Szolnok Megyei Néplap, 1981. október (32. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-17 / 244. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. OKTÓBER 17, 1981. OKTOBER 17. SZOMBAT HEDVIG NAPJA Újabb feíhősödés A Nap kél: 6.05 —. nyugszik: 16.53 órakor. A Hold kél: 19.57 —. nyugszik: 10.40 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte változóan felhős idő lesz, legfeljebb átfutó záporral. Később' nyugat, délnyugat felől feíhősödés várható, eső, zápor valószínű. Az erős, gyakran viharos északnyugati, északi szél az esti óráktól mérséklődik és fokozatosan délire fordul. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 14 és 18 fok között. Antal lános Hetvennégy évvel ezelőtt, 1907. október 17-én született, és 1943 decemberében pusztult el fiatalon Antal János, a kommunista mozgalom kiváló harcosa. Indulásakor az irodalom felé hajlott, s 16 éves korában már kiforrott verseivel hívta fel magára a figyelmet. 1925-ben Budapesten érettségizett, majd Bécsben művészettörténetet hallgatott, s közben Párizsba, Rómába is ellátogatott. Kora forrongó, forradalmi eszméi hatására részt vett a bécsi egyetemi hallgatók demokratikus mozgalmaiban. Tisztázta magában a marxista esztétika alapvető elveit, s erről az alapról vizsgálta kora művészeti és irodalmi alkotásait. Külföldről hazatérve, 1929-ben bekapcsolódott az illegális KMP munkájába. Cikkei jelentek meg a 100%-ban, a Korunkban, a Társadalmi Szemlében, a Gondolatban és a Forrásban, sokszor álnéven. Az 1930-as évek első felében részt vett a szak- szervezeti ellenzéki mozgalomban is, ahol a sajtó munkáját Irányította. 1937. október 1-én letartóztatták, s hat évi börtönre Ítélték, majd 1942 őszén büntető- századdal az orosz frontra vitték. A doni áttörésnél tífuszos betegként került fogságba, s már nem tudták az életét megmenteni. Elhunyt Várnai Zseni Várnai Zseni, kétszeres József Attila-diias író. költő, a Szocialista Magyarországért Érdemrend, s a Munka Vörös Zászló Érdemrend kitüntetettje súlyos betegség következtében. tegnap. 91 éves korában elhunyt. Temetéséről később intézkednek. MSZMP Budapesti Bizottsága Művelődési Minisztérium Magyar Írók Szövetsége Vasárnap a TVM-ben Fotószakkörök megyei fóruma Holnap délelőtt tíz órától a Tiszamenti Vegyiművek nívódíjjal kitüntetett fotószakköre látja vendégül a megye társszakköreinek képviselőit, az üzemi fotószakköröket és a fotóamatőröket A megye minden részéből meghívott fotósok fórumának célja elsősorban a tapasztalatcsere, egymás munkamódszerének megismerése. A vendéglátók a TVM művelődési házában kiállításon is bemutatják alkotásaikat, majd üzemlátogatásra és fotósétára viszik a résztvevőket. Híd a Tiszán Befejező szakaszához érkezett a Csőm arád és Szentes haltárában készülő Tisza-híd építkezése. A mintegy fél kilométeres híd meder feletti szakaszának vasbetonszerkezetét — az országban másodikként — csúszó zsalus eljárással. úgynevezett szabadon betonozott, utófeszített technológiával készítették el. A befejező munkiákom tevékenykedő dolgozók már szabadon közlekednek a két oart közö++: aszfalt ózzák a 4000 négyzetméternyi útfelületet. a vasszerkezet szerelők a gyalog iáró előrefestett korlátjait rak iák a helyükre. a járda alatt pedig a villanyszerelők a hajózási irányfények elektromos munkáin dolgoznak. Az egész országrész közlekedése szempontjából fontos úi hidat még az év vége elő++ átad iák a forgalomnak. Tuskők A magántervezők figyelmébe Nyilvános tervbfrálat Szolnoknn Mezőtúr és Karcag után ezúttal Szolnokon tart nyilvános tervbírálatot a megyei Magántervezői és Szakértői Bizottság. A konzultációra, a szakmai véleménycserére és a vitás kérdések tisztázására alkalmat adó nyilvános tervbírálatra — amelyre elsősorban a szolnoki, a törökszentmiklósi, valamint a járásban dolgozó magántervezőket várják — október 21-én, 15 órakor a városi tanács második emeleti tanácskozótermében kerül sor. Megjelent Szclnok megye 1980. évi statisztikai évkönyve A Központi Statisztikai Hivatal Szolnok megyei Igazgatóságán néhány napja már kapható Szolnok megye legújabb statisztikai évkönyve Az adattár megyénk társadalmi és gazdasági életének múlt évi változásait mutatja be. Az érdeklődők rögtön a Wötet elején meáisrrjárhetik a területnek az egész országhoz viszonyított helyzetét. Az összefoglaló adatok után a beruházások, a munkaügy és a népgazdasági ágak változásait leginkább jellemző tényeket találják meg az évkönyv fellapozol Megismerkedhetnek a lakáshelyzetet és a kommunális ellátást, az egészségügyet, az oktatást és a közművelődést bemutató statisztikai mutatókkal. fl lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Kisteleken megtartott 42. heti lottósorsoláson a következő számokat húzták ki: 14,34,67, 69, 86 Gépírókat keresnek! Gyakorlott, a helyesírást jól ismerő gépíró- nőket vesz fel megyei intézmény. Fizetés megállapodás szerint. Írásban kérik a jelentkezést ..Lépcsőzetes munkakezdés” jeligére a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalathoz (5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház). Három oldalra billenthetó mezőgazdasági pótkocsi Szűk tárolóterek, kis alapterületű raktárak és istállók kedvelt rakodó- és szállítójárművé lehet a Mezőgép nyíregyházi vállalata álltai kialakított úi mezőgazdasági pótkocsi, amelynek érdekessége. ho®v rakodótere három oldalra billenthető. ILvmódon a rakfelületén lévő száilttít- máinyát szinte manőverezés nélkül rakhatia le a kívánt helyre. Konstrukciója olyan, hogy bármely hazánkban ie- lenleg használt traktor, vagy munkagép után csatlakoztatható. A hat tonna teherbírású. MBP 206 márkanevű pótkocsi prototípusát a közelmúltban keltették el a vállalat szakemberei. A nyíregyházi mező gépesek a tervek szerint iövőre már mintegy 200 darabot állítanak elő. Lépéselőnyben Lépéselőnyben vannak a kis-balatoni védőrendszer építői. A iúlüus elseién megkezdett és erre az évre tervezett gáterősítési munkát befejezve már a iövő program végrehajtásán dolgosnak. A bárándi öblözetben 3 kilométer hosszúságiban befejezték a Zala folvó jobboldali töltéserősítésének nyers földmumkáilt A Zala töltése a nésvméteres korona kialakítással kétszeres erősségű lett Ezen a szakaszon már megkezdődött a rézsű kiképzés és a füvesítés is. A Kis-Balaton visszaállítá- si munkáinak első szakaszában kialakuló tározó 21 négyzetkilométeres lesz. és 25 millió köbméter vizet fogadhat ba Feltörése 1985- ben kezdődik. Feladata a Zala folvó hordalékának felfogása, szennyező anyagainak kiszűrése. IA tárgyalóteremből I Megszülte, és a folyóba dobta a csecsemét Németh József né, született Balogh Mária szolnoki lakos emberölés bűntettének vádjával került a Szolnok megyei Bíróság elé. A 32 éves, háromgyerekes asszony idén január 24-én hajnalban lakásuk fürdőszobájában érett életképes leánygyermeket hozott a világra. A szülés után néhány órával a csecsemőt a Tiszába dobta. A hónapokig tartó bizonyítási eljárás során a bíróság több orvosszakértőt meghallgatott, mert igen bonyolult körülményeket kellett tisztáznia. Többek között azt, hogy a gyermeket szülő asz- szony milyen mértékben volt korlátozottan beszámítható tettének elkövetésekor, valamint, hogy a csecsemő hol és mikor halt meg: a szülést követően otthon, vagy a folyóban fulladt meg. A bizonyítékok és a szakértői vélemények alapján a szolnoki megyei bíróság dr. Kovacsics László tanácsa Németh Józsefnét emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek, de tekintettel arra, hogy beszámíthatósága súlyos mértékben korlátozva volt tettének elkövetésekor, a ETK enyhítő szakaszát alkalmazva szabta ki a büntetést, s a vádlottat két évi szabadságvesztésre ítélte, valamint eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítéletet az ügyész tudomásul vette, a vádlott és védője további enyhítésért fellebbezett. K. K. Sütőipari szakmunkások vetélkedője Jászberényben gyűlnek óssíze nemes vetélkedőre szombat délután a sütőipari szakmunkások Hat csapat, két szolnoki, a jászberényi, a kunszentmártoni, a mezőtúri és a karcagi méri össze tudását. Az elméleti verseny után a gyakorlatban is megpróbálják, ki tud jobban sütni. Az elkészült „próbadarabokat” a Sütőipari Vállalat szakembereiből álló zsűri értékeli. fiz évre emelték a győri szatir büntetését A győri szatir bűnügvét másodfokon tárgyalta a győri Megyei Bíróság. A 8 évi fegyházbüntetést kiszabó elsőfokú ítélet ellen u^vanis az elítélt enyhítésért az ügyész pedig súlyosbításért fellebbezett. A másodfokú'bíróság az ügyészi fellebbezést tartotta alaposnak, és a büntetést 10 évre emelte fel. Az ítélet ezzel jogerőre emelkedett Az elítélt. Petrovics Zoltán 26 éves nyúld lakos ez év februárjában és márciusában a késő esti és az éjszakai órákban munkából hazatérő nőket támadott meg. és az áldozatokkal erőszakoskodott A megyei bíróság a cselekménysorozat nagyfokú társadalmi veszélyessége. a durva gátlástalan magatartási mód miatt emelte fel büntetését. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Vlrágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri Irodaház. Postafiók. 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesi- tő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102, egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: G133 0756 Hirek ) Atjáréépités miatt Útlezárás, korlátozás Jászfényszaru külterületén, az útátjáró átépítése miatt részleges, illetve teljes útlezárást rendel el a KPM Közúti Igazgatósága. Október 18—19, 20—22-én naponta reggel 7, délután 16 óra között váltakozó fél-fél szélességű útlezárásra kell számítaniuk az arra haladóknak a 32. számú hatvan—szolnoki főút 9+332 kilométer szakasza között, míg október 20- án 00—03 óra közötti időszakban teljes útlezárás lesz. Az útátjáró cseréjére főleg balesetelhárítási okok miatt van szükség. ■ EMIL £S A DETEKTÍVEK — nagyiváni gyereknézőkkel. Vasárnap ötven nagy- iváni iskolás utazik Szolnokra, a Szigligeti Színház gyermekelőadására. © szAznyolcvannégy mezőgazdasági szakcsoport működik a megyében az, áfé- szek segítségével. A megyében felvásárolt nyúl, galamb, hízott liba és méz 75—95 százalékát a szakcsoportokban tömörülő kisgazdaságok termelik. ■ VILLANY a brigád önzetlenségéből. A hűtőgépgyári Vályi Péter Szocialista Brigád egy mozgássérült, boldogházi tanyán élő család otthonába társadalmi munkában bevezette a villanyt. 0 SZOVJET EXPORTRA is dolgozik az újszászi Vegyesipari Szövetkezet. Az erőművi transzformátor és generátorok hűtőrészegységek, valamint a szállítható lakó- konténerek gyártásával a kis szövetkezet eddig megbízható, pontos partnernek bizonyult. ■ HORGÁSZOK figyelmébe ajánljuk: Az Országos Vízjelző Szolgálat tájékoztatása szerint a Tisza vízállása tegnap Szolnoknál 49, Tiszafürednél 480 cm (duzzasztott). A víz hőmérséklete Szolnoknál 15,7 C fok. Hétvégi állatorvosi ügyelet Jászberényi járás: dr. Maczkó Sándor Jászalsószentgyörgy (Alattyán. Jásztelek. Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószent- fiyörgy), dr. Kiss Béla Jász- szentandrás (Jászapáti, Jász- ivány, Jászszentandrás), dr. Gulyás József Jászárokszállás (Jászárokszállás, Jászágó, Jász- dózsa). dr. Cseh Gábor Újszász (Jászkisér. Jászladány, Üjszász). Jászberény, JáRZf elsőszent györgy. Pusztamonostor, Jászfényszaru, Jászjákóhalma: dr. Kertész Ottó Jászberény, Fazekas u. 6. Karcag; nagyüzemi és tanyai terület: dr. Temesvári Tamás Vörös Hadsereg u 38. városi körzet: dr. Hazay Béla Karcag, Varró u. 18. Kisújszállás: dr. Bernáth István Kisújszállás. Lenin u. 18. Kunszentmártoni járás: dr. Bo- ross György Cibakháza, öregszőlő 1/a, Mezőtúr és Kétpó: dr. Tímár Béla Mezőtúr, Beloiannisz u. 45. Szolnoki járás: dr. Balogh Péter Besenyszöe. Hunyadi u. 1. (Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek. Tiszasüly), dr. Soós Pál Tiszaföldvár, Kossuth u. 139/a. (Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákócziújfalu, Tiszaföldvár), dr. Kulcsár Tamás Kenderes, Lenin u. 7. (Kunhegyes, Kenderes), dr. Kerekes Ernő Fegyvernek, Fel- szabadulás u. 150. (Fegyvernek, Kuncsorba, örményes. Tiszabö). Szolnok és környéke: dr. Gulyás László Szolnok, Achim u. 26. (Szolnok, Rákóczifalva), dr. Gulyás László Szolnok, Achim u. 26. (Zagyvarékas), dr. Gulyás Pál Szalol. Fő u. 1, (Szajol). dr. Bóné László Vezspny, Petőfi u. 2. (Tószeg, Tiszavárkony, Tisza- jenő, Vezseny). Tiszafüredi 1á- rás: dr. Török József Nagyiván, Ady E. u. (Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs. Nagyiván. Kunmadaras, Tiszaszőlős), dr. Halmost Szabolcs, Tiszaderzs, Széchenyi u. 8. (Abádszalók. Tiszaszentimre, Tiszagyenda. Tiszaroff, Tiszáimra, Tomajmonostora), Török- szentmiklős és Tiszapüspöki: dr. Madaras Albert Törökszentmik- lós, Április 4. u. 3., nagyüzem: dr. Tóth Béla Törökszentmiklós, Táncsics ltp. Vin. ép. Túrkeve: dr. Szabó Zoltán Túrkeve, Kenyérmezei u. 2. (Az ügyelet csak sürgős esetben vehető Igénybe!) .Tegnap láttuk Szolnokon. N. Az októberi napsütést \ kihasználva fürdet- \ ték a megyei ta- . • \ nácsházát — \ (Fotó: k \ Dede \ Géza)