Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-10 / 212. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 10. 1981. SZEPTEMBER 10., CSÜTÖRTÖK NIKOLETT NAPJA A Nap kél 6.14, nyugszik 19.07 órakor. A Hold kél 17.23, nyugszik 1.41 órakor. Átmeneti feihősödés VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: a nyugati országrészben átmeneti feihősödés, helyi záporok és megélénkülő délnyugati szél várható. A keleti országrészben kevés lesz a felhő, mérsékelt a légmozgás. A hőmérséklet délutánra nyugaton 21, keleten 26 fok körül várható. IKIslexikDn~| Fodor Gyula Nyolcvan évvel ezelőtt, 1901. szeptember 10-én született, és 74 éves korában, 1975-ben hunyt el Fodor Gyula kőmfivesmunkás, a párt és a magyar forradalmi munkásmozgalom kiemelkedő harcosa, az építőmunkás ellenzék jelentős alakja. Egész fiatalon bekapcsolódott a munkásmozgalomba; 1925-től a Szociáldemokrata Párt. majd 1935-től a EMP tagjaként tevékenykedett. Az 1920-as évek elején a román szakszervezeti mozgalomban is dolgozott. 1924-től az épftőmunkás-szakszervezet budapesti elnöke, majd néhány év múlva a szakszervezet országos alelnöke. Az ellenzék kiemelkedő alakjaként egyik vezetője volt az 1935-ős nagyszabású éof- tőmunkássztrájknak. 1942-ben fogházbüntetésre ítélték; szabadulva illegalitásba vonult, s úgy küzdött a fasizmus ellen. A felszabadulás után rögtön bekapcsolódott a pártmunkába. 1946 decemberében Budapest alpolgármestere, 1948-ban építésügyi államtitkár lett. 1951-től majd húsz évig az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elnökeként dolgozott: tagja volt az MSZMP Központi Bizottságának. Érdemeit több magas kitüntetéssel ismerte el államunk. Kiállítás a zöldségboltban Karcagon a népfront kert- barátkörei és az áfész-szak- csoporttagok részvételével zöldség-gyümölcs kiállítás nyílt kedden a Kossuth téri zöldségboltban. A kétnapos termékbemutató — amelyet az áfész felvásárlóíelepének Szamuely Szocialista Brigádja védnökségével rendeztek — igen sok érdeklődőt vonzott, akik elismeréssel nyugitiáatáik a kistermelők, hobbdsok munkájának termését. Jánoshidán Ivóvíz minden utcában Jánoshidán befejező szakaszhoz érkeztek a vízhálózat bővítésével. A következő hetekben újabb 800 méter vízvezeték építését fejezik be, ezzel a vízhálózat hossza eléri' a 21 kilométert, és a község minden utcájába eljut a vezetékes víz. A korábbiakhoz hasonlóan az utolsó 800 méter vízvezeték a közsé® lakóinak társadalmi munkájával épül a Víz- és Csatornamű Vállalat jászberényi üzemvezetőségének irányításával Á1 vízhálózat teljes kiépítése azt is jelenti, hogy folyamatosan minden lakásba be lehet vezetni az egészséges, jó ivóvizet. Továbbképzés gelkásoknak Tankönyvíró előadó A megyében dolgozó műszerészeinek rendezett szakmai továbbképzés céljából 30 órás előadássorozatot a Gél- ka. Szolnokon a TIT Kossuth téri előadótermében. Többek között a színes televíziók elméletéről és rendszer- technikai kérdéseiről szóló három előadást S. Tóth Ferenc. a szakmunkásképző iskolák e tárgyú tankönyvének szerzőié, a Gelka oktatási osztályvezetője tartotta. A szeptember 7-én véget ért továbbképzésen 40 dolgozó vett részt. A OQ7 JELENTI Gyermektragédia a zebrán Rablás Tiszafföldváron Halállal végződött gyermekbaleset történt szeptember 8-án, kedden délután háromnegyed 3-kor Török- szentmiklóson. Molnár Gábor 53 éves gépkocsivezető Törökszenitmiklós, Fock út' 43. szám alatti lakos tehergépkocsival egy kijelölt gyalogátkelőhelyen elütötte az ott szabályosan áthaladó Salamon Imre 8 éves tanuló Törökszentmiklós, Bethlen Gábor u. 9. sz. alatti lakost, aki a kórházba szállítás után belehalt sérüléseibe. A gázoló gépkocsivezetőt a rendőrség őrizetbe vette, vezetői engedélyét bevonta. A baleset körülményeinek tisztázása szakértők bevonásával folyik. • • • A Szolnok városi-járási Rendőrkapitányság őrizetbe vett két foglalkozás nélküli tiszaföldvári fiatalembert, akik ellen rablás bűntettének alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást. Fehér Sándor 24 éves és Kiss Ambrus 20 éves foglalkozásnélküli tiszaföldvári lakosok szeptember 8-án kedden este fél 10-kor Tiszaföldváron megtámadták Barta Antal 59 éves nyugdíjas, Cibakháza. Üjszöllő 25. szám alatti lakost. A támadók leütötték az idős embert. és elrabolták 230 forintját. A rendőrség a tetteseket néhány órán belül elfogta. A tiszafüredi járási rendőrkapitányság életveszélyt Okozó súlyos testi sértés alapos gyanúja miatt indított büntetőeljárást Török János 32 éves Tiszaszöllős. Árpád u. 20. szám alatti lakos ellen, aki az elmúlt napok egyikén szóbeli vita után egy ásóval fejbevágta közeli szomszédját T. S. 30 éves Árpád u. 16. szám alatti lakost. A fiatalember életveszélyes koponyasérülést szenvedett. Szabad szombaton reggel 8-tól este 6-ig Játsszunk, alkossunk együtt! Elkészült a szolnoki Űt- törőház 1981—82-es évének október 3-án kezdődő programja. A városiban élő mintegy 11—12 ezer kisdobos és úttörő korú pajtásnak az idén is tartalmas. hasznos szabadidős elfoglaltságot nyújt a ház. Az előző esztendők tapasztalatait és a gyermekek igényeit figyelembe véve tovább folytatják a hagyományos szakkörök és tanfolyamok működtetését, ám e mellett úfet is indítanak. Így lehetőségük lesz a pajtásoknak megismerkedni a makramékészítés fortélyaival: a bélveg- prtijtők is összedughatják fejüket, egymás között cserélhetnek. adhatnak-vehet- mek. Egyelőre csak a ház színpadán, később azonban máshol is előadnak darabokat az új színjátszókor tagÚj szakkörök, változatos program az úttörök szolnoki otthonában jai. A Szolnokra érkező „idegen” pajtásokat pedig ezentúl: az idegenvezetők klubjának tagjai kalauzolják. Külön program rögzíti a téli a tavaszi szünet lehetőségeit emellett bőséges az események listája évfordulók alkaHmávaJL „Játsszunk, alkossunk együtt” jelszóval a pajtásoknak alkalmuk lesz megismerkedni a képző- és ipanművészetteL Farsangkor fánksütés, kulturális szemlék. vetélkedők és kirándulások tarkítják majd a rendezvénysorozatot A szórakozás és a játék mellett az úttörőház fő feladata a gyerekek politikai nevelése, Ebben az esztendőben is sor kerül a Gyermekfórumra. amelyen kérdéseket tehetnek fel azoknak a vezetőknek. akik a gyermekek életévet mindennapjaival foglalkoznak. Ellátogat a házba külpolitikus is. aki aktuális kérdésekről tájékoztatja a pajtásokat Az űt- törőház vezetői nem feledkeztek meg a szabadszombatos gyerekekről sem: e napokon reggel 8 órától este 6-ig tárva lesz az ajtó. Az 1952-ben átadott intézmény ez évi programja a felkészülés, a jövőre megrendezésre kerülő 30 éves jubileum jegyében zajlik. — szalai — Befejeződtek a nyári karbantartási munkálatok a cserkesző- lői fedett gyógyfürdőben. Már vízzel telt medencék várják 'az idelátogató fürdőzőket NAGYOBB KÉNYELEM, TÖBB BEJÁRÓ Új napközi a jászladányi öregeknek Már a belső szerelési munkánál tartanak Jászladány- ban az öregek új napközi otthonának építői, és néhány nap múlva elkezdődhet a helyiségek berendezése mutatós, kényelmes bútorokkal, felszerelése a hasznos időtöltést Segítő tárgyakkal. A létesítmény egy volt tanácsi szolgálati lakás átalakításéból „született”, a tanács építőrészlegének kivitelezésében. Létrehozásával régi gondjai szűnnek meg a nagyközségi tanácsnak. Hatvankét versenyző Ki minek mestere? Marósok, esztergályosok, géplakatosok és szerszámkészítők rajtolnak ma — szám szerint hatvanketten — a jászberényi hűtőgépgyárban a Ki minek mestere? vetélkedő kétnapos vállalati döntőjében. A versenyre szakmai konzultációkon készítették fel az ifjú résztvevőket, akik közül külön kategóriában mérik össze elméleti és gyakorlati ismereteiket egy- ötéves, illetve az öt évnél hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkezők. A marós szakma három első helyezettje jogot szerez az ágazati versenyen * a továbbjutásra. Numizmatikai kiállítás Kalocsán. Kalocsán. a közelmúltban felújított Visky Károly Múzeumban numizmatikai állandó kiállítás nyílt. Az érméket a múlt század derekán kezdték gyűjteni a kalocsai gimnázium jezsuita tanárai. A gyűjtemény ma már nyolcezerötszáz értékes régi pénzt számlál, a római kortól napjainkig. A szakszerű felmérés után, korszakonként tablókra bontva és magyarázótérképekkel szövegekkel kiegészítve került bemutatásra a gyűjtemény. A képen: a korszak szerint csoportosított numizmatikai tablók Az új napközi tálalóval ellátott tágas ebédlőből, kényelmesen berendezett pihenőszobából, televízióval, rádióval és szórakoztató játékszerekkel felszerelt társalgóból áll. Fürdőszobával, mosdókkal ellátott szociális helyiségek is szolgálják a „napközisek” kényelmét. Az otthon berendezéseinek vásárlásához a megyei tanács 100 ezer forinttal járult hozzá. Korábban a nagyközségben 22 rászoruló ellátásáról tudtak gondoskodni, tarthatatlan zsúfoltság mellett, nehéz körülmények között. A rövidesen elkészülő új ott- - honban 30 idős ember töltheti barátságosan szép környezetben, napi háromszori étkezéssel, az öregkor gondjait feledtető, tartalmas programmal. — illés — Sláger születik? Hallga-hallga-hollgatom a rád-rád-rádiót a késő esti órákban. Miután szunnyad már az egész család, a frego- lin lóg a keményített ágynemű és helyükre kerültek a vacsoraedények, beletemetkezem a Fülesbe. A nyári könnyűzenei hangversenyekből összeállított műsor cseppet se zavar a fejtörésben, sőt! Élvezem a country-muzsikát, még az agyam is felfrissül tőle, gyorsabban szaporodik a megfejtések a rejtvényhálóban. Aztán felütöm a fejem, mintha megakadt volna a lemez: „ ... köt-.köt-kötöde, köt-köt- kötöde..." — Zúg a fejemben a szöveg és dallam monotóniája perceken át, míg csak kiderül, nincs üzemzavar a stúdióban, mert variáció is érkezik az éterből: „ ... trik-trik-trikotázs ... trik-trik-trikotázs ..Majd újra „köt-köt...” ki tudja hányszor, amíg a felcsattanó tapsvihar a produkció végét jelzi a csöndes éjszakában. Lehet, hogy új sláger született? A béke védelmében Rajzpályázat gyerekeknek A nagyjlváni művelődési ház és az úttörőcsapat a Képzőművészeti világhét és a fegyveres erők közelgő napja alkalmából rajzpályá- zatot hirdet a körzeti általános iskola tanulói részére. Két témából választhatnak a gyerekek:. nyári élményeik mellett megörökíthetik elkép? zeléseiket „A béke védelmében” címmel is. A beérkező rajzokat társadalmi zsűri értékeli, a legjobbak alkotóit zsebrádióval. képzőművészeti naplókkal, kiadványokkal díjazzák. Ay. eredményhirdetést és a díjak átadását a Képzőművészeti világhét megnyitójára tervezik. Császárszállás állomáson Kisiklott hét vasúti teherkocsi Császárszállás vasúti állomáson a szerda hajnalban Szolnok felé közlekedő te- henvonat hét kocsija eddig ismeretlen okból kisikloitt. Személyi sérülés nem történt A kisiklott tehervagonok elzárták a vasúti pályát, illetve a Debrecen és Nyíregyháza felé irányuló forgalmat. Az akadályok elhárítása azonnal megkezdődött, s a számítások szerint a déli órákban az egyik vágányon helyreállítják a forgalmat. Átmenetileg a személyvonatok utasai átszállással közlekedhetnek. a gyorsvonatok pedig kerülő- úíton, így a Hajdú-expressz Miskolcon és Hatvanon, a Puskin és a Szabolcs- expressz pedig Debrecen és Nyírbátoron át. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP AZ MSZMP Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat. Igazgató: Virágh Iván Szerkesztőség és a kiadó: 5001 Szolnok, Kossuth téri irodaház. Postafiók 105. Telefon: 12-093, 12-094. Telex: 23 357 Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hlrlapkézbesí- tő postahivataloknál és a kézbesítőknél. Az előfizetés díja egy hónapra 34, negyedévre 102. egy évre 400 Ft. Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős vezető: Gombkötő Béla INDEX: 25—069 HU ISSN: 0133 0736 IHirek I Maguk szépítik munkakelyüket A Május 1. Ruhagyár túr- kévéi telepének féléves társadalmi munkája 1075 órában mérhető. Az alig több mint kétszáz dolgozó nem az értéket méri, amit tettek és tesznek ezután is, örömmel csinálják saját portájukon belül és a város intézményeiben, üzemeiben egyaránt. Ezt bizonyítja az is, hogy esztétikus ebédlőjüket, KISZ-klübjükat az „Egy mindenkiért — mindenki egyért" jelmondat jegyében építették, rendezték, csinosították. Az épület még nincs befejezve, hiszen női-férfi mosdó, előtér készül még hozzá, ugyancsak társadalmi munkában. A gyár szorgos dolgozói nem akadnak el azért, ha a központ a telep szépítéséhez nem tud számukra anyagi segítséget nyújtani, önerőből találnak megoldást. ■ CSAKNEM félmillió forintos költséggel újítja fel még ebtfen az évben a tisza- kürti óvodát és a tiszainokat könyvtárat a tanácsok kunszentmártoni székhelyű közös költségvetési üzeme. © KÉPZŐMŰVÉSZETI alkotókörrel, bábszakkörrel és színjátszókörrel bővült Tiszai garon a közművelődési kiscsoportos foglalkozások lehetősége. Ezekkel együtt már nyolcféle elfoglaltság közül válogathatnak szabad idejük hasznos eltöltésére a település ifjabb és idősebb lakói, érdeklődési körüknek megfelelően. | VASÁRNAP, szeptember • 13-án a megyében Cibakházán és Zagyvarékason tartanak országos állat- és kirakodóvásárt. © A TISZAFÜREDI KUNTEJ Közös Vállalat 22 tagú Vörös Csillag Szocialista Brigádja társadalmi munkában a piactéri bölcsődét patronálja. Eddig mintegy 100 óra mennyiségű karbantartó feladatot végeztek a létesítményben (meszelés, festés, udvarrendezés), ezen kívül a brigád tagjai a bölcsődei „egyenruhákat” is rendbe tették. ■ MEGKEZDTE nyitott foglalkozásait a törökszentmiklósi csillagászati szakkör az elmúlt héten. Holnap ismét várják a látogatókat este 6 órakor kezdődő összejövetelükre. Ezúttal multimédiás előadás keretében a naprendszer keletkezesével, jáleníével ismerkednek. © AZ ARBORÉTUM mellett Tiszakürtön átépítik a töltést a KÖTIVIZIG szakemberei. A veszélyes, buz- gáiros partszakasz megerősítésével az árvizes biztonságot fokozzák. ■ TÁRSADALMI összefogással elkészült Túrkevén a városi sportpálya gyepszőnyege. A Városgazdálkodási Vállalat irányításával a futópálya felújítása lesz az önkéntes építők további feladata. © LATINOVITS-BÉRLET martfűi fiataloknak. Négy előadásból álló Latinovits- bérletsorozat ígér az új színházi évadban kellemes szórakozást Martfűn a 13—18 éves korosztálynak. Láthatják Tersánszky Kakukk Marci szerencséje című bohózatát, Illyés Gyula A csök- mői sárkáríy című népi komédiáját, a Shakespeare-mű alapján készült Tévedések vígjátéka című musicalt a békéscsabai színház előadásában, míg a Szigligeti Színház művészei Shakespeare Hamletiét viszik a fiatalok helyébe. /