozó.) Miért maradt eredménytelen a „tízek" londoni csúcs- találkozója? A Közös Piac politikai intézményrendszerében előírás, hogy az állam- és kormányfők évente kétszer találkozzanak, minden eszterílőben két másik fővárosban, mivel hogy félévenként váltják egymást a közösség soros elnökei. 1981 második felében Nagy-Britannia töltötte be az elnöki tisztet, ezért lett Thatcher asszony a csúcsbalálkozó házigazdája. Amíg a „vaslady” kezében volt az elnöki kalapács, szerette volna átalakíttatni a közösség költségvetésének szerkezetét másképpen meghatároztatni az egyes országok által befizetendő összegeket. De még elvi állásfoglalás sem született; ennek megfogalmazása a jövő márciusi csúcsértekezletre vár, S hogy aztán a tényleges és jogerős részintézkedéseket mikor határozzák el, azt senki sem tudja megjósolni. A fő vitatéma a mezőgazdaság támogatásának mértéke volt, azaz hogy ki mennyit vállaljon az ezzel összefüggő terhekből. A közös gazdaságpolitika kialakítása is lassan megy. A nyári csúcsértekezleten elhatározott reform kidolgozásában semmilyen előrehaladás nem történt. Az évi 25 milliárd dolláros költségvetésből változatlanul mindenki csak kapni szeretne. Amint Thorn luxemburgi politikus, a brüsszeli legfőbb végrehajtó szerv, a bizottság elnöke mondta: „tülekedés ez a pénzért...” Politikai szempontból a közöspiaci csúcstalálkozó fő érdeme, hogy módot adott Schmidt kancellárnak: „a kandalló mellett”, tehát kötetlen beszélgetésben tájékoztassa az állam- és kormányfőket Leonyid Brezs- nyevvel folytatott tárgyalásairól. Ugyancsak politikai vonatkozás, de negatív előjellel: a Közös Piac országai most hallgattak a közel-keleti kérdésről, pedig korábban úgy tettek, mintha saját rendezési tervük is lenne; legújabban eddii.? néav őszé« (Nagy-Brifcaimia, Francia- és Olaszország, valamint Hollandia) készségét fejezte ki a Sínai-félsziisiaten fejállítandó békefenntartó erőben való részvételre. Milyen következményekkel járhat a fezi arab csúcs- találkozó kudarca? Valóságos „politikai bomba” robbant, amikor a ^ marokkói Fezben a vendéglátó II. Hasszán király bejelentette, hogy Itt órás tárgyalás után „elnapolták” az Arab Liga csúcstalálkozóját, á magas vendégek, állam- és kormányfők dolguk végezetlen hazautaznak. . . A kudarc oka nyilvánvaló: a résztvevők nem tudtak megegyezni a 6zaúd-arábiai nyolcpontos közel-keleti rendezési terv ügyében. Az tehát az 1 asztalfiókba került. Más, új, közös arab békekezdeményezésre sincs kilátás. Minden bizonnyal az Egyesült Államok, (és Izrael) szándéka szerint alakultak így az események. A szaúd-arábiai terv a Camp David-i egyezmény folytatása vagy helyettesítője lett volna, gyors elfogadása mindenesetre meghúzta volna a lélekharangot a Camp David-i amerikai— egyiptomi—izraeli együttműködés fölött. Márpedig — az egyezmény értelmében — Izrael csak jövő áprilisban tartozik teljesen kiüríteni a Sínai-félsziigetet. Látnivaló, hogy Jeruzsálemben ezt mindenképpen szeretnék ■ elodázni. Esyiptom viszont ragaszkodik hozzá, s meglehet, hogy Amerika is szívesen venné, ha az újsütetű katonai együttműködési megállapodások érteiméiben véglegesen megvethetné a lábát azokon a támaszpontokon, amelyeket ugyan Izrael épített meg a Sínai-fél- szigeten, de amelyek végleges birtokosa nyilvánvalóan csak Egyiptom lehet. Samir izraeli külügyminiszter Washingtonba utazott, hogy a Sinai -félszigeten szervezendő „békefenntartó erőről” tárgyaljon. Izrael hallani sem akar arról, hogy abban az amerikai katonákon kívül mások is részt vegyenek ! J eruzs élemben ugyanis felháborodtak azon, hogy Nyugat-Európa rokona szenvezett a szaúd-arábiai tervvel, ezért nem akarnak olasz vagy angol katonát látni a „békefenntartó erők” soraiban. Alig hogy megnyílt, máris elnapolták az arab csúcsértekezletet. A képen II. Hasszán marokkói király bejelenti a tanácskozás elhalasztását Philip Habib amerikai utazó nagykövet vasárnap kezdi újabb közel-keleti ingajáratát, a Szíriái—izraeli rakétaválságról meg az izraeli— palesztin tűzszünetről akar tárgyalni. De félő, hogy egyelőre — vagy talán épp ezért — a fegyverek újra elkezdenek ropogni a Közel- Keleten. Pálfy József A hét elején magyar pártküldöttség utazott a Szovjetunióba A képen a delegáció vezetője, Németh Károly Andrej Kiri- Ienkóval, az SZKP titkárával Moszkvában ENSZ-közgyűlés Rácz Pál felszólalása Az ENSZ-közgyűlés teljes ülésén, a dél-afrikai kormány apartheid politikája című napirendi pont vitáján, felszólalt Rácz Pál nagykövet, Magyarország állandó képviselője. Megállapította, hogy növekszik az afrikai lakosság ellenállása a fajüldöző rendszerrel szemben, amire a pretoriai kormány erősödő terrorral válaszol. Elítélte az úgynevezett ban- tusztenizálás politikáját, amellyel a rezsim a faji feszültség csökkentése érdekében erőszakkal elkülönített körzetekbe telepíti a feketebőrű lakosságot. A magyar képviselő elismeréssel szólt a világszervezet apartheid-elleni különleges bizottságának munkájáról, megállapítva, hogy a testület nagy erőfeszítéseket tesz a nemzetközi közvélemény mozgósítására a fajüldöző rendszer elleni harcban. (A bizottságnak Magyarország is tagja). Folytatta munkáját a LEMP plénuma Varsóban tegnap délelőtt folytatta munkáját a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának hatodik plenáris ülése. A tanácskozáson, amelyen Woj- ciech Jaruzelski hadseregtábornok, a KB első titkára elnököl, megkezdődtek az újabb hozzászólások a pénteken elhangzott referátumokhoz. A plenáris ülés felújítása előtt, tegnap reggel, tanácskozást tartott a résztvevőkből alakult három munkacsoport. Az elsőben az üzemi pártbizottságok első titkárai, a másodikban a mezőgazdaság. a harmadikban az oktatásügy és a kulturális élet képviselői folytattak eszmecserét. afrikaközi egységek Csátiban Goukouni Oueddei csádi és Daniel Arap Moi kenyai elnök tegnap aláírta a Csádban állomásoztatandó afrikaközi békefenntartó erőikről szóló megállapodást. Arap Moi az okmányt az Afrikai Egységszervezet nevében látta el kézjegyével mint annak" soros elnöke. Az aláírást követő sajtó- értekezleten a csádi államfő kijelentette: soha nem engedik meg, hogy a líbiai csapatok visszavonása utáni helyzetet bármely ország csádi befolyásának megalapozására használja föl. Arra az esetre pedig, ha az AESZ-erők nem tudnák fönntartani a rendet, Oueddei nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy ismét Líbiához fordul. BUDAPEST Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke • táviratban fejezte ki jókívánságait Mohamed Ould Haiidallah alezredesnek, a Mauritániái Iszlám Köztársaság elnökének országa nemzeti ünnepe alkalmából. BELGRAD Jugoszlávia november 29-i nemzeti ünnepét, a köztársaság napját az áMamelmük- ség rendeletére tegnap Belg- rádban 24 tüzérségi löveg -15 díszSiOirtüze. Zágrábban, Ljubljanában, Szarajevóban. Skopjéban és Titogirád- ban: a köztársasági székhelyeken pedig 12 löveg 10 díszsortüze köszöntötte. LONDON A palesztin nép jogainak elismerése nélkül nem lehet helyreállítani a békét a Közel-Keleten — jelentette ki Andreasz Paoandreu görög miniszterelnök Londonban. Magyar vezetők üdvözlő távirata A Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzeti ünnepe alkalmából Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke üdvözlő táviratot küldött Dusán Dragoszavacnak, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottsága Elnöksége elnökének, Szergej Kraighérnek, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnöksége elnökének és Veszelin Gyu- ranovicsnak, a Szövetségi Végrehajtó Tanács elnökének Belgrádba: A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és Minisztertanácsa nevében szívélyes üdvözletünket és őszinte jókívánságainkat küldjük Önöknek, a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége Központi Bizottságának, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság Elnökségének, a Szövetségi Végrehajtó Tanácsnak és a baráti Jugoszlávia népeinek nagy nemzeti ünnepük alkalmából. Dolgozó népünk ismeri és értékeli azokat az eredményeket, amelyeket Jugoszlávia népei a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége vezetésével értek el a szocialista építömunkában. Szívből kívánják, hogy érjenek el további sikereket a társadalom anyagi és szellemi erejének gyarapításában, a békéért és a nemzetközi biztonságért, a társadalmi haladásért folytatott harcukban. Megelégedésünkre szolgál, hogy a Magyar Népköztársaság és a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság jószomszédi viszonya és népeink erősödő baráti kapcsolatai hatékonyan szolgálják népeink érdekeit, közös ügyünket, a szocializmus építését. Meggyőződésünk, hogy pártjaink és kormányaink együttműködése hozzájárul a béke megvédéséhez, a nemzetközi biztonság erősítéséhez és a társadalmi haladás előmozdításához is. Nemzeti ünnepükön újabb sikereket kívánunk Önöknek, dolgozó népüknek a szocializmus építésében, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság felvirágoztatásában. Apró Antal, az országgyűlés elnöke Dragoszlav Mar- kovicsnak, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság nemzetgyűlése elnökének küldött- üdvözlő táviratot. Ugyancsak táviratban üdvözölte partnerszervezetét a SZOT, a Hazafias Népfront, az Országos Béketanács, a Magyar Nők Országos Tanácsa és a Magyar Partizánszövetség. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alábbi üdvözlő táviratot küldte az Albán Szocialista Népköz- társaság Népi Gyűlése Elnökségének Tiranába: ..Albánia felszabadulásának 37. évfordulója, az albán nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából üdvözletünket és jókívánságainkat küldjük. E kiemelkedő történelmi évfordulón a magyar dolgozók nevében további sikereket kívánunk az albán népnek a szocialista építőmunkában.” Tanácskoztak a „zöld kontinens” baloldali ás középbal pártjai Panamavárosban befejezte munkáját a latin-amerikai politikai pártok állandó konferenciájának, a Coppalnaik üléss.zaka. A jelentős tanácskozásion a „zöld kontinens” baloldali és középbal pártjainak mintegy ötven képviselője vett részt. Az ülésszak csaknem kizárólagos témája az Egyesült Államok által a közép-amerikai és karibi térség ellen intézett fenyegetések voltak. A felszólalók elutasították ezeket a fenyegetéseket, és figyelmeztették az Egyesült Államokat, hogy katonai beavatkozása esetén nemcsak a megtámadott országok elszánt ellenállására, hanem a latin-amerikai és a nemzetközi közvélemény haPapandreiu, aki a Közös Pi" ac csúcsértekezlete alkalmából tartózkodott az angol fővárosiban, közölte, hogy Jasszer Arafat, a Pallasztin Felszaibadításli Szervezet Végrehajtó B izottságánafc elnöke. decemberben az ő meghívására Athénba látogat. Papandreu ezenkívül elmondotta, hogy kormánya kész elismerni Izraelit, de csupán v az 1967 előtti határok között. ŰJ-DELHI Indira Gandhi indiai miniszterelnök, hadügyminiszter, tegnap fogadta Szergej Gorsikov tengernagyát, hon' védelmi miniszterhelyettest, a szovjet hadiflotta, főparancsnokát. aki jelenleg hivatalos látogatáson tartózkodik Indiában. A meleg, baráti légkörben lezajlott taragjára is számítania kell. Tomas Borge nicaraguai belügyminiszter a panamavárosi tanácskozás befejeztével sajtóértekezletet tartott. Kijelentette, hogy az Egyesült Államok Nicaraguát és a térség más haladó országait haditengerészeti blokád alá akarja helyezni, s Nicaragua esetében a zárlat az óceán mindkét oldalára kiterjedné. Hozzáfűzte, hogy a nicaraguai nép felkészült az ellenállásra, és nem hajlandó térdet hajtani még az Egyesült Államok előtt sem. Elmondotta: az Egyesült Államok három opciót vett fontolóra Nicaragua ellen: a fegyeres beavatkozást, a haditengerészeti zárlatot és a belső destabilizálást. láll'kozón kölcsönös érdeklődésre sízáunot tartó kérdéseket vüítattaik meg. BEIRUT A libanoni kormány megelégedéssel nyugtázta, hogy a szaúdi nyolcpontos terv miatt elnapolt arab csúcsértekezlet egyhangú határozatott hozott a Dél-Libanomt fenyegető izraeli agresszió elhárítására. A határozat előírja, hogy átfogó arab stratégiáit dojgoznalk ki Libanon táínoisatására. WASHINGTON Haig amerikai és Saimir izraeli külügyminiszter több minit hét órán át tárgyalt pénteken Washingtoniban. A találkozó eredményeként Washington reméli: Izrael eltekint attól, hogy megvétózza négy európai ország részvételét a sínai nyugatifelügyelő alakulatokban. Haig maga is Izraslba készül hogy szélesítse az amerikai diplomácia hídfőállásokat.