Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-30 / 229. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 30, A telefon nem luxus A távközlés tartalékai Kezdhetjük afféle „győzelmi jelentéssel” is: a közelmúltban Kecskemétet bekapcsolták az országos távhívó hálózatba, s ezzel csaknem teljessé vált a tárcsázással hívható megyeszékhelyek köre — csak Békéscsaba van hátra. Szépen hangzik az is, hogy országszerte 245 helység neve van már a távhívási listán, s hogy Európa 27 országával áll hazánk ilyen közvetlen kapcsolatban. Legyünk őszinték: az olvasó az efféle hurrá-hangulatú felsorolásokra legyint, s azzal kommentálja. hogy a telefonhálózat messze elmarad a kornak megfelelő színvonaltól. S noha a bevezetőben említett tények szó szerint igazak, az utóbbi észrevétel szintén megfelel a valóságnak. S még hozzátehetjük: Budapest egyike volt Európa első nagyvárosainak, ahol megszólalt a telefon, ma pedig az ezer főre jutó telefonállomások számát tekintve bizony hátul kullogunk. Túlzás volna azonban, ha mindezért elmarasztalnánk a postát. Már csak azért sem érheti vád, mert — különösen az utóbbi időben — gyakran hangzik el két mondat a posta vezetőinek szájából. Az egyik úgy szól, hogy a „posta nem hatóság, hanem szolgáltató vállalat”, a másik pedig úgy, hogy a „telefon nem luxus, hanem szükséglet”. Mindez alapot ad annak feltételezésére, hogy a jószándék megvan a telefon- hálózat fejlesztéséhez. Ám ez egymagában nem elegendő. Pénz is kell hozzá. Meg még sok minden. Országosan jelenleg minden száz lakosnál népesebb településen van telefon. Messze vagyunk még attól, hogy ez mindenütt korszerű, az igényeket kielégítő legyen, de emberélet már nem eshet áldozatul a telefonhiánynak. A kis helyek segélykérő telefonjait éjszakára olyan központokba kapcsolják, ahol éjjel-nappal van ügyelet. Nem éppen mellékesen: a segélykérő telefonokra szigorú előírások vannak érvényben. Az éjjel-nappali szolgálatot teljesítő postahivatalokban naponta kétszer — reggel és este — meg kell vizsgálni a vonal műszaki állapotát. Arra is van szabály, hogy a segélykérő telefonoknak mindenki által hozzáférhető helyen kell lenniük, s útbaigazító táblákat kell elhelyezni, hogy szükség esetén bárki megtalálhassa a készülékeket Mindez természetesen csak első lépés lehet — s a posta sem tekinti többnek. Jelenleg az ország 2096 helységében még kézikapcsolású központ működik. Ez a településeknek mintegy kétharmada, de a telefonelőfizetőknek csak 15 százaléka lakik ezekben a községekben. A jelenlegi ötéves terv időszakában 500 helyen megszüntetik a kézikapcsolást, s a vonalakat beviszik egy-egy nagyobb kapacitású központba. Így körzetek alakulnak ki, azokon belül helyi beszélgetés díjáért lehet telefonálni majd a nappal és az éjszaka bármelyik órájában. Budapesten kívül —, ahol ugyancsak nem csökken a telefonra várakozók száma, noha két év alatt 44 ezer új előfizető lakásában szólalt meg a telefon — százezer körül jár azok száma, akik telefont igényeltek. Ki régebben, ki újabban. Az is biztos, hogy a valódi igény ennél nagyobb, hiszen sokan — éppen a kínos-keserves telefonhelyzet ismeretében — nem is nyújtják be kérelmüket. Változik a szemlélet is. Korábban úgy tartották: kis helyen telefonra az orvosnak van szükségük, esetleg még néhány helyi — tanácsi, termelőszövetkezeti, gazdasági — vezetőnek. (Természetesen a közületeken kívül.) Ma már — hiszen nem luxus —, azok is szeretnének telefont, akik községben álltak munkába, s időnként felhívnák városban maradt családtagjaikat, barátaikat, vagy éppen színház-, hangverseny- stb. jegyet rendelnének a közeli városban. 1985 decemberéig a posta 57 ezer telefonigényt tud kielégíteni a vidéken. A fejlesztési terhek és lehetőségek azonban — sajnos — nem mindig esnek egybe az igényekkel. Lehet tehát, hpgy az ország egyes tájain régi és nagyon indokolt kérelmeket nem tudnak teljesíteni, miközben másutt talán a friss jelentkezők is megkapják a telefont. Annyi már biztos, hogy a távhívásba 246.-nak Lenin- város kapcsolódik be. Az pedig az ötéves tervben szerepel, hogy 1985-ig eléri vagy megközelíti a távhívásba kapcsolt helységek száma a háromszázat. Ha nem is magas ez a szám — a városok és községek együttes számának tíz százaléka — de kezdetnek, (tegyük hozzá: kissé elkésett kezdetnek!) biztató! Mint ahogyan az is, hogy az úgynevezett segélykérő telefonokról egyelőre csak valóban életmentést szolgáló és a hívott által fizetett — jó közismert nevén R — beszélgetéseket lehet liebonyolíta- ni, de közülük százról már mindenféle hívásra van lehetőség. Ez egyelőre csak kísérlet, de — ahogyan közeledik az általános ötnapos munkahét bevezetése — egyre szélesebb körben. Csak a hívó nevét, lakáscímét és személyi igazolványának számát kell bemondani — a posta dolgozója kapcsolja a hívott számot. Eddig a kísérletek kitűnően sikerültek, a közönség jelesre vizsgázott, a beszélgetés díjával senki nem maradt adós. A postások is jól vizsgáztak. Például a hangnem kulturáltságával, a kért felvilágosítások szakszerű megadásával, a gorombaságok teljes és végleges megszüntetésével. Mert anyagiakban ugyan kevéssé, de az emberi kapcsolatok fejlesztésében, még vannak tartalékok és feladatok. V. E. Lánc-lánc—iskolatej-lánc. Már (még csak?) tizenöt és fél ezer gyerek reggelizik az iskolában Reggelenként egyre kevesebb, iskolába induló gyereknek készítenek otthon reggelit, tízórait. Az iskolatej pótolja az elmaradt étkezést. A tej — egyetlen olyan táplálékunk, amelyben minden életfontosságú tápanyag benne van, — bonyolult biológiai folyamatok terméke, de a „forrástól”, a szelíden kérődző tehenektől, nagy utat jár be, amíg zárt műanyag poharakban a gyerekek kezébe kerül. A karcagi üzem látja el az egész megye iskolásait. A jelenleginél nagyobb teljesítményre is képes... Nem részletezzük most e hosszú, a tehenektől a fogyasztókig vezető láncolat minden szakaszát, a karcagi tejüzemben csupán bepillantottunk a feldolgozás folyamatába. A poharas tejet ugyanis onnan indítják útra az egész megyébe. Aznap a délelőtt fél tizenegykor kezdődött műszakban három dolgozó 9 ezer pohár tejet, 4 ezer 600 pohár kakaót és 2 ezer csokis tejet készített. Ebben a hónapban ez a napi átlag, ami azt jelenti, hogy 15 ezer 600 gyerek fogyaszthatja el a reggelijét. Még mindig nem kapcsolódott be mindegyik iskola ebbe az akcióba, .noha minden pohár tejnél, amit a gyerekek 1,50- ért kapnak, 13 fillér azé, aki átveszi, kiosztja. A kakaónál ez az összeg poharanként 17, a csokistejnél 26 fillér — de sok helyen még így se szívesen bajlódnak vele. Azt azonban örömmel tapasztaltuk, szeptember első két hetét összehasonlítva a tavalyival, hogy 62 százalékkal nőtt a megrendelés az iskolákba szállított poharas áruk meny- nyisége, ezen belül például több mint kétszeresére nőtt a csokis tej fogyasztása. E kis kitérő után térjünk vissza a szállítási lánc szemeihez. Délután fél 4-re befejeződött a műszak Karcagon, este 6-ra már Szolnokra ért az áru, a karcagi körzet 3 ezer 800 poharának híjával, Szolnokról Jászberénybe „utazott” tovább még az esti órákban további kétezer pohár, a többire a megye- székhely körzete nyújtotta be a megrendelést még az előző héten. Reggel öt órakor — mint minden nap — mindhárom tejüzem megkezdte a kiszállítást, legkésőbb 9 órára minden iskolába odaér a reggeli ... — rónai — A karcagi Zádor-híd. amely alól elszökött a víz önkéntelenül az a rési kortesbeszéd jut eszembe. miszerint íw ízérzet a kénviselőjelölt: — Emberek! Építünk mázunknak hidat! — Dehát nincs is fo- lvónk — veti ellen valaki. >— Építünk folyómedret hozzá! Itt. a karcagi határban megvan a híd. — de nincs folyó. 1806-ban. egy egri mester építette. Igaz. kilenc ívéből az 1830-as árvíz elvitt négyet. Kettőt az egyik végéből. kettőt a másikból. Helyettük egy ideig tengelyen mozgó, a vízjáráshoz igazodó feljáró volt Később földdel töltötték fel a kapaszkodót. Így maradt meg. — régi idők sokat látott tanújaként. Mostmár csak látványosság. Az 1850-es években a környék lecsapolása után ugyanis eltűnt alóla a víz. A Debrecent Budapesttel összekötő főút is délebbre került innen. Azóta a Zádor-híd magányosan áll a végtelen pusztán. Dűlőút fut párhuzamosan vele. A szél porfelhő után porfelhőt kavar rajta. Nehezíti a kerékpáron két picinyét toló Petyus Antalmé amúgy sem könnyű dolgát. Szusszanásnyi időre szót váltunk. A csomagtartón ülő kisfiú csendesen bóbiskol. Elől alig egyéves kislány fogja a kormányt. — Megszokták már az ilven utazást — mondja az anyjuk. — így járunk, be minden nap Karcagra vásárolni. Ha nagy a sár. akkor előbb kiviszem a nagyobbi- kat a kilométerre lévő lri táróig. majd visszamegyek, és a nyakamba veszem a kisebbet. — És a kerékpár? — Egész télen ott volt kint. az árokparton. Soha nem vitte el senki. — Müven idős korában vitte a városba először íav a kislányt? — Háromhetes korában, tavaly decemberben. Csont- erősítő kellett neki. Igaz. akkor me? a gyerekkocsi volt felszerelve a csomagtartóra. A fátlan. csupasz tanyák irdatlan távolságra esnek egymástól. Jól tudom, mégis megjegyzem. — A szomszédokra persze nem számíthat... — Télen, ha fagy van. átjön Papp Róza néni. de ha sár van. akkor nem bír. Annyira viszenes a lába. hogy nem tud csizmát húzni. Nváron meg annak is megvan a maga gondja. A •'ért lakhat a tanyán, mert a tulajdonos aoróiószágadt gondozza. — A fátlan határ lehan- aoló. A tanyasiak iaénvtelen- séaére vall az. vaav van valami más oka is? A fiatalasszony megvonja a válilát. — Nálunk vannak gyümölcsfák. de nem teremnek, mert lepermetezi őket a repülő. .Jó. ha találtunk hat szem szilvát az egész kertben. Valamikar országos főútvonal húzódott; itt. kézenfekvő. hogy érdekel müven messzire jutott Petvusné. — Tiszaszentimrén voltam a legtávolabb. Meg régen egy iskolai kiránduláson Egerben. Még Szolnokon sem jártam. — És mit keresett Tiszaszentimrén? — A szüleim oda költöztek. — Miért évven oda? — Azért, mert ott tudtak olcsón házat venni. Tíz averek mellett nem llehetett spórolni ... — Mit szeretne elérni? A vágyakozás fénye villan a szemében, amikor a látóhatár szélén húzódó Karcagra néz. — A városba szeretnék beköltözni. Már legjobban a gyerekek végett. Meg aztán én is elmehetnék dolgozni. Kevés az egy kereset az ötfős családra. A végtelenbe vesző dűlő- úton lovas kocsi közelít. Kun István hajtja a fogatot Könnyít a fiatalasszony terhén. felrakja a gyerekeket a kocsira. * Mondom neki: — Szép a vuszta. a foaa- tosnak mea van ideie avö- nvörködnie benne. — Ilyenkor nagyon szép. de télen nem sok öröm van benne. Csak kínozza magát az ember. Én egyébként sosem éreztem, hogy jó lenne városiban lakni. Rövid idő alatt kiderül, hogy nem fogatos. hanem szarvasmarha-tenyésztő a Magyar—Bolgár Barátság Tsz-ben. — Március óta — akkor szállították el a Bengecsek tanyáról a sőréket — váltójuhász vaevok. — Mennyiben más a váltójuhász dolaa. mint az állandóé? — A kereset más. Én csak a juhász szabadságpénzét kapom. Ö meg bárányválasztáskor bárányonként 4—5 forintot. Birkanyíráskor pedig — attól függően, hogy hány kiló gyapjú jön le a birkáról. körülbelül tízezer forintot. — Szép pénz... — Amúgy nem sok pénzük van. Ilyenkor ezerháromszáz forint körül keresnek. Belémbúiik az ellenvetés ördöge: — De ott a háztáji is. — Azt sem lehet túlzásba vinni, mert akkor azt mondják: hoppiá. mit akarsz? Attól félnek, a közösből tartja jószágait az ember. Tavaly nékem is volt több mint kétszáz mázsa takarmányom, meghizlaltam húsz hízót. Mondták is sokan, hogy így a Kun Pista, meg úgy a Kun Pista... — A Hortobágyi Nemzeti Park déli határa itt húzódik. Valójában ez a puszta pusztája. Itt nincs műút. múzeum. lovaspálya. Itt csak a kiégett fű. meg odébb, az öntözött területen a rizs díszíti a határt. Kun István a távolba mutat: — Ott. annál a facsoportnál van az Ágata-hídia. Annyira elhasználódott, hogy jószerével csak motorral lehet átmenni rajta. Állítólag azért nem újítják fel. mert Hazafelé tart a Petyus család a két megye határán álL és ezért egyik sem vallja a magáénak ... Azon a részen most a háztáji gulya legel. Idegenek, vagyis a nem tsz-tagok jószágai is ott vannak. Ezer forint a legeltetési díj nyaranta. Általában megéri, de ezen a nyáron nem nagyon híztak az állatok. Nagy volt a hőség. hamar száradt a fű. A Zádor-híd mögött juh- telep húzódik. — Ott dolgozok — mondja Kun István, ■'— Most van a búgatás ideje. — Mennyiben jelent ez aondot a juhásznak? — Figyelni kell a keresőkosokat. Azok párzanak, de nem fovam zóképesek. Amelyik nőstény megálll nekik, azt a külön tartott kosokhoz hajtjuk. — Miért csinálják ilyen körülményesen? — így tudjuk pontosan, hogy mennyi jószág vemhes. Ügy látszik, a tervszerűség. meg a statisztika mindenhová bevonult. A híd tövében S. Kovács Lászlóné segédmotoron ülve hajt egy tehenet, meg egy üszőt. Hozzánk érve lefékez: — Messziről megérzi a tehén. hogy merre van a here- föld. Állandóan rajta kell tartani a szemem. Aztán a huszonegy sertés, meg az ao- rójószág is gondot ad. — Mea pénzt is... — Az igaz — de szükség is van rá. Van egy házam Karcagon, de nem az utcafronton. Ha meglesz a pénz. oda építek egy újat. Boruzs Sándor két szép szürkével húz el mellettünk. A kocsi után két csikó szalad. — A saját lovai — mondja Kovácsné. — Minek eay tsz-taanak két ló? — Azt hiszem, csak hob- bvból tartja, mert ha kéme. a tsz is adna neki. Karcag felé haladva rizsföldekre érünk. Mellettük a növényvédők repülőterén temérdek műtrágya. A rakodó Csíki Ferenc traktoros ..Tornádóját” pakolja, ő meg közben nézi a rizsföldet. Szemlátomást örömét leli benne: — Mondhatjuk, bánjuk, hogy nem vetettünk több rizst. Négy éven át sok bajunk volt vele. napvon be- fucskoltunk a rizsával, de most tűrhető termést ígér. A rizsföldek nagy része lecsapolva. Pár nap. és kezdődik az aratás Simon Béla
