Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
10 P hónap 12 község 1981. OKTÓBER 18. Üjszászt „Űj-záz” néven először az 1784—87- es népszámlálás említi községként. 69 lakóházat. 111 családot, illetőleg 633 lakost számláltak. Korábban tanyai település, az Orczy-bárók birtoka volt. Az 1930-as népszámlálás 5460 lelket vett nyilvántartásba. közülük leszámítva a 0—6 éves kordákat 651 ember nem tudott írni. olvasni. A lakosság 17 százaléka tanyákon élt. A községben 1939-ben egyetlen szociális intézmény se működött — de két nagy temetőre volt szükség. Igen magas volt a gvermekhalálozás aránya. s minden nyolcadik haláleset okozója: a tüdővész. A II. világháború utolsó évében a családi házak egynegyede nádtetős, az uradalmi cce'édlakások jelentős hányada zsúptetős volt. A község 10 ezer 112 katasztrális hold földiéből báró Orczy Lőrinc 2493 —. báró Orczy Zsuzsanna 907 —. a Conti- nentál angol cég 719 —. Bauer Imre 1837 —. 427 kis- és középnaraszt 2018 holdat birtokolt. 524 nincstelen földmunkás élt a községben. A felszabadu’ás után 228 hold földből házhelyet mértek ki. s a földosztók az 524 nincstelennek 4167 hold földet iut- tattak. (Ténvek. adatok Molnárt lilék: Negyedszázada szabadon c. munkájából. 1970., kézirat.) — Mikor született, Pali bácsi ? — Mikor is, várjon csak, most vagyok 96 éves, akkor ... — 1885-ben? — Igen, de jobb lesz, ha az igazolványt nézi. Igaz, az se pontos, mondtam, ami eszembe’ volt, amikor kiállították. Elveszett a kereszt- levelem. — Ebben 1887 a születési éve. Persze, akkor is szép kor: a legidősebb újszászi! Viola Pál Az öregúr a szociális otthon kényelmes társalgójában jókedvű. — Maga is tudja, hogy újszászi születésű vagyok? Itt jöttem a világra. Daruháton. Mivelhogy Űjszászon akkor még se pap, se templom nem volt, Rékasra vittek keresztelőre. Onnét is rukkoltam be a világháborúba. Tudja, melyikbe? Az elsőbe. Bele is sérültem. A személyi igazolványban, a fénykép alatt nincs aláírás. Három girbe-görbe keresztet rajzolt a kiállítás idején Viola Pál. — Nem volt iskola se, csak egy kicsi, egy rossz házban, egy iskolamesterrel. Engem meg feladtak libapásztornak, aztán meg cselédked- tem egészen a földosztásig. Kihúzza magát, -fekete kalapját kicsit megemeli ölében, úgy folytatja: — Nézzen úgy rám, mint szövetkezeti alapítóra. Har- madmagammal én alakítottam először szövetkezetét Újszászon! A juttatott három holdammal. Kapom is mindmáig a nyugdíjat! Dolgos nép — Ha nem lenne október a takarékosság hónapja, akkor is megkérdezném, milyen emberek az újszásziak? Költekezők, vagy takarékosok? Varga Jánosné, a takarék- szövetkezetben gondolkodás nélkül mondja a tényeket: — Mi ebben a takarékban három település, Újszász, Szászberek és Zagyvarékas lakóinak pénzét őrizzük, forgatjuk kérésük szerint. A betét most összesen 54 millió forint. — Netán milliomosok is élnek itt? — Nem, milliomosok nem. Bár 25 betétünkben több mint 200 ezer forint van. A takarékos családok általában 60—80 ezer forintot bíznak ránk. Nagyobb kiadás idelegutóbbi ellenőrzés szerint a vasútállomáson rend van, a munkafegyelemtől kezdve a gazdálkodásig jónak értékelték a tevékenységünket. — Ha kilencszáz nyugdíjas vasúti van, mennyi lehet a most is eljáró, aktív vasutas? Az állomásfőnök s később a tanácselnök. Nagy János is nagyon sajnálja, de erről nem tud semmit. Az bizonyos: a nagyközségben hétezer-száz ember él. A munkaképesek háromezer-ötszáz- tizenhatan vannak, de Újszászon közülük csak ezerkétszáznegyvenen dolgoznak. A többi? Mondta az állomásfőnök, 180—190 vonat fut át Űjszászon egy nap alatt. Köztük sok a Szolnok, Jászberény a Budapest felé tartó. A szolnoki vasúti főnökségen meg a Járműjavítóban sokan dolgoznak. Azt is tudják, hogy Budapestre is jónéhány vasutas utazik szolgálatba. És természetesen nemcsak a vasutasok ingáznak. Megérkezett a oesti munkásvonat ŰJSZÁSZ UJ uun jén ebből vesznek, de meglehetősen hamar vissza is hozzák. — Kölcsönt is kérnek? — Miért ne? Áruvásárlásit, termelésit, személyit — de a legtöbben lakáskorszerűsítésre kémek kölcsönt. Most kerek ötmillió forint eme a hitelállomány. A takarékszövetkezet vezetője — aki különben tagja a Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetségének is, hozzáteszi: — Tudja mi a nagyon fontos? Az, hogy nemcsak kölcsönkérnek, vissza is fizetik rendesen. Nincs tartós hátralékosunk, legfeljebb az megtörténik, hogy elfelejti egyszer valaki a hóeleji kötelességét, de nekünk nem kell azon gyötrődnünk, „fiány munkahelyi letiltást, megkeresést kell kémünk. Ez még mond a falu embereiről valamit: a munkahelyeiken is rendben lehetnek, mert nem jellemző a gyakori munkahelyváltozás. — Ezek szerint jó véleménye van az újszásziakról? — Nem vagyok itteni születésű, de már több mint húsz éve itt élek. Szeretem a munkámat, s megtaláltam a helyem a nagyközségben is. Nézzen szét: amerre megy új vagy felújított szép családi házak, gondozott utcák, középületek, virágos útszegélyek, sok fa. S ilyen rénd van a munkahelyeken is. Bár, ami azt illeti, a legtöbben távol dolgoznak, ingáznak. I vasutas falu — Űjszász vasútállomáson 24 óra alatt 180—190 vonat halad át — mondja Varga Ákos állomásfőnök, s mindjárt hozzáteszi: — Az állomás dolgozóinak létszáma negyvenkettő. Feladataink között csak látszólag „mellékes” a családtagjaikkal együtt kilencszáz nyugdíjas vasutas mindennemű ügyé- nek-bajának intézése. Éppen az idén kaptuk meg az Élenjáró Szolgálati Hely kitüntetést, amely talán mond valamit közvetett és közvetlen feladataink teljesítéséről. A Tiszta, takaros, virágos — a falu főtere a tanácsházával — A vasút mindig csábító volt nálunk — mondja a tanácselnök. — Emlékszem, hiszen apám is mozdonyfűtő volt, még a gőzösvilágban. Jártam én is napjában Szolnokra, iskolába, s addig kértem az apámat, amíg egyszer megengedte, hogy a mozdonyon utazzam vele. De nehéz élet volt az akkor — mégis biztos kenyér! A mostani fiatalokat meg, az utóbbi időben úgy látom, éppen az viszi a mozdonyra, hogy a dízelek, a villanymozdonyok — bár sokkal több tudást, szakértelmet kívánnak — tiszta, szép munkahelyek. És nem is fizetik rosszul már a vasutasokat! A tanácselnök sóhajt. Tudom, mire gondol. Szép is, igaz is, vasutasfalu volt, tán most is az még Üjszász. Csakhogy a vasút veszélyes üzem! És különösen ott, ahol a vaspálya mindkét oldalán élnek emberek. Újszásznak ez a legfájóbb, a legérzékenyebb gondja: aluljáró kellene. vagy felüljáró. Akármi, de mielőbb, mert a balesetveszély állandó. — Mondjam, ne mondjam, már én is csak akkor hiszem, ha látom — gondolkozik hangosan Nagy János —, az országgyűlési képviselőnk eljárt az ügyünkben a miniszternél. Épp október elején jártak itt a megyétől, a KPM-től. írásba adták, hogy megrendelik a tanulmánytervet, s ideiglenes felüljárót építenek két-három éven belül. Naev János tanácselnök — huszonnégy éve — Megírhatom? — Hányszor írták már meg az újságok, hogy lesz valami? — kérdez vissza s igaza van. — írja azt, hogy talán megoldódik. Egyszer csak sikerülnie kell már! I szövetkezetiek Különben Nagy László, a nagyközségi pártbizottság titkára és Nagy János, a tanácselnök szinte palástolatlan büszkeséggel emlegetik a falu fejlődésének 6zép, egyre simább útját. — A munka, a faluszerető emberek települése Új- szász. Csak egyetlen példát: a nyáron két óvodánkat tárEpül a baromfinevelő a Szabadság Tsz telepén sadalmi munkában varázsolták újjá, szinte magukat nem kímélve a szülők. Az egyiket, a Bajcsy-Zsi- linszky útit megnéztük. Százharminc kisgyerek hancúro- zott a tiszta falú, szép épület udvarán. A vezető óvónő sétára indult épp a nagycsoporttal. A gyerekek után a falu öregjei. Azt láttam. Viola Pál jól érzi magát a szociális otthonban. S a többiek? — Csak jól jártunk mi a két „ránkmaradt” kastéllyal — mondják. — Mindkettőben megyei intézmény működik ugyan, de a szociális otthon példásan ellátja, házigondozásban részesíti a rászorulókat, akik nem kívánkoznak a falai közé. A Szabadság Tsz-ben Baj- nai László elnökhelyettes szerint a 31 esztendős gazdaság jó évet zár. Nem ma- mut-téesz az újszászi — de 4317 hektár földjén korszerű gazdálkodást folytat: — Együttműködő partnerei vagyunk a KITE-nek, az Agrocoopnak. Megemlíthetem, hogy műszaki fejlesztésben bemutató gazdaságként ismernek bennünket, kapcsolataink vannak az Országos Fajtakísérleti és Kutató Intézettel, a gödöllői Agrártudományi Egyetemmel, a Tiszavidéki Takarmánygazdálkodási Társasággal, a cukorrépa-kutatóval, a Hunnia Hybriddel, a vetőmag- termeltetővel. Alapvető feladatunkat a vetőmagtermelésben határoztuk meg. őszi búza, tavaszi árpa, borsó, cukorrépa, hybrid-cirok- vetőmag terem földjeinken, nem is egy fajta. Az átlaglétszámunk háromszázhatvan, s van nyugdíjasunk is, több mint kétszáz. — A téesztagok jövedelme? — Annyi az idén is lesz, mint tavaly volt. Több nr.'nt ötvenezer forint. — Állattenyésztés? — Tejtermelés a döntő, de évente azért értékesítünk, többnyire élő-exportként 5— 600 hízott marhát. Most fejlesztjük tovább a baromfi- ágazatunkat, baromfitelepbővítést láthatnak nálunk. Négy új, egyenként ezer négyzetméteres nevelőt építünk, s a meglevők teljes rekonstrukciójával ez harmincmillió forintunkba kerül. Megéri. Hetvenezer HYBRO törzsbaromfink van, a tojás nagy része a szolnoki keltetőbe, kisebb része az egribe „utazik”. A környék — s természetesen Űjszász is — a mi tojásunkból kapja a naposcsibét. A tsz különben nemcsak saját, közös termelésére és értékesítésére gondol. A kisgazdaságok, kistermelők (Alsószentgyörgytől Jánoshi- dáig) a szövetkezeten keresztül adják el a hízott sertést, évente 3500—4000 állatot, s kapnak kedvezménnyel cukorgyári mellékterméket, alomszalmát, abrakot. Viola Pálra, az írástudatlan alapítóra gondolok, amikor a fiatal elnökhelyettes kimondja: — Húsz egyetemet, főiskolát végzett emberünk van. Városi igény — falun Bemegy az ember az áfész „mindenes áruházába”, s bámul. Akár Szolnokon is elfogadnák a kínálatot. — Ez a mi bajunk sokszor — mondja Drávucz Zoltán, az áfész elnökhelyettes- párttitkára. — Tizenkét boltunk. áruházunk, három vendéglátó üzletünk van, meg TÜZÉP-telep, gázolaj-, benzinkút, s nagyon kell igyekeznünk, hogy el ne maradjunk az igényektől. Hiszen természetes is: a sok eljáró, ingázó mit lát a megyeszékhelyen meg a fővárosban? Mindent! Ugyanezt kívánná itt is! Mi meg a megye szervezetileg legkisebb — forgalomban nem! — szövetkezete törjük magunk, hogy ne csalódjon bennünk se a kétezer áfész-tag, se egyetlen községbeli! Sajnos, a pénzünk kevés, s egyetlen éttermünk az állomásnál nagyon szűk, öreg már, dehát miből építsünk újat? Az áfész nyolcszáz iskolás- gyereket is ellát — nemcsak ebéddel. A korszerű nagy áruház még a szakközépiskolába is kiszállítja minden őszön a tankönyveket. Most szerveznék a kötelező olvasmányok kínálatát is. A gimnázium és szakközépiskola. Űjszászon az is működik. Első érettségizőit 1967-ben bocsátotta ki. — Azóta — mondja Rózsa Imre igazgató — a háromszázharmincnyolcadik gyerek nevét írom fel, aki egyetemen, főiskolán folytatta az itt kezdett tanulmányait. Különben 1972 óta gimnáziumi és közlekedési szakközépiskolai képzés a munkánk. Négyszázötvenkét tanulónk közül nyolcvan körül vannak a helybeli, újszászi gyerekek. Három szakon négyszáz levelező hallgatót is tanít a harminckéttagú tantestület, akik közül hét mérnöktanár telepedett 1% a nagyközségben. Különben, köszönjük szépen, jól érezzük magunkat, örülünk annak, hogy iskolánk iránt helyben és sokfelé nagy az érdeklődés. Nekünk ötven vállalattal van kapcsolatunk, amelyek szívesen fogadják a tanulmányi gyakorlatra érkező diákjainkat Événként együtt tartjuk a felvételi- érettségi vizsgákat a győri főiskolával. Diákjaink eredményesen szerepelnek országos tanulmányi versenyeken is. Ez különben azért is öröm, mert tanulóink nyolcvan százaléka fizikai, munkáscsaládból származik. Űjszász, a vasutasfalu. Újszász, a diákok nagyközsége. Űjszász az ingázók otthona. Bárhogy is van, bárminek is hívják: Űjszász eredményesen járja új útját Sóskúti Júlia Fotók: T. Katona László
