Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-11 / 213. szám
SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAIEGYESÜUETEK! XXXII. évi. 213. szám, 1981. szcpt. íi. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Csak a tények beszélnek A termékszerkezet egészséges átalakításáról az elmúlt évtizedben több fórumon esett szó. Az első valóban hathatós lépéseket azonban a hetvenes évek végén tették meg a vállalatok és szövetkezetek. Igaz, a késlekedésre bőséggel akadt magyarázat. De mivel a piacon aligha kíváncsiak néhány gazdasági vezető magyarázkodására, így a honi gazdasági szakemberek mindinkább rádöbbenhettek arra: a jövőben nem lehet boldogulásunk forrása, ha nagy- és kisüzemeinkben gazdaságtalanul készülnek a vásárlók igényeit nem megfelelően kielégítő termékek. A piacon ugyanis csak a tényeket tisztelik, azokat mérlegelik, vagyis azt, ki tud a kor emberének igényeit a lehető legjobban kielégítő árut gazdaságosan termelni. A tétel tehát egyszerű. Az első lépéseket azonban sokhelyütt nehezebben sikerült megtenni, mint az indokolt lett volna. Igaz, tudjuk jól, a hazai gazdaság rugalmasságáról szóló híradásokat ismerve, nem remélhettük, hogy egyik napról a másikra valamennyi vállalatunk a gazdaságosság követelményeinek megfelelve, a legkényesebb igényeket is kielégítő termékkel tud jelentkezni a világpiacon. Ma azonban bízvást mondhatjuk, túl vagyunk az első lépéseken. A kül- és belföldi piaci viszonyok változása, valamint egyéb közgazdasági tényezők és szabályozók módosulása önmaguk tevékenységének elemző vizsgálatára késztette a vállalatokat. Rendszeres gyakorlattá vált a termelési szerkezet, az élő- és holtmunka felhasználásának. valamint a termelés és értékesítés gazdaságosságának elemzése. Az üzemek jelentős hányadában napjainkban már nem ismeretlenek az olyan fogalmak, mint a munkaszervezés, a minőség javítása, az anyag- és energiatakarékosság. Ki-ki a saját területén tudja leginkább megállapítani az első lépések gazdasági eredményességét, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Néhol azonban már önelégültséget váltottak ki a kezdeti sikerek. És talán éppen az elégedettség hatására, de mintha kevesebb szó esne a termékszerkezet-váltást hátráltató (jobbára emberi) tényezőkről és az e téren meglevő tartalékainkról. Elég csak arra gondolni, milyen mértékben gátolják az üzemek munkáját a munkaszervezés jelenvaló hiányosságai, a munkaerő-gazdálkodás fogyatékosságai, amelyek a munka- fegyelem javulásának gátjává válnak. Alighanem jobban kellene ügyelni a munkajog szabályainak érvényesülésére, a jogok és kötelezettségek összhangjának megteremtésére. E tényezők hiányosságai ugyanis hatással vannak a termékek gazdaságos előállítására is. Az eredmények és a hátráltató tényezők felsorolása korántsem teljes. Olyan tényezők ezek, amelyek e'.en- . gedhetetlen feltételei továbbhaladásunknak. Márpedig nem mondhatunk le az állandó fejlődésről; mert a külpiaci verseny éleződik, és ott sosem azit kérdezik, ki, miért nem képes a vásárlók igényeinek megfelelő termékekkel1 kirukkolni, hanem a tényekre kiváncsiak. Cs. N. L. Folytatódik a rendkívüli ülésszak , Svéd javaslat az ENSZ-ben Továbbra is foglalkoztatja a világ közvéleményét Dél- Afiika Angola elleni afiresz- sziója. Az ENSZ-közgyűlés Namíbiával foglalkozó rendkívüli ülésszaka folytatja munkáját. Anders Thunborg. Svédország állandó ENSZ- képviselője felszólalásában sürgette, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa ítélie el az apartheid rezsim Namíbiában folytatott politikáját és vegyen fontolóra Dél-Af- rika elleni szankciókat Véleménye szerint a namfbiai kérdés megoldásának fő akadálya, hogy Dél-Aírika nem veszi figyelembe az ENSZ-nek a térségre vonatkozó határozatait. Hazánkba látogat a kuvaiti uralkodó Losonczi Pálnak, az Elnöki Tanács elnökének meghívására a közeljövőben hivatalos látogatásra hazánkba érkezik Jaber Al-Ahmed Al-Jaber Al-Sa- bah sejk, Kuvait állam uralkodója. Munkáskollektívák, értelmiségiek, társadalmi szervezetek emelik fel szavukat a neutronfegyver gyártása ellen Hazánk közvéleménye változatlan erővei hallatja hangját a neutronfegyver gyártása ellen. A legkülönbözőbb rétegek Képviselőinek állásfoglalásai közül figyelmet érdemel dr. Sztaayik B. Lászlónak, az Országos Béketanács elnökhelyettesének. az Országos „Frédéric Joliot-Curie” Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutatóintézet igazgatójának a véleménye, aki tudósként, s egyszersmind hcketnozg.ilműnk egyik felelős tisztségviselőjeként fogalmazta meg gondolatait az MTI munkatársának adott nyilatkozatában. — A második világháborút követően a világ közvéleménye elmarasztalta az atombomba előállításában részt vállalt fizikusokat. Bennünket, sugárbiológusokat is joggal ítélhet el a közvélemény, ha n$m emeljük fel szavunkat az új, katasztrofális pusztítp hatású fegyver gyártása ellen; ha ismereteink közzétételével nem járulunk hozzá ahhoz, hogy az emberiség minden erejét latba vetve még időben megfékezhesse a földünket fenyegető újabb veszélyt — hangsúlyozta Sztanyik B. László. Az Országos Béketanácshoz az utóbbi napokban is folyamatosan érkező levelek, táviratok százai jelzik, hogy hazánk közvéleménye sem most, sem a jövőben nem hajlandó megbékélni a neutronfegyver gyártására vonatkozó amerikai döntéssel. Az Egyesült Államok budapesti nagykövetségéhez juttatta el tiltakozó táviratát a Tatabányai Szénbányák Ság- vári Endre Szocialista Brigádja. „Békében dolgozunk az ország és családunk anyagi, szellemi jólétéért. Az im-- perialista kalandorpolitika e felelőtlen döntése mindennapi építőmunkánk ellen is irányul” — állapítja meg a távirat. Hírt kapott az OBT a Ganz-MÁVAG mátranováki üzemében megtartott szolidaritási nagygyűlésről is, ahol ugyancsak hangoztatták: a világ számos pontján ma is gyilkoló fegyverek arzenálját növeli, s kontinensünk békéjét teszi törékenyebbé a neutronbomba. A Záhonyi MÁV Üzemigazgatóságon dolgozó brigádoktól érkezett táviratok hétezer munkás véleményét foglalják össze, hangsúlyozva: „Visszataszító és felelőtlen politika az, amely makacsul elzárkózik a szovjet békekezdeményezések megvitatása elől és elutasítja a már aláírt SALT—II. megállapodást. Az USA kormányának e lépései minden józanul gondolkodó emberből felháborodást váltanak ki”. A Csepel Vas- és Fémművek tervező- és kutatóintézetében foglalkoztatott fejlesztőmérnökök, technikusok — értelmiségiek és munkások egyaránt — ugyancsak felemelték szavukat a neutronfegyver gyártásával szemben, áz emberiség ellen elkövetett bűnnek minősitve e pusztító eszközök kifejlesztését és hadrendbe állítását. A társadalmi szervezetek közül a Hazafias Népfront számos városi, ill. községi szervezetétől, a KISZ és a Vöröskereszt helyi szervezeteitől érkeztek tiltakozó táviratok az OBT címére. A Magyar Honvédelmi Szövetség aktivistáinak állásfoglalása azt emeli ki, hogy az MHSZ ifjúságunk hazafias, honvédelmi nevelésével igyekszik hozzájárulni békés, nyugodt jövőnk megvédéséhez. Clj úszó-kotró a Dunán. A Folyamszabályozó és Kavicskotró Vállalat megrendelésére a Csehszlovákia', Komáméi Hajógyárban elkészült és a közelmúltban hazai vizekre érkezett egy új típusú úszó-kotró hajó. Berendezéseivel a víz alóli kavicstermelés és az uszálybarakás mellett osztályozza is a nyersanyagot Bérmunkában az NSZK részére évente 210 ezer különböző méretű és fazonú férfinadrágot készítenek 0 Vörös Csillag Ruhaipari Szövetkezet kunszentmárton) részlegében Elutazott az Argentin Kommunista Párt főtitkára A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására szeptember 2. és 10. között látogatást tett hazánkban Athos Fava, az Argentin Kommunista Párt főtitkára. Kíséretében volt Julio Laborde, a párt Központi Bizottságának tagja. Az argentin főtitkárt fogadta Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, megbeszélést folytatott vele Gye- nes András, a Központi Bizottság titkára és Baranyai Tibor, a Központi Ellenőrző Bizottság tagja, a KB pártós tömegszervezetek osztályának vezetője. Athos Fava találkozott a SZOT, a Hazafias Népfront és az Országos Béketanács vezető képviselőivel, látogatást tett Baranya és Pest megyében. Az argentin főtitkár csütörtökön elutazott hazánkból. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője búcsúztatta. Munkájuk nélkülözhetetlen Több mint húszezer diákot foglalkoztatnak megyénk mezőgazdasági üzemei Augusztus utolsó napjai és október 20. között a megye termelőszövetkezeteiben csaknem 15 ezer, az állami gazdaságokban. 4 és fél ezer álatalános iskolás, gimnazista, szakközépiskolás és szakmunkástanuló dolgozik: elsősorban paradicsomot, gyümölcsöt és szőlőt szüretelnek, de a törökszentmiklósi „ béresén yisek” a helyi baromfifeldolgozóban is vállaltak munkát Ezekben a napokban már 4300 SzolnoiK megyei közép- iskolás szorgoskodik a földeken. Az általános iskolások — napi négy órát dolgozhatnak — a lakóhelyükhöz, iskolájukhoz közeli gazdaságokban. A középiskolásokat szintén megpróbálják a közelben foglalkoztatni, néhány intézmény diákjai azonban a napi utazgatás helyett táborban töltik a két hetet: a szolnoki Közgazda- sági Szakközépiskola tanulói szeptember 6-án utaztak el Sölitvad'kertre, a Kiskőrösi Állami Gazdaságban szednek almát és szőlőt, a szolnoki Kereskedelmi Szakközépiskolások szeptember 2- tól 12-ig dolgoznak ugyanott A Szolinpk megyeieken kívül 900 Hajdú-Bihar és Pest megyei diákot foglalkoztatnak megyénk gazdaságai- A legtöbben a debreceni tanítóképzőből és a hajdúböszörményi óvónőképzőből érkeznek a Törökszentmiklósi ÁL lami Gazdaságba, ahol kukoricát fosztanak. Főiskoláink első évfolyamos hallgatói a tanév eleji „gólyatáborokban” ismerkedtek, ismerkednek egymással, és végeznek egyúttal közhasznú munkákat A Kereskedelmi és Vendéglátó- ipari Főiskola elsősei szeptember eliső hetében Rákóczi falván dolgoztak, a másod- és harmadévesek októberiben látnak munkához ugyanott A jászberényi Tanítóképző Főiskola hallgatói a Jászsági Állami Gazdaságban segítik az őszi betakarítást A gazdaságok; megyeszerte jól! felkészültek a diákok fogadására. Alapvető kötelességük és érdekük, hogy mindenütt megfelelő munkakörülményeket "teremtsenek, és jól megszervezzék a fiatalok munkáját Az általános iskolások napi négy, a középiskolák első és második osztályosai hat, a tizenhat éven fölüli diákok napi nyolc órát dolgozhatnak. Foglalkoztatásuk időtartama — is- kofatíoustót függően — hat —tizenkét man lehet. Munkájaként a .teljesítményüknek* megfelelő bér jár, és ezt a gazdaságok névre szőlő bérjegyzékén fizetik ki a tanulóknak.