Szolnok Megyei Néplap, 1981. augusztus (32. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-09 / 186. szám
1981. AUGUSZTUS 9 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Hétezer kilométer a tiszásokkal Keresztül-kasul Itáliában Triest, a L’Unita fesztiválja Városnézés Triestben Kifelé a kátyúból Azt hiszem, a Tisza együttes tagjai maguk sem gondolták, amikor buszra szálltak Szolnokon, milyen fárasztóan szép út vár rájuk Itáliában. S hogy milyen kemény munkával kell majd eleget tenniük szerződésben vállalt kötelezettségeiknek! Huszonegy nap alatt húsz előadás — s közben 7 ezer kilométer az utakon, nehezen járható szerpentineken, vagy éppen tágas autósztrádákon. Keresztül-kasul az azzurik országában, az északon az Alpokban fészkelő Sondálótól le csaknem az olasz „csizma” sarkáig, az Adriai tengernek támaszkodó Bari városáig, s ingajáratban a két tenger, a Tir- rén és az Adriai között, át az Appenninek hegy-völgyes tájain. Ekkora erőpróbát jelentő turnéra még a legöregebb tiszások sem emlékeznek, pedig már több mint három évtizede járja a maga útját az együttes. E sorok írója, aki kísérőként szurkolta végig a megterhelő vendégszereplés valamennyi eseményét, most, hogy színes és hűséges képet akar rajzolni a megtett útról, a bőség zavarával küszködik. Milyen ízeket, színeket válogasson? Honnan merítsen a tengernyi élményből? Nem marad más, egyszerűbb módszer: csipegetni innen is, onnan is, majdcsak kikerekedik belőle valami értelmes egész. Járjuk hát együtt végig gondolatban e táncos itáliai „kálvária” néhány emlékezetes stáaóját. fiera crmpionaria di trieste 11/19 luglio 1981 • festival provinciale de «I’unita» e «delo» A L’Unita-fesztivái plakátjának egy részlete ^ DELO l’Unitá Ezt tűzték minden résztvevő mellére Triest: az első állomás. A nyüzsgő, forgalmas ipari központba épp akkor érkezünk, amikor a csaknem 300 ezres tengerparti város kommunistái és baloldali érzelmű polgárai a párt napilapjának, a L’Unitának a fesztiválját tartják. Erre vagyunk hivatalosak valójában mi is. Afféle népünnepély ez, mint nálunk mondjuk a majális. Mutatványosokkal, lacikonyhákkal, kiállításokkal — a fiataloknak zajos diszkó, az idősebbeknek térzene fúvós- zenekarral. s a levegő a különböző sültek ínycsiklandozó illatával terhes —, de mindennek egyben határozottan politikai színezete is van. Hisz a fesztivál az eszmei közösségvállalás felemelő fóruma is. Ahogy belépünk a hatalmas vásárváros kapuján, itt rendezték a fesztivált, mi is, akárcsak az idevalósiak, mellünkre megkapjuk a szívünk fölé tapasztva a csinos kis emblémát, rajta jelmondat a jól Ismert sarlóval és kalapácscsal. Egyszeriben úgy érezhetjük, hogy a közösség tagjaivá váltunk. Persze az igazi találkozás: az előadás, melyre a fesztivál aznapi fő műsoraként egy több mint száz méter hosszú csarnokban kerül sor, alkalmi színpaddal ügyesen kettéválasztván az óriás belső teret. Izgalmas percek, készülődés csendben, de láthatóan mindenki tele szorongással. Vajon milyen is lesz az olasz közönség? Igaz-e, amit elöljáróban hallottunk, hogy temperamentumos természete ellenére is általában hideg? És hogy túlzottan kritikus? Vajon amit magunkkal hoztunk, népünk táncaival fel tudjuk-e majd melegíteni ezt a számunkra egyelőre idegen közeget? A valóság — szerencsére — alaposan rácáfol minden előzetes aggodalomra. Hisz attól kezdve, hogy a zenekar színre lép, szűnni nem akaró taps kíséri a táncosok, a zenészek minden produkcióját. A terem visszhangzik a hangos bravóktól. S a tengernyi közönség éljenzése között teljesen „elvész” annak a lelkes kis magyar csapatnak a hangja, aki velünk szurkol, egy Triesztben állomásozó hajó legénysége, akik szintén eljöttek, hallván az előadás hírét. A fergeteges cigánytáncot pedig akkora ovációval fogadja a több mint másfélezres publikum, hogy meg kell ismételni a fináléját. S a kissé fáradt táncosok boldogan járják újra. Ezt a közönséget láthatóan nem a műsor folklórisz- tikus érdekessége fogta meg, a tánc lényegét értették meg. Amikor például a Pásztorbotolóban a szilaj tánc végeztével a pásztorok lassan, kimérten a színpad előterébe lépnek, és botjukra támaszkodva jelentősen a távolba néznek, kicsit fenyegetően, kicsit talán kihívóan, de mindenképpen határozott kiállással, a pillanatnyi néma csendet dübörgő taps váltja fel a nézőtéren. Kétségtelen, az erőtől duzzadó táncban a nép hatalmas erejére ismertek rá, a kifejezésben megérezvén azt az energiát, amely például Itáliában, de még közelebbről itt Triesztben is akár az utcára is vezérli sorsuk érdekében a dolgozó ezreket. Aznap egyébként sztrájkoló társaik mellett kiálló tüntetőkkel mi is találkoztunk délidőben, a város szívében. Ezen az estén művészet és politika szoros' egységét élhettük át a felviharzó tapsokban. Annak tudatát, hogy mindenfajta művészet, a néptánc is, ha igazi, egyben politikai cselekvés is, mert lelkünk mélyéig hatol, és gondolatainkat »mozgatja meg. S amikor a fesztivál egyik reprezentánsa nyüt színen lelkes szavakkal köszöni meg a felemelő élményt, egyúttal azt sem hallgatja él, hogy olyan ország fiait láthatták, amelyben — szó szerint idézem — a munkásoknak, diákoknak, dolgozó fiataloknak módjuk lehet a művészet ilyen magas színvonalú művelésére (nekünk ez már olyan természetes, hogy nem is gondolunk rá!), szóval az ideológiai oldaláról is értékeli az eseményt. A sikerre azután alkalmi tort is ülünk, s házigazdáink, emlékeztetőül díszes kulcstartóval kedveskednek a táncosoknak. Rajta szépen faragott érmecske, „Messziről jövünk, messzire megyünk” felirattal, másik oldalán: hatvanéves az Olasz Kommunista Párt Később, amikor csak a pásztorok a botolóban színre lépne^ ez a történelmi útra és a ránk váró harcra egyszerre emlékeztető mondatocska ugrik be mindig az emlékezetembe. Triest pedig úgy kerül be turnénk emlékkönyvébe, mint a legforrób itáliai siker. (folytatjuk) Valkó Mihály Pompás, felújított épület hívja fel magára a figyelmet a tiszaíöldvári határban.' Sött András, a tehetős birtokos a múlt század derekán épült kastélyát, az országos hírű Lenin Termelőszövetkezet nemrég újította fel. Az impozáns épület a Tiszazug legújabb szállodája, idegen- forgalmi nevezetessége, kényelmes szobák, a kastély körül 10 hektáros erdő várja a látogatókat- s a vadászokat. „Nem nézhettük tétlenül, hogy szemünk láttára megy tönkre a kastély. Erkölcsi kötelességünknek tartottuk megmentését, felújítását” — nyilatkozta tavaly Bódd Imre, a téesz elnöke. Dicséretes jó szándék, ám a nagyközség művelődési intézményei — ha nem is olyan régiek, mint az újjávarázsolt kastély, — sem felelnek meg aza igényeknek. Ezt a nagyközség középtávú közművelődési muhkatervében igen élesen megfogalmazták: „továbbra is gondként jelentkezik a tárgyi felszereltségek, épületek, férőhelyek elégtelensége, nem megfelelő volta.” Mintha „tétlenül” nézték volna hosszú időn keresztül a tiszaföldváriak, hogy szemük láttára megy tönkre a könyvtár és az iskola épülete, egészen addig, hogy most mór elégtelenre minősültek a tárgyi adottságok. A megállapításon túl azonban, úgy tűnik, valami elkezdődött, hozzáláttak az „osztályzat” kijavításához... Törzsközönség a fiatalság Jelentős társadalmi munkával újrafestették a művelődési házat, a padlót parkettával cserélték fel, megjavították a villanyhálózatot, faburkolás védj a falakat. A ház most általában csendes, „uborkaszezont” tartanak a közművelődésben. Valamelyik éjjel azonban voltak nem várt látogatók, akik kdfeszítették az ajtót, elvitték a mágnófelsze- relést, de szerencsére, — vagy a tolvajok ügyetlensége miatt? — megkerült. A nyári hónapokat kivéve egyébként jó programokat kínálnak a ház vezetői. Húszféle szakkör, tanfolyam, művészeti csoport foglalkozásainak ad otthont a művelődési ház, a rendezvények a Szigligeti Színház előadásától egészen a nótaestig széles skálán mozognak, igyekeznék valamennyi réteg igényét kielégíteni. Az utóbbiak látogatottságát az is bizonyítja, hogy az intézmény mintegy félmilliós költségvetésének nagyobb hányadát a bevételek teszik ki. A törzsközönség — mint általában — Tiszaföldváron is a fiatalság. Ugyanez mondható el a múzeumra és a könyvtárra is. A Tiszazug Múzeum új, ,A Tiszazug természeti viszonyai és gazdasági fejlődése” című kiállítását nagyon sokan nézték meg eddig; Csépáról, Cibakházáról, Künszentmártonból, s a környék szinté valamennyi településéről jöttek az iskolás csoportok. — S hol vannak a tiszaföldváriak? — A felnőtt lakosság nagy része eljáró dolgozó — mondja Szlankó István, a Madártani kutató tábor Tefjnap zárt kaput az V- hansági madártani kutató tábor, amelynek lakói — egyetemisták. középiskolás és munkásfiatalok — tizenöt napon át másfélszáz madár- fai viselkedését, szokásait figyelték, s 30 fajbeli ezer madarat meg is gyűrűztek, megfigyeléseikkel értékes információkhoz futtatva a hivatásos madártani szákem- beket. múzeum igazgatója — A munka után meg várja őket a ház körüli teendő. Nem igen pazarolják az idejüket a múzeumra. A nagyközség lakóházai gazdagságról, szorgalmas emberekről vallanak. Van olyan csalód is, ahol negyven sertést hizlalnak, s három személykocsi áll az udvaron. Nem egyedülálló jelenség ez, de mintha a tiszaföldváriak életmódjára jellemzőbb lenne, mint más településen élőkére. A befeléfordulás a körülmények következménye is. Az öt kilométer hosszúságú településen például nem közlekedik helyijárat. A kerékpár nyáron még csak megteszi — ekkor viszont „uborkaszezon” van —, de télen hóban, sárban, hidegben hogy kerekezzen be valaki ünneplő ruhában a színházi előadásra? A könyvtár jelenleg egy lakóházban van, ott talált otthonra a több tízezernyi kötet. A könyvtárba a tizenháromezres lakosságból mindössze 1710-en iratkoztak be, közülük is hatszázan gyermekolvasók Egyenlőre nincs nagy forgalom a könyvesboltban flem, már. ami a könyvekét illeti. — Nem ■: nyilatkozom — tiltakozik a bolt új vezetője, eladója — pár napja dolgozom itt. Nem régen még a földváriak népszerű könyvbizományosa prra panaszkodott, hogy nem kap elég könyvet, pedig a többszörösét is el tudná adni. Most nyugdíjba ment. A könyvesbolt eladói váltogatták egymást. Az új eladó annvit mégiscsak elmond, hogy kirakat kellene a parányi boltra. Minden esetre addig is kitette a magnót az ajtóhoz, forog a lemez, szól a zene, hátha betéved egy-egy kíváncsi, akiből lehet vásárló is a 630 ezer forintos árukészletből. A „trükk” hozza is az érdeklődőket, de elsősorban lemezeket vásárolnak, Eddát, s ki tudja megjegyezni miféle beat-együttesek lemezét keresik. cpül az új iskola A könyvtár sorsa maid az iskoláéval együtt oldódik meg. A gimnázium és szak- középiskola mellett már épül az ú.i nyolctantenmes általános iskola, a pedagógusok régi álma. Kevés olyan település van, ahol ilyen mostoha körülmények között tanítanának a nevelők. A Belterületi Általános Iskola például nyolc épületben helyezkedik el. A rossz körülmények ellenére is az iskolákban lelkiismeretes oktató-nevelő munkáról adhatnak számot a pedagógusok. A kisdiákok! többsége óvodában, illetve tanfolyamon készül az iskolára, s általában sikeresen teljesítik a tankötelezettségi törvényt. A tervek szerint, az 1982— 83-as tanévben birtokukba vehetik a tiszaíöldvári tanulók az új iskolát, a régit pedig átalakítják, felújítják a könyvtár számára. A felnőttoktatás helyzetét már korántsem lehet eredményesnek nevezni. A nagyközségben a középtávú köz- művelődési munkaterv staA 65. kötetéhez érkezett a Mai magyar művészet című sorozat Úri Ibolyának Grá- ber Margitról írt kötetével. A könyv a mai magyar festőtársadalom idősebb nemzedékének nagytehetségű alkotóját mutatja be. Hegyi Lóránd Nádler Istvánról írt monográfiát. A szerző Nádler István pályájának teljes bemutatására egyetlenegy osztályt sem végeztek el. A nyolc osztállyal nem rendelkező ‘ ötvenévesnél fiatalabbak száma pedig kétszáznyolcvan. A dolgozók általános iskolájában évente mégis mindössze tíz-húszan tanulnak Hol vannak a diplomások? Jó felkészültségű szakemberekben általában nincs hiány Tiszaföldváron. A nagyközségben kétszáznyolcvan felsőfokú végzettségű szakember dolgozik. Lelkiismeretes. ió felkészültségű pedagógusok tanítanak a gimnázium és szakközépiskolában. A termelőszövetkezet agrárszakembereinek hozzáértő munkája ió hírnevet hozott a nagyközségnek A település közművelődési életén azonban nem igen' érződik, hogy ennyi felkészült, diplomás szakember él. dolgozik Földváron. Ezzel a megállapítással kopogtattunk be Bu- si Gyulához, a nagyközségi pártbizottság titkárához, akinél éppen Bódi Imre, a téesz nyugdíjas elnöke „vendégeskedett”. — A közéleti megbízatásaimból nem nyugdíjaztat- tam magam — mondja Bódi ■Imre. — Van tennivalónk bőven, de azért én mégis úgy gondolom, hogyha nem is látványos, de ió eredményeket értünk el a közművelődésben. A termelőszövetkezet például nem kis összeget fordít a dolgozói szellemi épülésére. — A gimnázium és szak- középiskolában az elmúlt évben is számos közérdeklődésre számottartó nyilvános rendezvény volt — veszi át a szót a párttitkár. — Megemlékeztek Hajnóczy Józsefről, az iskola névadójáról, a közel egyhónapos rendezvénysorozatban többek között kiállítás is nyílt a gimnázium tanárai, diákjai által felfedezett barlangról. — Mégis, a nagyközségben sokan nem tudnak a gimnázium és szakközépiskola sikeréről ... — Mi is úgy látjuk, hogy jobban kell koordinálni á művelődési intézmények között. A tárgyi feltételek fejlesztése mellett — amelyre egyébként több millió forintot adott a termelőszövetkezet. az áfész, az Építő-Vasipari Szolgáltató Szövetkezet, s a Tisza Cipőgyár — tervezzük a szellemi erő összefogását is. Nemrég megalakult a helyi TIT-csoport. s ajánlást dolgoztunk ki a nagyközség értelmiségének, amelyben az .aktívabb közéleti tevékenységre hívtuk fel a figyelmüket. A felhívásra, amely az értelmiségi aktívaülésen is elhangzott sorra érkeznek a javaslatok, felajánlások. Mindez azt mutatja, hogy számíthatunk a tiszaíöldvári diplomásokra a közművelődésben is. Lassan ugyan, de csak sikerül összefogni az anyagi és szellemi erőinket szűkebb hazánkért. Az elképzelések, tervek — amelyek megvalósítása már biztató úton jár — valóban azt igazolják, hogy a település vezetői, lakói már nem nézik „tétlenül” a közművelődés kátyúban veszteglő szekerét. törekszik, s képet ad azokról a külföldi és hazai törekvésekről is. amelyek' az alkotó munkásságával összefüggésbe hozhatók. Az 1970-es évék eleién feltűnt Banga Ferenc grafikust Németh Lajos, az ELTE művészettörténeti tanszékének vezetője mutatja be most megjelent könyvében. Kirándulás Velencébe: kis hajóval végig a Canale Grandén, Velence főutcáján tisztikáija szeránt hatszázan Tál Gizella Képzőművészeti könyvek KÖZMŰVELŐDÉS TISZAFÖLDVÁRON
