Szolnok Megyei Néplap, 1981. szeptember (32. évfolyam, 204-229. szám)
1981-09-02 / 205. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1981. SZEPTEMBER 2. ' " " ......' .................. " .............. .... T uristaházak A Kemence patak völgyében, erdős hegyoldalak között bújik meg a Királyházi Turista ház. A diósjen 6i vasútállomástól gyalogosan két óra alatt lehet elérni. Ebben a börzsönyi turistaházban még ma is petróleummal világítanak, a folyóvizet mosdótál, a meleg konyhát konzerv pótolja. Romantika vagy alacsony színvonal? Felfogás kérdése. A vérbeli turisták — akiket e házak szolgálni hívatottak — természetesnek veszik, hogy a vadregényes, emberlakta vidéktől távol eső helyeken nincs komfort, étterem. Sportjukhoz tartozik az efféle megpróbáltatás. A kényelmes víkendező persze többnyire nem jut el idáig, noha az említett házacska gépkocsival is megközelíthető. Az elmúlt évtized első felének számadatai bizonyítják, hogy visszaesett a turistaházak forgalma. A házak többsége ugyanis elavult, komfortosításra várt. Emiatt csökkent a forgalom, nem volt pénz a korszerűsítésre, öt esztendővel ezelőtt, így vette át az üzemeltető szerepét a vendéglátóipar és a megyei idegenforgalom a Turistaellátó Vállalattól. Az IBUSZ pedig a turistaházak szálláshelyeinek és étkeztetésének értékesítésére kötött szerződést. Budapesten, a Lenin körút 55. szóm alatti, 11. sz. irodájuk foglalkozik ezzel a szolgáltatással. Különböző hegyvidékeink 16 turistaházának vendégforgalmát közvetlenül, a többiét közvetve szervezik. A házak többsége természetesen most jobb feltételekkel várja az érkezőket, mint az említett királyházi. A budai hegyek zsíros-hegyi és csúcs-hegyi, a Pilis kevély- nyergj és kő-hegyi turistaházából hiányzik ugyan a folyóvíz, de van villany és melegkonyha. A Börzsöny, a Mátra, a Bükk, a Bakony és a Zemplén házaiban az említetteknél színvonalasabb a szolgáltatás. A Szentendre fölötti Lajosforrás, a mátraházi és a telkibányai turistaház pedig hideg-meleg vizes, kimondottan üdülésre alkalmas létesítmény. Tavaly és az idei nyáron már érezhetően növekedett a turistaházak forgalma. Közel 90 százalékos volt a szobakihasználtságuk. A növekedéshez hozzájárult az a nagyarányú felújítási munka, ami az új gazdák részéről mostanában tapasztalható. Akadnak azért panaszok is, de ezek többsége nem a komfortot, hanem a tisztaságot, az ételek egyhangúságát kifogásolja. A vendégek az árakkal elégedettek. Nem is igen lehet rá panaszuk, hiszen a szállás éjszakánként és személyenként általában 40 forint, az ételek ára másod- és harmad os ztólyú. Annak ellenére is, hogy a legtöbb helyre bizony körülményes úton jut fel a nyersanyag. Talán ez az oka a konyhák egyhangúságának, és ezért kell a csoportoknak idejében bejelenteni igényeiket a Lenin körúti IBUSZ- irodán. Olyan utalványt vásárolnak ott, amelyre a turistaházakban napi háromszori étkezést és szállást adnak. Természetesen nemcsak a 16 szerződésesben, hanem — a telex segítségével — az ország bármely turistaházában. Épülő és felújítás alatt álló turistaházaink leghűségesebb látogatói a szervezett természetbarátok, a KlSZ-szerve- zetek és az iskolák. Szeptemberben és májusban, karácsonykor és szilveszterkor csaknem teljesen megtöltik e házakat. Novemberben és márciusban azonban még mindig kevés a vendég. De ha az üzemeltetők (ahol csak lehet, majd mindenütt) biztosítanak hideg és meleg vizet, kiépítik az utakat — talán mindezek nyomán újra népszerűvé válnak a turistaházak, és már mai igényeinkhez igazodva, új lendületet kap a természetbarát mozgalom. R. I. I Spekonyalány szigete — Csak azt ne várja, hogy olyasmit mondjak: mióta eszemet tudom mindig órás akartam lenni. Kislány koromban sokféle szakmával „kokettáltam”. de az óraja- vitás eszembe se jutott. A felső kereskedelmi iskola elvégzése után se az én ötletem volt beállni órásinasnak. apám szerződtetett, és ő adta kezembe a segédlevelet... most tudom csak. milyen bölcs gondolat és menynyi szeretet vezérelte döntésében. — Látja, vele kellett volna kezdenem, édesapámmal. Spekonya Lajossal és nagyapámmal. meg annak testvér bátyjával, az Olaszországból átvándorolt órásmesterekkel. Nagyapám bátyja a Ducati cég budapesti képviselője volt. nagyapám az ő unszolására telepedett át családostul Magyarországra, öraja- vitó műhelyt nyitott Jászberényben. azt a műhelyt, amit édesapám, amikor átvette, órákat és óraalkatrészeket árusító bolttal bővített Később. amikor édesapámnál inaskodtam. akkor értettem meg. miért akarta, hogy együtt legyen az órás bolt és a javítóműhely. Tört magyarságával sokszor elmondta. hogy csak „komplett” szolgáltatással lehet elérni, hogy aki benyit a boltba, az kuncsaft is maradjon. Szava- járása volt. hogy Spekonva szereti az új órákért kapott, szépen csengő-pengő forintot. de a javításért járó filléreket is megköszöni. ... Ugye említettem, a ta- nulóévek- alatt kaptam azt az életre szóló útravalót. aminek mindenhol hasznát vettem. Voltam bolti eladó, óra- és ékszerboltvezető Budapesten. anyaggazdász a jászberényi Műszeripari Szövetkezetnél. Mindenhol igyekeztem az apámtól tanultak szerint jól és becsületesen dolgozni, és mindenhol jutott a számomra legszebb elismerésből, hogy: ..ez ám Spekonya lány”. Édesapám 10 évvel ezelőtt meghalt. 17 esztendős volt. szinte a műhelyből kisértük utolsó útjára. Helyét édesanyám vette át. pár évvel ezelőtt. Amikor őt is eltemettem^ én tértem vissza a ketyegökhöz. — Nem akartam órás lenni, mégis hálás vagyok azért, hogy édesapám erre a mesterségre is megtanított, özvegy vagyok, lányom felnőtt, a maga útját járja, egyedül maradtam. Olyan jó, hogy van ez a kis sziget, apám egykori órásműhelye, ahová még mindig úgy nyitnak be az emberek, hogy Spekonyához jönnek. Illés Antal Fiatalító, illatos víz Erzsébet királyné vize „Én Erzsébet, a magyarok királynéja, midőn 72 éves koromban kínos kösz vényben fetrengenék és ezzel az alább megírt orvossággal esztendőkig éldegélnék, melyre engem egy remete barát tanított volt.... csak hamarjában jobbulásomat éreztem úgy, hogy minden tetemeimben megvidultam, s mintegy egészen megifjod- tam, ábrázatámban megszépültem, olyannyira, hogy még a lengyel király is megkéretett engem feleségének, midőn mindketten özvegységben élénk...” Ezt az örvendező szöveget Károly Róbert (1288—1342) magyar király felesége, Erzsébet vetette papírra a XIV. században, mégpedig abból az alkalomból, hogy attól a bizonyos „alább megírt” orvosságtól tényleg újrafiatalodott; több történetíró szerint annyira, hogy az ugrós mazurkát meg a palotást még 80 éves korában is szaporán ropta. Hogy valójában mi is volt ez a „csodaszer”, amelyet aztán róla Aqua reginae Hungariae-nak, azaz „a magyar királyné vizé”-nek, a németek Ungarisches Was- sernek neveztek, és amelyet a franciák még ma is úgy említenek, hogy Eau de la Reine D’Hongrie? Válaszért dr. Hegedűs Lajoshoz, az ismert gyógyszerész-történészhez fordultunk, aki nem csak a szer összetételét tanulipónyozta, hanem felkutatta azt a kanyargós utat is, amelyen Erzsébet királyné vize, eljutott a világhírhez. ____________ — Az Aqua reginae Hungáriáé voltaképpen nem egyéb, mint a rozmaring virágának és levelének szeszszel történő kivonatolása majd lepárlása. Hogy elsőként ki ismerte fel gyógyító hatását, azt nem tudni, ám azt igen, hogy Piinius római konzul időszámításunk első századában már a „podagra” leghatásosabb orvosságának mondta Onnan, Itáliából jutott el aztán a kivonatolás és a lepárlás receptje többek között az idézetben említett remete barát útján Erzsébethez, aki a rozmaringlé lelkes propagátora lett. Azt, hogy a nyugati országokban is nagy sebesen népszerűvé vált, a híres francia patiká- riusnak és alkimistának, Arnold us de Villanovanus- nak a följegyzéseiből tudjuk. (Ezek szintén a XIV. századból maradtak fenn.) Egyébiránt ott, francia földön futotta be a legnagyobb karriert a „magyar királyné vize”. Mondhatni, szinte minden betegség ellen ezt javallották! XIV. Lajos, a Napkirály is ezzel gyógyittatta reumás vállát, karját, az emlékezések szerint sikerrel. — De hogyan lett ebből a fájó végtagokat megfrissítő folyadékból szintén rendkívül népszerű illatszer? — Természetesen a kellemes „szaga” miatt! Már Du- guesne márki, XIV. Lajos hős tengernagya is inkább fehérneműjének és parókájának locsolására használta, s később — főként a napóleoni időktől — szinte kizárólag illatosítottak a vízzel. Vándorárusok hozták, vitték. Köztük azok a „vengerszki doktorinak nevezett kuruzs- lók, akik díszes huszáregyenruhában kinálgatták Erzsébet királyné vizét. Első szakszerű leírása is e korból — a XVIII. századból — származik. A Thesaurus Medicamentorum, 1756-ban azt közli róla, hogy a rozmarino mellé zsályát, gyömbért és levendulát is célszerű keverni, s így lepárolva még kellemesebb lesz a folyadék Illata. — S miképpen lehet az, hogy ott nem ismerik e szert, ahonnan végtére is a nevét kapta: tehát magyar földön ? — Erre aligha van magyarázat! Tény viszont hogy sem népi gyógyászati emJé- keink, sem az ide vonatkozó feljegyzések nem őrizték meg még a nevét sem, nemhogy az összetételére vonatkozó tudnivalókat. A franciák viszont váltig gyártják! A napokban is kaptam egy díszes formájú üveget, benne a nevezetes „magyar víz”-zel... (A. U) ■utóparádé az őszi BNV-n A szeptemberi őszi BNV-n isimét megrendezik az immár hagyományos autóparádét A járműiparnak ez a kiállítása a fedett pavilonokból most ismét a szabadtéri bemutató színhelyére költözik. A kiállítás igazi szenzációját minden bizonnyal az 1100 cm3-es, háromajtós japán Mazda 323 típusú gépkocsi képviseli majd. Az autót a budapesti vásárt megelőzően Lipcsében is kiállítják, az ottani őszi vásáron. Az autóparádén megtekinthetők a szovjet Lada gépkocsik, a csehszlovák Skodák, az NDK-beli Trabant és Wartburg autók is. Ez utóbbi új, módosított változatával ismerkedhet meg a nagyközönség. Nagy érdeklődés előzi meg a jugoszláv Zasztava bemutatkozását, hiszen a közelmúltban jött lét- re a két ország járműipara között az első autóipari szerződés. Ennek részeként a jövőben. sót már az idén is magyar alkatrészekért Zasztava gépkocsikat kapunk, ecsegő hangon fiR gyelmeztet a karcagi állomás hangosbeszélője, legyek------------ szíves, ne dobjak ki é gő gyufát, csutkára szívott cigarettát a vonatablakból, mert cselekedetemmel jelentős népgazdasági károkat okozhatok, tekintettel a száraz időjárásra és az egyre szárazabbra száradó lekaszált, füvekre, gabonára ... satöbbi, egyébként a vonat indul egy perc múlva. Indul, jnegáll, leszállók, megyek az erdőbe, átugrok néhány tócsát, amelynek halvány fogalma sincs a szárazságról, s a bennük „virágzó” algáktól zöld vize a nemrég bőven felhőszakadásként ömlő esőt juttatja eszembe. Mindegy, nem bízom el magam, illő óvatosnak lenni, elvégre a tömegkommunikáció eme eszközével hozzám juttatott információ és persze az évtizedek óta belémrögződött emlékek szerint is a nyár a tűzveszélyek évszakja, ezért „most aztán különösen" vigyázok. hová teszem a nyársat. főhadiszállást. hová gyűjtöm a (fene vinné -el, de nedves!) rozsét. A nagy igyekezettől alig veszem észre, hogy órák óta caplatok a fák között, és a magammal szemben támasztott, KÖJAL-nál, tűzoltóknál szigorúbb követelményeknek sehogy sem tudok megfelelni. Mármint hogy olyan szalonnapörkölő helyet „jelöljek ki", amely elég messze van a legközelebbi száraz fától, elég közel a „víznyerési helyhez”, de ha meg-meglobban- a láng, az értékes élöfát se perzselje meg. hogy másnap fonnyadt leveleivel hirdesse a természetbarátok (ez most én lennék) vandál pusztítását. Túlzott óvatosság! Ezt most már megállapítottam. Mert hogy végül is agyon- füstölődve, a nyársalás gyermeki örömeitől—életre lehelhető tűz híján—megfosztva, savanyú képpel majszolom a húskonzervet. Rám legalább nem mondhatják a tűzvédelmi szakemberek, hogy veszélyeztettem a környezetet, mert én tudom, nyár van, ilyentájt fokozottan kell ügyelni, igazán nem tudhatja az ember, mikor és (főleg mitől!) mi lobban lángra. Mint például azon a nyári estén .. . Akkor, amikor vendégünkkel. Grigorijjal a hortobágyi tűz utolsó lobbaná- sát csodálva eleredt a nóta: „Este van már, késő este, Nyári tüzek pásztortüzek égnek mesz- sze...” s aztán minden érzékszervünkkel még a pusztai napnyugta utáni pillanatok izére, hangulatára emlékezve nekivágtunk a sötétbevesző országúinak. Grisa, a tallinni kolléga a puszta élményétől eltelve, csak néha szólt: „szép volt”. Előttünk egy nyugodtan cammogó teherautó, mögöttünk messze apró kis fénypontok, melyek közeledve kettéváltak, s két pirosló lámpa kíséretében berregve húztak el mellettünk. Gépkocsivezetőnk a sokat tapasztalt pilóták nyugalmával egykedvűen nézte, engedte őket. Karcag előtt a teherautó egyszerre eltűnt a kanyarban, s pár másodperc múlva előbukkanva csak a. két stoplámpa pirosát, majd két, őrült iramban szemberohanó fehér fényű lámpát láttunk. Majd hirtelen azt sem. Csak egy sárgát, nem is sárgát, talán narancsvörös volt..’. Embermagas, emeletmagas volt a felvillanó láng? Ma sem tudom, csupán a horizonton elterpeszkedő vörös vibrálás maradt meg emlékezetem filmszalagján... S az újabb, magasba lobbanó lángok ijesztő-szép tűzijátéka. Egy, még egy! Vergődő állatként oldalára fordult a teherautó lassan, még forgó kerekei mint az agonizáló végtagok mutatták az iménti „élet" jeleit, mígnem óriási csattanás- sal kirobbant belőlük a hőségtől túlfeszült levegő. Két fekete sziluett: a sofőr és a rakodó a fülkéből kimászva néma szoborként álltak a pusztuló autó ravatalánál. Némán és tehetetlenül, akárcsak valameny- nyien. akik összegyűltünk. Néztük a haldokló nagyot, s a szörnyethalt kicsit. A Trabantot, mely a frontális ütközés pillanatában lángra lobbanva az első nagy villanással megkezdte a kísérteties tűzijátékot, s a csomagterében lapuló két gázpalack robbanásával megközelíthetetlenséget parancsolt a döbbent nézőseregnek. A lelkűket sisteregve kilehelt haboltók mit sem értek, s nem maradván semmi esély a mentésre, az önkéntes rendőrré vált autósok az újabb balesetet elkerülendő, egymást irányították az átszeli kényszerparkolóba. Tűzoltók, fehér vizsugarak, sárga visszfénnyel festett puha gőzfelhők, mérges sistergés, halkuló pattogás-recsegés, sötétség, csend. Reflektor hasítja ketté az éjszakát, hideg fénnyel tapogatja a roncsokat, sikítva karcolják a vaslemezek az aszfaltot, amikor a daruval elvonszolva szabaddá teszik az utat. Indítás. Megbabonázottan lélegzet-visszafojtva gördültünk át a tragédia pár- lépésnyi szabadtéri színpadán. A pusztulás szinjátéká- nak túlélő mellékszereplője bekötött kézzel állt az üszkös roncsok közt, s eszelős makacssággal ismételgette: „miért rohant, miért fő- hant?” A Trabant torzóból nem jött felelet. Csak a fehér fogak villogtak a gubanccá görbült volán fölött. Régen jártam a karcagi kanyarban, s hogy legutóbb arra kerültem, koszorút láttam az útszélén. Recsegve figyelmeztet a hangszóró, s én bólintok: igen vigyázzunk a nyári tüzekkel. Igriczt Zsigmond A hollókői (NófTád megye) tnrisUhfeban